hirdetés

Túl a senkiföldjén

2009. április 10.
Az idén negyedik alkalommal adták át az Aegon Művészeti Díjat – a zsűri a tíz jelölt munkából a díjra Jónás Tamás verseskötetét, az Önkéntes vak című könyvet tartotta méltónak. A szerzővel április 7-én, a sajtótájékoztató napján beszélgettünk.
hirdetés

Litera: Mióta tudod, hogy megnyerted az idei Aegon-díjat?

Jónás Tamás: Egy hónapja.

Litera: Mikor megjelent az Önkéntes vak című köteted, többféle kritikát is kapott. Volt, aki üdvözölte, volt, akinek nem tetszett. Többen egyfajta holtpontként értékelték, ahonnan bármerre lehet még elmozdulás: vissza előző, formaérzékeny versvilágodhoz, vagy új kísérletekre érzékenyen a költői pályád új szakasza kezdődhet. A kritika tehát nem egyezett meg arról, milyennek is tartja a kötetet. Hogyan fogadtad ezt, hogyan tekintesz Te e kötetedre, s ehhez képest hogyan fogadtad az elismerést?

Jónás Tamás: Nekem már azzal is bajom volt, hogy a kritikákat fogadjam-e. Mert ez a kötet egy senkiföldje – vagy legalábbis átmenet. Mindazt, amit meg akartam tanulni a költészettől, sikerült, szerintem már az előző kötetben is. E kötetről úgy érzem, minden csak eszköz volt valaminek a kifejezésére – nem voltak benne olyan tudatos költői játékok a részemről, amik a korábbi kötetekben mindig. Ha volt is benne valami formai játék, a  nyelvre való reflexió, az már teljesen öntudatlanul, készségből jött. Ilyen módon nem is nagyon láttam rá a kötetre, nem tudtam megítélni, hogy mennyire sikerült.
Most, hogy elolvastam egy-két hete – kíváncsi voltam, megérdemelte-e ezt a díjat – láttam, hogy tényleg egyenetlen. Ez nem szokatlan nálam, mert azt szeretem, ha egy kötetben vannak kevésbé erős részek is, hiszen akkor ér el az ember bizonyos hatásokat, hogyha előkészíti azokat. Petrit szokták gyakran példaként hozni arra, hogy a viszonylagos nyelvi sivársága után hirtelen tűnik elő egy-egy erős, klasszikus metafora, ami így éri el igazán a hatását. Én kötetben is ilyesmiben gondolkodom.
De ebben a kötetben inkább engedtem a megérzéseimnek. Ami tudatosság van benne, az egy picit a szerkesztőnek, Bencének (Sárközy Bence) is köszönhető, én szerkesztőként inkább hagytam magam elveszni ebben az anyagban. Ebből a szempontból, úgy érzem, ez a kötet nem annyira és nem úgy erős, mint ami megelőzi, s mint ami valószínűleg majd utána következik. Inkább egy ígéret arra, hogy... nem tudom, mit ígérhet egy költő. De látom benne azt a vonalat, ami felé tendálok. Egy maxima, hogy így fejezzem ki magam, amire ez egy jó állomás.

Litera: És meg tudnád fogalmazni ezt a maximát?

Jónás Tamás: Nem. Ezt nem is szabad megfogalmazni.

Litera: Azt mondtad, ha nyelvjátékok, nyelvre való reflexiók szerepeltek a kötetben, akkor azok öntudatlanok. Esetleg tudatosan is próbáltad ezeket visszabontani a versekben?

Jónás Tamás: Nem. Már nem szeretnék azoknak az úgynevezett szakmai elvárásoknak megfelelni, amiket eddig egyébként én magam állítottam magam elé.  Szokták azt mondani, hogy az ember akkor éri el a költészetében a teljességet, ha az a komplex dolog, ami ő, illetve ami az írásaiból következik, egy séma lesz az emberek fejében, tehát megtanulják elfogadni abban a komplexitásban: megtanulják őt olvasni.
Ez a díj számomra elsősorban arról szól, hogy az a közönség, akinek írok, megtanult engem olvasni. Vagy hajlandók olvasni. Ami nálam elég bonyolult dolog, mert a költészetben elvárható eredetiség nálam többnyire inkább amolyan palimpszesztált eredetiség. Tagadhatatlan a József Attilai életműre való ráírásom, s amíg ez nem alakult ki, addig ezt a gesztust, hogy egy nagyon erőteljes költészetre ráírt másik költészet legitimként jelenjék meg, nem tették meg, addig problémák voltak az én olvasásommal. Most érzem, hogy elérkeztek oda a szakmabeliek is, hogy ezt az olvasási módot elsajátították. Így már elég nagy a mozgásterem ezentúl, több mindent is lehet csinálnom, nem kell kiküzdenem ezt az olvasási módot, nem kell érte megharcolnom.
Az olvasók nagyon jól olvastak eddig is, hiszen nekik evidens volt az a fajta olvasási mód, amit megkövetel az expresszionizmus, akár József Attila konkrétan, vagy Szabó Lőrinc, vagy mindazok lírája, amiből az én költészetem, lírám összeáll. A szakmának voltak bizonyos ideig fenntartásai, hiszen joggal kért számon az alkotóktól olyan eredetiséget, aminek én nem nagyon látom a fontosságát, legalábbis nem olyan prioritású. Ha a tendenciát nézzük, akkor ez egyfajta klasszicizálódás, a régi értékek felé fordulás, miközben persze nem szabad azt a gesztust sem kihagyni egy teremtői folyamatból, ami az újra törekszik. Ennek a kettőssége nálam nem annyira evidens. Nálam ez bonyolult dolog, s ennek a bonyolultságát átlátni valamiféle algoritmus kell vagy efféle olvasási készség. Először Borbély Szilárd írt eléggé intuitíven, hogy meg kell tanulni olvasni az ilyenfajta alkotást. Más nemzetek irodalmában is kell, hogy legyen olyan példa, amelyben a hagyomány és az újszerűség olyanfajta amplitúdóval találkozik, hogy az egyik a másikra reflektál, erősítik egymást, mégis újat hoznak létre. Úgy érzem, hogy ez az olvasási mód, ez a gondolkodási séma most már a szakmában is kialakult.

Litera: Nem csak költő vagy, elbeszéléseket is írsz. Mikor írsz verseket és mikor kezdesz elbeszélésben fogalmazni meg egy témát?

Jónás Tamás: Ebben is van valami kiszámíthatatlan, bizonytalan és véletlenszerű. Kényelmesebben írok verset, az biztos. Szerintem prózai szöveget írni sokkal nehezebb dolog, s nem csak azért mondom, mert nekem metaforikus gondolkodásom van és a szövegek többnyire metonimikus építkezése másfajta gondolkodást igényel, hanem azért, mert úgy érzem, prózát írni nagyobb felelősség. Egy regény akkor is megáll, ha viszonylag gyenge mondatok vannak benne, akár még hibásak is, vagy pontatlanok, ami a legnagyobb csapda egy szöveg esetében. Van tíz-tizenöt, tehát véges számú elvárás a novellák esetében, amelyeket érdemes megtanulni. Hol indítunk, milyen építkezése van a szövegnek, hol ér véget, milyen mondatokból építkezünk – ezek nagyon technikai kérdések. Ha az ember ezeket nem tanulja meg, akkor is alkothat olyan konstrukciót, ami sikeres, mert úgy érezzük, hogy könnyebben be tudjuk fogadni a novellákat, vagy a regényeket, nem annyira kódoltak a szövegek – gondoljuk mi. S ott van a siker, mint csapda – nagyon hamar jön. Ha nagyon hamar jön, akkor nincs belső késztetésed arra, hogy pontosíts azokon a dolgokon, amik benned mindenképpen pontosításra szorulnak.
Azt hiszem, hogy regényírói zseni nincs. Egyébként sincs másfajta zseni sem szerintem, de az biztos, hogy a regényírásban ahhoz, hogy valaki éretté váljon, be kell szereznie  a mintákat az életből, meg kell élnie az életének egy bizonyos tíz-húszévnyi szakaszát.
Gyakrabban írok verset, mert ritkábban van erőm a jó prózai összeszedettséghez.

Litera: Ugyanakkor a versek megalkotásához éppen úgy szükség van legalább ekkora élettapasztalatra...

Jónás Tamás: Ezt én nem tudom megítélni, de az biztos, hogy a kettő között van átfedés, tehát a versek prózaiak – kísérletezem is ezzel –, a prózai szövegeket pedig próbálom egy kicsit líraibbá tenni.

Litera: A mondatok pontosságának a kérdése egy versben hogyan alakul?

Jónás Tamás: Körülbelül ugyanúgy egyébként – a jó prózai mondat is ugyanúgy helyesen pontatlan, mint bármilyen versbeli trópus. Inkább arról van szó, hogy hogyan feszegeted azt a problémát, milyen metódussal próbálod visszaírni az olvasói fejekbe. Nagyon hülye, életidegen ez a kifejezés, hogy 'problémát feszeget' egy vers, mert többnyire ennél intuitívabb az írás. De mégis van benne valami olyan belső mag, ami öntudatlanul is arra készteti az mert, hogy azt a verset megírja. Hogy egyáltalán verset írjon. A prózánál is ugyanez van, de mintha ott egy kicsit több lenne a praktikus motiváció is. Novellistát nagyon keveset ismerek, prózai szövegeket sokan írnak, de novellista egy-kettő, ha van.

Litera: Azt a mottót választottad a köteted elé, hogy „Istennek, ha nincs”. Miért?

Jónás Tamás: Szimpla játék, különféle vonatkoztatási rendszerek közötti közös metszet... ó, nagyon sok mindenből tevődik ez össze. Magyarázom csak a dolgokat, mert nem próbáltam még megfogalmazni. Írhattam volna, hogy 'ezt a kötetet nem írtam senkinek', vagy 'a mindenséggel mérem magam' ami így önmagában eléggé röhejes, vagy azt, hogy ezeknek a verseknek a megírását az a paradoxon ihlette, hogy fogalmam sincs, hogy kinek írtam, másrészt nem tudom, miért írtam, s harmadrészt nem akartam megfelelni senkinek és folytathatnám.
Másrészt van olyan értelmezése is, hogy meglehetősen sok metafizikai problémát feszegetnek ezek a versek, és Isten mint metafizikai probléma vagy dogma jelenik meg. Ami azt is jelenti, hogy bizonyosfajta axiómákat el kell ahhoz fogadni, hogy a versek olvashatóvá váljanak. Hogy meglásd a versekben az értelmet vagy az értéket, ahhoz ebben a vonatkoztatási rendszerben, ami isten meg a lét meg a nemlét, oda kell pozicionálnod magad és onnan kell olvasnod, nem azért, mert ez egy kényszer, hanem azért, mert egyébként nem sok mindent nyersz ki belőle.

Litera: Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy a saját magaddal folytatott harcból születnek a jó versek. Egyetértesz vele?

Jónás Tamás: Én ezt elfogadom, de nem feltétlenül. Péládul az is inspiráló, hogyha nem vagy jóban valaki mással, abból is egész jó verseket lehet írni.

Litera: Most milyen kötetre készülsz?

Jónás Tamás: Most a biztonsági kötetre. Úgy épül fel, hogy az elején lesz egy már megírt, rövid novellám, s annak a szereplőit fogom megszólaltatni egy klasszikus, most úgy gondolom, hogy shakespeare-i beszédmodorban, az életük előzményeit, következményeit, mindegyik szereplőnek ilyen módon lírailag elemzve a sorsát, személyiségét. A kötet címe Nagyítás lesz. Van egy elméletem. Ahogy bizonyos zörejeket lelassítva felcsendülnek tisztán zenei hangok, úgy, ha egy prózai szövegben lévő szereplőket lírai nagyító alá helyezek és megszólaltatom őket, akkor biztos, hogy a legtisztább líra csendül fel. Azt is remélem a kötettől, hogy e szereplők megszólaltatásával olyan feszültséget teremtek, ami a drámára jellemző.  Mind a három műnem sajátságait analizálgathatom ebben a kötetben, s azért mondtam, hogy ez egy biztonsági játék, mert azt látom, hogy amikor az ember elbizonytalanodik, akkor kezd analizálni, s amikor már összeáll valami, akkor, a szintézis folyamán történik meg valami újnak a létrehozása. Most úgy érzem, hogy kicsit elbizonytalanodtam, ezért jót tesz, ha megvizsgálom mind a három műnem szövegeinek a lehetőségeit és utána aztán eldöntöm, merre fogok továbblépni.

Litera: Tehát ez egyfajta várakozás, melytől azt várod, hogy szabadon eldöntheted majd, melyik műnem vonz, merre mennél tovább...

Jónás Tamás: Igen. És attól félek, ez egész életemben így marad.

Györe Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.