hirdetés

Tverdota György: Nem én segítek József Attilának

2011. április 27.
A megértés, ha sikeres, kicsit túl akar lenni azon, amit megértett. Szerencsére azonban a remekmű kimeríthetetlen, a megértés kísérletei mindig részleges és időleges sikerekkel járhatnak csupán. - Az Artisjus Irodalmi Díj idei kitüntetettjével, Tverdota György irodalomtörténésszel Szegő János beszélgetett.
hirdetés


Litera: Eddig életében hozzávetőlegesen hányszor olvasta el az Eszméletet?

Tverdota György: Egyik volt egyetemi csoporttársam emlékezett arra, hogy egyetemista koromban azt mondtam, hogy „ragadnak rám a versek”, azaz könnyen megőrzöm emlékezetemben az általam olvasott (és megszeretett) költeményeket. Később túl sok verset olvastam ahhoz, hogy ez a képességem fennmaradjon, de az bizonyos, hogy hosszú időn át „könyv nélkül” tudtam József Attila verseinek nagy részét. Az Eszmélet természetesen ezek közé tartozott, s tartozik ma is. Ezért csak akkor olvasom újra a verset, ha valami okból (például mert elemzést írok, hivatkozom) nagyon oda kell figyelnem a legapróbb részleteire is. Tehát viszonylag kevés alkalommal kerül sor arra, hogy olvassam az Eszméletet.

Vissza tud rá emlékezni, hogy mikor olvasta először ezt a verset? Melyik József Attila-vers szólította meg először?

Arra határozottan emlékszem, hogy általános iskolás koromban rettenetesen irritált az Anyám című vers, mert elütött minden olyan költeménytől, amelyek akkoriban számomra a költészetet jelentették. Petőfi és Arany műveiről olvastuk le ebben az életkorban, milyennek kell lennie egy igazi versnek. Az Anyám elütött ettől a mintától. Például nem voltak benne rímek. A nyelv varázsa mindazonáltal már gyermekkoromban is hatott rám. A költészet szeretetéhez, azt hiszem, elsősorban erre van szükség.  József Attila, ha jól emlékszem, akkortól vált mindennapos olvasmányommá, amikor a gimnázium első osztálya végén jó tanulmányi eredményemért könyvjutalomban részesültem. A könyv József Attila összes verseinek egyik kiadása volt. Az Eszméletről élményszerű emlékem egy gimnáziumi óra volt, amelynek tárgya ez a vers volt.

Irodalomtudósi pályája összeforrt József Attila nevével. Mennyire volt választás vagy véletlen az, hogy József Attila-kutató lett?

A régi magyar irodalom kevéssé érdekelt. De ahogy előre haladtam a tanulmányaimmal, úgy akartam először Csokonairól, Petőfiről, majd Adyról írni a szakdolgozatomat. De amint elérkeztünk József Attilához, nála állapodtam meg. Ha jobban belegondolok, azért József Attila már kezdettől jobban érdekelt minden más költőnél. Elsőéves egyetemi hallgató koromban kezdtem járni Németh G. Béla József Attiláról tartott szakszemináriumára. Szabolcsi Miklós előadásait már akkor hallgattam, amikor még kötelezően a XVIII-XIX. század irodalmával foglalkoztunk. A kutatói pályám mindenesetre József Attila jegyében indult.

Az elmúlt két évtized hazai irodalomtudományos boom-ja Ön szerint mennyire alakította-befolyásolta a József Attila-értelmezést?

Ha „boom”-on az elméleti gondolkodás gyors térnyerését értjük, akkor véleményem eltér attól, ami közkeletűnek mondható. Az, hogy a József Attila-szakirodalmat áthatotta az új elméleti tájékozódás, észleleti kérdés. Nagy számú olyan írást olvashatunk, amelyekben az elméleti megközelítés kiütköző. Hogy József Attila jobb megértéséhez milyen mértékben járul hozzá ez a szakirodalom, ebben már szkeptikusabb vagyok. Én hét évig dolgoztam egy három kötetes dokumentumgyűjteményen (Kortársak József Attiláról), amely a korabeli József Attila recepciót dolgozta föl 1945-tel bezárólag. A József Attila-kultuszról írott könyvem ugyanilyen széles empirikus alapokon áll. Miért fáj ma is címmel a költői pálya és életmű pszichoanalitikus vonatkozásait tártuk föl Horváth Ivánnal és más munkatársakkal közösen. Sajtó alá rendeztük és magyarázatokkal láttuk el a költő első korszakában született prózai értekezéseit. A második, a halálig tartó korszak feldolgozása most van folyamatban. Tehát azok közé a szakemberek közé tartozom, akik anyaggal dolgoznak. Ezért kételkedem abban, hogy kívülről és felülről kellő mélységben és megalapozottsággal lehet elemezni József Attilát. Az elméleti megközelítésű írásokat nagyon gyakran sterilnek, magyarul terméketlennek tartom. Az a tapasztalatom, hogy egy-egy szöveget már évtizedek óta tanulmányozok, és bizonyos dolgokra mégis csak most figyelek föl. Persze, lehet, hogy túl lassú a felfogásom… Mégis úgy gondolom, hogy a „Veni, vidi, vici” típusú kirándulások az életműbe csak kétes eredményekhez vezethetnek.

A díjat a díjazott távollétében Soóky Andrea, a Balassi Kiadó igazgatója vette át. 


Külön könyvet szentelt a József Attila-kultusz hatástörténetének. Túl az intézményesült formákon, a születésnap ünneplésén stb., mintha fokozatosan zárójelbe kerülne a József Attila-líra jelentősége. Ön hogyan vélekedik erről a halványulásról?

Nemrég olvastam újra egy régi vitát, amely 1980-ban folyt le. Akkor és ott fölmerült: mintha a József Attila iránti érdeklődés csökkenőben lenne. Mi ennek az oka? - tették föl a kérdést. Ez a benyomás teljesen hamisnak bizonyult. Azt gondolom, hogy a helyzet ma sem nagyon más. Két olyan kritikus időpont volt, amikor föl lehetett mérni a József Attila iránti érdeklődés alakulását. Az egyik a rendszerváltás pillanata. Hisztéria tört ki József Attila körül. Vajon az új politikai kurzusban továbbra is időszerű-e a „szocialista költő” öröksége? A hisztéria gyorsan elült, még hozzá megnyugtató eredménnyel. A másik időpont a centenárium éve volt. Előkészítésében és lebonyolításában a József Attila Társaság tevékenyen részt vett. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legsikeresebb emlékévek közé tartozott. Az egész ország, a határon túli magyarság és más országok is érdemben és érdeklődéssel foglalkoztak a költővel. Agárdi Péter önálló könyvben foglalta össze az emlékév tapasztalatait. Hogy a 2005. óta eltelt hat évben ezen a téren történt-e kedvezőtlen változás? Nem tudom. A perspektíva túl rövid, hogy erről hitelesen ítélni lehetne. Történelmi távlatban persze bizonyos értelemben halványulni fog a hatása. Ez általános tapasztalat. Sem Balassi, sem Csokonai, sem Petőfi, sem Arany nem hatnak ránk olyan izgatóan, mint életükben vagy haláluk után egy ideig. József Attila miért lenne kivétel? Ez azonban nem ok arra, hogy a költő mai jelenlétét problematikusnak érezzem.

Egy annyira radikálisan személyes és személyközi költészet esetében, mint amilyen József Attiláé mennyire szólalhat meg a szubjektív Tverdota György? Mennyire lehet személyesen jelen az értelmezésekkor a szubjektum?

Nem hiszek az olvasói omnipotenciában, tehát hogy a halott költő életműve ki van szolgáltatva nekem, és én azt teszek vele, amit akarok. Nem hiszek a prezentizmusban, tehát abban, hogy a költőnek mindig a jelen kérdéseire kellene válaszolnia, s ha a vallatáskor nem jól felel, annál rosszabb neki. Ezt magamra nézve is érvényesnek tekintem. Mit számítok én? Fütyülök magamra. Miért lenne éppen az én nézőpontom annyira érdekes? Nem én segítek József Attilának, hanem ő segít nekem élni és gondolkodni. Neki már teljesen mindegy, hogy szeretik-e, tisztelik-e, olvassák-e? Nekem, az olvasónak nem mindegy, hogy jelen van-e az életemben, a tapasztalatszerzésemben. Más kérdés, hogy a fogalmi gondolkodás akarva-akaratlanul ellenséges viszonyban van a művészi teremtéssel. Mivel irodalomértelmezői feladatra vállalkozom, ezáltal át akarom világítani, le akarom leplezni, hogy a költő mit, miért, hogyan csinált a műveiben. A megértés, ha sikeres, kicsit túl akar lenni azon, amit megértett. Szerencsére azonban a remekmű kimeríthetetlen, a megértés kísérletei mindig részleges és időleges sikerekkel járhatnak csupán. Én már rég nem leszek, amikor József Attila szövegeit még mindig vallatni fogják az akkor élő és működő hivatásosok.

Németh Andor neve az esetek nagy részében József Attila apropóján bukkan fel, vagy más fontos figura életének mellékszereplőjeként. Hogyan lett egy könyv főszereplője Németh Andor, és milyen felfedezések-meglepetések érték a monográfia megírása során?

A vadnyugati filmekről szóló tanulmányokban lehet olvasni egy olyan figuráról, aki minden filmben az örök másodikat játssza. Állítólag Reagan elnök színészként mindig ilyen második volt. Nem ő a főhős, csak a főhős barátja, kísérő társa. Valakinek a jó oldalon is meg kell halnia. Többnyire ő az, aki ezt a szívességet megteszi. Németh Andorban is csakugyan volt valami ebből az örök másodikból. József Attila egyik legjobb barátja, legértőbb kritikusa, műhelyének közeli ismerője, életének tanúja. De Kuncz Aladár mellett is ő volt A fekete kolostorban a másik legfontosabb tanú. Karinthy egyik legjobb barátja, aki az Egy foglalt páholy története című regényében kitűnő portrét rajzol az íróról. Déry Tibor egyik legjobb barátja, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy A befejezetlen mondat országos sikert aratott. Arthur Koestler barátja volt, aki úgy nyilatkozott róla, hogy ő, Koestler világhírű lett, de kettőjük közül Németh volt a tehetségesebb. Őt találjuk a magyarországi Proust-recepció bölcsőjénél, ő volt nálunk Franz Kafka egyik legkorábbi felfedezője, és a Joyce-kritika kezdeteinél is az ő nevét találjuk. Azt gondoltam, hogy egy ilyen "örök második" több figyelmet érdemelne annál, amiben az utókora őt részesítette. Megérdemli, hogy egyszer az ő alakja, pályája, életműve kerüljön a figyelem középpontjába. Ha van igazság abban, hogy a remekművek születésének megvannak a maguk kollektív, társadalmi-kulturális feltételei, hogy intézmények, fórumok, orgánumok egész hálózata biztosítja, hogy a műalkotás megtalálja megfelelő befogadóját, akkor erről a hálóról akkor tudunk meg a legtöbbet, ha a közvetítés eme önmagukban is igen jelentős ágenseire is rávetül a figyelem fénycsóvája. Németh Andor a legkiválóbb bábák, vagy modernebb kifejezéssel élve: legjobb szülészorovosok egyike volt. Saját magunkról talán többet tudunk meg, ha az ő teljesítményét tanulmányozzuk, mint ha a kivételes alkatú, rendhagyó sorsú zsenik történetét vesszük faggatóra.

Ön egyszerre tanít és kutat évtizedek óta. Anélkül, hogy durván elválasztanám ezt a két hivatást, megkérdezem, hogy melyiket érzi közelebb magához?

Szinte az egyetem befejezése után rögtön kutatói pályára léptem. Először, rövid ideig a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd hosszú évtizedekig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgoztam. Másodállásban továbbra is munkatársa vagyok az Intézetnek. A felsőoktatásban viszonylag nagyon későn kezdtem el dolgozni. 1986-tól az akkori Képzőművészeti Főiskolán tanítottam irodalmat. Egyetemen 1990-ben, Pécsett kezdtem el oktatni. Ez meghatározza a két tevékenységhez való viszonyomat is. A kutatás az, ami mindennél jobban vonz. A tanításnál is jobban. A kutató élete kényelmes. Ül a könyvtárban és olvas. Kutatásainak eredményeiről alkalmanként cikkekben, tanulmányokban, konferenciákon beszámol. Ehhez képest az oktatási munka állandó, intenzív igénybevételt jelent. Szakmailag is, hiszen az egyetemi oktatói tudást állandóan gyarapítani kell és meg kell újítani, különben előbb-utóbb kudarcot szenvedünk. De emberileg is, hiszen a pályára készülő fiatalokkal kell foglalkozni, akiknek nemcsak intellektusuk, hanem személyiségük, egzisztenciájuk is van, s velük együtt dolgozni csak úgy lehet, ha a szakmai munkán kívüli vonatkozásokra is odafigyelünk. Az egyetemi oktatás azonban mégsem olyan, mint a közoktatás. A nevelés direkt módon nem kötelességünk. Korábban a didaxisra sem kellett nagyon odafigyelnünk. Hagyományos értelemben az egyetemi oktató a tudományt tanítja. A világ azonban megváltozott vagy legalább is változóban van. A mai hallgatók több didaxist várnak el. Nem elég a tudást közölni, vezetnünk is kell a mai fiatalokat, ha eredményeket akarunk elérni. Ez néha a nehezemre esik. Tehát, ha komolyan válaszolok a kérdésre, valamivel közelebb érzem magamhoz a kutatást.

Kíváncsi lennék arra, hogy miket olvas, amikor nem szakmából (vagy csak félig-meddig szakmából) olvas. Találkozott mostanában igazán fontos könyvekkel?

Kérdés, hogy el lehet-e választani a szakmai célú olvasást a nem szakmai célútól? Tendenciaszerűen csak arra van időm, ami a kutatómunkámhoz szükséges. Ez ugyanis önmagában véve is határtalan. Egy adott témához, ha kimerítően fel akarok készülni, elképesztően tág területet kell feltérképezni. Az oktatás ezt a logikát, szinte azt mondhatnám, érvényteleníti. A modern irodalmat, tágabban véve korunk irodalmát tanítom. Az órák (főleg a szemináriumok) tematikáját a hallgatókkal közösen alakítjuk ki. Márpedig a hallgatók a legkülönfélébb műveket, problémákat hozzák be az órára. Most éppen Grecsó Krisztiánt olvasom. A múlt félév egyik óráján egy Pályi András-könyv került terítékre. A Petőfi Irodalmi Múzeumban meglátogattunk egy Faludy György-kiállítást. A múlt heti szeminárium tárgya Tersánszky Józsi Jenő Margarétás dal című regénye volt. Ha József Attila-kutatónak tekintem magamat, mindez nem szakmai olvasmány. Egyetemi munkám programjába viszont szervesen beletartozik. Van-e nem-szakmai olvasmány? A múltkor franciául ajándékba kaptam Erich Auerbach Mimésis című könyvét. Elolvastam. Magyarul is megjelent, de azt elmulasztottam elolvasni. Na most ez szakmai vagy nem szakmai olvasmány? Hát, igyekszem majd felhasználni a könyv tapasztalatait a szakmai munkámban is, tehát szakmai. Romhányi József, a „rímhányó” egy szórakoztató verseskönyvét olvastam a múltkor. Na de hát erről is tartottunk egy szemináriumot, tehát tulajdonképpen ez is szakmai. Nem-szakmainak talán azt tekinthetem, ha elmegyek egy kiállítást megnézni vagy meghallgatok valamilyen zeneművet. Hál'Istennek, sem a zenéhez, sem a képzőművészethez nem értek, abban az értelemben, hogy bárhol és bármikor kötelességem lenne ezzel kapcsolatos kérdésekben véleményt kifejteni.  


Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve?

El kell készítenünk (egy ezzel foglalkozó munkacsoportban) József Attila prózai művei kritikai kiadásának második részét, az 1930 és 1937 közötti időszakban írt értekező prózai munkákhoz írt magyarázatokat. Ha ez elkészül, képet alkothatunk végre József Attila gondolkodástörténetéről. Megjelentetek egy kötetet, amely a nem József Attiláról írott tanulmányaimból nyújt válogatást. Lefújtam a port valamikori kandidátusi disszertációmról (1987-ben védtem meg), amelyben József Attila nyelvesztétikájával foglalkoztam. Új szakirodalmat (elméleti írásokat) olvasok hozzá, s egy könyvet szándékozom kiadni a témáról. Régóta tervezem, hogy egyetemi előadássorozatot tartok a semmi problémájáról József Attila költészetében. Egyik volt tanítványommal, munkatársammal gondolkozunk azon, hogy a kín, a fájdalom, a szenvedés kérdését kutatjuk, különös tekintettel József Attila költészetére. A végcél, amellyel nem várhatok sokáig, egy József Attila-monográfia elkészítése, amelynek a felsorolt kötetek legnagyobbrészt előzményeiül szolgálnak. Lehet, hogy humorosan hangzik, de ezek a közeli terveim. Persze számos kis tervem is van. Kosztolányi Pacsirtájáról szeretnék elemzést írni. Kosztolányi és József Attila kapcsolatáról egy tanulmány megírásába kezdtem. A távolabbi terveimet borítsa jótékony homály.
***

Hamarosan olvashatják az Artisjus Irodalmi Díj negyedik kitüntetettjével, Borbély Szilárddal készült interjúnkat is.

Szegő János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.