hirdetés

Végtapasztalat

Balassa Péter: Magatartások találkozója – kötetbemutató, Írók Boltja, 2007. április 18.

2007. április 24.

A Balassi Kiadónál megjelenő életműsorozat legfrissebb darabja Balassa Péter Babits-, Kosztolányi- és Móricz-tanulmányait, -esszéit tartalmazza. A kötetbemutató beszélgetés vendégei votlak: Szarka Judit, a kötet szerkesztője, Czeglédi András, sorozatszerkesztő és Sándor Iván író.

hirdetés

„2003. június 12. A magyar irodalomtörténet számára közismert tény, hogy Balassi Bálint egy ütközetben nagyon súlyos sebet kapott a lábán, így az amputáció következtében hamarosan elvérzett” – ezzel a mondattal kezdődik Balassa Péter utolsó írása, a Leonóra papírjai, amelyet halála után a Jelenkor tett közzé, és amely a soha el nem készült Móricz-monográfia vázlatos nyitánya. Nem kell sokat töprengeni a felütésen, igen, egy sebzett s elvérzett ember utolsó gondolatszilánkjai ezek, hol napvilágos tiszta, éles, hol homályos jelzésszerű eszmefuttatások. Az mindenesetre látszik, hogy a hiányzó mű Balassa fejében már megszületett.
Mint az Írók Boltjában lezajlott kötetbemutató beszélgetésen is elhangzik, Balassát a Korona Kiadó kérte fel a Móricz-monográfia megírására a Klasszikusaink sorozat számára. Túl volt már az előkészületeken, minden primer és szekunder irodalmat (újra)olvasott, résztanulmányokat publikált (egy Árvácska-tanulmányt, a Bródy-díj laudációját, a Leonórát) és – ami a munkamódszeréhez szorosan hozzátartozott – hipotéziseit egyetemi műhelymunkán hallgatóival megvitatta.
Nos, ez utóbbi lehet tán az oka annak, hogy a Magatartások találkozója címen most megjelent kötet szerkesztője, Szarka Judit és B. Gáspár Judit (a társ), valamint a sorozat szerkesztői arra a „kalandos” elhatározásra jutottak, hogy – mintegy Balassa gondolatmenetének rekonstrukciójaként – az 1999-2000-ben az ELTE Esztétika Tanszékén, tizenkét leülésben tartott Móricz-szemináriumok jegyzeteit megjelentessék.
A kötet gerincét a Móricz-tanulmányok adják tehát és ez a sokszerzőjű (vagy szerzősége tekintetében kérdéses) rekonstrukció. Láthatómód egy nagy formátumú szellemi összegzés készült és maradt félbe, amelyet a kötetbemutatón elhangzott bármily meggyőző érv ellenében is – én úgy gondolom – érdemes lett volna megtartani a maga egységében, avagy a rekonstrukciónak egy más módszerét választani (kritikai kiadás).
Mert ugyanis a kötet szerkesztői úgy gondolták, Balassa kultúraszemléletéhez híven – amelynek központi gondolata szerintük valamiféle szellemi folytonosság felderíthetősége és nyomon követhetősége – egy kötetben jelentetik meg az irodalomtudós Babits- és Kosztolányi-szövegeit. Az érvek számosak. Amint Sándor Iván, a beszélgetés egyik résztvevője kifejti, Balassa ívet húzott a Nyugat különböző generációitól a posztmodernig, és tovább (Babitstól Ottlikig, Mészölyig, Mándyig, Örkényig stb.). Ugyanaz az „intellektuális szenvedélyesség” jellemezte kultúra- és nemzetkritikájában, mint Babitsot (bár a kötetből Sándor hiányolja a Ligetben megjelent Töredék a korszellemhez című írást). És azok a fókuszpontok, amelyekben megragadható akár a kötetben publikált tanulmányok tanúsága szerint is Balassa gondolkodása, Szarka Judit és Czeglédi András (sorozat másik szerkesztője) szerint az egzisztenciális szegénység, avagy a megválthatatlanság horizontja, mint a szemlélődés kiválasztott pozíciója, a tolsztojánus felháborodás és mániás magába borulás, a dosztojevszkiji gyermekszenvedés mint alaphelyzet: erős rokonságot mutatnak a tanulmányozott „radikális nyelvi paradigmaváltók”, Babits, Kosztolányi és Móricz életművének gyújtópontjaival.
Mindehhez a Magatartások találkozója kötetcím, noha indokolt, hiszen maga Balassa adta egy Nemes Nagy Ágnes esszéiről szóló tanulmányának, erőtlen, és el- vagy kikerüli a lényeget. Mert ennek a kötetnek a fókusza és veleje – a kötetcím sugallta és a Balassa-életműben központi helyen álló dialógus ellenében vagy mellett – a móriczi minden értelemben vett végtapasztalat. Vagy ha kicsit mélyebben belemegyünk, döbbenetes és feltűnő, vagyis figyelmen kívül nem hagyható a szövegekben nagy számban vissza-visszatérő emlékezés-motívum, amely ennek a kultúraszemléletnek – igaz, más szinten – alapját adja.
„A posztmodern pápájának” kikiáltott Balassa akkor nyúlt Móriczhoz, amikor gondolkodása túl volt a posztmodernen. Mert: „régen nem róluk [ti. a városállamokról] és egymáshoz viszonyított méreteikről van szó, hanem a köztük folyó, valamint az ő strukturált oikoszuk és a kívül levők strukturálatlan barbársága közötti élet-halál harcról” – itt szakad félbe Balassa utolsó írása, a Leonóra. És ez megrendítően fontos mondat, hiszen a párbeszéd terepét nem mű és mű között, hanem mű és élet (avagy élet és halál) között gondolja el.
 
Balassa szövegei „felszólító erejűek”: gondolkodásra (és továbbgondolásra), szenvedélyes koncentrációra szólítanak fel, meditációs objektumként kijelölt tárgyak (művek) felett. Mint ahogy az utóbbi időkben a Balassi Kiadó gondozásában megjelenő életműsorozat darabjai, a Halálnapló, a Végtelen beszélgetés (interjúk) vagy a Segédigék (Tanulmányok Esterházy Péterről) című kötetek, majd az Ünnepi Könyvhétre várható Nádas Péterről szóló tanulmányok gyűjteménye.
Gondolom (és hiszem), hogy a Balassa-életmű csonkaságában teljes, gondolatai bármiféle rekonstrukciójának nem a viszonylagos végkifejlete, hanem a folyamata érdekes. A gondolat nem lecövekelhető, nem „vérzik el”, mint ahogy az apa az apává váló fiúban, mester a mesterré növő tanítványban él tovább.
 

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.