Új Kaján

Dobai Bálint verseiről

2009. február 23.
"Nem tudni, hogy a nyelv volt-e a korábbi élménye vagy a költészet." - Dobai Bálint költészetéről Orbán János Dénes írását olvashatják.

Dobai Bálint huszonöt éves költő, azon a fejlettségi szinten, ahol egy huszonöt éves költőnek mindig is lennie illett. Az, hogy ez az „illő szint” mostanság lejjebb van az elmúlt kétszáz évben megszokottnál, szemmel láthatóan nem zavarja, nem érdekli, de megkockáztatom, nem is értesült róla. Dobai ugyanis egyelőre irodalmi életen kívüli költő (tényleg, ha valaki jó mi szüksége is van az irodalmi életre?), kortársi hatások alig tapinthatóak ki nála, ráadásul úgy tudom, magyarországi folyóiratban sem nagyon lehet olvasni. De figyelem! Annál többször fordul elő a neve erdélyi lapokban. Érzünk valami stratégiát a kezdőlépések földrajzi kihelyezésében, hiszen gyorsan szögezzük le, bár Zilahon született, Magyarországon nőtt fel, és ott is él. De ha nincs stratégia, az se baj, ez a kaján, játékos, de itt-ott sötét tónusú és kísérteties (attitűdjét tekintve sokszor Sziveri Jánost eszünkbe juttató) költészet az Előretolt Helyőrség sokadik generációjának idején Kolozsvárt méltóbb fogadtatásban részesülhet. Igen, mint a gyér közönségű, fanyalgós budapesti irodalmi esteken. Utóbbihoz Dobai Bálint nem is elég „okos”. Meg annál sokkal „költőbb” költő. Mindenki jobban jár így.

Poeta ludens. Humorérzéke van. Bájos, de nem cukros. Inkább nyers, darabos, igazi maszkulin költészet, a nemiség mint téma valahogy mégis hiányzik. Nem tudni, hogy a nyelv volt-e a korábbi élménye vagy a költészet. Nem rest végigjárni a szamárlétrát, amit egy költőnek végig kell járnia. Nem tartja idejétmúlt dolognak a versformákat, azonnal kiderül, hogy bármilyen formában tudna bármilyen témájú verset írni 10 perc alatt.

Mert így van, úgy érzi, meg kell tisztelnie azzal a saját (költészetre érdemes) gondolatait, hogy méltó technikai tudással várja őket. Biccentésre érdemes dolog ez egy olyan világban, amikor boldog-boldogtalan nekiesik a versnek, mint hülyegyerek az anyjának. Csak mert „gondolata van”. Meg mert „eszébe jutott valami”. Vagy mert „érez”. Hát kérem, ez nem elég. Akkor gondolkodónak kell menni, nem pedig költőnek.

A fiú kötetérett. Tanul, és szeret is tanulni. A legrosszabb verseiben is ott van a nyelv élvezete. És egyre kevesebb gyönge verse van. Mert a tanulóévek első szakaszán átesett, nemsokára már nem nagyon fog hibázni. Jó lenne, ha minél előbb könyve lenne.

Mert már látszik, hogy jönnek, bizony jönnek azok a bizonyos gondolatok. Nem ennek igazolásaképpen, hanem a Dobairól alkotott első benyomásaim kifejezéseként álljon itt egy szakasza. (De… igazolásnak se rossz. Nem ám.) „Az Eszme pedig fordul egyet, / új csillagjegyben él tovább, / míg káromkodtok, vihorásztok, / széthullt családot nemzetek, / felhúzza újra templomát.” Tehát ilyet is tud.

Orbán János Dénes