Vágó Márta: József Attila

A Noran Kiadó József Attila születésének 100. évfordulójára megjelent kötete

2005. április 19.
A Noran Kiadó a költő születésének századik évfordulójára újra kiadja a Szépirodalmi Kiadónál egykor megjelent könyvet, az akkori kiadást bővítve, javítva, s a József Attila-levelek fotokópiáival gazdagítva.

Vágó Márta visszaemlékezése József Attila életének két korszakát dolgozza fel, s eközben feleleveníti a múlt század húszas évei végének, majd pedig a harmincas évek közepének ellentmondásos, pezsgő szellemi életét. Thomas Mann ekkor látogat Budapestre, a költő ekkor talál szellemi otthonra a Szép Szó környezetében. Vágó Márta emlékiratára 1942-ben ezt írta: „Csak halálom után jelenhet meg”.
A kézirat megjelenéséhez 1975-ben mégis hozzájárult, az utolsó simításokat, közvetlenül a megjelenés előtt még ő maga végezte el, és a könyv általa elképzelt szerkezetéhez is ragaszkodott. Elfogadta, hogy – a korábban elveszettnek hitt – levélváltásuk is megjelenjen, s ezzel a kötet dokumentumértéke növekedett.
A könyv ennek, a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent kiadásnak a bővített, javított változata, amelyet fényképekkel és József Attila kéziratban fennmaradt leveleinek fotokópiáival gazdagított a kiadó.