hirdetés

JAK-tábor 2018 – program és jelentkezés!

2018. július 30.

A József Attila Kör idén 30. alkalommal rendezi meg hagyományos irodalmi-művészeti táborát 2018. augusztus 29. és szeptember 1. között Szigligeten. Itt a részletes program!

hirdetés

A 30. JAK-táborban a líraszemináriumot Tóth Krisztina, a prózaszemináriumot Darvasi László tartja, a kritikai műhelyfoglalkozásokat Visy Beatrix vezeti.

Idén új típusú workshopok indítása mellett is döntöttünk. Ennek keretében délutánonként filozófiai szövegolvasó szemináriumot tart Orbán Jolán egyetemi tanár; társművészeti műhelyet vezet Ádám Anna képzőművész, jelmeztervező; valamint az irodalom és az írás gyakorlati aspektusaira fókuszáló készségfejlesztő műhelyek is indulnak, olyan kérdésekre keresve választ, mint például: Hogyan kell publikálni? Hogyan tegyük élvezetessé a hangzó szövegeinket? Hogyan menedzseljem magam?

A 30. jubileumi JAK tábor tiszteletére szeretnénk visszatekinteni az 1982-ben indult JAK-füzetek sorozat nívós történetére, azokra a szerzőkre, akikre méltán büszke a szervezet, s akik irodalmi eredményei erőssé tették a JAK-ot. Többek között Borbély Szilárd, Sziveri János, Esterházy Péter, Nádas Péter, Kemény István, Bartis Attila, Tóth Krisztina, Garaczi László, Térey János, Erdős Virág köteteitől kezdve, Radnóti Sándor, Bertha Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, P. Müller Péter tudományos értekezésein keresztül egészen Sopotnik Zoltán, Győrffy Ákos, Pollágh Péter, Sirokai Mátyás, Nagy Márta Júlia, Lanczkor Gábor, Fenyvesi Orsolya, Bajtai András, Bencsik Orsolya könyveiig. Ezáltal célunk a korábbi JAK-füzetek szerzőit (ismét) bekapcsolni, visszacsatolni a JAK jelenlegi áramlataiba.

A tábor során a hagyományoknak megfelelően sor kerül a legfrissebb JAK-füzetek bemutatására is. Idén a 2018-ban megválasztott új sorozatszerkesztőink segítségével mutatkozik be három új JAK-füzet: Németh Bálint, Baróthy Zoltán és Simon Bettina kötetei.

Szerzői estre érkezik hozzánk Takács Zsuzsa, akivel legújabb gyűjteményes kötete kapcsán beszélgetünk. A friss műhelyek közül ezúttal a tavaly ősz óta futó JAK Líraműhely kerül fókuszba.

A táborban több kerekasztal-beszélgetés is várható, hogy ezzel is elősegítsük közös ügyeink megbeszélését. Egyrészt lehetőséget biztosítunk a jelentős határon túli magyar műhelyek bemutatkozására: ennek keretében idei vendégünk a vajdasági Híd Kör lesz. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a legújabb magyar irodalom szöveguniverzumait fiatal kritikusok, tudósok és szerzők beszélhessék át közösen, így idén a kortárs magyar költészet új irányairól, valamint az ifjúsági novellák helyzetéről várható beszélgetés.

Szakmaetikai szempontból pedig elengedhetetlennek tartjuk, hogy a #metoo által felszínre hozott esetek kapcsán folytatódjék a párbeszéd arról, hogy az irodalmi szervezetek milyen lehetőségekkel élhetnek, milyen új kereteket alakíthatnak ki az áldozatvédelem érdekében.

A részletes program:

JAK-tábor Programtáblázat 2018 by Litera Portal on Scribd

 

Részvételi díjak és jelentkezési határidők:

30. JAK-tábor*

2018. augusztus 29. – szeptember 2.

07.23. – 07.31.

1. elővétel

08.01. – 08.15.

2. elővétel

08. 15. után és a helyszínen

Támogatói jegy

Részvételi díj

JAK-tag

Nem tag

JAK-tag

Nem tag

Egységesen

Egységesen

Napi

5600

6000

6000

6400

6600

10000

Heti

22000

24000

26000

28000

30000

50000

 

*A férőhelyek száma korlátozott és a beérkező jelentkezések alapján töltjük fel. Az augusztus 15-e után jelentkezőknek a szállás nem garantált.


A jelentkezés módja:

A táborba és a szemináriumokra jelentkezni e-mailben vagy személyesen a JAK-irodában az elérhetőségek megadásával, a jelentkezési lap kitöltésével, majd a részvételi díj befizetésével lehet.

A jelentkezési lapok elérhetőek a honlapról.

E-mail: jaktabor2018@gmail.com

Cím: 1088, Budapest, Múzeum u. 7.

A JAK bankszámlaszáma: OTP Bank 11706016 – 20464170

Banki átutalás esetén kérjük, a közleményrovatban szerepeljen a befizető lakcíme és az, hogy „részvételi díj”!

Megjegyzés:

Az étkezéssel és a szállással kapcsolatos külön igényeket a jelentkezéssel együtt kérjük jelezni, a helyszínen már nem lehet új szállás és étkezésigényt benyújtani. A táborban szállással és étkezésekkel ellátni csak azokat tudjuk biztosan, akik előzetesen jelentkeztek. A tábor kialakítása miatt párokat és családokat nehezebben tudunk elhelyezni, ezért szíves megértésüket kérjük!


A szemináriumokra írásban lehet előre jelentkezni. A jelentkezéshez kérünk mellékelni:

– rövid bemutatkozást vagy önéletrajzot,

továbbá:

– a líraszeminárium esetében 5 verset,

– a prózaszeminárium esetében 8000 karakternyi kisprózát.


Sajtóakkreditáció:

Kérjük a sajtó képviselőit, hogy részvételi szándékukat 2017. augusztus 14-ig jelezzék a sajtóakkreditációs űrlap kitöltésével!

Sajtókapcsolat és akkreditáció:

Urbán Ákos +36205128086

Akkreditációra sajtóorgánumomként egy főt tudunk fogadni teljes ellátással. A JAK saját fotósa által készített képeket az újságírók számára rendelkezésre bocsátjuk. Egyéb médiumok esetén kérjük, részletesen írják le, mely napokon, mekkora stábbal érkeznének. A beérkezett jelentkezések elbírálása után a regisztrált sajtóorgánumokkal felvesszük a kapcsolatot!

Kérjük, az akkreditációs űrlapot a jozsefattilakor@gmail.com címre küldjék el augusztus 15-ig!

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.