Géczi János

Mekkora a világ…

Mekkora a világ
ha a csekély medencét alig tölti ki hamvad
te hatalmas szenvedély, s ami melléje áll
az emlékek rengetege? Mekkora
amiről érted mondtam le
s mondok le, míg saját magam is
miként döglött pirókban a repülés –
hamu leszek?
A szavak, a megőrizhetőek
amelyek fölébresztik emlékezetemet
mitől növelik
fekete kőszénben a kései délután fényét
a mindenséget
s ha vesztik
béna szárny a széllel röpülni kész tollpihét
idejét az égőpiros ragyogásnak
hogyan is vesztik el?

Hogy megnevezhessem magam
milyen néven mondalak el?
Ösvény vész el így gyaloglója nélkül
s az erdő rengetegében
hogy híján nincs többé megszólításom.

Gellu Naum

Naum a kései román szürrealista költészet alighanem legjelentősebb alkotója. 1915-ben született Bukarestben, és filozófia szakos egyetemi hallgató volt ugyanitt, 1933 és 1937 között. 1938 és 1939 között Párizsban tanul, ugyancsak filozófiát – itt személyes kapcsolatba kerül a párizsi szürrealisták André Breton vezette csoportjával. 1944-ig három saját verseskönyvet jelentet meg. 1941-ben Gherasim Luca, D. Trost, Virgil Teodorescu és Paul Păun társaságában létrehozza a bukaresti szürrealisták csoportosulását, kiáltványokat, közös szövegeket is megjelentetnek, legismertebb ezek közül az 1945-ös Critica mizeriei (A nyomor kritikája), illetve a L’infra-noir (Infrafekete, 1947). A kommunista hatalomátvétel után Naum az a román szürrealisták közül, aki a legkevésbé találja helyét az új rendszerben. Csupán 1968-ban jelenik meg újabb könyve, az Athanor. Pályájának fontos állomása a Zenobia című regény 1985-ös megjelenése, amely újra nemzetközi sikereket hoz számára. (Németül, franciául, angolul és görögül is olvasható.) Megérdemelt írói elismerésben igazából 1990 után van része, számos romániai és külföldi díj kitüntetettje. 2001-ben hunyt el.
2004-es válogatott verseskötetének (Despre identic şi felurit / Azonosság és sokféleség) összeállítója, Simona Popescu az állandó újrastrukturáló igyekezetet emeli ki a Naum-költészet kapcsán, amely a versek újabb és újabb ciklusszerkezetekbe történő beillesztésére is vonatkozik, de azt is jelenti, hogy már a legkorábbi kötetekben készen áll az a motívumrendszer és látásmód, amely újabb és újabb kombinációk szerint rendeződik majd el az életműben: a szavak „vidám tudománya”, a nonkonformizmus, a hivatalos értékekkel és autoritarizmusokkal szembeni bizalmatlanság, a regiszterkeverő beszédmód, a radikális testábrázolás és egyfajta ironikusan kezelt önéletrajziság. Az itt közölt fordítások az 1944-es Culoarul somnului (Álomfolyosó) című verseskötet anyaga alapján készültek.

(B. I. J.)

Általában
(De obicei)

Általában minden egyes hajótöréskor a hajamat használom
távcsőként s a körmeimet használom hogy neved
a hullámokra írjam. S hogy éppen őket választom annak csakis
az lehet az oka hogy annyira mozdulatlanok.

Elégedetlen vagy a szemed színével ezért takarod el
nadragulyával és villámokkal. De arra jár a hipnotizőr s a költők
munkához láttak: sorra szabadítják ki az éjszakai madarakat
hajszálaik közül. Az ablakod tárva-nyitva hagytad így hát
utazhatunk alvás közben zavartalanul.

Alig várom hogy mozdulatlan s mégis magabiztos úszóként
átjussak az álmaid háborgó vizein.

Vigyázz ne törj be egyetlen tükröt sem. Nehéz lesz majd
újra összeraknod magad.

Mindez azért van mert a folyékony részem azt álmodja
hogy a foszforeszkáló felem eltakarja földpát szemét
hogy lássa másik részét amely vérből van
amaz pedig felerészben tigrisből annak fele füvekből
és így tovább.

Ez az az óra mikor kinyílnak a húsevő virágok.
Ezért álltak le a járókelők is.

Lyukas az ablakom így hát látom a sötétséget vagy látom magam
ahogy vámpírfigyelemmel követem az alvajárók szokásos
esti kirajzását. Figyelek ahogy egy tükrön át csak most az egész
áttetszőbb és kegyetlenebb.

Minden villámlásnál kihagy egy csillag fénye. Épp erről beszél valaki
s még ezer más dologról. Csodálkozhatunk vagy újrakezdhetjük
vadsággyakorlatainkat fejünkkel a gyökerek között.

Az erőszak ibolyaszín madara
(Pasărea violetă a violenţei)

Az üvegharisnyák mind itt vannak
volna hely még néhány póknak is
Pazar csipkéből font tálakon
női melleket hoznak csillogó üvegekben
s a legszebb nők tenyerében
medúzák alszanak vulkánkitörésről álmodva

Időben ott leszünk a találkán
átmegyünk az éjszakán nyomokat hagyunk
mintha csak foszforban lépkednénk
s az út végén vár majd ránk
árnyékunk mint egy rég levetett cipő
néhány itatóspapírból készült lepke hogy kiszívja vérünk
és minden elveszített kesztyűnk minden szemhéj
melyet szívesen csókoltunk
mindaz amit találtunk és soha nem törődtünk vele
minden ajak amely gyűrűként tapadt mellünkre
a növények melyek arcunkból nőttek ki alvás közben
a tiszta víz a poharakban
s az akasztottak krétaszínű kezeikkel
A fekete kastélyokban vár ránk a homály
mellünkhöz súrlódik majd a hallgatás
mellünk ott vattából lesz és sötétségből
Vár ránk a halál zenedoboza
az összes nők viaszarcképe kikkel
nem találkoztunk még soha
a vastag függönyök amelyek mögött zavartalanul ölhetjük meg magunk
vár egy reggel elveszített csillagával együtt
és vár az alvajárók tiszta tekintete

Annyit aludtam már
hogy elszoktam a mozdulatlanságtól.

Egyedül és mozdulatlanul
(Singură şi imobilă)

Ahogy megállsz a tükrök előtt
egy kéz nyúl ki feléd a kristálytiszta vízből hogy megsimogasson
és ez a kéz mindig a tiéd
nadragulyából és papírból van
engem pedig arra emlékeztet
hogy fúltak sorra kudarcba saját találkozásaim a tükrökkel

Ezúttal a vállamnak már nincs árnyéka
lábam szomorú bicikli kalapokkal tele hordó
csak a lábam vagyok és épp szaladok
Úgy megyünk majd át az úton hogy ne lássunk semmit
ebben a csomagban van hamupipőke összes használt cipője
de ez nem ránk tartozik
abban az üres szobában harmonikázik a halál nemsokára
Egy lepkét elütött a vonat ezt látom most
véred olyan mint egy dús fa megérintem
hajad tengeri kagyló most hallgatom hogy zúg
Undorító emlékek kísérnek íme elfelezett testem
az egyik fél vörös a másik kék színű
és íme a tisztán kivehető vonal amely kettéosztott engem
és amely akkor készült mikor tenyeremet harapdáltad
Íme a nyugodt részem és a kétségbe esett részem
erősebb tű kell neked ha összevarrnád őket
rugalmasabb cérna mozgékonyabb ujjak
egyedül kell majd szétvernem mindazt amit együtt szerettünk
és legfőképpen szabadon kell mozognod
mikor végigmegyek majd a kihalt városon
csillogó búvárruhámban

Álomfolyosó
(Culoarul somnului)

Elidőztem a fekete tükrök előtt. Elfelejtették elhozni nekem
a kedvenc csillagomat és valami meleget. Azt mondják:
mindig a kezedben kell tartanod a csillagot. És ami
a szerelmet illeti: sok-sok kékkel fesd be inkább szemeid
vagy hunyd le őket. Azt fogjuk hinni majd hogy te lettél a csillag.

A kép jelentkezik a szellemnél: két kéz ugyanabban
a teljességgel átlátszó kesztyűben már csak a lovak hiányoznak
elhozhatnánk őket mindegy milyenek lehetnek akár csikóhalak is.

Hogy jobban megismerhessem az éjszakát készítettem magamnak
egy arcot hullott levelekből sohasem indulok el nélküle. Ritka dolog
ezzel teljesen egyetért a medúza s a két farkas is akik a véremben laknak.

Melled egyik kezemben hajad az összes zsebemben
s a szél már nem is létezik.

Alávetni magad a vágyaknak. Ebben a poétikus játszmában
s e játszma kedvéért cinkosunk lesz minden elem.

S az óriási kristály melyet szemedben viselsz.

Balázs Imre József fordításai

Balázs Imre József

Hogyan épült be a társadalom hálózataiba a román avantgárd

(Avangarda românească în arhivele Siguranţei. Bev., s. a. r. Stelian Tănase. Polirom, Iaşi, 2008.)

A harmincas évek avantgárdja a szürrealizmusé. Ezért tűnik el az avantgárd beszédmód egyre inkább a magyar irodalomból (a magyar avantgárd csúcsteljesítményei és legaktívabb időszaka a szürrealizmus előttre esnek), és ezért van jelen továbbra is a román irodalomban (a román avantgárd egyik leghosszabb életű folyóirata, az unu szürrealista irányultságú, Tristan Tzara és Victor Brauner pedig évekig teljes jogú tagjai a párizsi szürrealista csoportnak, amelybe egyébként Ilarie Voronca és Claude Sernet/Mihail Cosma is kérik felvételüket, sikertelenül). Ez persze már a szürrealizmus „forradalmi” időszaka, amikor a kommunista párthoz csatlakozott francia szürrealisták is évről évre kénytelenek felülvizsgálni irodalmi és politikai nézeteiket aszerint, hogy a kommunista párt kultúrpolitikája, az André Breton által támogatott Trockij megítélése és a nemzetközi politika fejleményei éppen mennyire engedik tágan értelmezni azt a forradalmiságot, amelyet a szürrealizmus is vállalni próbál, mindvégig komolyan véve a hivatalos orgánuma nevét: A Szürrealizmus a Forradalom Szolgálatában.
Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy a román avantgárd (és különösen a szürrealizmus) szerzői elsősorban kommunista propaganda gyanújába keveredve bukkannak fel a két világháború közötti román állambiztonsági szolgálat dossziéiban, illetve a Stelian Tănase által 2008-ban összeállított rendkívül érdekes dokumentumkötetben. A könyv és a titkosrendőrségi dokumentumok főszereplői: Geo Bogza, Gheorghe Dinu/Ştefan Roll, Gherasim Luca, Gellu Naum, Saşa Pană, akik irodalmi művek szerzőiként is jelentőset alkottak. A fontosabb képzőművészek, szerkesztők (Victor Brauner, M. H. Maxy, Jules Perahim, Scarlat Callimachi) sem hiányoznak, rövidebb epizódszerepekben pedig felbukkan még Ion Călugăru, illetve Eugen Ionescu. Utóbbit egy 1943-as, illetve 1947-es franciaországi állásvállalási kísérlet kapcsán „káderezik le”, származását is pontosan dokumentálva. A dosszié tartalmazza annak a pernek a kivonatát is, amelynek nyomán Ionescut távollétében hatévi és hathónapnyi börtönbüntetésre ítélték, a román katonaság és nemzet gyalázásáért, egy 1946-os cikke miatt. A cikk hivatalos dokumentumokban idézett mondatai különösen a hadseregre és a rendőrségre nézve tartalmaznak „kompromittáló” megjegyzéseket, de Ionescu nem kíméli egyébként az igazságszolgáltatást és a korlátolt papságot sem (173–174.).
A kötetben talán nem annyira az egyes szerzők hivatalosságokkal történt konkrét összeütközései a fontosak, inkább azok a stratégiák lehetnek érdekesek egy mai olvasó számára, amelyek által a román avantgárd szerzők a francia szürrealisták példáját követve a „forradalom szolgálatába” próbálták állítani tudásukat és képességeiket.
A könyv egyik visszatérő motívuma az, ahogy az újságírók/írók újabb és újabb lapalapítási engedélyekért folyamodnak a hatóságokhoz. A harmincas években a Romániai Kommunisták Pártja illegális szervezet volt, a nyílt kommunista propagandát is tiltották a törvények. Következésképpen újabb és újabb kísérletek történtek arra, hogy olyan orgánumokat hozzanak létre a kommunisták és szimpatizánsaik, amelyek legalább burkolt formában lehetőséget biztosítottak számukra az aktuális politikai események szájuk íze szerint történő értelmezésére. Ezeket a lapalapításokat a titkosrendőrség leggyakrabban már a tervezés fázisában figyelte és nyomon követte, és többnyire már első-második számukhoz érkezve betiltotta. Különösen érdekes a Pinguinul című 1937-es lap alapítása körüli helyzet – itt Ştefan Roll/Gheorghe Dinu az egyik kezdeményező. Az első lapszám megjelenése utáni szerkesztőségi gyűlésen arról beszélnek az alapítók, hogy a szatirikus hangnem miatt a cikkek valódi üzenete inkább csak az értelmiségi közönség számára hozzáférhető. A második számtól tehát, határozzák el, lapszámonként legalább egy cikkben nyíltabb formában, a szatirikusan torzító hangnemet kerülve fogalmaznak majd. Az értekezletről a titkosrendőrség természetesen részletes beszámolót kap, a lapot betiltják. Egy hét múlva a kezdeményezők új lap tervét nyújtják be engedélyeztetés végett a hatóságokhoz: a tervezett lap címe Pitpalacul.
Scarlat Callimachi esetében (aki elsősorban a Punct című avantgárd lap szerkesztőjeként írta be nevét az irodalomtörténetbe) nem kevesebb, mint hét betiltott, az ő szerkesztésében megjelenő botoşani-i napilapot jegyez egy 1940-es dokumentum (105.). Egy másik, igencsak részletes titkosrendőrségi referátum 1938-ból az unu és az Alge folyóiratok szerzőinek publicisztikai és irodalomszervezői tevékenységét tekinti át. Ez az elemzés is hat, álcázott kommunista propagandát folytató, betiltott napilap nevét említi, amelyekhez a megfigyelés alatt álló szerzőknek (Jules Perahim, Paul Păun, Gherasim Luca, Virgil Teodorescu, Victor Brauner, Geo Bogza, Ştefan Roll stb.) közük volt. Az elemzés ürügye egyébként egy levél, amelyben Victor Brauner az éppen Párizsba készülő Gherasim Lucát ajánlja Louis Aragon figyelmébe. Luca megbízásának lényege az lett volna, hogy a helyszínen építse ki azokat a kapcsolatokat és csatornákat, amelyeken keresztül a kortárs, „forradalmi” francia irodalom eljuthatott volna Romániába, és fordítások révén Romániában is piacra kerülhetett volna. Ez azért is fontos volt a romániai, szürrealista gyökerekkel rendelkező szerzőknek, mert növelhette volna hazai, az adott korszakban egyébként nem túl jelentős presztízsüket. A jelentés beszámol arról is, hogy 1936-ban kísérlet történt a franciaországi AER (Artistes et écrivains révolutionnaires) romániai fiókszervezetének létrehozására Asociaţia Scriitorilor şi Artiştilor Independenţi (Független Írók és Művészek Szövetsége) néven, amely azonban nem alakulhatott meg végül a nem kommunista művészek bizalmatlansága miatt. A megváltozott történelmi-politikai körülmények között – mondja a jelentés írója – Brauner, Luca és társaik viszont nagyobb reményeket táplálhatnak azzal kapcsolatban, hogy egy szélesebb demokratikus összefogás alapjait rakhatják le, akár olyan írók bevonásával, mint Mihail Sadoveanu vagy Tudor Arghezi, akik a korszak nacionalista sajtójában támadásoknak voltak kitéve.
Az utóbbi időben néhány tanulmány részletesebben is foglalkozott a román avantgárd szerzők politikai nézeteivel. Marta Petreu és Ion Pop1 különösen a korabeli sajtóban megjelent írásokra alapozva rekonstruálják ezeket a nézeteket, kiemelve azokat a tipikus konfliktusokat, amelyek a szürrealista táboron belüli különböző elkötelezettség-értelmezések körül robbantak ki. A román avantgárdban, ahogy a franciában (vagy a magyarban) is, akadtak olyanok, akik politikailag és a konkrét társadalmi cselekvés szempontjából ugyan alávetették magukat a párt utasításainak, de nehezükre esett poétikailag is követni a direktívákat – például a szürrealista poétikát szocialista realistára cserélni. A korábbi összeütközés természetesen magának a politikai elköteleződésnek a problémája kapcsán történt – az avantgárdnak mindig is megvoltak az „esztétistái” is, akiket a művészet forradalma érdekelt, de a politikai változások előkészítésében nem kívántak részt venni. És mindezeket a csoportokat természetesen újabb és újabb törésvonalak szabdalták az idő múlásával, a személyes életpályák kanyarulatainak megfelelően.
A Stelian Tănase-féle kötet jelentős újdonsága viszont az, hogy a korabeli sajtónyilvánosságon túli források egészen konkrét eseményekre és cselekvési tervekre, nem csupán általános programokra vagy a cenzúra miatt torzítottan közvetített üzenetekre összpontosítanak. Néhány ilyen tipikus akció a kötetben említettek közül: 1. Előadások tartása munkásközönség előtt. Ion Călugăru 1933-ban a bukaresti Baraseumban film-témájú előadás ürügyén Lenin és Gandhi politikai nézeteiről tart előadást. Az előadás lejártával egy aktivista szólal fel, aki a grivicai sztrájk elítéltjeiről kezd beszélni. A rendőrség ekkor megszakítja a rendezvényt, és letartóztatja a szervezőket (115–117.); Geo Bogza 1937, augusztus 1-jén, a Grădiştea-erdőbe szervezett kirándulás alkalmával előadást tart a spanyolországi polgárháborúról, saját spanyolországi tapasztalatai alapján. A Siguranţa-jelentés szerint a kiránduláson mintegy nyolcszáz bukaresti munkás vett részt (74.). 2. Brosúrák írása és publikálása. 1937 márciusában Scarlat Callimachi a Tudor Vladimirescu-féle lázadás osztályharcos értelmezését végzi el egy 3000–3500 példányban nyomtatott füzetecskében. Ugyanő készítette el a Trockij-ellenes per fordítását is, amelynek terjesztésére engedélyt kért. A cenzúra jóváhagyta a szöveget, de a Siguranţa közvetlen módon lépett közbe, és ez utóbbi anyag nem került kinyomtatásra (95–98.). 3. Irodalmi szövegek a propaganda szolgálatában. Gherasim Luca Fata morgana című regényének egyik fejezete a Konspiráció címet viseli, ebben részletesen írja le a szerző azokat a módszereket, amelyek révén a szervezkedő forradalmárok elkerülhetik a lebukást. Ahogy a Siguranţa-jelentés rámutat, ez a fejezet hosszú, szó szerinti idézeteket tartalmaz a kommunista párt illegális brosúrájából, amelyik a Ce trebuie să ştie orice revoluţionar (Mit kell tudnia minden forradalmárnak) címet viseli. A könyv további terjesztését betiltják. 4. Röpcédulák terjesztése és egyéb „terepmunka”. Gellu Naumot 1935-ben tetten érik, amint kommunista jelmondatokat ír különböző bukaresti házak falaira. Korábban Naum szerkesztője volt egy betiltásra került ifjúsági lapnak, és tiltott gyűlések résztvevőjeként is figyeltek rá.
Hogy ezek az akciók hogyan fértek meg a gyakran nagyon is „hermetikus” avantgárd poétikával, és hogy milyen belső konfliktusokhoz vezethettek az idők folyamán, azt talán olyan életrajzokból lehet leginkább kideríteni (és itt már nem a Tănase-féle kötet lehet segítségünkre), mint például a Tristan Tzaráé, aki sok tekintetben mintát jelentett a romániai fiatal avantgárd szerzők számára. Tzarának mindig sikerült egy-egy váratlan „fordulattal” meglepnie kortársait – individualistának és nihilistának lenni, amikor a szürrealisták körében kitört az első forradalmár-hullám, és apró mozgalmi feladatokat vállalni, amikor dúlt a küzdelem a francia kommunisták különböző frakciói között. Egyfajta kultúrdiplomataként a háború után sztálinista bikkfanyelven tartani beszédeket a szocialista országokban, majd 1956 októberében valóságos intellektuális földrengést idézni elő a francia kommunisták körében a magyarországi forradalom előtt, a valós helyzetet feltárva, Nagy Imre törekvéseit támogatva nyilatkozatában.2
Azt a problémát, hogy a levéltári anyagokból nem tárul fel egy-egy történet a maga teljességében, Stelian Tănase nem jegyzetekkel hidalja át (a további adatok után történő nyomozást meghagyja a professzionális olvasóknak), hanem egy kitűnő előszóval. Tănase nem állandó résztvevője az avantgárdról szóló diskurzusnak, inkább az elitek történetéről szóló egyéb munkáinak visszhangjait érzékelhetjük az írásban, de éppen ezért kitűnő az összefoglalás: nem beszéli túl a témát, mégis feltárja azt a hátteret, amely közvetlenül a dokumentumokból nem derül ki, de a vizsgált avantgárd szerzők vagy az irodalomtörténészek másutt, másként megírták. Tíz jegyzet csupán ez az előszó az avantgárdról, mintegy ötven könyvoldalon, de végigvezet a román avantgárdok és a politika főbb kapcsolódási pontjain, nemzetközi kontextusban: a zürichi dada és Lenin lehetséges találkozásai, a párizsi szürrealisták nézeteinek változásai, a harmincas évek román avantgárdjainak francia és német kapcsolatai, illetve a második világháború utáni életútváltozatok sűrített formában mind végigkövethetők ebből a bevezetőből. „Mi maradt a szürrealizmus »hullájából« a proletárdiktatúra éveire?” – teszi fel a kérdést (58.). Sokan közülük beépültek az új rendszer propagandagépezetébe, feladva addigi lázadó attitűdjüket. Saşa Pană, Jules Perahim, M. H. Maxy, Ion Călugăru, Scarlat Callimachi, Geo Bogza és mások a rendszer hivatalos értékrendjét és a szigorú cenzúra elveit tették magukévá. (Bogza, mutat rá Tănase, csak élete végén foglal állást újra bizonyos kérdésekben a rendszer ellenében.) Gherasim Luca emigrál, Gellu Naum hallgat (vagy legalábbis tartózkodik a publikálástól), Ilarie Voronca még 1946-ban öngyilkos lesz Párizsban.
A román avantgárd megnyugtató történeti elhelyezéséhez minden bizonnyal szükség van a lehető legteljesebb kép kialakítására, ezt segítik elő az olyan vállalkozások is, mint Stelian Tănase kötete, amelyik egyébként a Polirom kiadó Istorii subterane (Földalatti történelmek) című sorozatában jelent meg. A hasonló anyagok hiányában könnyen ítélhet az utókor túlzottan apologetikusan (mondván: nem tudok a történet ilyen vonatkozásairól, tehát figyelmen kívül hagyom), vagy éppen árnyalatlanul (mondván: nem ismerem az adott szerzők motivációit, elképzeléseit, nézetkülönbségeit a mozgalmakon belül, tehát egyszerűen ellátom őket és munkásságukat egy címkével). Ez az, amit most már nem lehet megtenni. Tănase munkája, bár nem von le „tanulságokat”, igyekszik összegyűjteni mindazokat az adalékokat, amelyekre támaszkodva kialakítható egy következetes vélemény.

Jegyzetek
1. Marta Petreu: Ideile politice ale lui Gherasim Luca în perioada sa românească; Ion Pop: Avangarda literară românească şi politica. Mindkettő az alábbi kiadványban olvasható: Călin Stegerean (red.): Noi studii ale avangardei. Ed. Risoprint, Cluj-Napoca, 2007, a 104–109., illetve a 110–120. oldalakon.
2. François Buot: Tristan Tzara. Omul care a pus la cale revoluţia Dada. Ed. Compania, Buc., 2003.

A lapszám további tartalmából:

A nyelv változásairól és változatairól szól a Korunk februári lapszáma. A kérdést számos nyelvészeti tanulmány is körüljárja, a Litera olvasói számára ízelítőként mégis inkább a költészet nyelvének változatait kínálja a szerkesztőség, az avantgárd radikalitásának közeléből.

TARTALOM

KENÉZ FERENC • A magyar világ vége, Az asztalos, a szabó meg a többi, Nagyokat sóhajtó emberek, Más templom nem volt (versek A „Gyermekrajzok” ciklusból.)
PÉNTEK JÁNOS • Változó kor(unk) – változó nyelv(ünk)
GÁL NOÉMI • Veszélyeztetett nyelvek és a nyelvfelélesztés
GÉCZI JÁNOS • Mekkora a világ…, Nem vigasztal (versek)
SZOTÁK SZILVIA • A magyar nyelv helyzete Ausztriában
KOLLÁTH ANNA • Kétnyelvű tanárképzés: diplomán innen és túl. Ötvenéves a muravidéki kétnyelvű oktatás
CSERNICSKÓ ISTVÁN • Az ukrajnai oktatáspolitika a nyelvi asszimiláció szolgálatában
GELLU NAUM • A csöndes reggelek, Általában, Az erőszak ibolyaszín madara, Egyedül és mozdulatlanul, A vak tükör, Álomfolyosó (versek – Balázs Imre József fordításai)
KÁSA ZOLTÁN • Szak(anya)nyelvünk
BENŐ ATTILA • A dolgok másik neve. Újabb erdélyi lexikográfiai munkálatok
BODÓ MÁRTA • Séta a kozmikus kertben (Európai Napló)

LEVELESTÁR
KÁNTOR LAJOS: • Móricz-közelben – és -távolban

HISTÓRIA
TÓTH SZABOLCS BARNABÁS • Adatok az első sepsiszentgyörgyi kaszinó történetéhez

VILÁGABLAK
EGYED PÉTER • Európa-közösség
GAGYI ÁGNES • A Kelet-Nyugat lejtő
GÁBOR KÁLMÁN • Magyar fiatalok a világkockázati társadalomban

MŰ ÉS VILÁGA
Nekünk az érintetlen természet jelentette az otthont (Részlet Kós András és Sas Péter beszélgetőkönyvéből)

KÖZELKÉP
WILHELM SÁNDOR • Tudományszeretet és szaknyelvi igényesség. Gyurkó István emlékezete
DEMETER CSANÁD • Hogyan jutott kulcspozícióba a Hargita megyei pártelit?

TÉKA
BALÁZS IMRE JÓZSEF • Hogyan épült be a társadalom hálózataiba a román avantgárd (Avangarda romaneasca in arhivele Sigurantei)
FODOR GYÖRGYI • A következő pillanatban: (macska)riadó (Darkó István: A következő pillanatban. Macskarádió)
FARKAS WELLMANN ÉVA • Ajánlatok az olvasó számára (Elek Tibor: Magatartások és formák)
CS. GYIMESI ÉVA • Erdélyi gombiratok (Keszeg Vilmos: Egy Hir adás a Késő Maradékhoz)
PÉTER ÁRPÁD • Értékek a magyarságkutatásban (Fedinec Csilla szerk.: Értékek és dimenziók a magyarságkutatásban)
ZABÁN MÁRTA • A változásban mutatkozó állandóság (Császár Melinda – Rosta Gergely szerk.: Ami rejtve van s ami látható. Tanulmányok Gereben Ferenc 65. születésnapjára)
A Korunk könyvajánlata (Cseke Péter ajánlja)

TALLÓ
ZUH DEODÁTH • Kíváncsiság és európai gondolkodás (Merkur)

ABSTRACTS

KÉP
KÓS ANDRÁS szobrai (László Miklós fotói)