Az ulmi ék majdnem csapdába esett, tekintve, hogy a rádió egy tizenhat kilométeres dugóról adott hírt, amelyet az utolsó utáni pillanatban sikerült a kertek alatt elkerülni, bár a tempó jelentősen nem módosult, hiszen innentől az út kisebb településeken vezetett, minimum harminc, a szarvashoz címzett fogadó mellett, közöttük egy különösképp megragadta az utazó tekintetét: Gast (ez itt egy elnémult helyű „A” hűlt helye) aus Hirsch (Vendég szarvasból) olvasta a helyszínelő, aki ezúttal a hely szellemének megfelelően a Tatort (Tetthely) felügyelőjévé lépett elő.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az érkezés végül a német alaposság kritériumait kimerítette, hat órakor már az ulmi Duna-partban és az azt övező, faberakásos házacskákban, terekben, hidakban merülhetett el az alkonyi tekintet. A felolvasásra a Donauschscwabisches Zentralmuseumban került sor, gasztronómiai körítéssel, amennyiben Márton Laci produkciójához, a szervezői szándékok szerint, speciális magyar ízek is felzárkóztak volna, ám a felügyelő és kollegái meglepetést nem színlelve tapasztalták, hogy miután az étlap nyomán marhahúslevesre, lecsóra, fogasra, Esterházy rostélyosra és rétesre bazíroztak, a felsorolt fogásokon inkább fogásokat lehetett találni, a fogasból pedig fogas kérdés maradt. Ellenben a magyar konyhát némileg átértelmező szakácsi olvasat sem vette el a kedvét a nagyjából ötven fős vendégseregnek, hogy Márton Laci eruptív előadásában örömét lelje. A fogásokat írói felvonások tagolták.

A siker a jelekből ítélve nem volt kétséges; kedves és érdeklődő ulmi polgárok tapsoltak és nevettek, ahogyan a literás különítmény is büszke lehetett szerzőjére.

Minden szempontból feledhetetlen este volt; kulináris és literáris, noha különféle értelemben egyaránt.