hirdetés

Várady Szabolcs: Az ember nem tud nem meghatódni

2018. december 6.

Petri György eddig legteljesebb Összegyűjtött versei-kiadásáról beszélgettünk a kötet szerkesztőjével, Várady Szabolccsal, aki a szöveggondozás kihívásairól, a szerkesztői ízlés jogosultságáról mesélt, de azt is elárulta, miért lehet egyre aktuálisabb Petri költészete. – Melhardt Gergő interjúja.

hirdetés

A legutóbbi Összegyűjtött versek című Petri-kötet 2003-ban jelent meg. Eltekintve attól, hogy eddig ismeretlen versek bukkantak elő, mi indokolta  az újbóli összkiadást?

A Magvető azonos tipográfiájú címlapokkal sorozatosan jelenteti meg a nagy magyar költők összegyűjtött vagy összes verseit. A tavalyi Karinthy-kötet után idén Petri György került sorra. Érthetjük ezt, gondolom, úgy is, hogy a kiadó ezzel beiktatta Petrit a klasszikusok közé.

Milyen feladatot jelent megszerkeszteni egy ilyen kötetet? Ez nem kritikai, hanem népszerű kiadás, és hiába a láthatóan nagy filológiai apparátus, a versek egymásutánját nem szakítja meg jegyzet vagy más szövegtípus.

A kötet versanyaga 743 oldal. Ebből 459 a főanyag: az az életmű, amit Petri, miután 1971-es első kötetével magára talált, bizonyítottan a nyilvánosságnak szánt. Ezt változtatás nélkül átvettem a 2003-as kiadásból. Ha találtam sajtóhibát, azt persze kijavítottam (ebben a részben csak kettőt). 275 oldalt tesz ki a Függelék, ezzel már több munka volt. Itt az első ciklus a Korai versek. Nagy kérdés, hogy mi kerüljön ide. Rengeteg vers maradt fenn a hagyatékban az első kötet előtti időből, de ezeket Petri mind megtagadta. Szerkesztőtársaimmal, Réz Pállal és Lakatos Andrással arra jutottunk 2003-ban, hogy az Összegyűjtött versekbe beletesszük mindazt, ami nyomtatásban megjelent, és – de ezt már hadd idézzem a kötet szerkesztői utószavából – „ha már a zsengék és a pályakezdő korában megjelent versei itt vannak, nem nélkülözhettünk melléjük néhányat abból az életszakaszból, amikor úgy hitte és vallotta, hogy felhagyott a költészettel, és valóban nem publikált, írni azonban továbbra is írt – ezek az 1963–1966 közötti versek fontos és tanulságos lépések saját hangjának végleges megtalálása felé". Irodalomtudományi szempontból, meglehet, védhetetlen önkényességgel mi döntöttük el, hogy a sok közül mit válogassunk ide, de azt semmiképpen nem akartuk, hogy a függelék terjedelme túl nagyra nőjön a főanyaghoz képest. A Korai versek ciklusa most is csak eggyel gyarapodott, azzal, amelyik időközben megjelent a Holmiban, miután előkerült Nagy Mária (Maya) hagyatékából. A mostani szerkesztői munkám zöme egyrészt a Hátrahagyott versek anyagának újrarendezése volt. Az életműkiadás első kötete a negyedik kötetben majdnem százoldalnyi verssel bővült, ezeket be kellett illeszteni a régiek közé időrend szerint, már amennyire ez megállapítható.

A munka másik fele abból adódott, hogy valóban felbukkant sok eddig ismeretlen kézirat. A negyedik kötet megjelenése (2007) után derült ki, hogy Maya is megőrzött jó néhány publikálatlan kéziratot. Ezeket az ágyneműtartóban találta meg fia, Szalai Péter, és megmutatta nekem. Először csak kettő olyan volt, amit érdemesnek látszott közölni a Holmiban. Ezek Petri halálának tízéves évfordulójára jelentek meg 2010 júliusában. Aztán előkerült még egy dosszié, ebből tizennégy verset közöltünk a 2011. májusi számban. És volt még egy vers, az S. Á. halálára – ez csak 2012-ben jelent meg, a februári számban, mert annak idején Petri meghagyta, hogy addig nem közölhető, amíg a vers címzettjének anyja él. Lehet, hogy előtte eltitkolták, hogy a lánya öngyilkos lett. Ezeket a Holmiban megjelent verseket is be kellett illeszteni a kötet függelékébe. És volt még öt olyan vers a Maya-hagyatékban, amit – ha már összegyűjtött versek – beletettem a kötetbe. És ehhez jött aztán még hozzá jó néhány eddig ismeretlen kézirat a Kertész Imre Intézetből és Kiss Ferenc kéziratgyűjteményének újbóli átnézése nyomán, plusz még néhány darab Nagy Bálinttól és egy Fodor Géza hagyatékából. Tűnődtem, hogyan rendezzem el ezeket, és végül úgy döntöttem, hogy nem sorolom be őket a korábbi kötetekben megjelent Hátrahagyott versek közé, noha persze ezek is hátrahagyott versek, hanem külön ciklust kapnak: Kötetben először megjelenő versek, töredékek.

Ki egy ilyen kiadás célközönsége? A nagyközönség? A szakma?

Elsősorban az érdeklődő olvasó. Az először itt olvasható versek is rá való tekintettel kerültek külön ciklusba: hadd lássa, hogy miért érdemes megvenni ezt a könyvet akkor is, ha megvan neki az életműkiadás. És ez magyarázza a jegyzetek csekély számát is.

Szükségesnek (vagy elképzelhetőnek) tartja a közeljövőben egy Petri-kritikai kiadás elkészülését? Ha igen, ez milyen formában lenne megvalósítható?

Jónak nagyon jó lenne, de a közeli jövőben nem tartom elképzelhetőnek, már csak azért sem, mert nagyon alapos és hosszadalmas kutatómunkát igényel. A Petri életében nem publikált versek esetében sokszor nagyon nehéz vagy lehetetlen megállapítani, melyik a végleges változat, ha egyáltalán van ilyen. A most előkerült kéziratok közt van például olyan, ahol négy versszak olvasható egy oldalon, de nem lehet tudni, hogy ezek egy vers részei-e, vagy – valószínűbb – négy különböző, félbemaradt vers töredékei. Egy tudományosabb igényű kiadás nyilván fűzne ehhez jegyzeteket, én beértem azzal, hogy egy-egy csillagot tettem közéjük. Vagy egy egyszerűbb példa: a korai versek közt a Trisztán című szonettnek Fodor Géza hagyatékában találtam most egy olyan változatát, amely az interpunkciójában alaposan eltér a kötetben közölttől, egyetlen mondat az egész, de azt nem tudtam megállapítani, hogy melyik a későbbi változat, maradt tehát a vers úgy, ahogy a 2003-as kötetben megjelent. Viszont helyet cserélt a Szabadulás című verssel, mert kiderült, hogy az egy évvel később keletkezett. – „Mikor nem írok verset, nem vagyok" – írta Petri, és írt is, amikor csak tehette, és ahogy éppen lehetett, arra, ami kéznél volt, a kocsmában az éppen olvasott krimi hátsó betétlapjára vagy a számlacédulára, söralátétre. Van, amit letisztázott később, van, amiről megfeledkezett. Nem irigylem azt a kutatót, aki egyszer majd kritikailag feldolgozza a teljes hagyatékot.

Várható, hogy előkerül még több publikálatlan szöveg? A kötet címében szereplő „összegyűjtött" szerényen fogalmaz a lehetséges „összes"-hez képest.

Ez biztosra vehető. Egyrészt amiatt, amit az előbb mondtam Petri írói szokásairól. Másrészt pedig a már ismert anyagban is van olyasmi, ami nem került bele ebbe a kötetbe sem. Van például egy géppel és kézzel vegyesen írt vers vagy verstöredék a reggeli fürdés-zuhanyozás örömeiről 1970. 7. 28-ai keltezéssel. Az áthúzások, betoldások, zárójelbe tevések szövevényéből nem tudtam közlésre alkalmas szövegegyüttest kibogozni. Van, ahol az írást nem tudtam kibetűzni. Van, ahol észlelhető a versírás szándéka, de a szövegkezdemény nem jut el a megformálás olyan szintjére, hogy akár csak verstöredékről beszélhetnénk. De lehet, hogy csak én látom így, és a kritikai vagy legalábbis a mostaninál tudományosabb igényű kiadás szerkesztője ezt az anyagot is fel fogja használni.

Akartam is kérdezni, hogy az előző összkiadásba és ebbe a kötetbe fel nem vett (mert, ahogy a szerkesztői jegyzet fogalmaz, „személyes érzékenységet vagy ízlést sértő", esetleg kidolgozatlan, gyenge) szövegek esetében milyen általános kritériumok mentén körvonalazódott a döntés: ez bekerül, ez nem? Kinek az ízléséről és érzékenységéről van szó? Komoly a kérdés: miért nem lehet mindent közölni?

Lehetni lehet, bár szerintem nem kell. Ebben az esetben a szerkesztő ízlése döntött.

És az mennyire szükségszerű, hogy a költő egykori közeli barátja rendezi sajtó alá verseit? A Petri és ön közötti szoros barátság nem befolyásolta a válogatás és a szövegközlés eljárásait?

Biztosan nem szükségszerű. Nekem megvan az a helyzeti előnyöm, hogy nemcsak Petrit, de a versek keletkezését is gyakran közelről láttam. A szövegközlés eljárásaiban viszont lehet, hogy nem voltam elég rigorózus. Gyurit a megírás izgatta, a többi már nem nagyon. A szövegek gondozását szívesen rám bízta, és ezért nem is tudom szent és sérthetetlen szövegekként kezelni a verseit.

Petri megkerülhetetlen hivatkozási pont a XX. század második felének irodalmában –  de vajon nem csak pont? Arra az irodalomtörténeti narratívára gondolok, amit olykor hallani, miszerint Petri poétikai innovációi manírrá, elcsépelt gesztusokká váltak volna az őt követő nemzedékek lírájában, ez pedig az ő műveinek megítélésére is visszahathatott. Egyetért ezzel?

Semmiképpen. Most újra elolvasva az egészet, és nemrég újra meghallgatva Pál András és Rozs Tamás nagyszerű Petri-estjét, mellbe vágott, hogy mekkora költő is ez! Vannak gyengébb pillanatai. Még az is előfordul, hogy irritál, sőt dühít. De akkor is valami élő ellen berzenkedem. A rossz költő nincs rám semmilyen hatással. Ami meg a visszahatást illeti: Petőfi, Ady vagy József Attila kisebb lett a sok gyenge utánzójától?

Egy kicsit távolabbról: hogy látja, miben ragadható meg Petri költészetének hatása a későbbi nemzedékekre, különösen a legfiatalabb szerzőkre?

Nem ismerem olyan alaposan a legfiatalabb kortárs szerzőket, hogy erre komolyan tudnék válaszolni. Inkább csak képzelem, mint tapasztalom, hogy vonzó lehet a hagyományos költőszerep lebontása, „a metsző eszű rosszhiszeműség". És hát az ország állapota is Petri vitorlájának dagasztja a szelet, egyre gyakrabban érezni, hogy ezt meg azt a versét ma is megírhatná újra.

Módosíthatja ezt a fajta hatástörténetet egy új összkiadás, van-e, lehet-e egyáltalán ilyen ambíciója?

Nem, ilyen ambíciója nincsen. A Petri-kép színezése, gazdagítása inkább. Érdekes látni, hogy mielőtt eljutott a nagy Sára-versekig, hogyan rugaszkodik neki először a traumatikus alapélménynek, Sára halálának. Tanulságos látni egy-két korábbi versfogalmazvány érettebb változatát (Első kötetemreKosztolányi-parafrázis). Vagy azt, hogy egy erősen kritikus önarcképből hogyan lesz végül Tandorinak szóló vers (666. és 96. oldal). És azt is, hogy mi mindent írt végül is csak magának, mert aztán se nem publikálta, se nem küldte el, ha személyhez szólt, az érintettnek, így nekem se. Amikor álmodtam vele a halála után, és verset írtam erről, találtam mellé egy töredéket a hagyatékában, amelyik fölé ezt írta: SZABOLCS folyt., és a címe: Álmodjuk egymást. Most megint találtam valamit, ami olyan, mintha odaátról üzenne (a 710. oldalon). A szerkesztő munkakörén ez kívül esik, de az ember ilyenkor nem tud nem meghatódni.

Melhardt Gergő

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.