A második könyvmarketinges konferencia első előadója Walitschek Csilla, a Libri ügyvezető igazgatója volt, aki legelőször a szakkönyvek mostoha helyzetére tért ki előadásában, hiszen ez az a szegmens, ahol a papíralapú kiadványok iránti kereslet gyakorlatilag megszűnt. Walitschek adatai pontosan érzékeltették a folyamatot: valós címeket nem jelölt meg, de például az egyik európai ország történetéből kilenc hónap alatt hét darab fogyott, a teológia rendszerezésével foglalkozó kötetből pedig összesen egy. A Libri mégis úgy gondolja, hogy készleten kell tartani a szakkönyveket, sőt, szélesebb kínálatra kell törekedni, csak mindezt okosabb, átgondoltabb, újfajta módszerekkel kell megvalósítani.

A Libri Mammut Könyváruházban például 24 ezer címet tartanak készleten, ebből 17 ezer az, amit meg is vásárolnak. Ebből is látszik, hogy milyen széles a közönség érdeklődése, tehát nem is lehet, illetve nincs is értelme lényegtelen könyvről, lényegtelen szakkönyvről beszélni.
Ugyanakkor a könyvesboltok helyzete is átalakult, a Libri a közelmúltban egy fél tucat budapesti boltot bezárt (főleg a Rákóczi út-Kossuth Lajos utca térségében), mert a nagy bevásárlóközpontok elszipkázzák az érdeklődőket.
A Libri boltjaiban nagyon sok magyar író művét meg lehet találni, és nem csak az első vonalból válogatnak. Ezzel a Libri nem akar kultúrpolitikai babérokra törni, azt meghagyja az államnak, a cél egyszerűen az, hogy minél több címet ismerjen meg minél több olvasó (hatékonysági szempontból persze ez úgy néz ki, hogy minél kevesebb címből legyen minél nagyobb hozam).
A Libri tehát hosszú távra tervez, olyan programokban vesz részt, vagy olyan kezdeményezeseket indít az útjukra, amik nem elsősorban az eladásra fókuszálnak, hanem inkább csak olvastatják az embereket, ezzel persze jövőbeni vásárlókat is toborozva. Ilyen például az Olvassunk Együtt! program, az Aranykönyv, vagy a Csodalámpa Alapítvánnyal közös együttműködés.

A konferencia második előadója Szemere Gabriella, a Sanoma könyves divíziójának vezetője volt, aki a Polc.hu elnevezésű vállalkozásukról és annak e-könyves tartalmainak fejlesztéséről beszélt. A Sanoma kiemelten fontosnak tartja a belépést az e-könyves piacra, hiszen nem hagyható figyelmen kívül, hogy a számítások szerint  2020-ra minden második könyv e-könyvként jelenik meg a piacon. Az eszközök tekintetében már nem ennyire biztos a helyzet, mert míg akár egy évvel ezelőtt is biztosnak látszott az e-könyvolvasók széleskörű elterjedése, a táblagépek, és elsősorban az iPad megjelenésével ez visszaszorulni látszik. Valószínűleg a felhasználók kihagynak egy lépcsőt, és egyből az átfogóbb élményt és szolgáltatást nyújtó táblagépeket preferálják majd.

A Polc.hu-n e-könyvek egyelőre nem hozzáférhetők, de hamarosan közel ezer címet fognak forgalmazni, melyek ára 30-40 százalékkal lesz a papírkönyveké alatt. (Kérdés, hogy ezt hogyan tudják majd elérni a mostani áfaszabályok miatt.  Ezenkívül decembertől a Polc.hu-n elérhetőek lesznek iPadre fejlesztett magyar nyelvű mesék is, de ezek esetében és a Sanoma magazinjainak táblagépekre fejlesztett tartalmainak esetében is hátulütő, hogy rendkívül nagy ez előállítási költsége ezeknek a tartalmaknak. Amíg nincs egy olyan technológia, amivel egyszerre készül el a print és a táblagépre készített változat, addig ezek csak puszta kísérletezések és bemutató anyagok maradnak.
Szemere elmondta még, hogy a hazai e-könyves piac egyik legnagyobb buktatója a jogok megszerzésének lassú és nehézkes útja. A külföldi jogtulajdonosok általában bizalmatlanok, és egyáltalán, az e-jogok kezelésének egyelőre még nincs kialakult gyakorlata.

A különböző új e-könyves és kerekedői elképzelések és stratégiák bemutatása után egy kevésbé pozitív téma került sorra: Bodó Balázs, a BME Média Oktatási és Kutatási Központ kutatója szemléletes, személyes példán keresztül mutatta be a hallgatóságnak, hogy miért felesleges, káros és mindenek előtt jogsértő az e-könyveket másolásvédelemmel, azaz DRM-mel ellátni. A DRM-ről már a zene- és a filmipar esetében is kiderült, hogy teljes zsákutca, ám most a könyvipar próbálja erőnek erejével használni, pedig már most látszik, hogy felesleges pénzkidobás súlyos pénzeket költeni a másolásvédelemre. Bodó szerint a feketepiac megjelenése a könyvpiacon, mint minden más esetben egyrészt elkerülhetetlen, másrészt még mindig abban a stádiumban van, hogy az igazi károkozás megelőzhető. Ehhez Bodó szerint elsősorban le kell számolni azzal az ábránddal, hogy a tartalmak a DRM-mel megvédhetők, hiszen manapság minden feltörhető, méghozzá hihetetlenül könnyen.
Bodó felhívta a figyelmet arra félreértésre, hogy a feketepiac elburjánzása az ingyenes tartalmak elérése miatt van. A feketepiac nem emiatt virágzik, hanem azért, mert kereslet és a kínálat között hatalmas rés tátong. A feketepiac kiszolgálja a felhasználók igényeit, a legális tartalomkínálat nem, vagy csak részlegesen, ráadásul úgy, hogy a tartalomhoz való hozzájutás és annak használata annyira nehézkes és jogsértően szabályzott, hogy a kiadók gyakorlatilag kényszerítik a felhasználót, hogy az illegális tartalmakhoz forduljon.
Bodó felhívta a figyelmet arra, a sokszor elfelejtett tényre, amelyet leginkább a kiadók próbálnak figyelmen kívül hagyni, hogy a DRM-mel védett e-könyvek sértik a szabad felhasználás jogát. Minden könyv szabadon felhasználható oktatási vagy magáncélra, abból szabadon - a forrás megjelölésével - lehet idézni, valamint könyvtári archiválás céljából is lehet belőle részeket felhasználni. A DRM beépítésével ezek a jogok mind eltűnnek és bár a törvény előírja ezen esetekben a DRM-mentesítést, mindezidáig ez csak a streamelt tartalmakra vonatkozik, az e-könyvekre nem. Egy rövid ideig megoldást jelenthet, hogy a klasszikus eszközökhöz fordulunk (fénymásolás, szkennelés, stb.), de kérdés, hogy mi lesz azokkal a könyvekkel, amik csak csak e-könyvként jelennek meg vagy nem találhatók meg magyar könyvtárakban.
Ebből következik, hogy jelenleg a felhasználó gyakorlatilag rákényszerül, hogy jogsértő módon feltörje a DRM-et, ahhoz hogy érvényesíthesse a jogait. Innentől már csak a felhasználó lojalitására van bízva, hogy a feltört tartalmat kitegye a netre. Bodó Balázs szerint, ha a könyvszakma nem változtat a stratégiáján, ez a lojalitás nagyon gyorsan el fog tűnni.
A DRM használára egyetlen okos megoldás kínálkozik, hogy a felhasználót nem megfosztják minden jogától, hanem alternatívákat kínálnak neki. Azaz egy e-könyvnek két verziója lenne, egy olcsóbb és korlátozott jogkörű, és egy drágább, teljes jogkörű változat. Így bár a felhasználónak le kellene mondania bizonyos jogairól, de legalább ezeket pénzben kompenzálnák, azzal, hogy olcsóbbá is tennék a könyvet.

Gyenge Anikó, a Károli Gáspár Egyetem képviseletében a nagy digitális projektek mentén (mint például a Google Books) az árva művek problémájáról beszélt. Árva műnek számít az a könyv, aminek még nem járt le a szerzői joga, de nem lehet tudni, hogy ki a szerző, és ki a jogtulajdonos, avagy tudjuk, de képtelenség megtalálni. Az árva művek nemcsak a könyvtárak és gyűjtemények problémája, hiszen a könyvpiac jelentős része sem friss könyvekre épül. A British Library védett állományának a fele például árva művekből áll, és az összes európai könyvtárakat nézve ez az arány tizenkilenc százalék. Közös európai irányelv híján, és az e-jogok kevésbé tisztázott helyzete miatt fennáll a veszély, hogy a Google Books arra tenyerel rá, amire csak tud. Egységes stratégia helyett ezzel az állapottal az országok csak külön-külön, egymástól eltérő szabályozással tudnak szembenézni.

Nagy Béla, az 1882 óta létező Gyomai Kner Nyomda kereskedelmi igazgatója előadásában visszautalt a konferencia elején elhangzottakra: a Kner is egyre kevesebb könyvet nyom, még úgy is, hogy a címszám nem változik. Az ok nem az e-könyvek színre lépése, hanem a kereslet visszaesése, a példányszámaik radikálisan csökkentek az elmúlt időszakban. Persze nem félnek attól, hogy a papíralapú könyvek megszűnnek, még ha kevesebb is fogy belőlük, a könyv véleménye szerint megmarad prémium terméknek.
Nagy elmondta, a nyomdaipart nemcsak a pénzügyi válság ma is érzékelhető tünetei sújtják, hiszen sokan még a tíz évvel ezelőtti befektetéseiket nyögik, és akkor még nem is beszélt a felnövő új generációról, akiknek az elektronika már az élet szerves része. Nagy is ismer olyan szakkönyvkiadókat, amik a az illegális digitális másolatok miatt beszüntették a munkát, és többek között emiatt is állt ki a másolásvédelem mellett. Bodó Balázzsal ellentétben ő úgy gondolja, ha máshogy cselekszik a piac, a zenei kiadók és terjesztők sorsára fog jutni. Minél hatékonyabb védelmi rendszert kell kidolgozni szerinte, a Kner például az elektronikus vízjel mellett is letette a voksát.

A konferencia előadásai közül előzetesen Isabel Kupski, a német Fischer kiadó szerkesztőjének előadása  ígérkezett az egyik legizgalmasabbnak, hiszen témája a “szerző mint brand”, azaz a szerzői marketing szerepe a könyvkiadásban volt. Ehelyett inkább a 140 főt foglalkoztató német kiadó ügymenetébe nyertünk bepillantást, ami nem nagyon különbözik egy magyar kiadóéktól, leszámítva a jóval több pénzt, és, talán lehet így fogalmazni, a magasabb fokú profizmust. Ezekért viszont nem annyira érdemes konferenciákra járni, az már viszont sokkal meglepőbb volt, hogy Kupski elmondása szerint ők nem annyira bíznak az internetes reklámozási- és értékesítési csatornákban. Egy olyan kiadótól, amely a kiadványait több tízezer példányban nyomtatja, egyes kiadványok hirdetésére esetenként 70-100000 eurót szán, reklámoz napilapokban, a kiterjedt német vasúthálózat kiadványaiban, óriásplakátokon, elég meghökkentő, hogy ha nem is ignorálja a netet, de erősen szkeptikus vele szemben. Kupskiék szerint a személyes érintkezések, a felolvasóestek vagy az előadások (Krasznahorkai László, a Fischer által eddig egyetlenként kiadott magyar író is megfordult vendégelőadóként Németországban) sokkal nagyobb súllyal esnek a latba.

Sárközy Bence a Magvető Kiadó főszerkesztője előadása kezdetén elsősorban tisztázni kívánta, hogy azzal, hogy a magyar kortárs irodalom elsőszámú kiadójaként definálják magukat, akkor a Magvető profiljába tartozó szépirodalomat értik kortárs irodalom alatt. Ebbe nem tartozik bele például a piacbarátabb lektűr, mert ilyen értelemben nem "kortárs", nincs benne semmi "korszerűség", a nyelve alapján bármikor íródhatott volna. Éppen ezért a kortárs irodalomnak mindig speciális marketingre és eladási stratégiákra van szüksége.
A speciális stratégiák kialaításában döntő szerepet kellene, hogy vállaljon az állam, ám ez sajnos hiányzik; emellé társul még az is, hogy az 50% fölötti nagykereskedői árrés mellett a teljes promóció (a nyomdával, royalty-val, szerkesztéssel, fordítással, és minden további költséggel együtt) a kiadóra hárul. Éppen ezért sajnos a kisebb példányszámú könyveknél ez azt jelenti, hogy nem létezhet marketingköltés.

A magyar szerzők külföldön való minél szélesebb körű megismertetésének számos - elsősorban anyagi, másodsorban szervezési - akadálya van. Nincs egy átfogó ügynökségi hálózat, amely képviselné a magyar szerzőket külföldön. Ez a munkát eddig szinte egyedüli magyar kiadóként a Magvető és mellettük a Magyar Könyv Alapítvány végezte, amennyire a rendkívül szűkös anyagi kereteik ezt engedték. Megdöbbentő adat, hogy a Könyv Alapítvány mindössze 20 millió forintos éves fordítástámogatási keretből kénytelen gazdálkodni, miközben a horvát vagy a román szervezetek ennek többszörösét költhetik irodalmaik külföldi megismertetésére. Az irodalmi scoutok hiánya is probléma, ma nincs senki - se kiadó, se reklám vagy PR-szakember -, aki kifelé monitorozná a magyar irodalmat, a promóció finanszírozása teljesen a kiadóra van hagyva, a szerzők megismertetése a külföldi kiadókkal pedig elsősorban a kiadók, a kint élő fordítók és a Könyv Alapítvány kezében van. A Magvető Kiadó egyedi stratégiákat kell tehát kövessen, amelyben nagyobb szerepe van a szemfülességnek, a nyitottságnak és innovatív megoldásoknak, mint a pénznek. Nagyon fontosnak tartják az erős online - többnyelvű - jelenlétet, ez a jól kiépített és pontos célkitűzésekkel operáló webmarketingjükön is látszik. Sárközy általános tapasztalata az, hogy az a kiadó, amelynek korlátozottak az anyagi lehetőségei a hagyományos marketingeszközök terén, mindig sokkal eredményesebben, erősebben és ügyesebben használja ki a közösségi csatornákat.
Sárközy kiemelte, hogy a nemzetközi együttműködéseknek rendkívül nagy szerepet szánnak, felismerték, hogy a nemzetközi könyvvásárokon nem egyedül, hanem a régiós országokkal közösen kell megjelenniük. Általános tapasztalat, hogy a legnagyobb könyves találkozókon, Frakfurtban és Londonban gyakorlatilag lehetetlen érdemi tárgyalásokat folytatni, ezért a közelmúltban létrejött Read Central! elnevezésű társulásukban a szlovénekkel és a horvátokkal együttműködve közösen pályáznak külföldi pénzekre, közösen állítanak ki nemzetközi könyvvásárokon és egymás networkjét használva szélesítik a nemzetközi kapcsolatokat, képviselik a szerzőket. A kiadó visszaforgatja a nemzetközi jogeladásból befolyó százalékos jutalékokat a szerzők idegennyelvű promóciójába (például angol nyelvű ingyenes antológiát szerkesztettek és nyomtattak az idei Frankfurti Könyvvásárra), hiszen nem midegy, hogy hány országból kapják a szerzők a jogdíjakat.

Szükség van a hasonló félévenkénti nagy könyvmarketinges találkozókra, mert bár sok újdonság a mostani konferencián sem hangzott el, a formálódó, percről percre változó e-könyves piacon elengedhetetlen, hogy a szereplők folyamatosan megosszák tapasztalataikat egymással. Hiszen az elektronikus irodalom esetében nem a trendek követéséről, hanem alakításáról és létrehozásáról van szó.