hirdetés

Vendég: Versum – Mark Strand

2018. július 5.

Strand sallangmentes stílusának tolmácsolása rendkívül hálás feladat, ugyanakkor komoly veszélyeket is hordoz: olyan váratlanul felbukkanó hálókat, melyekbe könnyen belegabalyodhatunk – A Vendég: Versum huszonegyedik részében Závada Péter fordítását és kommentárját olvashatják Mark Strandről.

hirdetés

Mark Strand: Bálnavadászat

(Shooting Whales)

Judith és Leon Majornek

Mikor a planktonrajok
beözönlöttek a Szent Margit-öbölbe,
és rózsaszínbe vonták a partokat,
a hegyi házunkból láttuk
a lakmározó ámbrásceteket,
amint a hálókat
játék közben összegubancolták,
és kiugrottak a vízből,
hogy púpos hátuk
a széles tengeri mezők fölé emelkedjen.

Nap nap után
a házban vártuk,
míg a rothadó planktonok eloszlanak.
A szag még a szelet is elcsendesítette,
az ökrökön pedig látszott az ámulat,
ahogy fölfelé húzták a szénát a domboldalon.
De a planktonok egyre csak jöttek,
és a cetek nem tágítottak.

Ekkor vette kezdetét a vadászat.
A halászok hajóra szálltak,
a cetek után eredtek,
és az apám, a nagybátyám,
és mi gyerekek is velük mentünk.
A hajósodor fodra hamar elült
a szélsöpörte vízben.

A cetek nem messze tőlünk bukkantak föl.
Homlokuk hatalmas volt,
arcuk kapuja csukva.
Mielőtt alábuktak, farkuszonyukat
a levegőbe emelték,
majd hatalmas erővel lecsaptak.
Habosra paskolták a tengert,
és nyomdokvizük fénylett utánuk.

Noha szemüket nem láttam,
úgy képzeltem, olyan,
mint a gyászolók szeme,
nyákkal bevonva
ránk mered, amint végigsöpörnek
a só sötétedő ragyogása alatt.

Mikor leállítottuk a motort, és várni kezdtük,
hogy a cetek újra fölbukkanjanak,
a nap már lemenőben volt,
és a sziklás, kopár fennsíkokat ünnepélyes lazacszínűre festette.
Jeges szél csapkodta a bőrünk.
Mikor végül lement a nap,
és úgy tűnt, hogy a cetek is továbbálltak,
a nagybátyám, aki ekkor már nem félt,
vaktában a levegőbe lőtt.

Három mérföldre a parttól,
a ringatózó sötétben,
a hold döbbent tekintete alatt
a hajómotor nem akart beindulni,
és mi csónakkal vágtunk neki a hazaútnak.
És az apám az evezők fölé görnyedve
partra kormányozott minket. Néztem,
ahogy elragadja az igyekezet, miközben árral szemben evez,
szőke hajában só csillámlott.
Láttam a holdfény sima patakjait,
amint válla fölött kiömlenek,
a tenger és a hullámtajték
hirtelen ezüstjét.

Egész úton egy szót sem szólt.
Éjfélkor, mikor ágyba kerültem,
elképzeltem, ahogy a cetek
alattam vonulnak,
elúsznak a mélység sáslepte lankái fölött,
tudták, hol vagyok,
engem hívogattak,
lejjebb, egyre lejjebb,
az álom morajló vizébe.

Fordította Závada Péter

 

Závada Péter kérdéseink alapján írt fordítói kommentárja

Mark Strand 2014-es halála egy jelentős és gazdag életmű végére tett sajnálatos pontot. Strandet generációjának egyik legismertebb költőjeként tartották számon, szerkesztő, műfordító, esszé- és prózaíró is volt, aki öt évtizeden átívelő karrierje során számos kritikusi elismerést és népes olvasóbázist szerzett magának. Magyarul ez idáig nem jelent meg önálló kötete, verseire évekkel ezelőtt én is véletlenül bukkantam rá az angol nyelvű Poetry Foundation költészeti portálon, magyar nyelven pedig a Versumon olvastam először, egyik legismertebb versét, a Keeping Things Whole-t Krusovszky Dénes fordításában. Rögtön erős hatást gyakorolt rám a szöveg tágas, mégis fullasztó atmoszférája. Ekkor kezdtem el mélyebben beleásni magam az életműbe.

Mark Strand a kanadai Prince Edward sziget Summerside nevű településen született 1934-ben. BA-diplomáját az ohiói Antioch College-ban szerezte, majd a Yale-en festőnek tanult, ahol Josef Albers tanítványaként 1959-ben megszerezte a művészeti MA-fokozatot (MFA), hogy aztán rövid úton fölhagyjon a képzőművészettel, és költőként folytassa pályáját. Strand számos helyen élt Kanadán kívül: hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, Kolumbiában, Mexikóban és Peruban is. Vendégelőadóként tanított többek között a Yale-en, a Princeton-on és a Harvardon, 2005-től pedig egészen haláláig a Columbia Egyetem Angol és Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszékének professzora volt. Az életutat vizsgálva tehát egy rendkívül sikeres és termékeny költői pálya képe rajzolódik ki előttünk: a Sleeping with One Eye Open 1964-es megjelenését követően Strand több mint húsz verseskötetet publikált, 1990-ben Amerika koszorús költőjévé választották, majd 1999-ben a Blizzard of One című kötetéért elnyerte a Pulitzer-díjat.

Az egyetlen, fizikailag is birtokomban lévő Strand-kötetet, az 1968-as Reasons for Movingot (melyben az 1970-es Darker és a The New Poetry Handbook versei is helyet kaptak) egy 2017-es New York-i utazás során szereztem be, stílszerűen Manhattanben, a 5'th Avenue-n található Strand könyvesboltban, mely, bármily csábító is a feltételezés, nem a szerzőről kapta nevét (ugyanitt vettem meg egyébként Ocean Vuong Night Sky with Exit Wounds-ját is). Mielőtt azonban további fejtegetésekbe bocsátkoznék, fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem tekintek magamra műfordítóként. Kizárólag saját élvezetemre fordítok olykor, egyfajta költői hobbiként.

A Reasons for Moving verseinek is e tétnélküliség nyugalmával álltam neki, annál is inkább, mert Strand világos, díszítetlen prózaversnyelve igen hálás fordítói feladat: viszonylag kevés erőbefektetéssel aránylag jelentős hozamra tehet szert a lelkes műkedvelő. Először Strand átütő erejű hosszú versét, az After our Planet-et próbáltam meg lefordítani a Prae felkérésére, melyet végül Mezei Gábor lektorált. A szöveget a Paris Review netes felületén olvastam körülbelül másfél éve, és attól kezdve nem hagyott nyugodni. Simon Márton krakkói ösztöndíjasként véletlenül talált rá egy antikváriumban a Paris Review 1992-es, téli számára, melyben a szóban forgó vers is megjelent. Rögtön meg is vette nekem a lapszámot, amiért nem győzök neki azóta is hálálkodni. Ezután nem sokkal lefordítottam a Reasons for Moving-ból a Tomorrow-t (Holnap), majd a What to Think of (Hogy mire gondolj) következett, végül pedig a Man in the Tree (Férfi a fán), melyek első közlésként a Versumon, majd a Magyarul Bábelben oldalán jelentek meg. Körülbelül a versek fordításával egyidőben találtam rá a Youtube-on arra az 1991-es, The Writing Life című interjúra, melyben Henry Taylor, Pulitzer-díjas költő beszélget Stranddel indulásról, a poétika irányainak megváltozásáról, és egy évvel korábban megjelent The Continuous Life című kötetéről. Taylor a műsor elején megjegyzi, hogy a '64-ben debütáló Sleeping with One Eye Open számos verse máig gyakori szereplője az antológiáknak, bizonyítván, hogy még mindig érvényesek. Strand szerint egyszerűen csak mázlija volt, ugyanakkor nehéz dolog, ha az embert az első kötet versei miatt ismerik: azt kívánná, bárcsak a legfrissebb könyvéből válogatnának az antológiák szerkesztői. „Mindenki a legutóbbi munkáját szereti a legjobban." — helyesel a felvételen Taylor. Stranddel kapcsolatban egyébként számos mítosz él a köztudatban. Az egyik, melyről a szerző már-már túlzott szerénységgel vall az interjúban, hogy a '60-as években az egyetemen egyfajta underground költősztárként tekintettek rá, akit a groupie-k sem kíméltek meg rajongásuktól. A másik városi legenda, melyet Strand is megerősít, hogy a fent idézett Keeping Things Whole című verset egy lendülettel írta a barátja konyhájában, miután exkuzálva magát kiment, és öt percre ott hagyott egy kártyapartit.

Ahogy azt a Publishers Weekly kritikusa is megjegyzi, Strand „káprázatos és megingathatatlan nosztalgiájának, valamint erotikus melankóliájának köszönhetően" máig a legélvezhetőbb amerikai költők egyike. Versei világos, konkrét nyelven szólalnak meg, általában mellőzve a rímet és a metrumot. Ez azonban nem mindig volt így. A Taylorral folytatott beszélgetésből kiderül, hogy Strand fiatalon vonzódott a bonyolult versformákhoz. De nem a formaköltészet tradicionális műfajai érdekelték: nem szonetteket szeretett volna írni, hanem a sajátos, egyedi struktúrák izgatták: a kancsal rímek, a két vagy három szótagos, tiszta rímek, vagy a sorrímek — utóbbit a debütkötet címadó verse remekül példázza. A Sleeping with One Eye Open-ben a hívó sorvégekre felelő rímek több szótagos, kancsal sorrímek. „Unmoved by what the wind does/ the windows (...)" – kezdődik a vers, melynek formáját Strand saját bevallása szerint Louis MacNeice-től, W.H. Aduen kortársától kölcsönözte, egészen pontosan a Sunlight in the Garden című verse adta az ötletet. Eszünkbe juthat ennek kapcsán József Attila Születésnapomra című közkedvelt verse, mely sajátos strófaszerkezetét tekintve is hasonló a Sleeping-hez, és számos költőutód élvezettel parafrazeálta. Strand kamaszként gyakran unatkozott az iskolai órákon, ezért a pad alatt hosszú rímlistákat vezetett, de a '60-as évek végén éles fordulatot vett poétikája, és az uralkodó szerepet átvették a szabad versek. Strand beismeri, hogy a váltásra többek között a kortársak versnyelvének alakulása ösztönözte, követni akarta az általuk kijelölt irányt, úgymond a „mainstream része akart lenni", ezért hagyott fel a rímes versekkel, melyek azonban karrierje során mindvégig érdekelték, és végül, a '90-után írott szövegeiben vissza is tért hozzájuk.

Strand tehát eredetileg festőnek készült, ezért, ahogy arra Barbara és George Perkins is utal Contemporary American Literature című könyvükben, nem meglepő, hogy a költő verseiben tetten érhető a szürrealizmus hatása: a szövegek mintha Max Ernst, Giorgio de Chirico, vagy René Magritte éteri világában játszódnának. Strand már a '70-es években rokonságot érzett azzal az új, nemzetközi poétikai iránnyal, melyet meglátása szerint a megszólalás letisztultsága, a szürrealizmus technikáinak használata és egy erős narratív elem jellemzett. Tehát Strand verseinek ismertetőjegyei többek között az egyszerű és pontos nyelvhasználat, valamint a szürrealisztikus képalkotás. Szövegei előnyben részesítik az absztrakciót és az álomszerűséget, gyakran térnek vissza a hiány és az én elbizonytalanodásának kérdéseihez. Asszociációit tekintve sűrű, olykor a képzavarokig elmerészkedő, nyelvileg ugyanakkor letisztult szövegvilága a fogalmak csupasz egyszerűségével hat. Poétikája leginkább Robert Bly és Tomas Tranströmer verseit juttatja eszünkbe. A verseket rendre belengi egyfajta baljós előérzet, melyet Strand a '60-as években átélt hidegháborús tapasztalatoknak tulajdonít. „Állandóan attól féltünk, hogy Amerika hadba lép a Szovjetunióval" — nyilatkozta a Weekend America rádióműsorában. David Kirby Mark Strand and the Poet's Place in Contemporary Culture című írásában úgy fogalmaz: „Strand első kötetének számos versében érezhető egyfajta nyugtalanság az ént illetően, és ennek a zaklatottságnak a közvetítő közege gyakran egy álomszerű állapot, melyben a beszélő két világ között reked, és egyikben sem találja a helyét". Henry Taylor úgy véli, Strand verseit a bennük működő kísérteties minőség (spooky quality) teszi igazán sajátszerűvé: hogy az, ami történik, vagy épp megtörténni készül, mindig a látómezőn kívül esik. Ez teremti meg a szorongás atmoszféráját. Valaminek mindig a szélén lenni (being on the edge of) —fogalmaz Taylor—, mielőtt még birtokba vehetnénk: a vers valamit rendre visszatart, amiért az olvasó újra és újra visszatér hozzá anélkül, hogy elunná magát. Strand versei gyakran nosztalgikusak. Valaha látott öblöket, hajókat, domboldalakat és fenyveseket, a Prince Edward Island-i gyerekkor helyszíneit idézik. Ám Strand épp az alanyi, autobiografikus megszólalás érvényességében bizonytalanodik el, mikor a '80-as évek elején tíz évre elhallgat. Pontosabban csak a versírással hagy föl, a pihenőidőt nem tölti tétlenül: fordít, gyerekkönyvet, novellát ír, és műkritikusi tevékenységet folytat: 1983-ban The Art of the Real címmel jelentet meg kritikakötetet, majd 1987-ben William Bailey-ről ír könyvet. Ezt követően, 1994-ben lát napvilágot híres Hopper-könyve, melyben személyes, költői magyarázatát adja az amerikai realista festő narratív technikájának.

Az autobiografikus elemeket felvonultató versek sorába illeszkedik Strand 1979-es, nagy horderejű szövege, a Shooting Whales is (tudtommal az 1980-ban kiadott Selected Poems-ben jelent meg), mely a szerző állítása szerint igaz történeten alapszik. Strand az interjúban elmondja: számára az jelentett kihívást, miként tudja fenntartani a narráció dramaturgiai sodrását úgy, hogy közben egy sűrű, költői nyelven szólal meg, mely nem szorítkozik az elbeszélés tényközléseire. A verset egy névtelen honlapon találtam, először nem is voltam benne biztos, hogy helyesen idézi az eredeti szöveget. Aztán a vers több helyen is szembejött velem az interneten, és úgy döntöttem, lefordítom.

Mint említettem, Strand sallangmentes stílusának tolmácsolása rendkívül hálás feladat, ugyanakkor komoly veszélyeket is hordoz: olyan váratlanul felbukkanó hálókat, melyekbe könnyen belegabalyodhatunk. Az egyik ilyen veszélyforrás, mely épp az autobiografikus versek kapcsán merülhet föl, a helyszínek kartográfiai és geográfiai behatárolása, tehát a „mi, mihez képest, hol helyezkedik el" kérdése. Milyen dombok, öblök, sziklás felföldek tagolják a kanadai partszakaszt? Mely mezőgazdasági és halászati ismereteknek kell birtokában lennünk ahhoz, hogy eligazodjunk a vers referenciális utalásai között? Mint arra Mohácsi Balázs körültekintően felhívta a figyelmem, nem mindegy, hogy az ökrök (helyesen) fölhúzzák, vagy pedig szétterítik a szénát a domboldalon, vagy hogy köves puszták, esetleg sziklás fennsíkok találhatóak-e a Szent Margit-öbölben.

Az sem elhanyagolható kérdés, hogy a versben milyen bálnákról van szó. Ezzel kapcsolatban kételyek merültek föl bennem Strand tengerbiológiai ismereteit illetően, de az elsődleges szempont mégis a szöveghűség maradt. Az eredeti versben ugyanis a sperm whales kifjezés szerepel, amit magyarul ámbrás cetnek fordítunk. Azonban a szakirodalom szerint az ámbrás cet a legnagyobb testű fogascet, mely mélytengeri ragadozó létére fejlábúakkal, óriás tintahalakkal és polipokkal táplálkozik. Apróbb planktonokat vagy krilleket inkább a sziláscetek fogyasztanak, mint például a szürke bálna, a szilásceteknek ugyanis nincsenek fogaik, helyette a szájpadlásukról lógó szarulemezekkel, vagyis szilákkal szűrik ki a táplálékot a vízből. Tehát amikor Strand egyértelműen a sperm whale, vagyis az ámbrás cet kifejezést használja, joggal merül föl bennünk a kérdés: valóban a planktonok beözönlése vonzotta-e a ceteket az öbölbe? „De a planktonok egyre csak jöttek, és a cetek nem tágítottak." – szól a vers, noha ebből még nem következik egyértelműen az állatok planktondiétája. Természetesen arról se volt fogalmam, hogy Kanadában mikor, milyen indíttatásból és törvényi keretek között vadásztak bálnára a '40-'50-es évek környékén, mikor Strand fiatal fiú lehetett. Egyáltalán legális volt-e a bálnavadászat (naivan azt reméltem, hogy nem, de csalódnom kellett). A Wikipedia „whaling" szócikke szerint ugyanis az 1930-as évek második felére világszerte több mint ötvenezer bálnát vadásztak le évente, és a Nemzetközi Bálnavadász Bizottság (IWC) csak 1986-ban tiltotta be az állatok kereskedelmi célú halászatát, mely korlátozás ráadásul csak az IWC-tagállamokra vonatkozott. Kanada 1982-ben ki is lépett az IWC-ből, noha az országban akkoriban csak az inuitok vadásztak tiltott grönlandi bálnára. Kanadában jelenleg is évi hatszáz narvált fognak ki, míg belugából (fehér delfin) évi négyszáz példány esik áldozatul a halászatnak. Mindezt figyelembe véve gyanús, hogy a Shooting Whales-ben a gyerekkori élményeknek csak önkényes töredékei jelennek meg. Nem tudjuk, a vadászat pontosan miként zajlott, és hogy az apa, illetve a nagybácsi részt vettek-e a szigonyozásban. Hogy vajon ők is egy nagyobb bálnavadász hajóval indultak-e el, esetleg saját motorcsónakjukkal szálltak vízre, és mikor a nagybácsi a levegőbe lőtt, vajon jelző- vagy éles pisztollyal tette-e (hiszen a bálnákra szigonyágyúval vadásznak).

A referenciális adalékok beazonosításán túl azonban leselkedik ránk egy másik veszély is, mely abból fakad, hogy a szöveg egyszerű nyelvezete és monumentális, romantikus témái között feszültség áll fenn. Talán épp ez adja a vers felhajtóerejét. Kérdés ugyanakkor, hogy a szöveg mennyire képes kimozdítani az Ószövetségtől kezdve a világirodalmi klasszikusokon át a kortárs líráig mindenütt megjelenő bálnamotívumot – elég csak Melville-re, Hamingway-re vagy Babitsra gondolnunk – az értelmezés konvencionális keretei közül. Véleményem szerint kevéssé.

A Shooting Whales erőteljesen idealisztikus szöveg: a civilizált, fehér férfi morális diadalát énekli meg, az egyén és a természet heroikus küzdelmét, melyből az önfeláldozó apa kerül ki győztesen, ha másként nem is, erkölcsileg. Hogy a vadászat során sikerrel jár-e, azt a vers jótékonyan elhallgatja, de úgy tűnik, mintha a család részéről elmaradna az öldöklés. Azt azonban tisztán látjuk, hogy az apa mindent megtesz az övéiért: „(...) az evezők fölé görnyedve partra kormányozott minket. Néztem, ahogy elragadja az igyekezet, miközben árral szemben evez, szőke hajában só csillámlott." – írja Strand. Az apa képviseli tehát a humanisztikus erkölcsöt a természet megzabolázhatatlan erejével (és talán a barbár vadászokkal szemben is). Így a lemészárolt cetek csak mint jóságos fantázialények jelenhetnek meg a versszubjektum álmában, ők csábítják „egyre lejjebb, az álom morajló vizébe", hogy gyerekként a véres valósággal még véletlenül se kelljen számot vetnie. És emiatt a humanisztikus emelkedettség miatt csábít a vers a túlfordításra, még szembetűnő nyelvi egyszerűségének dacára is. Meglehet, hogy én is beleestem helyenként a romanticizálás vagy a fölülstilizálás hibájába, de vállalom: Strandet nagy, késő modern költőnek látom, verseit pedig mitikus történeteknek, melyek noha a szavak lecsupaszított valóságával hatnak, csodás lényekről, álomvilágbeli tapasztalatokról, félelmetes tengeri legendákról számolnak be utánozhatatlan erővel.

 

Mark Strand (1934–2014) a kanadai Prince Edward sziget Summerside nevű településén született. Fiatal kora jó részét Dél- és Közép-Amerikában töltötte, majd az Egyesült Államokban járt egyetemre, a Yale-en festészetet tanult, mestere Josef Albers volt. Számos elismerése mellett az Egyesült Államok koszorús költője is volt 1990-91-ben, Blizzard of One című 1999-es kötetéért pedig elnyerte a költészeti Pulitzer-díjat. Strand líráját leggyakrabban Wallace Stevens, Elisabeth Bishop vagy Robert Bly költészetéhez szokták hasonlítani. Verseire már első, Sleeping With One Eye Open című 1964-ben megjelent kötetétől jellemző volt egyfajta lírai-szürreális világlátás, mely a személyesség kizökkentésével érte el hatását, vagy ahogy a költő és kritikus Richard Howard írta róla: verseiben „egy megosztott személyiség működött". Mark Strand 2014. november 29-én hunyt el New Yorkban.

 

Závada Péter (1982, Budapest) 2009-ben az ELTE-n szerzett angol-olasz szakos diplomát, majd 2015-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudomány szakán is lediplomázott. Tavaly óta az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Verseskötetei: Ahol megszakad (2012), Mész (2015), Roncs szélárnyékban (2017).

 

Vendég: Versum című sorozatával a Litera a versumonline.hu által kitűzött célt, a nemzetközi líra terjesztését szeretné segíteni. Sorozatunkban friss és archív versumos versfordításokat közlünk, melyeket minden alkalommal az adott szerző magyar fordítójával készített, műhelytitkokat feltáró interjúnk kísér. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna

Mark Strand

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.