Hajnali hétfő. A hetvenkilencedik menetjegyet elnyeli egy steppelt lakk kabát barna zsebe. A távolsági autóbusz nehézkesen indul a kisvárosi megállóhely fagyos macskaköveiről. Az utastérben kialszik a szürkéskék fény. Az utcai lámpák gyorsuló fény-árnyék játéka hirtelen abbamarad a város szélén. A két fényszóró sárga csíkkal jelöli ki az utat a sötét térképen.  

Felhőelefántok vonulása,  csupasz fakoronák futása az ablak keretében.

A mobil hálóteremben a szerencsések ülve hálnak. Ki mellkasra biccent fejjel, ki nyak köré tekeredő utazópárnán,  ki ismeretlen szomszédja vállára bizalommal nehezedve. Nyálfonál lóg a szájak sarkában, álmok párája száll.

Az ülések közti szűk folyosón  kialvatlan testek állnak. Hajnali torna az utazás: helybentopogás, lábfeszítés, törzsrándítás, tekintetmerevítés, hajbiccentés, sóhajgyakorlat kiszámíthatatlan fékritmusra.

Áll a tanár és a tanárjelölt. Fogantyúba, üléstámlába kapaszkodva, arccal az ablak felé. (Felhőelefántok vonulása, csupasz fakoronák futása.) Kanyarban összeér a könyökük. Kátyúnál összekoccan a foguk.

Olykor csengőhang riasztója hasítja szét a tompa motorzúgást. Kelletlen párbeszédfoszlányok szakadnak fel hurutos torkokból.

A műszerfal pislákoló kijelzőjén szaporodnak a kilométerek. Egyszerre fogy és nő a távolság.  Start és  cél között rázkódik a test, hol szaggatott, hol folytonos vonal fölött lebeg a lélek.

Áll a tanár és a tanárjelölt. Felhőelefántok vonulnak, csupasz fakoronák futnak a szemtükörben. Vágyak, lelkiismeret-furdalások, szorongások, rácsodálkozások fény-árnyék játéka  darabolja a fölösleges időt. Kanyarban könnyen borul az egyensúly.  Lábfeszítés. Sóhajgyakorlat. Kátyúnál kizökken a gondolat.

A köztes megállóban néhányan átverekszik magukat az állók és a felszállásra várakozók  bozótján. Egy ülés felszabadul.  A leszállók megkönnyebbülten kapkodják a kipufogógázzal keveredő éles hajnali levegőt. A sűrű, nehéz leheletszag bent reked az utastérben. A létezés üres helye nem marad betöltetlen.   Az alvók a másik oldalukra fordulnak. Egymásba rajzolódnak a testek. Indulásnál felhördül a motor. Nehézkesen virrad.

Áll a tanár. Kanyarban ügyesen egyensúlyoz, fékezéskor megfelelően feszít, kátyúnál koncentrál. Nem lép a mellette álló lábára, könyökkel nem taszítja oldalba. Örömmel tudatosítja, hogy önuralma szilárd,  állóképessége kitűnő.

Táskája és a levegő nehéz ugyan, kedélye azonban könnyű. A helyzet magaslatán állva utazik a célállomásig.

Ül a tanárjelölt. Szinte azonnal álomba zuhan. Kanyarban teste tehetetlenül hánykolódik, kátyúnál homloka nekikoccan az ablaküvegnek. Fékezéskor előrebukik, hátranyekken, tincsei az arcába hullanak. A célállomáson túl riad fel.

A tanár lendületből indítja az órát. Nem tesz megjegyzést a későn érkezőre. Minden szék foglalt. A tanárjelölt hosszú percekig tanácstalanul téblábol. Nekiveti hátát a falnak. Ügyetlenül jegyzetel a karján csúszkáló füzetébe,  arcába hulló tincsei eltakarják a lapot. Leguggol, feláll. A tanár anélkül, hogy előadását megszakítaná, odagurítja a katedra mögötti széket. Piros foltok kúsznak a tanárjelölt nyakán. 

Egyszerre fogy és nő a távolság  start és  cél között.