Mario Vargas Llosa könyveinek hazai kiadója az Európa Könyvkiadó, a Nobel-díj kapcsán megkerestük M. Nagy Miklóst, az Európai Könyvkiadó főszerkesztőjét. aki épp a Frankfurti Könyvvásáron van, onnan nyilatkozott a Literának:

 

"Természetesen nagyon örültem a hírnek, régóta reménykedtünk a kiadónál, hogy díjazza őt a Svéd Akadémia, hiszen már régóta esélyes volt az elismerésre. Várható volt, hogy végre egy olyan szerző kapja meg, aki nem okoz meglepetést, világszerte ismert és elismert. Egy halvány gyanúm volt, hogy talán most Vargas Llosát díjazzák és örülök, hogy bejött.

Egészen fiatalon találkoztam Vargas Llosa műveivel, amikor elolvastam a Júlia néni és a tollnok című könyvét. Garcia Márquez regényei mellett Vargas Llosa könyvei voltak azok, amelyek a legjobban megfogtak, teljesen lenyűgözött, hogy milyen finoman tud írni a szexről és az erotikáról.

Jó szórakozás minden évben azt találgatni, hogy milyen társadalmi vagy politikai szempontok vezérlik az akadémia tagjait és a jelölő testületet, amikor kiválasztják a nyertest. A spekuláció mindig érdekes, de valójában szerintem sehova nem vezet, hogy a lakonikus értékelésekből megpróbálunk messzemenő következtetéseket kiolvasni. Most itt vagyok a Frankfurti Könyvvásáron (a spanyol kiadója standjánál is hatalmas volt az ünneplés) és pont találkoztam egy spanyol íróbarátommal, aki bár amellett, hogy nagyon örült és hatalmas szerzőnek tartja, szomorúan jegyezte meg, hogy a díjazással most biztosak lehetnek benne, hogy legalább tíz évig már nem fog spanyol nyelvű szerző Nobel-díjat kapni.

A bizottság indoklásában azzal együtt az is szerepel, hogy Vargas Llosa “a hatalomszerkezetek feltérképezéséért és az egyéni ellenállás, fellépés és kudarc erőteljes ábrázolásáért" kapta a díjat, azaz egy olyan írót díjaztak, aki a társadalmi szerepvállalást is fontosnak tartja, hallatja a hangját politikai ügyekben is. Ne feledjük, hogy 1990-ben komoly politikai szerepet is vállalt, amikor indult a perui elnökségért, és bár legyőzte őt a populista Alberto Fujimori, és azóta nem vállal szerepet direkt politikai kérdésekben, műveiben a politikai tartalom erősen jelen van. Szerintem a diktatúrák elleni fellépés egyik legkeményebb regényét ő írta meg. A kecske ünnepe nagyon kemény könyv, olyan általános érvényű igazságokat fogalmaz meg a Dominikai Köztársaság diktatúrájának kapcsán, hogy abból még mi is, akiknek kevés közünk van az ottani helyzethez, sokat tanulhatunk.

Vargas Llosa minden regénye sokrétű és sokszínű. Fiatal korában nagy kísérletező volt, ő volt szinte az első a dél-amerikai szerzők közül, aki kedvelte és használta a írásaiban az idősíkváltásokat, különböző narrációs technikák keverését. Később egyszerűsödött, letisztult a nyelve, de még így is rendkívül szenvedélyes és olvasóbarát szerző maradt.

Az Európa Könyvkiadó nagyjából az egész életművet kiadta, talán pár esszékötet kivételével, de mindenképpen ellenőrizni fogjuk, hogy mik azok a kötetek, amelyek már esetleg nincsenek annyi példányban kint a piacon, valamint a legújabb, novemberben megjelenő kötetet is minél gyorsabban ki szeretnénk adni magyarul is. Ezt is Tomcsányi Zsuzsanna fogja fordítani, mint az előzők közül többet is."

Megkerestük Vargas Llosa műveinek két fordítóját is, elsőnek  Tomcsányi Zsuzsanna nyilatkozott nekünk, akinek fordításában fog hamarosan megjelenni Vargas Lloja legújabb kötete.

Tomcsányi Zsuzsanna szerint a perui szerző nagyon régóta megérdemelte volna már a díjat. Személyes kapcsolatban ugyan nem áll vele (egy alkalommal beállt a dedikáltatók sorába, hogy megismerje, de nem sikerült mégsem a találkozás), egyetemista kora óta olvassa és szereti. Az Európa Könyvkiadó kereste meg hajdan egy fordítás tervével, ez volt az első Vargas Llosa-munkája: Mayta története, 1997-ben. Mint meséli, igen rossz könyvre számított a kiadói kivonat alapján, fordítás közben azonban kiderült, remek regényről van szó. Tomcsányi Zsuzsa osztja azokat a véleményeket, melyek szerint egy 20 évvel ezelőtti irodalmat jutalmazott a Nobel-bizottság. Az életmű kapta a díjat, mondja, nem csak régi tartozásukat rótták le a díjazók, hanem nem elképzelhetetlen, hogy más is szerepet játszhatott a döntésben. A választás szempontjai közé tartozik ugyanis, hogy legyen bizonyos vetésforgó a kontinensek közt, hogy mindig más és más régió kiválóságát jutalmazzák a legjelentősebb irodalmi díjjal.

Arra a kérdésre, hogy egy Vargas Llosa műveit nem vagy kevéssé ismerő olvasónak melyik regényt ajánlaná figyelmébe, Tomcsányi Zsuzsa nehezen válaszol. Mind csodálatos, mondja, a Halál az Andokban és az Édenkert a sarkon túl című regényeket viszont szokta ajánlani azoknak, akik Peruba készülnek. Hogy miért szeretjük Vargas Llosát, szubjektív dolog, meséli. Egy fordító mindig belülről lát egy szöveget. Azon túl, hogy közel áll hozzá a világa, még akkor is, ha kilométerekben mérve távol, Vargas Llosa regényeinek szerkezete zseniális. A legszebb, folytatja, ahogyan elválasztódnak és összekapcsolódnak benne szerkezeti elemek.

Hogy mi várható legközelebb a nem csak Magyarországon, de világviszonylatban is az egyik legismertebb és legtöbb nyelvre fordított szerzőtől magyarul és mikor, Tomcsányi Zsuzsa csak annyit mond rejtélyesen, hogy hamarosan.

 

Csuday Csaba, Vargas Llosa két kisregényének fordítója is nyilatkozott nekünk:

 

"Elegáns, intelligens szorgalmas ember Mario Vargas Llosa. Olyan figura, olyan életmű, amely méltán kap Nobel-díjat. Abszolút író, de nem vad zseni. Nagyon kedves ember, rokonszenves személyiség, barátságos és türelmes, ezt Madridban és Budapesten személyesen is tapasztalhattam.
A Nagyvilág szerkesztőjeként találkoztam a szövegeivel először. Vargas Llosa hamar lett világhírű, és egészen korán lett itthon is népszerű, olvasott szerző. Ez összefügg azzal, hogy az akkori latin-amerikai nemzedék sztárjai egyszerre repültek ki. A magyar olvasók számára A város és a kutyák távolról idézte Ottlik-regényvilágát. Vargas Llosa nagyregényeiben totális megjelenítésre törekszik, voltaképpen társadalmi tablók ezek. Egyik példaképe William Faulkner, doktoriját pedig Flaubert-ről írta, Onetti írásművészetének külön esszékötetet szentelt.

Két kisregényét fordítottam magyarra. A Ki ölte meg Palomino Molerót fordításánál a filmes effektusok, a láttató snittek és a pergő párbeszédek magyarítása volt a legizgalmasabb, a másik könyv, a Szeretem a mostohámat során a történet morajlása ragadott magával. Vargas Llosa nagy mesélő. Ez az egyik titka. A közvetlenség torkon ragadja olvasóját, legyen szó egy társadalmi csoportról, egy városról,  vagy egy család szövevényes-keszekusza belső világáról, mint a Júlia néni és a tollnok című regényben.

A friss, eleven történetmesélést mindig megbolondítja-megfűszerezi valamilyen modern regénytechnikai csavarral: vagy a narrátor pozíciója, attitűdje bizonytalan, vagy az idősíkok váltakoznak váratlanul. Regényeiben a nyelvet nem annyira poétikusan és metaforikusan használja, mint Garcia Márquez, és kevésbé ironikus-reflektív, mint Fuentes. Ez a regénynyelv direktebb, hétköznapibb. Ha tetszik Vargas Llosa realista, és modern realista maradt, aki tudatosan törekedett arra, hogy a közönség közelében maradjon. Indulásakor, a hatvanas évek elején, Dél-Amerikában az autoriter politikai közeg a fiatal értelmiséget különösen fogékonnyá tette a baloldali ideológiák irányába. Vargas Llosa alkatilag sokkal kontemplatívabb-filozofikusabb, aki műveiben, nem csak epikájában, hanem publicisztikájában is a klasszikus liberalizmus értékeit képviseli. Az értelmiségi illúziója volt, hogy 1990-ben elindult az elnökválasztáson, és realitása, hogy elvesztette azt.

Vargas Llosa a személyben és a személyiségben hisz. Az egyéni szabadság perspektívájából nézi és írja le a világot. Hatása Európában emiatt is jelentékeny, és a helyzet fordítva is igaz: világpolgárként otthonosan mozog a vén kontinensen. A spanyol nyelvű világban az egyik legfontosabb publicista. Talán a drámáknál a leggyengébb az életmű. A naturalizmushoz közelálló realizmus harsány színeivel, inkább hatásvadász, mint hatásos. Az elmúlt években a társadalmi tablók felől elmozdult a magánmitológiák, és a kamararegények irányába. Fordítóként a Mostoha lett a személyes kedvencem, és egy olyan műve, amelyet többen nem szeretnek, ez pedig a Háború a világ végén, amely egy Brazíliában megtörtént esetet dolgoz fel."

 

 

Széky János, irodalomkritikus, fordító Vargas Llosa polikai és társadalmi kiállását emelte ki nekünk a díjazás kapcsán: 

"Meg kell mondanom, meg vagyok döbbenve Mario Vargas Llosa díjazásán, jobboldali, azaz konkrétan neoliberális és nem unalmas írót nemigen szokott díjazni a Svéd Akadémia. Ha visszagondolok, az utóbbi tizenöt év döntései közül a legtöbb mögött erős politikai érvek is álltak, az akadémia meglehetősen balra tolódott. Harold Pinter díjazásán komolyan fel voltam háborodva, főleg amiatt, hogy számos alpári megnyilatkozása után és nagy, eleven irodalmi erő híján választották pont őt.

Természetesen nagyon régóta kijárt már ez a díj Vargas Llosának és lehet azt mondani, hogy nem karrierje csúcsán kapta meg, de a Nobel-díjat általában nem akkor kapják meg az írók. Hogy csak egy közeli példát mondjak, Le Cléziót sem akkor jutalmazták, amikor a legjobb regényeit írta. Természetesen mindig vannak bizonyos szerzők, akikre valamilyen földrajzi elv miatt esik a választás, és nem reális életműdíjként nyerik el a Nobelt.

Az első könyv, amiket Vargas Llosától olvastam, A város és a kutyák volt, ami szerintem a legnagyobb, az a Háború a világ végén. Azért szeretem, mert általában mindent teljesít, amit egy írótól elvárok, azaz hiányzik belőle az az európai köldöknézés, amit a Svéd Akadémia általában annyira kedvel. Durván politikáról és szexről ír, élő emberekről. Rendkívül empatikus és etikailag tisztánlátó ember, hatalmas életismerettel. A Mayta története című könyvében például egy olyan figurát tud hitelesen bemutatni, akinek világlátásával és elveivel teljesen ellentétesen gondolkozik, mégis igyekszik megérteni, és meg is érti. Az is nagyon lényeges, hogy a politikai világképe megfér az etikus emberismerettel, de ez az emberismeret nem merül ki az együttérzésben. Azzal együtt, hogy például megérti és sajnálja a szegényeket, még nem gondolja és mutatja be úgy őket, hogy mindenben igazuk lenne vagy egyáltalán, élből ők volnának a jók. Vargas Llosa átlát minden politikai képmutatáson, amiből pedig rengeteg van Dél-Amerikában, és nem dől be a színlelten népboldogító hatalmi játszmáknak.

Annak, aki eddig nem olvasot Vargas Llosát, azt ajánlanám, hogy kezdje a megismerését A város és a kutyákkal, ha brutális élményekre vágyik, ha pedig kellemesebb olvasmányra, akkor kezdje a Szeretem a mostohámat és a Don Rigoberto feljegyzései című könyvekkel. A hosszabb, 800-900 oldalas könyvei jó memóriát és agyi erőnlétet követelnek, de én pont emiatt szeretem őket.