hirdetés

Vendég: Versum – Mariana Marin

2019. január 16.

Végig ott vibrált a szemében a sebezhetőség, annak az embernek a világot-nem-értése, aki soha semmivel nem elégedett, aki egészen mást vár az élettől, mint amit nyújtani tud. – A Vendég: Versum rovatunkban Demény Péter fordítását és kommentárját olvashatják Mariana Marin verséről.

hirdetés

Mariana Marin: Elégia

Ó, Uram,
ha egy hegyi szanatóriumban pihenhetnék,
rózsaszínű és kék tabletták között,
egy áthatóan fenyőillatú szanatóriumban,
ahol puhák a szőnyegek,
kecses és békés, apró, házastársi bajoktól
idegbeteg hölgyek között.
Ha nekem is a kanyaró lenne a traumám,
egy nyári zápor, ahogy végigveri az utcát,
selyemidegbaj,
amely után még jobban szeretnek:
kamillagőz-idegbetegség,
amely után még jobban elkábulsz,
még angyalibbá válsz,
és nőiességed áradása megostromolja a világot,
meggyógyítja, olyan kincseket szór elé,
melyeket csak ő ismer.
Ha az élet bármelyik forgatókönyvében megpihenhetnék,
különféle egyszerű és tisztességes zugokban,
ahol nem lenne semmi más, csak egy ágy,
amelyben alszom, és egy mosdótál,
amelybe kihányom mindazt,
amit megadván elvettél,
Uramisten,
csak hánynék és hánynék.

 

XII. elégia

A halál éjszakázott a melleim között.

De köztem és közted (mondják)
mindig ott lesz Európa vagy a Vörös-tenger.
Az a nyelv, melyen én a halál szót gondolom,
nem ugyanaz, mint az, amelyen te a szerelem szót.
Ami ma elválaszt bennünket (mondják),
holnap is elválaszt majd.
Íme, hát ezért kérem, hogy múltunk
sötétjével együtt, melyet úgy bontogatunk,
mint egy régi egyiptomi pergamentekercset,
meneküljünk el teremtett szakadékunkba.
Ott majd a szeplőid meg a vörös hajad
biztosan megértik és szeretni fogják
a melleim nyelvét,

melyek közt akkor is a halál éjszakázik.

 

Demény Péter fordításai

Demény Péter: Isten a mosdótálban

Mariana Marin 1956-ban született Bukarestben, és ugyanott halt meg 2003-ban. Az ún. „nyolcvanasok nemzedékéhez” (a farmeresek nemzedékéhez) tartozott, olyanok mellett, mint a magyar olvasók számára is ismert Mircea Cărtărescu. Életében hét kötete jelent meg.

Egyszerre testesítette meg a született költő és az elátkozott költő archetípusát.. Végig ott vibrált a szemében a sebezhetőség, annak az embernek a világot-nem-értése, aki soha semmivel nem elégedett, aki egészen mást vár az élettől, mint amit nyújtani tud. Utolsó éveiben önpusztító módon élt, de hát ez sem beszél másról, mint éppen arról, hogy van, aki már születésekor a határra érkezik. Mint Sylvia Plath vagy József Attila: egy „túli” nyugtalanság emésztette az ő napjait is.

Hajnóczy jut eszembe róla, az a meg-nem-alkuvás, az a mást-nem-tehetés, amely rá volt jellemző. Mintha Mariana Marin is, akit Madinak szólítottak, Jóbnak született volna, és csak Istennek engedelmeskedett volna, amikor életmódjában is alkalmazkodott a végzetéhez.

Akárhogy is, nagy költő. Ahogy a „mosdótálas” Elégiában (sok versének ez a címe) az imának, fohásznak, könyörgésnek indult szöveg egyetlen ficammal gyalázkodássá válik; ahogy közben a felsorolásból megsejtjük minden elátkozott ember vágyát egy kispolgári életre, és azt, hogy mégiscsak megveti ezt a vágyott életet; ahogy az elérhetetlen dolgok tudásából éppen arra következtethetünk, hogy mindezt hiába kapná meg, belül tépi valami egzisztenciális kielégíthetetlenség. Vagy ahogy a XII. elégiában, bár éppen fordított a struktúra, hiszen ez utóbbiban már kezdettől provokál a beszélő, a boldogtalanság, a szorongás, a lehetetlen szerelem leírása éppúgy dominál – milyen lenne egy nő, akinek a mellei között „a halál éjszakázik”, ha nem a halál menyasszonya maga is?

Ebben a két versben Mariana Marin költészetének két határát figyeljük, és a tartalmát is: a boldogtalanságot az Északi- és a Déli-sarkról. Aztán összeértek a pólusok.

 

Mariana Marin (1956–2003) az úgynevezett "nyolcvanasok" (vagy "farmerosok") nemzedékéhez tartozó román költő.

Demény Péter (1972) költő, író, Marosvásárhelyen él.

Demény Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.