hirdetés

Új szakmai elismerés a magyar irodalmi életben: Hazai Attila Irodalmi Díj

2016. március 21.

A 2012-ben elhunyt szerző, Hazai Attila emlékére díjat alapított a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére. A zsűri döntését az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenti be.

hirdetés

Megalakult a szakmai zsűri, amely a következő hetekben eldönti, ki veheti át az első Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést a Hazai Attila Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. Az általuk felkért zsűri tagjai: Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László. A díjazott kiválasztása során az alapítvány kuratóriuma egy közös szavazattal vesz részt a döntésben.

Fotó: Déri Miklós

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy évente elismerésben és támogatásban részesítsen egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

Az alapítvány által létrehozott Hazai Attila Irodalmi Díj 1.000.000,- forint pénzjutalommal jár, átadására minden évben Hazai Attila születésnapja alkalmából kerül sor.

A kuratórium és a zsűri tagjai a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon hozzák nyilvánosságra, hogy ki veheti át első alkalommal a Hazai Attila Irodalmi Díjat.

A program ideje és helye: 2016. április 23. 11:00 óra, Kner Imre terem
(A maximalista. Bemutatkozik a Hazai Attila Alapítvány)

A díjátadó est 2016. április 29-én 19:00 órakor lesz a Nyitott Műhelyben.
(Budapest, XII., Ráth György u. 4.) 

Hazai Attila (1967—2012) Budapesten született, 1992-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi karán, angol szakon. Dolgozott angoltanárként, szinkrondramaturgként, szinkrontolmácsként és reklámszövegíróként. A Link Budapest című internetes folyóirat szerkesztője volt. 1990-től publikált irodalmi lapokban, antológiákban. 2000–2004 között a Szépírók Társaságának alelnöke volt.

Könyvei:
Feri: Cukor Kékség, kisregény, Cserépfalvi kiadó, 1992, Balassi kiadó, 1997; franciául: Le bleu du sucre, Chantal Philippe fordítása. Esprit des Peninsules, 1998.
Szilvia szüzessége, novellák, József Attila Kör—Balassi kiadó, 1995.
Budapesti Skizo, regény, Balassi kiadó, 1997; németül: Budapester Schizo, Farkas Móka fordítása. Schafer Verlag, 1999.
(Soros Feri álnéven:) A világ legjobb regénye, regény, Berman Books—Reálszisztéma Dabasi Nyomda, 2000.
Szex a nappaliban, novellák, 2000, Balassi kiadó

Műfordítások:
Raymond Carver: Nem ők a te férjed, novellák, Kalligram, 1995 (Barabás Andrással, Fazekas Péterrel, Matolcsi Gáborral, Pintér Annával, Puszta Dórával, Rupp Anikóval, Vajda Rózával)
Walter Kirn: Ujjszopó, regény, Atheneum 2000 kiadó, 2001. (Berta Ádámmal)
James Frey: Millió apró darabban, regény, Atheneum 2000 kiadó, 2003.
Anchee Min: Vörös Azálea (Kína lánya), regény, Ulpius-Ház, 2007. (Turai Katalinnal)

Színdarabok:
Barbara menekülése, Zalaegerszeg, 1994; Budapesti skizo, RS9 Színház, 1999; Irma kaparása, József Attila Színház, 2003.

Forgatókönyvek:
Rám csaj még nem volt ilyen hatással, játékfilm, Hunnia Filmstúdió, 1994; Cukorkékség, játékfilm, Duna műhely, 1998.

Zenekarok:
Pepsi érzés, Hazai ízek

Díjai:
Soros írói ösztöndíj, 1996; Móricz Zsigmond ösztöndíj, 2000; Drámaírói díj, József Attila Színház, 2003; Drámaírói ösztöndíj, Katona József Színház, 2004.

További információk, fotók, zenék találhatók Hazai Attila honlapján, ahol részletek is olvashatók Hazai Attila műveiből.

Németh Gábor mondta egy Hazai-emlékesten: „Önazonos volt az élete minden fontos pillanatban, ez akár tanítássá is válhat. Kívánni csak azt tudom mindenkinek, hogy minél többször találkozzon ezzel az élettel".
Hazai Attila kötetben még meg nem jelent novelláit tartalmazza A maximalista című könyv, amely a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2015-ben a Hazai Attila Alapítvány kezdeményezésére. A kötetben a pályakezdéstől az utolsó évekig szerepelnek írások, amelyekből – bármennyire nagy volt is a merítés – egységes irodalmi anyag állt össze.
„Ez a könyv sűrítmény, minden benne van, ami Attilát jellemezte – a radikális provokációtól a végtelen rezignáltságig, minden húr megpendül […] Szuverén és sérülékeny karakter volt, ilyenek az írásai is. Nehezen elhelyezhető ez az írói világ az ismert és egyszerűbb kritikai sémák segítségével […] Vannak fiatal szerzők, akiknél mintha meg-megszólalna ez a hang, de nem állítanám, hogy iskolát teremtett, ettől a különös prózától ez talán nem is várható el” – mondta Garaczi László a kötetről és Hazai Attiláról 2015 őszén.

A honlapon is látható, mennyire komplex az életmű, ugyanakkor mennyire egységes az az alkotói attitűd, amely a könyvekből, zenekarokból, festményekből, filmekből, filmszerepekből, klipekből kirajzolódik.
A Magvető kiadó A maximalista című novelláskötetet egy sorozat első darabjának tekinti, és tervei között szerepel Hazai Attila további műveinek megjelentetése – a korábban kiadott, de már nem kapható könyvektől a hagyatékban fellelhető írásokig.

További információk, linkek:
Interjú Garaczi László íróval; a 2012. április 5-én váratlanul elhunyt íróra emlékezik Falcsik Mari, Garaczi László, Karafiáth Orsolya, Kőrösi Zoltán, Lengyel Péter és Nagy Gabriella; dosszié a Literán.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Alexander Csinguacsgukk Alexander Csinguacsgukk 2016-04-25 20:14

azt tudja valaki, h hova járt Hazai Attila középsuliba? sztem lehet, h osztálytársak voltunk. kísérleti középsuliba jártam, ahol a szakközépiskolai és gimnáziumi tananyagot egyszerre tanultuk. humán és reál tárgyakat gimnáziumi könyvekből, és a szakmait meg szakközépiskolai könyvekből. tizenhét tantárgyunk volt, és a gimnáziumi követelmény is az akkori Jóska szintjén volt. második utáni kisérettségit követően sokan választották a folytatást más gimikben. én maradtam, mert a magas szintű szakmai képzés miatt jelentkeztem oda. négy év alatt kijártunk egy gimit és egy szakközepet. a műszakin kapkodtak a suli végzős diákjaiért. szal volt egy Hazai Attila srác, akinek volt egy Kovács Géza havrija, aki ma épületszobrász. ő csinálta a Bazilika aranystukkóit, amikor a felújítás volt. szal ők ketten második után átmentek asszem a József A. gimibe. Attila arca, a hosszú haj, a születési év stimmel. lehet, h csak hasonlóságok? emlékeimben mindkettejükkel jól megértettük egymást. már akkor érezhető volt rajtuk, h másképp látnak, mint a többség. ma úgy mondanám, szép lelkű emberpalanták voltak. voltunk...

Liszenko Liszenko 2016-04-24 08:31

Köszi. Róla is azt gondolom, mint Nemes Z.-ről. Elképesztően okos és tájékozott srác, de ez a poszthumán cucc, amiben utazik, súlyos tévedés. Szerintem.

administrator administrator 2016-04-23 15:55

http://www.litera.hu/hirek/bartok-imre-kapja-az-elso-hazai-attila-irodalmi-dijat

Liszenko Liszenko 2016-04-23 15:01

ki kapta a díjat?

Ludwig Czippora Ludwig Czippora 2016-03-21 18:56

hall-E-lu-JaH @ ez-jo.hu