Kiss Ottó

Tartok tőle, hogy ami az ünnepi étkeket illeti, semmi különlegességgel nem tudok szolgálni. Nálunk szenteste általában halászlé van, karácsonykor az egyébként is szokásos ünnepi menü, ami esetünkben gyakorlatilag ugyanaz, mint egy-egy jobb vasárnapi ebéd, kiegészítve persze a 24-ei böjtös ebédből maradt mákos és diós bejglivel, esetleg sós süteményekkel. Ha anyámnak sikerül a családot összeterelnie – csak öten vagyunk ugyan, de négyfelé: Párizs, Pest, Siófok, Gyula –, akkor a rántott szelet helyett mondjuk sült kacsa, esetleg pulyka van, de az utóbbi években inkább csak ketten karácsonyoztunk anyámmal, és ilyenkor szerényebb a menü, na nem azért, mert nem akarna sütni-főzni, hanem mert többnyire sikerül lebeszélnem róla, pihenjen kicsit, legalább karácsonykor. Meg aztán az is igaz, hogy nekem vagy három éve nagyon meg kell gondolnom, mit viszek be a gyomromba, a sülteket és az édes süteményeket például nem bírja, így aztán ha össze is jön a család ünnepekkor, én úgy szeretek dönteni, hogy inkább mostan csak nézdegélek. A szilveszteri-újévi étrend meg tulajdonképpen nem is rend, hanem ahogy spontán adódik. Az idei szilveszterről sincs fogalmam még, arról sem, hol leszek, nemhogy arról, mit eszem majd. Korhelyleves persze jó lenne másnap, ha lesz egyáltalán korhelykedés meg másnap, mert lehet, hogy az év vége is munkával telik, nagyon sok a lemaradásom.

Aczél Géza: Túlevés és túlivás

Az ünnepi étel- és italfelhalmozás Aczéléknál évtizedek óta két színtéren zajlik. Tisza-közeli apósoméknál a halászlé, a paprikás sült hal, a töltött káposzta, a füstölt hússal is bronzosra meszelt kocsonya, netán a kakas- vagy a birkapörkölt, a pulykás hidegtál, a zöldséggel gazdag tyúkhúsleves járja. No és ott van még sógorom, a kreatív cukrász… Nálunk a kocsonyázásnak más a ritmusa, a kétféle töltött káposzta viszont fedi egymást. Nem is baj, mivel idén nejem a hazait nem találta eléggé savanyúnak. Remélem, most szülői háza ízeit vasúton is elérhetjük. Itthon újabban ünnepeken a kacsára megyek rá. Mája jobban ízlik a hírbe hozott libáénál, vékonyan szelve, hidegen fönséges előétel. Kacsamell burgonyakrokettel a szent este menüje, talán áfonya, talán narancsmártás lesz csurgatva köré. S ha minden igaz, a szilveszteri füstölt bablevesig és a köményes malaccombig még nagy mániám, a vajban forgatott, a végén nehéz fehérborral meglocsolt, szúrós tormával körített ököruszály leves is belefér. Aztán jöhet marokszámra a (neo)bilagit és a soha véget nem érő gazdasági válság.

Jánossy Lajos: Morzsabál

Elég ijesztő helyzet. Az első mondataimon most leszek túl, Önökbe karolva kedves olvasók, 2009-ben: Elég ijesztő helyzet. Ám nem kell megrémülni, ez csak babonás írói frász. Végtére soha nem tudjuk, mi lesz; a legtöbb, mi adható: a remény, hogy meglátjuk. És hát csupán egy, jóllehet elégikus, hovatovább panaszos hangú gasztronoúta kér itt szót, aki innen összegezve 2008. utolsó taktusait, amondó, hogy a másnaposságra még csak-csak, szo-szo és hm-hm, van gyógyszer, de a többednaposságra eddig még senki nem talált ki semmiféle bandázst. Mert annak már alaposabb oka van mint a mulatságigény kielégítése, ott szívtájékon keresendők a ritmuszavarok. Tehát, ha január elsejének moccanatlan délutánján mozdulna valami a dolgozóban, viszont nincs hova, akkor a Xanax-kiírás főtáblája ajánlható, 0,25-ös kiszerelésben, erős csapvízzel a végkimerülésig. Vagy egy térben-lélekben közeli jóbarát, akinél spekuláljunk kicsi borra biztosan, búrányi lámpafényre, bátorító szavakra feltétlenül, egészen könnyű, kanalazható gombapörköltre ne, az lesz a meglepetés. Aztán másodikán gőzfürdő a kötelező, kulináris értelemben a csobogók vize kizárólag, és kijövetkor a merész kacsintás, akárha valami fölénk magasodó évre, a Szabadság-szobor manökenjére, akiről köztudott, hogy nem pálmaágat fog, hanem halat, a diadalittas gesztusban benne a megérdemelt tanulság: jól kifogtuk.

Nagy Gabriella

Idén elmaradt a karácsony. Nem tudom, észrevette-e valaki. Fel sem díszítettem a fát. Csak két arany szív, semmi több. Majd ha ünnepet érzek, ünnep lesz. Öntöttem viszont gyertyát, mert én az ilyesmitől boldog vagyok. Hét színből tizenhét. Varázslat. Mindeközben persze főzögettem is, meg etettem a cinkéimet. Szotyit kapnak, fáznak, naponta legalább ötször megjelennek, és úgy csinálnak, mintha lopni kéne. Bezzeg míg nem volt kint eleség (így mondtuk áltisiben), kocogtatták az ablaküveget, hogy helló. Volt persze répatorta, két ujjam is belereszeltem, répa, dió, mazsola, rum és két ujj. Mennyei. Meg ilyen-olyan halak. A halászlém idén kivételesen kényeztetősre sikerült, talán mert végre szembenéztem a ténnyel, hogy szívből utálom az ikrát, úgyhogy száműztem belőle. Nem értem, mert nálunk hentes nagypapával volt aztán minden, hagymás vér és csirkeagy. Előjött az emberből az áááállat, de az ikra, az ikrában van valami perverz. Csináltam ragus halat is. Fecó (sokunk kedvenc underground szakácsa) diktálta, eredetileg pisztránggal kell csinálni, én laza vagyok és bízom az ízhatásban, (kis túlzással) bármilyen filézett halból kész vagyok elkészíteni. Tepsibe alufólia, olívaolaj, halszeletek, a szeletekre fokhagyma, alma- és körteszeletkék, zeller zöldje és zöld bors, aztán erre a ragu (répák, répák, répák újfent, krumpli, paradicsom, paprika, bármi, ami belekívánkozik), be a sütőbe, 40 perc, és könnyű időtlen élvezet. Csináltam humuszt is, egy barátnőm férjétől tanultam, csicseriborsó, fokhagyma, olíva (mer' én  hagymát hagymával és olívát olívával), szójaszósz, kis só, egy kivehető ajtós, és kész. Remek földeléshez, ha valaki elszállna a karácsony-szilveszteri boroktól. Merthogy voltak azok is, de juszt sem írom le, mifélék, már szétuntam magam az irodalom bormárka-rajongásán. Nagyon finomak, naná. Amikből egy kortytól is karácsony van. Ha úgy akarom.

Kőrösi Zoltán

Az van, hogy karácsonykor és szilveszterkor egyáltalán nem eszem húst és kenyeret és pékárut, halat sem, nem eszem édességet és zöldséget és süteményt, nem iszom alkoholt, kávét, teát.

Szilveszter után meg főleg.

Egészen egyszerűen nem eszem és iszom semmit.

Ez ugyan nem igaz, de megfordul a fejemben, karácsony és szilveszter között, úgy értem, az anyósféle töltött káposzta és a szilveszteri lencsefőzelék (debreceni meg még egy kis anyósféle töltött káposzta) közi ocsúdásban. És nem érdekel a Szepsy botond-cuvee-je meg a Bock vagy a Heimann. Komolyan mondom, én teljesen bírok magamon uralkodni, nem eszem és nem iszom semmit az égvilágon. Fényt ide.

Zelki János: Kétünnepközt

Ezek nem könnyű percek, érzem, a disznó reszket a kocsonya mélyén. Na most, adjuk hozzá, hogy a kérdéses személy kicsit vega, kicsit koplal egy ideje, hogy újra szép legyen. És a kocsonya még hagyján, ott van a töltött káposzta meg a mamuci bejglije is, ami mákosabb, diósabb és mazsolásabb a rája csak külsőleg hasonlító objekteknél. Ezek tehát a felfüggesztés percei. De, kérdem, hány perc van még Újévig? Tízezer. Hát, erről beszélek. És a tojásflippről, amit férfiember nem iszik, ugye, csak, ha muszáj. Pofákat vág hozzá, úgy issza, sose vallaná be, hogy jobb,  mint a gin pl. A papa törkölyös-újhagymás-szalonnás-házikolbászos másnapi reggelijére pedig borítsunk fátlyat. Henyélünk, ide-oda ledőlünk, bóbiskolunk. Maradunk veszteg.

Györe Gabriella

A hagyományos menü (virsli, korhelyleves, újévi lencseleves) helyett most a gyümölcsös karajt javaslom, ünnepek előtt, után és helyett: veszünk egy szép nagy edényt, olívaolajat hevítünk, a korábban finoman meglapogatott, enyhén sózott, borsozott hússzeleteket (esetleg lisztbe fogatva) gyors tűzön megkapatjuk, majd kivesszük az edényből. Előzetesen a karácsonyi gyümölcsöstálra vásárolt gyümölcsökből, melyeket amúgy sem ennénk meg nyersen (bölcsész ellensége a vitamin), megtisztítjuk, felaprítjuk: 2 banán, két narancs, két golden alma, egy jonatán, egy zöldalma, ha van, esetleg nem előre tisztítjuk, hanem kedvesünkre bízzuk, míg mi a hús ütlegeljük, ő is tegye magát hasznossá, mert együtt főzni jó, a legjobb dolgok egyike, tölthetünk egy-egy pohár bort is, javaslom a baráti pincéből származó tokaji aszút, szóval a gyümölcsöket a kevéske sáfránnyal, finomra őrölt friss fehérborssal, kevés narancslével vagy jóféle fehérborral az előzőleg már kakukkfűvel ízesített, húslével összeérlelt forró olívaolajra vetjük, s födő alatt (ízlés szerint fedő, esetleg: lefedve, de biztosan:) harminc percig pároljuk. Közben a basmati rizst is megfőzhetjük, kevés olajon futtatva, sóval és szárított gyömbérrel, esetleg curryvel ízesítve, vízzel felengedjük, gyorsan összeforraljuk, együtt vagy külön, majd lefedve, jól bebugyolálva a meleg, de lekapcsolt tűzhelyen hagyjuk - itt jöhet egy korty bor - ; s ha mindez volt, ahogy írva, a húsokat a gyümölcsszószba visszahelyezve újabb negyedórácskát pároljuk; kevés almaecetet, ízlés szerint barnacukrot adhatunk hozzá a vége felé, közben ne feledkezzünk meg a tokaji aszú utántöltéséről, de a legfontosabb, hogy előzőleg hívjuk meg szeretteinket, barátainkat is.

Kálmán Gábor

"Munkaidőn kívül soha" - szoktam mondogatni, ha borral kínálnak, zavart heherészés a válasz gyakran. Van nekem egy polgári állásom is, van mert enyém. Mint sok bölcsész én is a szabadidőmben végzett munkából élek meg, vagy fordítva a szabadidőmben foglalkozom bölcsészettel. Ez a polgári állás nem is annyira polgári, borral dolgozom ugyanis, mondhatni munkaköri kötelességem bort inni. Így esett, hogy most bort kell ajánlanom, ünnepit, komolyat és látványosat.

És akkor most jöhetne az, hogy koncentrált, sűrű szerkezetű csúcsborokat ajánlok, melyekben bíborszín reflexek kergetnek érdes tanninokat és érdes tanninok viszont, de ebbe inkább nem mennék bele. Ünnep, ünnep, mert a jó borhoz alkalom kell, mondjuk egy jó kedd este, szoktam viccelődni, mert a bor szülje inkább az alkalmat mintsem fordítva, úgy nem esik pofára az ember sem maga sem mások előtt. Mert a jó bor bizony önálló életet él, nem lesz csak úgy jó, parancsra. Mi több: készülni sem nagyon lehet rá, nincs recept, mert a jó bor abban a pillanatban, amikor pukkan a dugó, a hasára csap és eldönti, hogy éppen mennyire és milyen módon szeretne jó lenni. A jó bor kényes, mint egy sértődékeny szerető, hiphop sarkon fordul, ha nincs ínyére valami, mit neki karácsony, mit neki ünnep. Szeszélyes és kiszámíthatatlan, amit egyszer szeret, azt legközelebb már rühelli.

Ha egy bor levesz minket a lábunkról, azt a pillanatot nem árt alaposan megjegyezni, mert lehet, hogy egyszeri. A következő alkalommal ugyanez a bor már más lesz, még ha a két palack egymás mellett is állt a polcon a boltban. Vigyázat, nem rosszabb lesz, csupán másképp szép, de ha éppen akkor nem erre vagyunk fogékonyak, akkor az egészet megette a fene. Pusztán azért, mert közben mi is mások lettünk, más a hangulat, a széljárás, a hőmérséklet, mert becsöngetett a szomszéd valami prózai ostobasággal a lépcsőház kapcsán, mert nagyobb lett a havi gázszámla a vártnál, de lehet, hogy fordítva: éppen pezsegne bennünk az élet, mire a bor, amit felbontottunk úgy dönt, hogy relaxálna inkább, na és akkor ugyanott vagyunk. És így tovább. Szóval ha kinyitunk egy bort és nem győzünk betelni vele, akkor nem árt alaposan az agyunkba vésni a pillanatot.

A jó borért megéri fizetni. Persze jó bort nem csak sok pénzért lehet venni, az az igazi teljesítmény, ha kevés pénzért sikerül. Mitagadás, úgy könnyebb, ha mélyen a zsebébe nyúl az ember. És néha nem árt kísérletezni, ne ragadjunk le valami prózai baromságnál, hogy a pityubá a soron ott méri ki a hordóból százötvenért literét, nehogymá' adjak egy palackért kettő, öt vagy tízezret. Persze a pityubá a soron százötvenért adhat a maga módján remek bort, de ha tehetjük, néha-néha engedjük meg magunknak, hogy jobban körbenézzünk a világban. Legyünk persze körültekintőek, a kockázatokról kérdezzük sommelier-nket és borászunkat, mert a felkészült borivó kéznél tart ilyet. Igenis tessék bemenni abba a flancosnak tűnő borszaküzletbe, ahol szédítő összegek is lógnak a palackok nyakán, tessék nyugodtan hülyének lenni, vagy nem érteni hozzá, mert abban a boltban is csak emberek dolgoznak, ők sem százával hordják haza a több tízezer forintos palackokat, van náluk bor tűrhető áron is, majd ők elmondják melyiket érdemes megvenni, ha meg nem, akkor át lehet menni egy másik boltba. Kár halogatni, a fogékony embert előbb-utóbb úgyis megtalálja a hozzá illő bor.

Szekeres Dóra

Ha létezne olyan bizottság, amely dönt arról, mik is a szuperhős-képességek, garantáltan elé járulnék, hogy vegyék fel a "semmiből komplett ételsor főzés" képességét, aminek én a birtokában vagyok. A hűtőm hetente egyszer telik csak meg joghurtok, sajt, tej, paprika, paradicsom és danette krémpuding garmadájával, amiből arra gondol a legtöbb ismerősőm, hogy egyrészt én nem is szoktam főzni, másrészt enni se nagyon, hiszen milyen ember az, akinél a korpovit keksz és a zsacskós saláta fejedelmi vacsora kombót jelent.

Ám ekkor kapom elő az említett szuperhős képességemet és kápráztatok el bárkit: szemügyre veszem a szinte üres hűtőt, meglátom a félig száraz trappista sajtot és az egy hete fonnyadozó paradicsomot, a fél doboz fekete olívabogyót, magos, ezért fél év után se romlott meg, még nyáron vettük Horvátországban, mellette ott a fél zacskó előre vágott wellness (mi más) névre hallgató csodasaláta. Már ebből kész lenne a minimum nyolcast érdemlő menü, de én nem állok meg, kinyitom a konyhaszekrényt, ott egy negyed zacskó lencse, hagyma nincs, de van őrölt gyömbér, körvonalazódik a terv, de hogy elérjem a tökéletességet, meg kell néznem van-e még a hónapokkal ezelőtt vett halfiléből a mélyhűtőben, és van. Ekkor nyer értelmet a reggel el nem mosogatott gyümölcscentrifugában maradt narancsvelő.

Nekikezdek: a kővé fagyott halat egy percre beteszem a mikróba, közben felrakom a lencsét tizenöt perc alatt puhára főzöm sóval és borssal, nagy szerencse a gáztűzhely, legnanygobb lángon hipergyorsan készül minden, a forró lencsét hűlni hagyom, addig megsózom a halat és megkenem a narancspéppel, bedobom a sütőbe, kézi mixer elő, lencse pürésít, a végén teszem hozzá a gyömbért, kellemesen csípős lesz tőle, ha esetleg találok a hűtőben egy szinte kővé száradt cirtomot, egy-két cseppet megpróbálok kisajtolni belőle, ha nem megy, mehet bele a héja. Nagy nehezen feldarabolom a kőkemény sajtot, mellé jön a paradicsom, megszórom szárított oregánóval, már ha találok, tűzálló tálba teszem, mehet a hal mellé. Amire a sajt szétolvad, a paradicsom pedig megsül, kész a hal is. Már csak a saláta van hátra: belefaragom az olajbogyedliket, és bólintok: kész. Narancsos hal, olívabogyós salátaágyon, gyömbéres lencsekrémmel, mellé oregánós sült paradicsom olvasztott sajttal.