hirdetés

Tűnődés a túloldalon: Zalabai Zsigmondról

2018. november 5.

Már az első kötete bevezetésében, az Ars critica című rövid esszében megmutatkozik elméleti felkészültsége és átgondolt elemző módszere. Sőt, mintha a felvázolt teoretikus megkülönböztetéseivel a húsz évvel későbbi magyarországi kritikavitát is megelőlegezné, fejben előre lejátszaná, és szektás különállás helyett kompromisszumos békekötéssel zárná le azt. – Portré Zalabai Zsigmondról.

hirdetés

„Mi is akkor a Zalabai-rejtély?" – teszi fel a kérdést Németh Zoltán A Prométheusz-változó című tanulmányában, amelyben az általa Zalabai-mítoszként leírt jelenséget kívánja elemezni.(1) Németh rejtélyként azonosítja Zalabai Zsigmond feltételezett kultuszát a szlovákiai magyar irodalmi életben; leginkább mégis arra keresi a választ, hogy mi az, ami kritikáiból és elméleti munkáiból érvényes maradt és átmenthető, akár évtizedekkel később is, az ezredfordulón túlra is.

Németh kritikai hangvételű írásának megjelenésekor Zalabai Zsigmond ötvenéves volt, ez alkalomból nagyon sokan felköszöntötték, szóban és írásban, szülőfaluja, Ipolypásztó díszpolgárrá avatta, válogatott tanulmányaiból kötet jelent meg. Nem sokan sejthették, hogy alig több, mint öt évvel később, 2003 karácsonyán a régóta nagyon keveset publikáló irodalomtörténész, kritikus meg fog halni. A legkorábban megjelent nekrológok sem kerülgetik a tényt: Zalabai öngyilkos lett. Majdnem egy évtizede küzdött már a depresszióval, amit akkoriban mániásnak hívtak, ma bipoláris zavarnak neveznénk. „Nem vállalta tovább a küzdést, mely évtizedek óta erénye és sokak által megbecsült életeleme volt" – írta Fónod Zoltán.(2) Zalabai monográfusa, Filep Tamás Gusztáv is egyetért a megemlékező írásokkal (noha az öngyilkosság tényét nem említi), hogy a depresszió egyik legfontosabb kiváltó oka a kisebbségi magyarság érdekében végzett munkája miatti állandó hatósági vegzálás és az ez okozta stressz volt, valamint az, hogy 1989 legvégén – miután Csehszlovákiában és Magyarországon már nagyjából befejeződött a rendszerváltás – testközelből nézte végig a véres romániai forradalmat, amikor csehszlovákai magyarok által szervezett segélyakciókban vett részt. A rendszerváltás korai eufóriája mindenütt, a (csehszlovákiai, majd) szlovákiai magyar kultúrában is hamar csalódássá változott. Filep odáig megy könyvében, hogy ezt a kezdeti lelkesültséget azonosítja Zalabai betegségének első „mániás" időszakaként.

De hogyan jutott el egy negyven-egynéhány éves magyar irodalomkritikus, egyetemi oktató a politikai tragédiák ilyen mélységeinek átéléséig?

Zalabai Zsigmond a pozsonyi Comenius egyetem elvégzése után 1972-től három évig az Irodalmi Szemle munkatársa volt, a lap főszerkesztője ekkoriban Duba Gyula. Ezt követően 1989-ig a Madách Könyv- és Lapkiadóban dolgozott, az utolsó két évben mint főszerkesztő-helyettes. 1989 novemberében, amikor a politikai vezetés rohamrendőrökkel verette le a prágai diáktüntetést, Zalabai visszaadta párttagkönyvét, és elvállalta a pozsonyi magyar tanszék vezetését (ahol mindössze egy éve taníthatott akkor), amelyre a forradalmi hallgatói parlament kérte fel.(3) Tanszékvezetői tisztségéről maga mondott le 1992 decemberében. Ekkoriban hatalmasodott el rajta először a depresszió, 1995-ig nem írt semmit, de később néhány tanulmánya és kötete is megjelent, díjakat kapott. Élete utolsó éveiben ismét hallgatott.

Zalabai életének fordulópontjai kísérteties módon esnek egybe a politikai változásokkal. A születése körüli hetekben, 1948 februárjában történt meg Csehszlovákiában a kommunista hatalomátvétel, a „diadalmas február". Egyetemi éveire, pályakezdésének időszakára esett a prágai tavasz és az azt követő „normalizáció". A rendszerváltáskor lett tanszékvezető, és Csehszlovákia két állammá való szétválásakor mondott le erről a pozíciójáról. Halála után alig négy hónappal lett az EU tagja Szlovákia és Magyarország is, ezt már nem érhette meg. Ne keressük leegyszerűsítő módon a konkrét párhuzamosságokat, ok-okozati összefüggéseket, ne dőljünk be az ilyen magyarázatoknak, elég, ha csak regisztráljuk ezeket a dátumokat. Így is épp elég látványosan kirajzolódik a tragikusan véget ért életpálya íve.

„Zalabai elvégzett más munkákat, amelyek a közhiedelem szerint nem rá tartoztak volna. Volt szerkesztő, tudományszervező, kisszínpadi szövegösszeállító-dramaturg, egyetemi tanár, egy átfogó kisebbségi alap-dokumentumgyűjtemény »ötletgazdája«, s nem utolsósorban a stilisztika és a poétika szaktudora. Egy interjúban különösebb büszkeség nélkül beszélt arról a szükségszerűségről vagy kényszerűségről, hogy a kisebbségi írástudónak többletfeladatokat is kell vállalnia" – írja Filep Tamás Gusztáv.(4) Lehetetlenség volna felsorolni Zalabai összes publikációját. Irodalmi kritikáinak és esszéinek két legfontosabb gyűjteménye az 1974-ben megjelent A vers túloldalán és az egy évvel későbbi Mérlegpróba. Teoretikus munkái közül legjelentősebb a Tűnődés a trópusokon című rendszeralkotó igényű retorikai-poétikai könyve, ami sok egyetemi szakon a mai napig kötelező olvasmány.

Már az első kötete bevezetésében, az Ars critica című rövid esszében megmutatkozik elméleti felkészültsége és átgondolt elemző módszere. Sőt, mintha a felvázolt teoretikus megkülönböztetéseivel a húsz évvel későbbi magyarországi kritikavitát is megelőlegezné, fejben előre lejátszaná, és szektás különállás helyett kompromisszumos békekötéssel zárná le azt.(5) A szélesebb közönség számára írott, tehát valóban közérthető kritikái sem nélkülözik az elméletibb eszmefuttatásokat és megfontolásokat. A legnagyobb hatást – ma legalábbis így látszik – az angolszász új kritika és a strukturalizmus tette rá. A két irányzatot ugyanis képes volt a maga számára szintetizálni, legnagyobb közös osztójukat, az irodalmi műalkotás nyelvi sajátosságainak felismerését és vizsgálatát megtalálva mindkettőből elsajátítani azokat az elemzői módszereket, amelyeket azután képes volt meggyőzően visszacsepegtetni az eredendően mindig is szociológiai, az irodalom társadalmi funkcióit szem előtt tartó (de a marxista irodalomfelfogástól kellő távolságot tartó) perspektívájába. Ebben az eljárásában és a Tűnődés a trópusokon szintetizáló igényű teoretikájában is felfedezhetők talán következetlenségek, rések az elméleti pajzson, Németh Zoltán idézett cikkében épp ezekre igyekszik rávilágítani.

Lehet, hogy nem a legfontosabb elméletalkotóként fog megmaradni a köztudatban, ezt ma még nem látjuk, de mint kritikus, szerkesztő, irodalomszervező, tankönyvíró és egyetemi oktató mindenképpen olyan jelentőset alkotott, amire sokáig kellene, hogy emlékezzen nem csak a szlovákiai magyar közösség, hanem minden magyarul olvasó ember. És nem csak azért, mert Zalabai elvetette „szlovákiai" és „magyarországi" magyar irodalom különbségét, és ehelyett a magyar irodalom egységében gondolkozott. Hanem azért, mert képes volt kialakítani a regionalizmusnak (ami egyáltalán nem jelent provincializmust) egy olyan (a legkevésbé sem konzervatív) nyitott, kritikai nézőpontját, amelyből a cseh, a szlovák és a magyar irodalom legmélyebb összefüggései váltak láthatóvá. És úgy tűnik, hogy ezt, a hetvenes-nyolcvanas években az irodalom terepén kimunkált toleráns kritikai perspektíváját alakította át politikai cselekvéssé a kilencvenes évek elején, amikor oktatáspolitikai tervezeteket írt és a szlovák–magyar kapcsolatok rendezését mindenekelőtt a kultúra és az oktatás terén vélte megvalósíthatónak. Azt sem látjuk ma még, mert ezek igen hosszú folyamatok, hogy ebben igaza volt-e, lehetett-e (valószínűleg – sajnos – nem). De feltételezhető, hogy betegségéhez, írásképtelenségéhez és halálához az efölött érzett mélységes csalódás is hozzájárult.

Temetése a somorjai temetőben 2003. december 31-én volt, szilveszter délutánján, szakadó esőben. Pályatársa, Tóth László keserű humorral ír erről: „mit talált ki nekünk Zalabai Zsiga? Szilveszterezni hív bennünket! Akik legtöbbje sem vele, sem egymással nem búcsúztatta együtt valamely óévet, s nem köszöntötte az utána jövőt. Barátunk kohéziós ereje ismét egybeparancsolt minket. Utoljára?" (6) Halála tizedik évfordulóján emlékkonferenciát szerveztek Somorján és Pozsonyban is. Volt-e azóta, lesz-e még ilyen alkalom, nem tudjuk. Ezen is eltűnődhetünk, itt, a trópusokon.

 


1 Németh Zoltán, A Prométheusz-változó, Kalligram, 1998/3.
2 Fónod Zoltán, „Messziről és messzire megy az élet..." Zalabai Zsigmond halálára, Irodalmi Szemle, 2004/1, 14–17.
3 Filep Tamás Gusztáv, Zalabai Zsigmond, Dunaszerdahely, 2004, Nap Kiadó, 114–115.
4 Uo, 11.
5 Zalabai Zsigmond, A vers túloldalán, Bratislava, Madách Könyvkiadó, 1974, 7–8.
6 Tóth László, Két (újabb) futam egy nemzedékhez, Irodalmi Szemle, 2013/4, 42.

Melhardt Gergő

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.