hirdetés

Vendég: Versum – Saeed Jones

2018. május 24.

Azt gondoltam, és most is azt gondolom, hogy a vers közepi kép a szöveg kulcsa, azt kell jól megcsinálni. Persze kérdés, hogy milyen a jó. – A Vendég: Versum tizenhatodik részében Mohácsi Balázs fordítását és kommentárját olvashatják Saeed Jonesról.

hirdetés

Saeed Jones: Meridián by Litera Portal on Scribd

x

 

Fordította Mohácsi Balázs

A fordítás elsőként a Literán olvasható.

 

 

Mohácsi Balázs kérdéseink alapján fordítói kommentárja

Talán kezdjem úgy, hogy milyen jó dolog az internet. 2014 nyarán úgy hozza az égi algoritmus, hogy többször is szembejön velem ez a BuzzFeed-cikk öt Saeed Jones-verssel, egyszer gondolok egyet, és rákattintok. Beleolvasok, belehallgatok, megakad a szemem az Antracitból kiemelt idézeten: „in this town everything born black / also burns" („ebben a városban minden fekete / el is ég"). Egy darabig nem ikszelem ki az ablakot, arra gondolok, nem tűnik rossznak, kicsit utána kellene nézni, fordítani tőle, ilyesmi. Aztán persze kiikszelem. Nagyjából ugyanekkor a Prelude to Bruise megjelenik néhány „öt/tíz kötet, amit a legjobban várunk" típusú véleményformáló összeállításban. Kiszúrom, hogy a három-négy különböző listában az ő kötete és Claudia Rankine Citizenje közös pont. Éppenséggel ez még mindig alig elég arra, hogy beléjük olvassak – de mint a mellékelt ábra mutatja, megjegyzem, hogy mintha itt volna valami konszenzus. Persze rendszeresen böngészett irodalommal foglalkozó fontos külföldi oldalak és az ő listáik ide vagy oda, azért ez mégsem olyan, mint itthon, hogy tudom, ha X helyen Y ajánl egy kötetet, akkor azt egy csipet sóval elfogadhatom-e.

Azért amikor Krusovszky Dénes megkeres 2014 őszén a Versum megalapításának hírével, és fordításokat kér tőlem, akkor ugyan W. S. Merwintől küldöm az első fordításaimat, de beindulnak a vadászösztönök, visszatérek ehhez a két kötethez, alaposabban is beléjük olvasok, majd megveszem őket. (Csordás Gábor 1988-as Lvov-kertvárosi szonettje kezdődik úgy, hogy „reggel kilencszáz forintocska jött / váratlanul valami versekért / vettem egy üveg vodkát", hasonlóan lehettem, csak a vers- vagy kritikahonoráriumot nem költöttem el mind piára. Avagy hogyan is fordít a fiatal fordító világlírát: visszaforgatja azt a mérhetetlen honoráriumot, amit kap – ha kap –, hogy újabb könyveket vásárolhasson, hogy még többet dolgozhasson zsebpénzért, amit majd megint visszaforgat. Jó-jó, olykor netán levadászik pdf-ben vagy epub-ban egy-két könyvet, hogy több maradjon vodkára. Milyen jó dolog az internet.) Aztán 2015 májusában jön a hír, hogy a kötet elnyerte a legjobb debütkötetnek járó Joyce Osterweil PEN-díjat, én meg fogom magam, összerendezem és letisztázgatom az addigra elkészült majdnem 20 fordítást, és az aktualitás jegyében rögtön átdobom a verscsokrot Dénesnek. Most jó volna leírni, hogy a többi már történelem, úgyhogy leírom. Az, hogy én rápörögtem, talán nem is meglepő, éreztem, hogy ez elég jó cucc – ebben aztán megerősítettek Dénes lelkes levelei. Annál meglepőbb volt a fordítások kedvező visszhangja, nem is csak a megosztások és a lájkok átlagost meghaladó száma, hanem hogy valami módon mintha a közbeszéd tárgyává vált volna Jones. Velem vagy nélkülem beszélgetések, levelezések indultak róla – odáig menően, hogy pár havonta a mai napig rám írnak emberek, hogy lesz-e végre magyar Jones-kötet.

Egy új bekezdésben gyorsan elintézem ezt a kérdést is. Kedves érdeklődők, nem tudom, hogy lesz-e Jones-kötet. A világlíra a könyvpiacon sajnos Tajgetosz-pozitív(nak ítélt) jelenség, ezen belül az amerikai líra tekintetében különösen rossz helyzetben vagyunk, az USA nem igazán támogatja az irodalmának a fordítását, meg különösebben a magyar állam sem azt, hogy netán importáljunk más kultúrát. És őszintén szólva, ha most megkeresnének, hogy kiadhatok egy amerikai verseskötetet, nem Saeed Jones-é volna az első, ami az eszembe jut, annak ellenére, hogy itt van a gépemen kb. 90%-osra fordítva. Ugyanis olyan adósságaink és elmaradásaink vannak az amerikai lírában – pl. John Ashbery, George Oppen, Adrienne Rich, Maya Angelou, Marianne Moore, Gertrude Stein, W. S. Merwin, Anne Sexton stb. –, hogy mégiscsak inkább ott kezdeném. Ugyanakkor, kedves érdeklődők (netán kedves kiadók), a Saeed Jones-kötet fordítása majdnem kész, ha van ötlet vagy szándék, állok elébe.

Most már igazán áttérve a fordításra. Természetesen szembesültem egy csomó fordítási problémával. A globálisan jellemző amerikanizálódás ellenére még mindig nagy a kulturális távolság, pláne, hogyha az afroamerikai kultúráról van szó, úgyhogy a fordítói munkával együtt járt, hogy a szegregáció és az amerikai rasszizmus különböző formáiról vagy a feketéket sújtó erőszakos, némelykor halálos kimenetelű rendőri visszaélésekről olvastam. Adódtak formai problémák: Jones költészete sokszor meglehetősen zenei, némelyik kifejezetten hangzó szövegként él igazán – nem meglepő, hogy literary slameken is fel szokott lépni –, ezeknek a ritmusát, zeneiségét, pl. a nagyon hangsúlyos és nemegyszer hosszú alliterációs sorokat nem könnyű visszaadni. A köteten színszimbolika is végigvonul: a kék a vízhez, az anyához és a szomorúsághoz (lásd: blues, feeling blue), a piros mindenekelőtt a vérhez, de a tűzhöz, és így a napkeltéhez és az alkonyathoz is, a fekete főleg a bőrszínhez és a sötétséghez kötődik. Speciális eset a „blue-black" jelző, amit magyarra kék-zöldként kellene fordítani – csakhogy a zöld nem fér bele ebbe a színvilágba (és az eredeti alliterációját figyelembe se vettük!). Van egy vers, az Apológia, amelynek a velejét olyan állandósult metaforikából kialakult szólás-mondások adják, amelyeknek az elsődleges, konkrét jelentésük egyszerre jön játékba az átvitt értelemmel. Magyarul sajnos nem adják a velejét: érdemben lefordíthatatlan a szöveg.

Olykor némiképp zavarba ejtő tudott lenni a költemények kihívó túlzása, giccs-közelbe merészkedése, egyszóval a camp esztétikája – ugyanakkor ezt valamiképpen működőképessé is kellett tenni magyarul. A fenti versben például finom túlzás a másik izzadságát az én éltető vizeként, egyszersmind az ént pedig a másik hűsítőjeként láttatni, ugyanakkor van ebben valami incselkedő érzékiség is – ilyenkor jut eszembe, hogy a kötetcímben szereplő prelűdöt némelykor előjátékként is magyarítják. Azt gondoltam, és most is azt gondolom, hogy a vers közepi kép a szöveg kulcsa, azt kell jól megcsinálni. Persze kérdés, hogy milyen a jó.

Az eredeti így szól: „Forget clothes. Heat knows / what I want to know: the river / of sweat through the canyon / your back becomes / when my tongue comes / to cool you". Ami szó szerint így hangozna: „Hagyd a ruhákat. A hőség tudja, mire vagyok kíváncsi: izzadságod folyójára hátad kanyonjában – itt van egy mozzanat, amit egy mellékmondattal, prózában is nehéz visszaadni –, amivé akkor válik [ti. kanyonossá a hátad], mikor nyelvem jön/nyelvemmel jövök hűteni téged". Legelőször azzal kellett megbarátkoznom, hogy a birtokos esetű metaforák magyarul megfordulnak, ami által a sorvégek kitüntetett helyein nem az átvitt értelmű részletek szerepelnek, hanem a primer testiség, a finom célozgatás helyett direktség – ami bár hűtlen az eredetihez, ugyanakkor talán mégis képes ellenpontozni, hogy mind grammatikai, mind formai okokból el kell hagyni a fent már említett mozzanatot, miszerint az én nyelvének érintése kanyonosítja meg a másik hátát. Persze ezzel kiesik a szövegből egy ok-okozati kapocs – ezt igyekszik pótolni a „mikor" kötőszó. Összességében viszonylag elviselhető ez a barátság, az a fajta, amikor tudod, hogy nem fogod megváltoztatni a másikat, főleg megjavítani. De hát a fordítás éppen ilyen megbarátkozások és kompromisszum-kötések, aztán -felbontások, aztán újabb -kötések sorozata. Azt hiszem.

 

Saeed Jones (1984) amerikai költő. Első kötete, a 2014-es Prelude to Bruise (Prelűd zúzódáshoz) hamar komoly sikert ért el, több díjat is bezsebelt. A kritika nemcsak a bátor témaválasztása miatt magasztalja a kötetet – Jones versei egyszerre érintenek faji, gender-, szexuális, társadalmi kérdéseket személyes, családi és történelmi perspektívából is –, de olyan vélemény is megfogalmazódott, miszerint Jones verseit olvasva az amerikai líranyelv megújulásának lehetünk tanúi. A kötet több rangos listán végzett előkelő helyen, bekerült a National Book Critics Circle Award döntőjébe. Továbbá 2015-ben elnyerte a legjobb verseskötetnek járó PEN/Joyce Osterweil Awardot. Saeed Jones jelenleg New Yorkban él, a BuzzFeed kultúra rovatának felelős szerkesztője.

 

Mohácsi Balázs (1990) költő, kritikus, a Versum és a Jelenkor Online szerkesztője.

 

Vendég: Versum című sorozatával a Litera a versumonline.hu által kitűzött célt, a nemzetközi líra terjesztését szeretné segíteni. Sorozatunkban friss és archív versumos versfordításokat közlünk, melyeket minden alkalommal az adott szerző magyar fordítójával készített, műhelytitkokat feltáró interjúnk kísér. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna

Saeed Jones

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.