Hosszú évek munkája ért révbe idén nyárra: megjelent az Ulysses újrafordítása. A munkát Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid végezte, a könyvet pedig Barkóczi András szerkesztette. Az Ódry Színpadon Barna Imre, az Európa Kiadó igazgatója társaságában a fordítók mutatták be a könyvet, később pedig Forgách András dramaturg osztálya produkciójában a színpad alagsorában folytatódott az ismerkedés az Ulyssesszel.

Barna Imre Umberto Ecót idézve kezdte a bemutatót, hiszen az Ulysses számos híres rajongója között találjuk az olasz írót is. Ő, miközben elismeri a regény érdemeit, tréfásan lektűrnek is nevezi azt, és valami hasonlót gondolt Szerb Antal is, aki irodalomtörténetében blöffként írt az Ulyssesről. James Joyce tagadhatatlan hatással volt a XX. századi kultúrára, és sokan sokféleképp vélekednek róla (a mostani kötet fülszövegében a vonatkozó Szerb-idézet mellett olvashatjuk Hamvas Béla, Esterházy Péter, Szentkuthy Miklós és Nádas Péter méltatását is).

Magyarországon először 1947-ben jelent meg a regény, Gáspár Endre fordításában - erről írja Kappanyos András a kötet utószavában, hogy "a szó legjobb értelmében véve alázatos iparosmunka". A Gáspár-fordítást 1974-ben követte Szentkuthy Miklós változata -  ez az a fordítás, amelyben a legtöbb magyar olvasó megismerte az Ulyssest (illetve ennek az 1986-ban megjelent, Bartos Tibor által átszerkesztett kiadásából).
1974 óta sok idő telt el, az Ulysseshez kapcsolódó irodalom egyre bővül, külön kutatóközpontok alakultak, és ennyi idő távlatából már pontosan lehet látni a Szentkuthy-fordítás hibáit is. Az új kiadás mégis az utóbbira épül, Barna Imre feltette hát a kérdést: mennyiben új a mostani változat?

Kappanyos András egyszerű választ adott: "pont annyira új, amennyire kell". Elismerik Szentkuthy munkáját, mondván, több helyen is zseniális munkát végzett a fordító, de a szövegnek bőven vannak hibái, tévedései, elavult részei is, ezek korrigálására törekedtek. A fordítók abban reménykednek, hogy a kötet talán a magyar fordításhagyományra is változást gyakorol, hiszen ők nem arra törekedtek, hogy legyőzzék, leigázzák Szentkuthy szövegét, hanem pont ellenezőleg, "Szentkuthy vállán állnak", a fordítás pedig egy "kulturális közönség több nemzedékre kiterjedő projektje", ami reményeik szerint egy-két évtizedig érvényes marad Magyarországon.
(Azt is meg kell említenünk, ahogy a Literán már többször írtuk, azért is jelenhetett meg az újrafordítás, mert idén lejártak a Joyce műveihez kapcsolódó szerzői jogok, és így szabadon ki lehet adni egy ilyen munkát. Eddig ugyanis az író unokája, Stephen Joyce inkább féke, mint motorja volt James Joyce teljesebb befogadásának.)

Az új fordítás kapcsán sokan mondják, hogy most már végre lehet érteni az Ulyssest, meg is kérdezte hát Barna Imre, hogy akkor mi volt eddig, nem lehetett érteni? Avagy, van-e olvasó aki teljes egészében megérti a regényt, van-e ideális olvasó? Kiss Gábor Zoltán elmesélte, hogy lehetséges, ők már találkoztak az ideális olvasóval, a fordítás megjelenéséhez kapcsolódva létrehozott Facebook-oldalon ugyanis egy olyan levelet kaptak, amelynek feladója arról számolt be, hogy párhuzamosan olvassa az eredeti angol, a Szentkuthy- és az új fordítás szövegét. Lehet, hogy ő a kevés ideális olvasó egyike, ugyanakkor Gula Marianna elmondta, valószínűleg angol nyelven sem létezik a tökéletes befogadás, mert az Ulysses annyira univerzális és kultúraspecifikus, hogy már-már lehetetlenség minden részlet pontos megértése. Gula elmesélte, hogy hiába beszélt ír és angol szakértőkkel, sokkal ők is csak homályos magyarázatot tudtak adni egy-egy kérdésre (példaként a Küklopsz és az Aiolosz fejezeteket említette).

Szentkuthy rokon lélek volt Joyce-szal, akár a barokk iránti vonzódáskra, akár a múveikben feltűnő szentség-obszcenitás kettősségre gondolunk, fordítása ezért is hiteles. De szövege sokszor feleslegesen túlburjánzik, nem következetes, vagy egyszerűen motiválatlan. Az újrafordítást a kezdetektől támogató Szegedy-Maszák Mihály ezt így fogalmazta meg az Alföldben: "Szentkuthy szövegéből hiányzanak azok a belső összefüggések, amelyek Joyce regényének szigorú megszerkesztettségét biztosítják." (Az Európa Könyvkiadó oldalán Kappanyos András utószava is olvasható.)

A fordítók ezen hibák kijavítására szövetkeztek eredetileg (már több mint tíz éve - a munka kezdetét talán Kappanyos 1998-as Ulysses, a nyughatatlan című tanulmánya jelenti), és a fejezeteket egymás között megosztva, korrektúraszerű vázlatokat készítettek. Hamar kiderült, hogy az a munka, amit elkezdtek, nem sima javítás, hanem egy teljes újrafordítás. Az azóta született kutatási eredmények, tanulmányok és természetesen az internet Szentkuthynál sokkal előnyösebb helyzetbe hozták a fordítókat, elég csak a regényben előforduló sztárocskákra, dalokra, ma már nem is ismert háztartási eszközökre, amelyek pontos magyar átültetésére évtizedekkel korábban esély sem volt. Szolláth Dávid úgy mondta, hogy szemantikai szempontból rakták helyre a szöveget, Kappanyos pedig úgy, hogy miután mindennek utánajártak, létrehoztak egy helyes kulturális kohéziót, amiből aztán ki is kellett hagyni a megfelelő részeket. Jellemezve, hogyan haladt a fordítás folyamata, Gula elmesélt egy Joyce-hoz kapcsolódó anekdotát. Az írót festő barátja, Frank Budgen kérdezte arról, hogyan ment a munka. Remekül, válaszolta Joyce, nagyon sokat dolgozott. Aztán persze kiderült, hogy ez alatt két mondatot értett az író, illetve azt, hogy megtalálta ezeknek a helyes szórendjét.

Forgách András úgy kapcsolódott be a beszélgetésbe, hogy felidézte, ő az apján keresztül ismerte meg az Ulyssest, aki a családi legendás történet szerint az angol hadsereg katonájaként Egyiptomban olvasta először a regényt, majd fiát is biztatta, hogy tegyen ő is így. Később Bódy Gábor adta kezébe az Ifjúköri önarcképet angolul (Joyce első regénye az idei könyvhétre szintén újra, javított kiadásban jelent meg), és szakdolgozatát is az Ulyssesből írta, egyértelmű volt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanítva is előveszi a könyvet. Azt is elmondta, hogy színházban nem ritka az Ulysses szerepeltetése, a hatvanas évek Lengyelországában például szabályos Ulysses-kultusz alakult ki a színpadokon, de ma is szerte a világon rendre előadnak a regényből, általában a Molly-monológokat vagy a Kirké fejezetet előadva. Másodéves dramaturg osztályával Forgách utóbbit dolgozta fel, Forgács Péter és az egyetem színészhallgatói segítségével.

A bemutató innentől az Ódry Színpad alagsorában folytatódott, ahol a kis, szűkös helyiségekben a Kirké fejezet epizódjait láthattuk, Forgács Péter szavaival élve egy "Joyce-installációt", egy kiállítást, amit körbe-körbejárhatunk. A performansz nemcsak a regény jeleneteire terjedt ki, azt is láthattuk Tom Stoppard nyomán, hogy milyen lehetett Joyce 1917-ben (az angol színpadi író Travesztiák című vígjátékában a főhős Henry Carr Leninnel, Tristan Tzarával és Joyce-szal is találkozik), az egyik szobában pedig Eve Arnold híres fotóját idézték meg, amelyen Marilyn Monroe az Ulyssest olvassa, csak a mi Marilynünk azt mormogta elégedetlenkedve, hogy Szentkuthy.

Bár az Ulysses magyar újrafordítása bemutatásának igazi ünnepe a június 16-i szombathelyi Bloomsday, a budapestiek sem szomorkodhattak. Ahogy a beszélgetésből számos érdekesség kiderült, úgy adta egy újabb sajátos értelmezését a regénynek a diákok előadása. Egy regénynek, amelyet száz év múlva sem fognak teljesen megfejteni.

Benedek Márton