"Nem volna szép, ha..."
József Attila: Ars poetica

Nárcisz kész elaludni. Fekhelye
az ablaknál, melynek repedt az üvege,
a repedést áttetsző ragszalag fedi,
cellux. Színe tapintható, mint a vízé.
S a víz, akár az idő, ha ránézve
borzongsz belé, hogy kész állva is folyni.
Álmában aztán feltárul néki a seb,
s benne a kés, mely éles, mint a legéberebb
fentlét, és a széles penge tükrében
akár meg is borotválkozhat az ember.
(Ha ad annyit úgy magára, mint ébren.)
Csakhogy a seb túl eleven. Nárcisz
el van ragadtatva tőle, tekintetét
erőszak sem tépheti le róla,
meredten néz, ahogy a kés rója,
mígnem tekintete kicsorbul a pengén.

Majd egy dombon eszmél ismét magára,
Máté-domb*, a vasút felé visz föl,
kátyúi apróra mind a fejében,
s kezében a vérző szablya. Vérben
a föld zege-zuga, kavics és kő,
vízmosások sikátora, alvadt
vérfolttal mind teli. Piszkos, babra
munka, Nárcisznak a sarkára kell
ülnie, hogy ne maradjon szennyes
semmi. Guggol tehát, álla a térdén,
és máris oly elmerülten kapirgál
a kés hegyével, mintha világ világ
óta csak ezt tenné. S ugrik odább,
s vissza valamennyit, mint a béka,
melynek az ég folyó hordaléka.

* Nárcisz gyermekkorának egyik meghatározó színhelye - a másik, amely itt nem említtetik, a Hantos-domb, a félhosszú Egyenlőség utca alfele; alacsonyabb és lankásabb is a Máté-dombnál, s így unalmasabb is; és mert ez az iskolába vezetett, a porfészek tanodájába, míg a meredekebb, tehát veszélyesebb Máté-domb, ahogy az álom elmondja, a vasúthoz. Meg a kocsmához és a trafikhoz, valamint a vasúti átkelő-hídhoz, mely híd ugyancsak mély (s persze magas) nyomot hagyott Nárcisz emlékezetében (szívében). Mindazonáltal az unalmasabb Hantos-domb, már csak a neve okán is, szintén szívós gyökerekkel kapaszkodik Nárcisz elméjébe máig, nem volna hát meglepő, ha következő álom cselekménye ezt találná megfelelő színhelyéül; Nárcisz egykori (ön)unalma kerülne emígy a helyére, forrásvidékének az alvégére mintegy. Ám ez, persze, nem szent- avagy nem előírás, amihez bárkinek és bárminek tartania kellene magát; felszínes jóslat csupán, híján a javaslatot (ki)tevő eltökéltség(é)nek.

Marno János