Háy János

A karácsonyi vacsorát számtalan kudarcos próbálkozás után végülis az idő és a gyomorállapotok alakították ki. Az idő, ami rendszerint kevés, a gyomor, ami olyan, hogy egész nap nem eszik rendesen az ember, mert mikor lenne rá ideje, de folyamatosan bekapdos ezt-azt, ami éppen érhető a mikulásmaradékoktól a hűtőből előkapkodott kolbász-darabkákig. Szóval éhes is ilyenkor az ember, meg tele is van. Erre az állapotra az alábbi receptek – tapasztalati úton igazolom, hogy éppen megfelelők.

Leves: általában zöldségkrémlevest főzünk, ami olyan, hogy elnyel minden zöldségmaradékot, ami a hűtőben, kamrában fellelhető, amiből a legtöbb van, arról nevezzük el a levest. (Nálunk most épp zellerkrémleves lesz, mert anyám rámlőcsölt két bazi nagy zellert). A nem túl kis darabokra vágott zöldséget szűk vízben megfőzzük (ne felejtsük el a hagymát és fokhagymát, ami fontos ízfestő) sóval kis pirospaprikával ízesítjük, hitetlenek leveskockával és vegetával is felturbózhatják, majd a megfőtt zöldségeket botturmixal pépesítjük. Ezután tesszük hozzá a tejfölt és azzal is összekeverjük még mindig a botturmixal. A kevercset felöntjük vízzel (ne csináljuk túl sűrűre, mert hűlés közben észrevétlen babatáppá válik), újra felforraljuk és petrezselyem- meg zellerzölddel megszórjuk. A krémlevesek elengedhetetlen tartozéka a pirított kenyérkocka. Az apró kenyérdarabkákat (soha ne zsemléből csináljuk, mert az a levesben hányingerre ázik) teflonban olajon megpirítjuk. Aki szereti, az csinálhatja olíván vagy vajon, bár ezzel együtt jár, hogy erősebb lesz egy kicsit az íze. Ne sajnáljuk az olajat, kell hozzá, mégha nem is annyira egészséges. Pirítás közben után kell kicsit tölteni, s persze egy percre se hagyjuk ott, mert valaki neveletlen épp most hív telefonon, mert pillanatok alatt széntabletta lesz belőle.

Főétel: tejfölös lepény. Készítése rendkívül egyszerű, kelttésztát dobunk össze, amihez liszt kell, kicsi só, tej és élesztő valamint egy tojás. Az élesztőt tejben megfuttatjuk, s így öntjük rá a lisztre, összemancsoljuk az egészet, aztán lefedve a radiátorra tesszük. Ha szerencsénk van, megkel (ha nem kel meg, akkor sem kell elkeseredni, mert annyi a különbség csak, hogy a lepényünk vékonyabb lesz). Ha valaki reklamál a családból, akkor bátran fel kell vállalni, hogy most ezt a változatot próbáltuk ki. Soha nem szabad azt mondani, hogy elcsesztük, mert ezzel elcsesszük a gyerekeink étvágyát is. A tésztát kivajazott (olajozott) tepsiben ellapogatjuk, aztán a tetejére ízlés szerint tejfölt, kapros tejfölt, liptói túróval cifrázott tejfölt öntünk (bőven), s így megsütjük. Figyelni kell a sütési időre, ha nem akarjuk, hogy tejfölös kétszersült legyen a karácsonyi vacsiból.

Ez is, akár a leves megfelel az ideológiai elvárásoknak, márminthogy böjt van. Amit harmadikként írok, annak a Vatikán biztos nem adna zöld utat. Ha úgy gondoljuk, hogy az előző kettő pénztárcakímélő étel mellé befér egy harmadik kicsit húzósabb cucc, akkor javaslom előételként a libamájat. Ez olyan sznob, meg drága dolognak hangzik, de részben finom, részben meg nem is annyira drága. Köbö háromezerből van meg a bő félkiló máj és a sütéséhez szükséges kilónyi libaháj. A sütés rendkívül egyszerű: a májat a kicsit megolvasztott hájjal együtt meg kell sütni, s amikor egy tűvel átszúrjuk, s nem vér jön ki belőle, hanem barna lé, akkor kész is van. A májat ezt követően kivesszük, lehűtjük és hidegen vékony szeletekre vágva tálaljuk (a fentebbiekből következik, hogy ezt már 23-án el kell készíteni, egyébként a levest is el lehet). Mellé vághatunk paradicsomot és póréhagymát. Érdemes a tálalásra is pár percet rászánni. A póréhagymát például rendezzük el szépen, ne legyen olyan, mint a csalamádé, amit nagyapám a teheneknek csinált szecskavágóval. Megéri. Ahogy tulajdonképpen a máj is megéri, hiszen melléktermékként lesz két üveg kacsazsírunk, az egyikbe beleturmixolhatjuk a tepertőt, s így aztán igazi csemege lesz. A másik maradhat natúr. Ez a két üveg zsír pár hónapig jó kis vacsoraanyag lesz pirítóssal, s bőven behozza a libamáj árát.

Jó ha van kis desszert is, bár ez után már keveset bír az ember. Ezt nem én szoktam csinálni, hanem a feleségem, úgyhogy itt megszakad a hitelesség meg a pontosság. Bármi lehet, bár mézeskalács meg bejgli eleve van. Ehhez szerencsés valami könnyűt összedobni, pl. gyümölcssalátát, vagy gyümölccsel feljavított grízkrémet.

Boldizsár Ildikó

Az év végi dínomdánomot 10 napos böjttel kezdem évek óta. Karácsony előtt néhány nappal fejezem be a böjtöt, úgy időzítve, hogy ehessek pár falatot Éles Márti barátnőm aszalt szilvás, diós, almás, borban párolt pulykájából, amit a barátainak készít minden évben sok egyéb finomsággal – jobbnál jobb lengyel túrótorták, sütik, mézbor! – együtt. Ha nem leszek beteg a böjt utáni első dőzsöléstől, beindul a kulináris fantáziám. Apám főzi a halászlét (csak ezt tud főzni, de ezt aztán világra szólóan!), én a többit. Idén nemzetközi karácsony lesz: cipóban sült pulyka görög salátával, északi tengeri halak citrommártásban, borban pácolt rákocskák, francia vegetáriánus zöldséglepények, olasz tésztasaláták, valamint szupertitkos receptek alapján készült falusi házi sütemények. De ami számomra a legfontosabb: a bor. Különleges gonddal összeválogatott borok kerülnek az asztalra: cabernet sauvignon a Vesztergombi pincészettől, 1999-es cabernet franc a Mátra Hilltől (barrique), egy palack 1996-os szekszárdi bikavér, a rákhoz rozé (például Bardolino), a süteményekhez pedig késői szüretelésű, badacsonyi olaszrizling, vagy vörös portói (tawny). Szilveszterkor viszont 12 nemzet 12 minőségi bora áll majd az asztalon, mert borversenyt tervezünk!

Vörös István: Kocsonya

Gyerekkoromban néhányszor egy, sőt két nappal előbbre hoztuk a faállítást, gyertyagyújtást, és a Jézuska ráérősen megjött mondjuk 22-én, néha még előbb is. Nem volt csúcsforgalma. Jutott ideje ránk. Mert az igazi szentestére már Bakonymérőn voltunk hivatalosak, ahol nagymamáék ugyan csak egy kis műfát állítottak, de az éjfélimise igazi volt a hideg templomban. Ezeknek a karácsonyoknak a hideg volt a legfőbb tartozéka, és a hideget megtestesítő étel akkoriban még nem a fagyi (annak készítéséhez különben sem használ senki természetes hideget), hanem a kocsonya volt. A kocsonya a fűtetlenül hagyott Feri szoba természetes hidegében készült. A karácsony előtti disznóvágás legundorítóbb maradékait főzték ki, fület, orrot, farkat, és azokat szórták szét mélytányérokba, mindegyikre annyi levet öntöttek, hogy ellepje, aztán a tányérokkal telehordták a Feri szobát, melynek ablakán jégvirág nyílt jégvirág után, és a végén már a jég, ez a függőleges tócsa, tartotta az üveget, és nem fordítva. A természetes hideg volt a legnagyobb szakács, bent lakott a házban, fél évre átadtuk neki azt a szobát. Reggelente aztán egyre-másra hordták ki a minden helyet elvevő tányérokat. Sosem ettem a kocsonyából, részvéttel néztem a felnőttekre, amikor a pirospaprikával megszórt, ecettel megöntözött, undorítóan remegő aszpikot a villájukra szúrták, vagy a halványsárga színű bőrt rágcsálták a farkcsigolyákról. Rossz lehet felnőttnek lenni. Csupa undorító és kemény dolog. Atavisztikus iszonnyal figyeltem a farkakon matató ajkakat, hallgattam a cuppogást és a villa tányérhoz koccanását, csak az vigasztalt meg, ha beleihattam a forró, törkölypálinkás teába.

Forgács Zsuzsa Bruria

Természetesen semmilyen étellel-itallal nem készülök. A Téli napforduló szent buddhista ünnepét már megültük családommal vasárnap este (dec. 21.), mert ugye utána mindenki rögvest menekülőre veszi a figurát, és szétszóródik a tejút hátsó, leárnyékolt sikátoraiban, ideiglenesen megbújik valamilyen homályos csillagképben, hogy legközelebb már csak a januári Új asztal napján kelljen egymás érzelmi hálójában vergődni, reszketni, vagy éppenséggel bágyadtan lemerülve elnyújtózni (Én egyébként őszintén nem tudom mi bajuk az ünneppel, mitől allergiásak rá egyesek, én kifejezetten szeretem a karácsonyt, a szeretet és meghittség illúziójának ünnepét, imádok pl. ilyen jellegű gagyi filmeket is nézni orrvérzésig, ez állítólag elamerikanizálódásom egyik baljós jele).

Mindenesetre az Új asztal napjának eredetéről annyit tudok elárulni, hogy az együtt nem töltött karácsony és szilveszter napjának pótlásaként jó pár éve tartottunk egy családi gyűlést. És a tesóm adott egy általa is fordított Kleist könyvet ajándékba, melybe azt írta, hogy hugicámnak az Új asztal napján (mert aznap szerelték össze az új IKEÁ-s asztalukat). Erre támadt az az ötletem, hogy akkor az elmaradt családi karácsonyok és szilveszterek helyére telepítsük be - és váltsuk ki, illetve váltsuk meg őket vele - az Új asztal napját minden január 2. szombatjára.

Az Új asztal napjának menüje mindig szigorúan az, amit épp alkalmian ráhordanak a tisztelt barátok és családtagok, mert ez az egyetlen dolog, ami kötelező: ajándékot kell hozni az (áldozati) asztalnak, amit aztán együtt lezabálunk. (Elvileg verset is kell írni az Új asztalhoz, illetve annak napjához, de ez valamiért eddig még mindig elmaradt, vagyis a felolvasásukra eddig még nem nagyon mutatkozott igény). De hogy ne kelljen senkinek semmilyen főzéssel bajmolódni, ezért általában ilyen úri kosztot hoz mindenki az asztalnak ajándékba, mint pl. lazac, füstölt makréla, szardíniakrém, olivás rozskenyér, brindza, kecske és franciasajtokon át a birsalmasajtig, avokádóig, marcipános tortáig, minden mi szem szájnak ingere a boltban… és egyéb hasonló, kalóriákban gyilkos kicsi rémségekről beszélgethetünk most itt, szóval elsősorban hideg svédasztalról van szó, minden jóval megrakva, amire aznap épp nem sajnáljuk a pénzt.

Ami a karácsonyra való nem-készülést illeti, nem mondtam el a teljes igazat. Egészen pontosan épp ma (dec. 22.) három boltban is teszteltem, hol legolcsóbb a mini-üveges (féldecis) pálinka... nem magamnak persze, hanem mivel egyik barátnőmnek az a mániája, hogy ő karácsony éjjelén cigarettát fog osztogatni hajléktalanoknak az aluljárókban, gondoltam, hogy jó anti-nikotinistaként és anti-alkoholistaként betársulok hozzá és megengedően összekötöm cigis dobozainak sorsát egy-két féldecis barackpálinka, illetve vodkás üvegcsével meg szaloncukorral, hogy legyen benne valamilyen halvány utalás a karácsonyi hangulatra is. ((Tudom, itt most sokan a szívükhöz kapnak, hogy na de miért rontom a hajléktalanok egészségét ilyesmivel. Igen, bevallom bennem is vannak adászavaró (lásd: rádió) aggályok, de igyekszem felülemelkedni szokásos intranzingenciámon, és elfogadni barátnőm érvelését, hogy leszoktatni őket ezen élvezeti cikkekről nem az utcán kell, hanem ha majd fedélt is szerzünk a fejük fölé - höhöhö, ha csak a magunkét közben el nem veszítjük -, de azt megelőzően minden ilyen irányú erőfeszítés az emberiség alamuszi gyötrése, sunyi képmutatás)).

Végül: Mindenkinek tiszta szívből ajánlom az Új asztal napjának meghonosítását, aki az én családomhoz hasonló problémákkal küzd, pl. megveszekedett karácsony-rettegőket és betegesen elvista anti-szilvesztereseket tudhatnak tagjaik között…

És akikben maradt még némi hit a szeretet ünnepéhez,
azoknak küldöm ezt szívből és igazán:
...miily csengőőőő, mily bongó, miily zengőőőő e hang…
la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la-la