Álmosan indul a nap. A nagy, fehér sátor már áll, kocsikból emberek könyveket cipelnek, mások műanyag pohárból szürcsölik a feketét, megint mások pedig láthatóan nem értik, mit keresnek ezek ilyenkor Győrben, miért kell péntek reggel kilenckor könyvekkel zaklatni az embereket.

A könyvárusító standokká alakuló pavilonok közül azonban egy már teljesen készen áll. Színes, maskarás emberek nyüzsögnek benne, az aprónép pedig, a gyerekek, akiket nem igazán érdekel sem a reggel, sem a péntek, hisz a játék egy percet sem várhat, már most megtalálták maguknak. Ez a legnagyobb pavilon: a Regejurta, a győri Vaskakas Bábszínház pavilonja, ahol a gyerekek nyitástól zárásig kézműveskedhetnek, felolvasásokat hallgathatnak képzett és kevésbé képzett olvasóktól, és persze bábelőadásokat csodálhatnak meg; így például a Bob és Bobeket. Ahogy látom, egy gyerek sem akar a felnőtt könyvek között bóklászni, köszönik szépen, ők nagyon jól érzik magukat itt, a színes országban.

11 óráig, a hivatalos megnyitóig nem történik semmi. Persze ott sem: Balogh József polgármester köszönti az egybegyűlteket, megtudjuk, hogy a Nagy Könyvön ő Galgóczira szavazott, a Vidravasra – azért az durva szerszám -, Bozóki András is elmondja beszédét, és a helyi ipar aduja, az AUDI vezetője is sok sikert kíván, ugyanígy Szammer István, a Kisalföld Kft. igazgatója.

A péntek délelőtt egyértelműen a gyerekeké. Először csak a szülőket és a szakmát vidámítják egy jó kis konferenciával, aztán jöhetnek az írók. Idén a gyerekek díszvendége Csukás István, aki a Könyvszalon 2005-ös alkotói díját is átvehette. Az Írók szalonjában pompás ikonná nemesül Csukás és Leslie L. Lawrence. Egyik sorban a gyerekek sorakoznak, a másikban a gyermeklelkű felnőttek. Gyermekké tettelek, s úgy is hagytalak.

A nap következő nagy izgalmára négy óráig várni kell: Vámos Miklós dedikál, addig azonban a péntek kora délután átrobog Deák László, Szlukovényi Katalin, Lábass Endre és Lovas Ildikó könyvbemutatóján. A Műhely folyóirat is bemutat: Afolyó című tematikus számot, s Villányi László, a főszerkesztő nem sokkal a bemutató után derűs csodálkozással mondja, nagyon megy a szám, újra kellett tölteni a standot. Ennek mindenki örül.

Hat órakor nagy dilemma előtt állok: a győri Hermaion irodalmi társaság vagy Vámos Miklós belépős estjére menjek. Az előbbi mellett döntök, na nem a pénz miatt, hanem hogy Győrben nézzünk már győrieket, ugye.

A Hermaion győri fiatal szerzők – többek között Sütő András Csaba, Szalai Zsolt és Falvai Mátyás – társasága, s ma este az idősebb nemzedékeknek rendeztek tisztelgő felolvasást. Ez abból állt, hogy Szalai Zsolt felkonferálta Deák Lászlót, Jász Attilát, Végh Attilát, Villányi Lászlót, Prágai Tamást és végezetül Kalász Mártont. Az est után van, aki hazavonatozik, s van, aki alámerül a Rómer Ház pincéjébe, hogy ritmikusan üldögéljen a Makám koncertjén.

Én máshol merülök alá, s szomorúan konstatálom, hogy basszus, csak egy győri szerzőt láttam, a Villányit. Szomorúságom azonban másnap estére csillapodik, mert akkor már tényleg csak győri szerzők olvasnak föl ugyanott, csak kapásból egy szinttel lejjebb, úgyhogy az olvasás után nem lehet a mélységbe zuhanni, merthogy ott kezdődik. Ez persze nem a színvonalra értendő, sőt. Azonban most meg nincs itt Villányi László, pedig ő a győri költő. Ezt már nem tudom követni. Azt viszont igen, hogy az est dupla teltházas, és szinte minden asztalnál üldögél egy győri szerző, kezében lúdtoll helyett sörrel és felessel. És ez így van jól. Láthatóan ők is így gondolják.

De mielőtt végleg engednénk hanyatlani a nap hintaját, vessünk egy pillantást a szombati égi pályájára. Kora délelőtt a Kalligram Kiadó képviseltette magát Barak Lászlóval, Grendel Lajossal, Koncsol Lászlóval és Tőzsér Árpáddal, aztán következett a JAK-os felolvasás, amelyről résztvevőként talán bővebben nem szólnék.

Aztán Faludy György és felesége borzolta a kedélyeket. Az író azzal szüntette be a bájolgó Fanni mellett a dedikálást, hogy most már rá kell gyújtania, úgyhogy legyen vége ennek a hercehurcának. Ez végül is egy érthető szempont, csak nem biztos, hogy a speaker hölgynek ezt a mikrofonba kellett volna csacsognia, ráadásul nem is egyszer, s a végén már az ő hangja is tükrözte azt a riadtságot, amely Fannika arcára ült ki nikotinhiánytól szenvedő ura és parancsolója láttán.

A szombati nap fénypontja azonban mindenképpen Kertész Imre és Spiró György beszélgetése és felolvasása volt, ahol házigazdaként Orosz Andrea tüsténkedett. A Richter Terem, amely a karzattal együtt több száz fő befogadására alkalmas, dugig volt.

Orosz Andrea talán túlságosan is riporteresre vette a figurát, így kellőképpen hátráltatta, hogy a szerzők beszélgessenek, ehelyett a két író a pattogós kérdések ritmusát kényelmes válaszokkal igyekezett csillapítani. Szórt tapssal jutalmazta a közönség Spirót, amikor arról mesélt, hogy mennyire nem ért egyet azokkal, akik elégedettek a rendszerváltás eredményeivel.

Spiró többek között arról is beszélt, hogy a dráma- és regényíráskor teljesen különböző olvasókat képzel el. Az előbbi esetében közepesen értelmes és művelt közönségnek, míg az utóbbinál csak néhánynak ír, nagyon művelt embereknek, akik lehetnek akár barátok, sőt olyanok is, akik már nem is élnek. Kertész ezzel szemben csak magának ír, s szomorúan mesélte, hogy Magyarországon nagyon el tudják venni az ember kedvét az írástól. Kertész Imre az írói lét értelmét, azt, hogy gondolatainak van hatása, a német közönségnek köszönhetően tapasztalta meg. Arról is beszélt, igazából egy diktatúra alatt valójában nem nehéz írni, hiszen úgysem jelenhet meg az írás, vagy csak szűk körhöz juthat el, egyszóval felelőtlenül és bátran lehet bármiről véleményt formálni. A demokrácia, a nyilvánosság azonban már más, felelősséggel ruházza fel az írót, mondatai visszahatnak rá, más kontextusban lesznek érvényesek.

Spiró úgy látja, hogy a hatalomra azok szerzők az igazán veszélyesek, akik mindent tudnak az emberről, s azt el is mondják. Elmesélte, hogy régen a Keletinél volt a vám, s gyakorlatilag mindig minden külföldről hozott könyvet elkoboztak tőle. Egyszer a vámos visszaadott egy könyvet, amit Spiró nem értett, s nem is akarta elfogadni, mondván ez a könyv mindenféle hatalomra valódi és komoly veszélyt jelent. A vámos nem értette, hogy mit akar Spiró, és csak nyomta a kezébe a könyvet. Az író így kénytelen-kelletlen elrakta. A könyv nem más volt, mint Shakespeare összes drámája.

A vég

A vasárnap nyugodtan telik, kissé ugyan szomorkásra hangolva a jó ebédhez szól a nóta terminusát. Ugyanis Győri Antológia 2005. címmel jelent meg egy könyv, amely Sárai Anikó emléke előtt tiszteleg, az ajánló szerint a következőképpen: „A kötet szerzői úgy emlékeznek vissza a korán elment fiatal költőre, hogy jó volt vele együtt dolgozni.” Ilyen mondat után remélem, a szerkesztők azért magukba szállnak egy kicsit.

Ezután Kecskés Rózsa Életutam dalaiból vásárolhat a kedves érdeklődő, majd következik egy kis szakmázgatás a Tihanyi alapítólevélről, s az ebédidő a Hangzó Biblia sorozat Máté evangéliuma bemutatójával zárul. Egy óra múlva azonban már Bob és Bobek történetein kacaghatunk Szúkenyik Tamás bábelőadásában.

A délután viszont már a vasárnap esti szomorkás hangulatot idézi Albert Györgyi depressziós könyvével - ám ezen mi már nem vagyunk ott.

A vasárnapi kínálatot – a bábelőadások kivételével – leszámítva egész kellemes hétvégi könyvmulatság kerekedett ebből a Szalonból. A kiadók standjainál is elégedett emberek üldögéltek, Győrről és a szervezésről, a szállásról mindenki – akivel én beszéltem – áradozott, a látogatók is szép számmal voltak jelen, és úgy tűnt, jól érezték magukat. A pozitívumok közül mindenképpen kiemelendő, hogy a szervezők – vezetőjük Tóth Nándorné – gondoltak a gyerekekre és a gyerekes szülőkre, illetve az, hogy a Könyvszalonért, a vásárlás lehetőségért nem kellett belépőt fizetni.

[A cikkhez kapcsolódó galéria 19-én délutántól lesz látható.]

Czifrik Balázs