hirdetés

Új percek és másod-percek

Farkas Péter: Nyolc perc, Magvető, 2007

2007. június 1.
A Nyolc perc egyszerre lírai és prozódiai szöveg; sírvers és röntgenfelvétel.
hirdetés

Farkas Péter könyve az ismerős érzések kisregénye. Ez persze így elég pontatlan, ám a recenzensben mindig ott rezeg a rezonőr, a benyomások mentén tájékozódó olvasó, aki közvetlen tapasztalatainak az először megszólaló érzések és hangulatok alapján kísérel meg formát adni. Már a cím megpillantásakor – igaz, kicsit frivol – reminiszcenciákra kapja fel a fejét: „Nyolc perc, míg a Földre ér a fény”, a hetvenes évek kívánságműsoraiban oly gyakran kért, ki tudja már, melyik zenekartól származó szám refrénjét hallja a belső fül, „nyolc percet kérek tőled én”. Frivolnak tűnhet ugyan ehelyütt az idézet, a távolodó múltba, az időalagútba vezető két bárgyú sorocska, a fenti ismerősségérzésnek mégis alaphangot ad. Nem ez, hanem egy egészen más összhangzattan orgonapontjaként komponált, ugyanakkor „korszakosan” tájoló alaphang rezeg végig a Nyolc percen.

Farkas Péter első kötetének (Háló, Jelenkor, 1997) megjelenésekor Németh Gábor felvetette, hogy az a kilencvenes években, a magyar irodalmi köznyelvben lezajlott radikális változáshoz képest, a nyolcvanas évek Magyarországán „valamiféle előzetes nyelvében maradt könyvként” jelenik meg, amely „erőteljesen rákérdez erre a fordulatra”. „Ez a könyv nem ismeri az iróniát, ismeri a pátoszt, vannak katartikus pillanatai, sőt egyenesen törekszik rá, hogy legyenek. És mint nyelvi tény, erősen szembenáll azzal a közeggel, ami körülveszi.”

„Amire utalsz, nyilvánvaló. Könyvem azonban nem valamiféle előttes, hanem az ittenitől eltérő állapot nyelvében íródott. Pontosan érzékeltem ezt írás közben, és érzékelem ma is. De feszültség nélkül. Ők úgy írnak, én így írok, és ebben semmiféle szembenállást nem éreztem. Csupán párhuzamos stratégiákról beszélhetünk” – válaszolt a szerző. Ez az „eltérő állapot” a Nyolc perc poétikáján is keresztül húzódik. Roppant egyszerű történetet ír meg Farkas Péter; az elbeszélés figurális szintjén két öregember: az öregasszony és az öregember mindennapos rituáléja zajlik: a felkeléstől a lefekvésig, a tisztálkodástól az étkezésig. Farkas szűk szekvenciában mozog; semmi másra nem törekszik, mint a lehető legpontosabban és részletesebben megragadni az „utolsó akkordokat” is felszámoló kopogós, csoszogós minimalizmussá halkuló elmúlás szinkópáit, egy közös élet epilógusát. A nosztalgikus-elégikus megszólalás regisztereit távol tartva ábrázolni a „kései lépteket”, felmutatni a búcsúzás méltóságteli képeit. Regényének világszerűsége látszólag a végsőkig, az elmondás határáig redukált; a visszahúzódó, zsugorodó tudat, az emlékezést is felszámoló idő sebészi alapossággal preparált metszete látható a Nyolc perc lapjain. Az alakok mégsem a műtők hideg fényében vetnek árnyékokat, a teremtő képzelet együttérző tekintete kíséri az öregember és az öregasszony repetitiv játékát. Farkas könyvének az egyik nehezen feloldható ellentmondása abból fakad, hogy míg szemlélete több helyütt a francia „új regényt” idézi, tárgyiasító „kameramozgásai” precízen követik szereplőit, addig monológtöredékei a belső tudatvilág olyan tartományait világítják be, ahova az „operatőr” nem láthatna be. „Ebben a stílusban a szó nem robban, s nem is kutat mélységek után, nem az a feladata, hogy harciasan megrohamozza a tárgyat, és legbensőbb lényegét egyetlen kétértelmű szóban összefoglalva igyekezzék nevén nevezni: az írói kifejezésmód itt nem a rejtett mélységek erőszakos birokba vételére, hanem a felületen való végigsiklásra szolgál…” – írja Roland Barthes Az objektív irodalom című esszéjében Robbe-Grillet-ről. A mozdíthatatlan távolságot a belső vidékekre kiterjedően „átütemező” gesztussal, amellyel Farkas mintegy kihangosítja szereplőinek reflexióit, művének különböző narrációs rétegeit széthúzza, miáltal nem a fikciós tér feszültsége nő, hanem a világok nyelve tart szét, a megközelítésmódok divergálnak. A „kint-is-vagyok-bent-is-vagyok” elbeszélői pozíciója el- és belevész az egyébként gyakran kopárságukban megindító részletekbe.

Az „új regény” horizontális ismerőssége mellett, és azt erősítően, a Nyolc perc behív egy másik ismerőst: Mészöly Filmjét is. Ráadásul a semleges névválasztás: öregember, öregasszony azonossága szinte elkerülhetetlenül irányítja a figyelmet Mészöly regényére, az összehasonlítás kényszere nélkül, az összevetés lehetőségét viszont felkínálva. Mészöly munkásságának ebben a szakaszában az „új regény” a vízjelzésen túlmutatóan szintén kitapintható, ellenben az ő könyve egy több ismeretlenes időfüggvény hálóját szövi, építi rétegről rétegre az elbeszélést, annak világszerűségét a történeti időben szituálja, az „anatómiai lecke” feladványai több válaszirányt implikálnak, a szerzői szándék, a leszúrt kamera lencséje végig rezzenéstelen marad. Farkas is beemel ritka levegőjű terébe kívülről néhány elemet, ezek azonban vagy a kompozíció peremvidékén rekednek meg afféle díszletként, vagy esetlegesen bontják és törik meg a szerkezetet. Az időnként feltűnő, feltehetőleg az ápolást ellátó nő és az utána maradó, a kezelések árlistáját tartalmazó cédula (62. o.), illetve egy ismeretlen levél (63. o.) olyan prózatárgyak, amelyek beékelésével a szöveg indokolatlanul arányt veszt, mélységélességet vált; sem nem gazdagodik, sem nem árnyalódik – leül. Véletlenszerű feltűnésük a külvilág létének indexei, a két ember közös monodrámáját azonban érintetlenül hagyják. Mintha Farkas számára mégiscsak kevésnek mutatkozott volna a kétszobás, végső záró-jel, amelyben szép fokozatosan a múlt, a jelen, és a jövő kifakul, eltörlődik. 
 
A Nyolc perc egyszerre lírai és prozódiai szöveg; sírvers és röntgenfelvétel. Archetipikus előképeként nem nehéz Philemont és Baucist, az Ovidius Átváltozásaiban megénekelt öregeket felfedeznünk. Az antik dalnok hexameterei ma is lüktetnek, Farkas Péter könyvében pillanatok fénylenek fel; az elmúlás természettörténetének jelentős leletei, regénye azonban a történet természetét faggató művek között nyolc perces epizód csupán.
 
 
Linkajánló:
 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
fourjack fourjack 2008-03-01 21:06

Farkas Péter: Nyolc perc Egy kisalakú 110 oldalas könyvecske, melyet ma 2-9 ig olvastam el a Mammut libriben, egyetlen félórás közértbeli körúttal szakítva meg az olvasást. Eleinte féltem, nem lesz türelmem hozzá, sőt belealszom, mert nagyon le kell lassulni az olvasásához, mikor viszont lelassulsz a történethez, már muszáj végigolvasnod, természetesnek érzed a milli pontosságú leírásokat, és a fogalmi világból való lassú kivonulás fogalmi megragadásának bűvészmutatványát... már korábban is többen ajánlották, de csak ma határoztam el, hogy elolvasom, miután 11. lett a MINIMÁL 11-es listán (mancs)... érdekes, amikor a 8 percre gondoltam, nekem a teremtés 7 azaz 8 perce jutott eszembe belekalkulálva az elmúlás számára fenntartott 8. percet... ha valaki szeretne megnyugtatóan látni az elmúlást belülről, akkor feltétlen olvassa el...