hirdetés
2007. december 04.
Új irodalmi egyesület és folyóirat Nyíregyházán
SZIRT és A Vörös Postakocsi folyóirat
Ma a Nyíregyházi Főiskola Központi Könyvtárában mutatkozik be az október 31-én Nyíregyházán tizennyolc, a megyében élő illetve megyei kötődésű író, költő, irodalomtörténész és kritikus által alapított Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Írók Társasága (SZIRT) Irodalmi Egyesület. A SZIRT tevékenysége a frissen alapított A Vörös Postakocsi elnevezésű folyóiratban is megjelenik majd.
Október 31-én Nyíregyházán tizennyolc, a megyében élő illetve megyei kötődésű író, költő, irodalomtörténész és kritikus megalakította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Írók Társasága (SZIRT) Irodalmi Egyesületet. A SZIRT deklarált célja a megyei irodalmi élet felfrissítése, a kortárs irodalom a megyébe hozása, illetve az itteni írók megismertetése a megyében és azon kívül, szoros együttműködésben az Egyesület életre hívásában és támogatásában oroszlánrészt vállaló Nyíregyházi Főiskolával és annak rektorával, Jánosi Zoltán irodalomtörténésszel, valamint a tagok által szerkesztett mátészalkai Partium és a Nyíregyházi Főiskola és Nyíregyháza város önkormányzata által kiadott, frissen induló A Vörös Postakocsi nevű folyóiratokkal.
Az Egyesület elnökévé öt évre Antal Balázst, a JAK korábbi elnökségi tagját, a Tokaji Írótábor volt kurátorát választotta, titkárainak pedig Debreczeni Edit és Nagy Zsuka költőket. Az Egyesület irodalom- és kultúraszervező tevékenysége mellett publikálási lehetőséget is szeretne helyben teremteni tagjainak, könyvkiadási programot készít elő, tevékenységét pedig a megye más településeire is ki kívánja terjeszteni. Az Egyesület a Nyíregyházi Főiskolától és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatától kapott idén támogatást céljai megvalósításához. Az Egyesületnek tagjává válhat bárki, aki munkájába szeretne bekapcsolódni, nem töltötte be a 40. életévét, s ketten a tagok közül felvételét ajánlják.
December 4-én, a Nyíregyházi Főiskola Központi Könyvtárában mutatkozik be a szervezet, ahol dr. János István tanszékvezető főiskolai tanár bevezetője után Antal Balázs mutatja be a szervezetet, majd Balogh Péter, Illés Zoltán, Kürti László és Mogyorósi László olvasnak fel.
December 10-én a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora vezeti be az estet, Antal Balázs tart rövid ismertetőt az egyesületről, majd Ács Zoltán, Béres Tamás, Csabai László, Debreczeni Edit, Mihálka György és Nagy Zsuka olvasnak fel.
A SZIRT tevékenységéről folyamatosan tudósít A Vörös Postakocsi nnevű művészeti, tudományos és kulturális folyóirat weboldala (www.avorospostakocsi.hu).
A Vörös Postakocsiról
Onder Csaba, Pethő József, alapító társszerkesztők és mások aKrúdy Gyula Társaság megalapításával útjára indították A Vörös Postakocsi nevűMűvészeti, Tudományos és Közéleti folyóiratot, a Nyíregyházi Főiskola és Nyíregyháza Megyei Jogú Város negyedévente megjelenő lapját.
A Vörös Postakocsi
karakteres jelképe kíván lenni országosan is annak a Nyíregyházának és annak a Nyíregyházi Főiskolának, amely mindvégig mozgásban van, amely szellemileg, gazdaságilag és kulturálisan nyitott és sokrétű, amely befogadó jellegű, amely kiszámítható és alkalmazkodó.
A Vörös Postakocsi
a postakocsizás és az utazás metaforikájából merítkező, állandó rovatokból áll (Útirány, Fogadó, Forspont, A Bakon Leső, Úti füzetek.). Eme rovatok különféle műfajokban (riport, interjú, kritika, tanulmány, disputa) képesek megjeleníteni a városi kultúra (zene, színház, képző- és iparművészet, irodalom), a tudomány, a közélet, illetve a város gazdaságának jellemző múltbéli és jelenbeli értékeit, illetve a jövőre vonatkozó stratégiáit.
A Vörös Postakocsi
minden egyes száma tematikus szám kíván lenni: egy-egy jellemző, fontos kérdés köré csoportosítva mindenkor állandó rovatait. A Vörös Postakocsi első tematikus száma Nyíregyházáról szól. Milyen is ez a város? Milyen volt és milyen város akar lenni Nyíregyháza? Nyíregyháza: egykor, ma, holnap.
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Címkefelhő
2009
2010
Agave
Alexandra
amerikai
angol
Arany János
Athenaeum 2000
Békés Pál
Balla Zsófia
Bartis Attila
Booker
Borbély Szilárd
Csaplár Vilmos
díj
díszvendég
Dalos György
Darvasi László
dráma
Dragomán György
Esterházy Péter
Európa Kiadó
fesztivál
film
fordítás
francia
Günter Grass
Galéria
Garaczi László
Gondolat
Grecsó Krisztián
Háy János
Harry Potter
Helikon
horvát
interjú
József Attila
JAK
Jelenkor
képzőművészet
könyvfesztivál
könyvhét
könyvtár
Kőrösi Zoltán
Kalász Márton
Kalligram
Karafiáth Orsolya
Kemény István
Kertész Imre
kiállítás
Konrád György
Kovács András Ferenc
Krasznahorkai László
Kukorelly Endre
Lackfi János
Lator László
lengyel
Márai Sándor
Márton László
Móricz Zsigmond
műfordító
Műhely
magazin
Magvető Kiadó
Megnyitó
mese
Nádasdy Ádám
Németh Gábor
Nobel
novella
Nyugat
orosz
Pályázat
Parti Nagy Lajos
Paulo Coelho
PIM
próza
Rakovszky Zsuzsa
Salman Rushdie
sikerlista
spanyol
Spiró György
svéd
Szépírók
színház
Szabó Magda
Szerb Antal
Szilágyi Ákos
szlovák
tárca
Térey János
Tóth Krisztina
Tandori Dezső
Tolnai Ottó
Turczi István
Vámos Miklós
Varró Dániel
vers
Závada Pál
zene
hirdetés
hirdetés
hirdetés

