hirdetés

Új lábakon

2015. június 28.

A Szépírók Társasága nemrég tartotta tisztújító közgyűlését. Új elnöknek Gács Annát, alelnököknek Kéri Piroskát és Mészáros Sándort választották. - Gács Annával beszélgettünk.

hirdetés

Hogyan látod a Szépírók Társasága működésének történetét 1997-ben történt megalakulása óta? Mennyiben  bővülése vagy szűkült a mozgástere az eltelt időszakban?

Gács Anna: A Szépírók Társasága annak idején azért jött létre, mert az íróknak egy csoportja felettébb elégedetlen volt az Írószövetség működésével és azzal a szélsőjobb felé kacsingató ideológiával, amit a tagjainak egy része hol burkoltan, hol nyilvánosan képviselt. Egy olyan szervezetet akartak létrehozni, amely minden kétség felett a demokratikus értékek, a kulturális liberalizmus elkötelezettje, amelynek a tagjai szolidárisak egymással és a kulturális élet szereplőivel, és amely szakít a múltba révedező, provincializmusba hajló, korszerűtlen nacionalizmuson alapuló kultúraszemlélettel és az államtól a lojalitásáért cserébe végtelen juttatásokban reménykedő civil mentalitással. Az elmúlt 18 évben sok szempontból megváltozott az a politikai-kulturális környezet, amiben a Társaság létrejött, és bizonyos szempontból ugyancsak megváltozott az egyesület is.

Kezdetben a fontos cél az volt, hogy a Szépírók legitimitást és támogatást szerezzen magának, hogy megpróbáljon olyan pozíciót kiküzdeni, ami, ha nem is egyenrangú mondjuk az állami támogatások terén az Írószövetségével, legalábbis biztosítja a hosszú távú fennmaradását, és ez, úgy tűnik, sikerült. A Szépírók tekintélyes szervezetté vált, sokan szeretnének a tagjai lenni, fontos kulturális eseményeket szervez és fontos kérdésekben hallatja a hangját. Szűk elit csapatból mára több mint 350 taggal rendelkező szervezet lett, a tagjai között a Magyarországon és külföldön leginkább ismert és elismert íróktól a kritikusokon és fordítókon át az irodalomszervezőkig nagyon sokféle ember van. Ez szerintem nagyon rendben van így, de elkerülhetetlenül azzal a következménnyel jár, hogy a Szépírók arcélét nehezebb már kivenni – ez biztosan olyasmi, amiről beszélnünk kell.

Akármilyen bizarr is, hogy Magyarországon szinte minden kulturális szervezet meg van kettőzve, két különböző ideológiai karakterű egyesület tömöríti a kultúra minden területének a szereplőit, azt is látnunk kell, hogy a kétezres évek folyamán kialakult valamiféle - ha nem is békés, de élhető - együttélés ezek között a szervezetek között, az irodalom esetében a négy legjelentősebb szervezet, a Szépírók, az Írószövetség, a JAK és a FISZ között. Az elmúlt években azonban folyamatosan szűkülnek a korábbi források. Egyfelől mert a kormány láthatóan fokozatosan kivonul a kultúra (és az oktatás) finanszírozásából, másfelől mert a kultúrára fordított csökkenő összeget nem a rendszerváltás előtt vagy azóta intézményesült kulturális szakmai szervezeteken keresztül akarja elosztani, hanem új, maximálisan lojális intézményeket hozz létre ad hoc módon, és ezekbe önti a pénzt. Ezek között a körülmények között nyilván újra át kell gondolni azt is, hogy milyen lábakon állhat a Szépírók Társasága.

Az alapszabályban a következő feladatokat fektette le a tagság: 1. Elősegíteni az írók és olvasók találkozását a lehető legtöbb fórumon. 2. Kapcsolattartás kulturális és oktatási intézményekkel. 3. Együttműködés más írószervezetekkel. 4. A tagság érdekeinek képviselete. Hogyan látod, milyen fokon sikerült eddig képviselni, teljesíteni ezeket a célokat?

A programjaink nagy része a kortárs irodalom közvetítését és népszerűsítését szolgálja: ilyenek a felolvasások, beszélgetések, fesztiválok. Van olyan programsorozatunk is, ami kifejezetten a középiskolások és az egyetemisták ismerekedését akarja segíteni a kortárs irodalommal. Viszont a más irodalmi és művészeti szervezetekkel közösen rendezett programokban finoman szólva nem bővelkedünk, és ezen mindenképp változtatni szeretnék, már csak azért is, mert az elmúlt években jól láthatóan vonzóbbá váltak a közönség számára azok a rendezvények, amelyeknek sikerült kilépniük a hagyományos író-olvasó találkozók forgatókönyvéből, és átlépték vagy a generációs határokat, vagy a művészetek közötti határokat.
Ami az érdekképviseletet illeti, ez talán a legnehezebb feladat: az egyesületek minden művészeti ágban falakba ütköznek itt, hiszen a magyar elit kultúra nem piaci alapokon működik, nagyon nehéz bármit is formalizálni benne vagy érdekszövetséget kötni. A szerzők, főleg ha nem túl befutottak, szinte minden kompromisszumra készek a megjelenésért, a fordítók zsarolhatóak a szinte éhbérért is dolgozni hajlandó tapasztalatlan fordítókkal stb. Ehhez képest az, ha sikerül elérni, hogy egy kis árkedvezményt kapjanak az írók egy-egy alkotóházban, elég soványka eredménynek tűnik.
Az idősebb generációkban, a Szépírókon belül is, még mindig erős az a beidegződés, hogy az államnak anyagilag is el kell ismernie az ő irodalmi tevékenységüket. Egy ekkora piaccal rendelkező kultúra valóban nem élhet meg állami támogatás nélkül, de az állami támogatás akkor van rendben, ha azt elismert szakmai szervezeteken keresztül osztják szét, és világos, hogy milyen teljesítményhez kötődik. Ha az állami pénzek egyre kevésbé szakmai alapon osztódnak el, akkor ez szükségszerűen kínos kompromisszumokhoz vezet. Másfelől pedig azt gondolom, hogy a mai kultúrpolitikai viszonyoktól függetlenül is szembe kellene azzal nézni, hogy az állam közvetlen kultúrafinanszírozó szerepe fokozatosan háttérbe szorul. Szóval nagyon nehéz még azt is megfogalmazni, hogy mit jelent az érdekképviselet a mai magyar kulturális szcénában, és nagyon sokféle elv, igény és beidegződés között kell lavírozni.

A pályázatodban talán a legfontosabb stratégiai kitűzés, hogy a külföldi írószervezetkkel legyen élénkebb a kapcsolata a társaságnak. Részleteznéd vázlatosan, mire gondolsz?

Ez a fentiekből is következik. Azt gondolom, hogy kurzustól függetlenül is keresni kell az állami támogatástól független forrásokat, és mivel most elég nehéz megjósolni, merre mennek a dolgok a magyar kulturális kormányzatban, ez kényszer. De nemcsak a finanszírozás miatt fontos számomra, hogy keressük az EU-s vagy visegrádi vagy egyéb pályázati lehetőségeket, hanem azért is, mert nyitott, a világban zajló kulturális folyamatokra kíváncsi és azokat közvetíteni képes szervezetet szeretnék. Itthon pedig a privátszférában próbálunk támogatókat keresni. A legfontosabb az volna, hogy az év legjobb prózáját, verses kötetét és esszékötetét elismerő Szépíró Díjat ki tudjuk adni újra, két év szünet után.

Az éppen aktuális kultúrpoltika döntései gyakran késztetik állásfoglalásra a szervezetet. Mennyiben lehet elvi keretekben megfogalmazni a reagálások szükségességét, mennyire érdemes a mindig aktuális kérdésekre összpontosítanii?

A Szépírók Társasága nem politikai szervezet, és nem is volna kívánatos, ha napi aktuálpolitikai vitákba bonyolódna. Ugyanakkor mégiscsak sokkal több, mint szimpla érdekképviseleti-pénzkikönyörgő testület: ahogy mondtam, a tagokat összeköti a demokratikus elvekhez és gyakorlatokhoz való ragaszkodás, a korszerű, felvilágosult és pluralisztikus kultúrpolitika iránti vágy és a kulturális szféra szereplői iránti szolidaritás. Ahogy a korábbi években fontos volt a Társaság számára, úgy ezentúl is fontos lesz, hogy ha ezek az elvek és értékek csorbulnak a kulturális életben, a Társaság tiltakozzon, állást foglaljon, vagy éppen olyan programokat szervezzen, amelyek segítenek megértetni a szélesebb közönséggel, hogy milyen tradíciók, elvek fontosak a Szépíróknak, és mi ezeknek a viszonya az aktuális kultúrpolitikához.

Most hogyan látod az együttműködés lehetőségét a kulturális kormányzattal, milyen tárgyalási esélyek mutatkoznak, mik azok a kérdések, amelyek az érdekérvényesítő fellépést sürgetik? Az elmúlt évtizedben többször felmerült az írószövetségek együttműködésének szükségessége illetve ennek olykori képtelensége. Érvek szólnak a közös fellépés mellett, máskor ellene. Te hogyan látod ennek a távlatait?

Ezt nem tudom megjósolni. Az elmúlt években a nem éppen kedvező környezetben is működött a Szépírók, kapott támogatásokat elsősorban az NKA-n keresztül. Szerintem az NKA (egyre csorbuló) szakmai függetlensége az egyik kulcskérdés, meg kell próbálni a szakmai kollégiumok autonómiáját védelmezni, amíg és amennyire lehet. Ebben minden írószervezet érdekelt, és úgy tűnik, készek is az együttműködésre. Épp a minap írtunk közösen levelet az EMMI-nek abban az ügyben, hogy egy törvénymódosítás mind a négy írószervezetet nagyon hátrányosan érinti, negyvenmillió forintnyi évek óta meglévő forrást von el tőlük. Azt reméljük, hogy sikerül valami megoldást találni arra, hogy ezt a pénzt, ami elsősorban a vidéki és a határon túli olvasóknak szervezett programokat fedezi, pótolják.

Legutóbb a tagságon belül egy tagfelvételi vita kavart vitát. AZ ÉS-ben levélváltásra is sor került közted és a fel nem vett Dés Mihály között. Milyen tisztázandó problémákat vetett fel az eset?

A megválasztásomkor megbeszéltük a közgyűlésen, hogy létrehozunk egy zárt online fórumot, ahol a közös ügyekről folyamatosan tudunk beszélgetni. Ennek nagyon itt volt az ideje éppen amiatt, amit az elején mondtam, tehát hogy a Szépírók egy kis csapatból meglehetősen méretes szerevezetté vált. A tagság feltételeinek a kérdése az egyik olyan dolog, amiről elkezdődött a diskurzus, de sok más olyan kérdésről is elkezdtünk beszélgetni, ami segít abba, hogy újrafogalmazzuk, mi is ma a Szépírók Társasága.

Melyek a közeljövő fontos, már most látható eseményei a Szépírók életében?

Folytatódnak a korábban már említett bejáratott programsorozataink: az író-olvasó találkozók, az iskolai programok. Ősszel lesz Fesztivál, ezúttal a kortárs önéletrajzi kultúráról lesz szó, és most először megpróbálunk színházi embereket, képzőművészeket is bevonni, hogy a kortárs művészetek szélesebb körét vonultassuk fel és nagyobb közönséget tudjunk megszólítani.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.