hirdetés

Vendég: Versum – Juana Adcock

2018. február 22.

Több versében is keveredik a spanyol és az angol nyelv, ami Mexikóban ilyen formában is gyakran használatos. Nagyon tetszik, ahogy ennek következtében csupán a szavak hangulatával, hangalakjával képes egyedi atmoszférát teremteni. – Új sorozatunk harmadik részében Ferencz Mónika fordítását és kommentárját olvashatják Juana Adcockról.

hirdetés

Juana Adcock: A szeretet és az elmúlás nyelvein

Csorba anyanyelvünkön,
angol egyszerűségünkben,
bérelt szobánkban,
idegen országunkban,
migráns barátainkkal,
apránként létrehoztunk
egy szótárt, amit csak mi ismerünk.

Például:

kamilo, két kifejezésből származik, abból, amit én a sétára, és abból, amit te a tevére használsz, azt jelentette,
„a választott út a sivatagon át vezet"

pardo, „foltok, amiket a fény a retinánkba égetett, miután a napba néztünk", ugyancsak „az alkonyat",
vagy „egy vörösmacska"

viszont a kamilopardo „cuki", illetve „gyere, csináljunk gyereket"

thalassa, a te szavad a tengerre, számomra a fák kivágását jelenti, arra használtuk, hogy kifejezzük
„az idegességtől görcsbe ránduló gyomrot", vagy hogy „megértettem",vagy hogy „szeretjük,
mert elérhetetlen, mint a szivárvány vége, vagy a messzeség kékje"

Kifejlesztettük a saját szintaxisunk.
A folyamatos jelen folyamatosan elmaradt.
A névelőket elkerültük.
A végtagjaink is inkább elaludtak, mintsem elzsibbadtak volna.
Nem voltak részhatározók.
A jövő egyszerű akarattá szelídült. Például:

shlixá, a kifejezés arra, hogy „elnézést", azt jelentette „van esetleg egy cigid?", az „esetleg" fontos része volt
az udvariasságnak, mint amikor az önkormányzat felhív, hogy szóljon, a házadat tíz percen belül le fogják
rombolni – nehogy váratlanul érjen.

És voltak szavak, amiket sosem ejtettünk ki,
mint a keserűség
vagy a bocsánat, amikor kritizálásra került a sor.

*

Egy nap indulnom kellett. Dolgozni, szolgálni a seregben vagy haldokló nagyapámat ápolni.

Neked maradnod kellett, hogy befejezd a könyved, az iskolát, hogy kurkumateát készíts az édesanyádnak.

Az óceán túloldalán hagytam, hogy a napsugarak tűi a szemembe döfjenek, miközben az arcizmaimat arra utasítottam, hogy ne ránduljanak össze.

Egy selyemcérnára gondoltam, amivel összeköthetem a könnycsatornámat a tiéddel. A cérnát pardónak hívtam, és a nagyapám halálos ágyánál dalokat énekeltem. Ez az, amivé váltam para, mondtam magamnak. A para szó új elöljárószóvá vált, ami egyszerre jelentette a honnant és a meddiget, eredettől vagy céltól függően. További előnye volt, hogy számodra a para egyszerre jelentett egységet és összetartozást is, azt, ahogyan az emberek együtt maradnak jóban és rosszban.

Éjszakánként úgy aludtam el, hogy minden kilégzésnél a thalassa szót ismételgettem, mint amikor a hullám nekiütközik a sziklának, amelyen házad áll. Azt hittem, ez majd segít elaludni.

Írtál egy levelet, amiben azt mondtad, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtál hónapok óta. Hogy a hullámok felkorbácsolják az érzékeidet.


Fordította Ferencz Mónika

 

 

Ferencz Mónika fordítói kommentárja

Hol és hogyan találkozott ezzel a költeménnyel? Mi keltette fel az érdeklődését?

2016 nyarán részt vettem a Petőfi Irodalmi Múzeum műfordítói workshopján, ahol Gerevich András vezetésével Juana Adcock és Kollár Árpád verseit fordítottuk magyarra, lettre, franciára és horvátra. A szeretet és az elmúlás nyelvein magában hordozza azt a nyelvi előnyt, amiből Juana mexikói származású költőként indul, figyelembe véve azt a tényt, hogy már több mint nyolc éve angol nyelvterületen él. Több versében is keveredik a spanyol és az angol nyelv, ami Mexikóban ilyen formában is gyakran használatos. Nagyon tetszik, ahogy ennek következtében csupán a szavak hangulatával, hangalakjával képes egyedi atmoszférát teremteni.

Költőként és fordítóként mi fontos ön számára Juana Adcock költői világában, nyelvében?

2017-ben a FISZ nyári táborában újra lehetőséget kaptam arra, hogy egy hétig Juanával közösen dolgozzunk, és a saját nyelvünkre fordítsuk egymás szövegeit. Azóta megismertem rengeteg új munkáját, és ami a leginkább elképeszt benne, az a verseiben előforduló témák összetettsége. Aki igazán elmélyed bennük vagy akár csak beszélget a szerzővel a keletkezésük körülményeiről, mindig kiderül, hogy egy komoly és komplex társadalmi, gazdasági problémára reflektálnak.

Okozott-e valami különös izgalmat, örömöt és/vagy nehézséget a fordítás során?

Amikor Juana verseit fordítom, mindig érzem, hogy teljesen kiszakadok az itteni hangulatból. Mármint értem ez alatt a pesti és a vidéki atmoszférát is, és az itteni költészeti hagyományt, ami miatt számomra például különösen élvezetes a világirodalom olvasása. Nehézséget viszont pontosan az okozott, hogy nem tudok a spanyol nyelvhez úgy hozzányúlni, ahogyan az angollal ez lehetséges, a mexikói 'spanglish' nyelv miatt. A PIM-es fordítói workshopon felmerült a horvát fordító részéről, hogy ő meg tudná oldani esetleg horvát-magyar nyelven ugyanezt, de úgy érzem, még ez is messze áll egy igazán jó megoldástól.

 

Juana Adcock (1982) mexikói költő és műfordító, aki 2009 óta Skóciában él. Első, Manca című kötetében a mexikói közélet legfontosabb kérdéseit és problémáit járja körül. A 2016-os Európa tíz új hangja program egyik résztvevője, 2016 júniusában a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett fordítói workshop vendége volt.

Ferencz Mónika (1991) költő. 2017-ben jelent meg első kötete Hátam mögött dél címmel.

 

További Juana Adcock-fordításokat itt olvashatnak.

 

Vendég: Versum című sorozatával a Litera a versumonline.hu által kitűzött célt, a nemzetközi líra terjesztését szeretné segíteni. Sorozatunkban friss és archív versumos versfordításokat közlünk, melyeket minden alkalommal az adott szerző magyar fordítójával készített, műhelytitkokat feltáró interjúnk kísér. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna

Juana Adcock

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.