hirdetés

Vendég: Versum – Stefano Carrai

2018. november 8.

Lassú faragás ez a munka, ahogy átülteti, mintha minden egyes gyökérszárat külön kellene elhelyeznie az új cserépben a fordítónak, úgy adja csak magát a vers. – A Vendég: Versum rovatunkban Szokács Kinga fordítását és kommentárját olvashatják Stefano Carrai verseiről.

hirdetés

Stefano Carrai: Kulcs

Most hogy foszlányaidat összeilleszteném
lelkem
éppenséggel
nem daloskönyv
most
a varrat mágusa kellene
ide
valaki
aki csodákat tehet.

 

Stefano Carrai: Álom

Egyre bizonytalanabb az óra
ő visszajön és áll valami ajtóban
egy amerikai dalt énekel
rám néz
megkeményedett sár
mondja
az új cipődön
én meg
a szemüveged szára
úgy lóg egy zsinóron
ahogy Szent Sebestyén nyakán
a nyílvessző átfúródott

és ahogy Szent Bernátnak
borult a szíve lángba
elégetnéd
erdejét az emlékeknek
vágja vissza
de az örökzöldek nem gyökereznek
amikor csak köveket lehetett dobni
egy óriási pocsolyába
újjászületni
gurulni az időben
aztán évekig ápolni egy ki nem nőtt fogat
figyelni egy homokórát
ami nem működik

nem billen át
de veled mi lett?
Nincs ideje válaszolni
eltűnik egy kulissza mögött
én felébredek
mint egy bűnös
izzadtan
és újra látom az utat ahol machetével
a fákat irtottam.

Szokács Kinga fordítása

Szokács Kinga: Carrai verseinek fordításáról

 

Véletlenül talál rájuk, amikor éppen mást keres, és úgy csap le a fordító Carrai verseire, mint a gyerek a csillogó kavicsra vagy tört üvegre. Kilógnak a sorok, szinte el-elfutnak, lefolynak az oldalról, vagy széttörnek, vagy kiszól egy másik hang a sorból. Sorakoznak a szavak, mint valami töredékek, tanújelei egy régi rendnek, hangjelekként őrzik a régi ritmust és a formát, mint privát emlékek a kollektív lenyomatokon. A jelentések rétegekben kerülnek a felszínre, olykor, mint színes üveglapok egymáson, elfedve, ugyanakkor átrajzolva egy-egy elemet. Felmerül a gyanú, hogy itt erős formai hagyományok kerülnek véső alá, és valóban, Stefano Carrai a középkori és a reneszánsz irodalom professzoraként kívülről-belülről ismeri ezeket. Petrarca Daloskönyvének mintája alapján szedi széjjel és rakja össze a személyes és a közéleti múlt darabjait, a „varrat mágusaként” forrasztja egybe és merevíti ki az átmeneteket a beszélt és az irodalmi nyelv alakzatai között, az újraillesztés nyomán pedig váratlan asszociációkra lelhetünk. Lassú faragás ez a munka, ahogy átülteti, mintha minden egyes gyökérszárat külön kellene elhelyeznie az új cserépben a fordítónak, úgy adja csak magát a vers.

Az Átkelés a Góbin (La traversata dei Gobi) című kötet maga egy archívum, amelyben ezek a bizonyos üveglapok, mondjuk, Petrarca fragmentumai váratlanul megcsúsznak, bizonyos darabjai mint emlékfoszlányok maradnak meg, és Carrai ezeket illeszti össze teljesen más rendben és ritmusban. A Kulcs című kötetnyitó vers eminens példája ennek, tökéletes invokációja egy huszonegyedik századi költőnek, aki mágust hív, akinek a daloskönyv már csak valami régi emlékfoszlány, de éppen ezért roppant erős ívet képez a vers és a példa között. Ráadásul csodákra volna szükség, amelyek jelenléte vagy megtörténte mintha a verssorok árkában zajlana. A versek mint meg- és elcsúszó verssorokkal képződő kalligrafikus rajzok állnak a kötetben, amelyek a kötetcímnek megfelelően maguk is, mint a sivatag homokszemei, elsöpörhetők, újraírhatók. A költő jegyzetekkel is ellátja a verseit, a kötetcím a saját biológiai vándorlására utal, ami egyben a lelkének tájéka, az utazás keresztmetszete. Az Álom című vers fordításához enigmatikus mivolta ellenére nem volt szükség túl sok átváltási műveletre, és itt is érvényesült a dallamhatás, azaz amikor bizonyos versek csak úgy adják meg magukat, ha egyáltalán, hogy sokszor újra kell olvasni őket, elfeledve a jelentést, és addig kell mondani őket hangosan, amíg meg nem szólal ez a bizonyos dallam, amíg belsővé nem válik a külső ritmus. Szint egy húron pendülnek aztán, gondolja a fordító, amikor a ritmus hozza meg a kívánt szót.

Mintha Ország Lili architektúrái előtt állnánk csendesen.

 

Stefano Carrai (Firenze, 1955) költő, a sienai egyetem tanára, de tanított a trentói, a leideni, a genfi és nancy-i egyetemen is. Szakterülete a középkori és reneszánsz irodalom, de modern és kortárs költőkről is közölt tanulmányokat. Legutolsó kötetével (La traversata dei Gobi - Átkelés a Góbin) 2017-ben elnyerte a rangos Viareggio-Rèpaci Díjat. Verseiben a személyes élettörténet nyomai az itáliai formai hagyományok szerkezetében jelennek meg, így Petrarca Daloskönyvének eredeti címére (Rerum Vulgarium Fragmenta) is emlékeztetnek. Carrai töredékeiben a verssorok mintha lecsúsznának a lapon, szinte képversekké válnak. Az idő fragmentumokban megmaradt nyomait a költő váratlan, szokatlan formában rendezi újra, amivel új, szabadabb képezetek létrejöttét segíti elő.

Szokács Kinga (1966), tanár, fordító, pszichodramatista, Budapesten él.

Vendég: Versum című sorozatával a Litera a versumonline.hu által kitűzött célt, a nemzetközi líra terjesztését szeretné segíteni. Sorozatunkban friss és archív versumos versfordításokat közlünk, melyeket minden alkalommal az adott szerző magyar fordítójával készített, műhelytitkokat feltáró interjúnk vagy a fordító jegyzete kísér.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.