hirdetés

Vendég: Versum – Louise Glück

2018. május 31.

A szövegek teli vannak résekkel, szakadásokkal, vagyis hiányzó átkötésekkel és történetelemekkel, amelyeket az olvasónak kell pótolni – A Vendég: Versum tizenhetedik részében Branczeiz Anna fordítását és kommentárját olvashatják Louise Glückről.

hirdetés

Louise Glück: Elvesztett szeretet

A húgom egy egész életet töltött a földön.
Megszületett és meghalt.
Közben
sosem volt élénk, sosem mondott semmit.

Úgy csinált, mint a kisbabák,
sírt. De nem akarta, hogy megetessék.
Anyám mégis gondozta, próbálta megváltoztatni
a sorsot, majd a múltat.

Valami meg is változott: amikor a húgom meghalt,
anyám szíve olyan
nagyon hideg, rideg lett,
mint egy apró vasmedál.

Aztán úgy tűnt, a húgom teste
mágnes. Éreztem, ahogy húzza
anyám szívét a földbe,
hogy növekedhessen.

Fordította Branczeiz Anna

 

 

Branczeiz Anna kérdéseink alapján írt fordítói kommentárja

Louise Glück költészetére Gerevich András hívta fel a figyelmemet, amikor együtt dolgoztunk a Független Mentorhálózatban. Glück poétikája jutott eszébe a verseimről, és azt javasolta, olvassak tőle valamit. Ez még azelőtt történt, hogy elutaztam Göttingenbe amerikai lírát kutatni. Egy hónapot töltöttem odakint, és elvarázsolt, milyen sok idegen nyelvű kötetet el tudok érni. Rengeteget olvastam, csak persze Glück verseit nem. Egészen megfeledkeztem róluk. Sőt, először Karl Shapiro egyik kötetét kezdtem el fordítani. Aztán amikor konzultáltam a fogadótanárommal, valamilyen kérdésemre válaszolva említette Glück nevét is, én pedig rögtön megnéztem a 2012-es gyűjteményes kiadást, amit hazaérve meg is vettem.

Glück versei azonnal magukkal ragadtak, bár nehéz megfogalmazni, pontosan miért. Valami zavar bennük, mondtam egyszer Andrásnak, idegesítenek, arra késztetnek, hogy újra és újra megküzdjek velük. Ez talán azzal van összefüggésben, hogy Glück verseit erősen kihagyásos szerkesztésmód jellemzi. A szövegek teli vannak résekkel, szakadásokkal, vagyis hiányzó átkötésekkel és történetelemekkel, amelyeket az olvasónak kell pótolni, ami pedig egyszerre jelent kihívást a befogadás során, de ugyanakkor megmozgatja a képzelőerőt is. (Amiről itt írok, arra például Wolfgang Iser német irodalomtudós egész egyszerűen az „üres helyek" kifejezést használja.) Ennek legjellemzőbb megmutatkozásai a rövidre zárt sorok és a viszonylag gyakran használt hosszú gondolatjelek.

Másrészt abba a kissé ellentmondásos versnyelvbe vagyok szerelmes, amit a tömörség és töredezettség mellett a végtelenül romantikus, szentimentális, néha elképesztően túlírt szófordulatok és hasonlatok jellemeznek: „... you were trapped in the romance of fidelity" („... a hűség csapdájába estél", Adult Grief), „... once you can't love another human being you have no place in the world." („... ha már egyszer képtelen vagy más emberi lényt szeretni, nincs helyed a világban.", Mirror Image), „You should only hurt / something that you can give / your whole heart to." („Csak azt bánthatod, akinek teljes szívvel oda tudod adni magad.", Animals) Glück versei – eltekintve a néhány romantikus hangvételű sortól – egyébként elég hétköznapi nyelvet használnak.

Fordítottam verseket más kötetekből is, de végül az Ararat (1990) verseinél maradtam, a Lost Love is ebben szerepel. Glück versei nemcsak költőként mozgatnak, hanem kutatói szemmel is érdekelnek, az Ararat pedig szorosan kapcsolódik azokhoz a poétika- és befogadáselméleti kérdésekhez, amelyekkel máskülönben foglalkozom.

Az Ararat kötet versei rendkívül személyes hangvételű, önéletrajzi jellegű írások. Tipikus példája ennek a Confession (Vallomás), ami címével is játékba hozza ezt az olvasatot. A Mirror Image (Tükörkép), ami önreflexív szöveg („Tonight I saw myself in the dark window as / the image of my father ..." [Ma este a sötét ablakból / apám képmása nézett vissza rám ..."]). Vagy a Snow (), ami egy apával közös emléket idéz fel („Late December: my father and I / are going to New York, to the circus." [„Késő december: az apám és én / New Yorkba tartunk, a cirkuszba."]).

Az Elvesztett szeretet szintén elhelyezhető ebbe az önéletrajzi keretbe: a lírai én húga meghalt, az anyja eltávolodott tőle, amit traumaként él meg. A töredezett nyelv a trauma elbeszélhetetlenségét, az anya elveszítése felett érzett fájdalmat viszi színre. Lehetséges. Minden csak attól függ, kit és mit akarunk „kihallani" a szövegből. Azért is szeretek fordítani, mert szoros olvasatra tanít: fordítás közben nincs más csak a szöveg és én. Amikor ezt a verset olvasom, feltűnik, hogy valójában semmit nem „mond" arról, milyen hatással van a lírai énre, ami történt. Nem esik szó semmilyen traumáról, sőt az első két strófa végtelenül egyszerű és szenvtelen elbeszélés, de a második két versszak is megőrzi ezt a távolságtartó, leíró jelleget. A testi érzékelésre ható melléknevek és hasonlatok, mint a „very cold, very rigid" („nagyon hideg, nagyon rideg"), a „tiny pendant of iron" („apró vasmedál") és a „magnet" („mágnes") belőlünk csalnak elő érzéseket. Ez a vers az empátiánkra épít, ami befolyásolja azt is, hogyan töltjük fel az „üres helyeket". Ezért talán sokkal többet „hallunk ki" a versből, mint ami ott van.

Az „üres helyek" poétikájához köthető az is, ahogy a kötet versei egymást értelmezik. A Novel (Regény) „hőséről" például csak azt tudjuk meg, hogy meghalt, és fontos szerepet töltött be a család életében. A kötet egészét tekintve kézenfekvőnek tűnik, hogy az olvasó a Mirror Image vagy a Snow apjával állítsa párhuzamba ezt a rejtélyes „hőst", miközben a vers maga erre semmilyen utalást nem tesz.

Fordítás közben különösen az jelent kihívást, hogy az angol sok mindent ki tud fejezni igék nélkül vagy passzív szerkezetekkel, és ez mégsem teszi erőltetetté a verset, sőt, amennyire én látom, ettől olyan egyszerű Glück szövegeinek a nyelve. Magyarul viszont bántják a fület az ilyen megoldások: „... sem egy élénk figyelem, sem egy mondat [nem volt]" („... not one alert look, not one sentence.") A rövidre zárt sorok sem mindig átmenthetők, ami az angol szórendből fakad. A „... my mother heart's became / very cold, very rigid, ..." sorok így hangoznának, ha ragaszkodnánk az eredeti szöveghez: „anyám szíve átváltozott / nagyon hideggé, nagyon rideggé". Véleményem szerint a vers kiváltotta hatáshoz kifejezetten hozzátartozik, hogy a „very cold, very rigid" hangzásában ilyen feszes, ezért az sem az igazi, ha úgy fordítom, „nagyon hideg, nagyon rideg lett", mert az ismétlés ebben az esetben ritmikailag megnyújtja a sort.

A másik problémát éppen az „üres helyek" jelentik. A „... not one alert look, not one sentence." például arra is utalhat, hogy a testvér halála váratlan volt („... sem egy figyelmezető jel, sem egy mondat [nem volt]"), de jelentősége lehet annak is, hogy Glück főnevesíti a sort ahelyett, hogy cselekvő igéket használna. Bármilyen döntést is hozok fordítás közben, azzal a saját értelmezésemet, saját magamat is beleírom a versbe.

Összességében Glück versei becsapósak. Fordításuk és értelmezésük sokszor nagyon egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnik, de ez csak a felszín. Ezek a szövegek türelemre tanítanak, és arra késztetnek, hogy ne elégedjünk meg a félmegoldásokkal, bíráljuk felül előítéleteinket.

 

Louise Elisabeth Glück (1943) Pulitzer-díjas amerikai költőnő. Több mint egy tucat verseskötete jelent meg. Jelenleg a Yale Egyetemen oktat irodalmat.

 

Branczeiz Anna (1990) költő, író, kritikus, a FÉL Online szerkesztője.

 

Vendég: Versum című sorozatával a Litera a versumonline.hu által kitűzött célt, a nemzetközi líra terjesztését szeretné segíteni. Sorozatunkban friss és archív versumos versfordításokat közlünk, melyeket minden alkalommal az adott szerző magyar fordítójával készített, műhelytitkokat feltáró interjúnk kísér. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna

Louise Glück

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.