Persze, hogy egy hunyást sem aludtam, bóbiskolok a vonaton, a többiek előrementek, kihasználják a sziesztaidőt az Európa Kulturális Fővárosa címhez híven élő-zsizsegő mediterrán üdülővárosban. Merthogy épp úgy néz ki, mint egy tengerparti kisváros turistaszezonban. Ül az ember a faárnyékban, csorog róla a veríték, nézi a Kultúrkert alatt elterülő tájat a színes házakkal és a sok ideje életveszélyesnek nyilvánított helyi felhőkarcolóval, ami nem lehet lebontani, mert rádől a környező házakra, úgyhogy előbb-utóbb magától leomlik, ugyanoda. Ülök rendezvényünk helyszínén, roston sült csirkét eszem salátakörettel (bocsáss meg, Cserna), mellé gyöngyöző fehérbor, és tényleg azt gondolom, a földgolyó egy távoli pontján vagyok, már csak a tenger hiányzik, mondom, és mondják még ugyanezen az estén sokan.
Cserna-Szabó András a vendégünk, Szekeres Dóra szerkesztőtársam kérdezi mint beugró moderátor, Keresztesi József dublőrjeként. Utólag azt gondolom, az isten is így akarta, merthogy kivételesen jó és érdekes beszélgetés kerekedik.
A sokasodó közönség előtt Dóra elsőként Cserna munkamódszerét firtatja. Min, hol dől el, hogy egy témából milyen műfajú szöveg születik, hogyan lesz valamiből novella, esszé, novellafüzér és/vagy regény (ez utóbbi műfajt Cserna nem műveli). Szerzőnk hosszan mesél, többek közt arról, hogy a kifejthetőség hiánya miatt háromezer karakter alatt nem tud írni, vannak ún. újrahasznosított novellái, melyeket változtatott verzióban több megbízásra is újraír, a regény nem izgatja különösebben, leginkább azért, mert meggyőződése, hogy nagy baj a magyar irodalomban a regényírás kényszere, ami miatt sok kiváló novellista gyenge regényekre fanyalodik, miközben a honi irodalmi térképről igencsak hiányzik egy erős novellista vonal. Példának említi a századfordulón és a múlt század elején élt nagy novellistákat, Bródyt, Tömörkényt, Csáthot, akiknek noha viszonylag kicsi az életművük, mégsem vagy kevéssé pályáztak regényírói babérokra. Ő maga nem kívánja meghatározni könyvei műfaját, nyitottabb marad így a mű, állítja, és nem ijeszti el az olvasót például a Mérgezett hajtűk esetében az esszék műfajmegjelöléssel, vagy nem zárja be előző, Puszibolt című novellakötetét a novellafüzér vagy regény kategóriába.
Leginkább tehát novellákat és esszéket ír. Utóbbi műfajú művekből lett a Mérgezett hajtűk kötet, amely az Élet és Irodalomban megjelent kvázi rádiókritikáit tartalmazza. Elmeséli, hogy már a kezdeteknél azt gondolta, nem a szokványos Boros-Bochkor-féle műsorok kritikáját nyújtaná, hanem például a késő éjszakai hangjátékok inspirálnák írásait. El is távolodott a feladattól, esszéket írt írók műveiről és életéről, miközben fél szemmel figyelte étkezési és italozási szokásaikat is. Mint mondta, nem tud úgy olvasni, hogy ne vegye észre bármilyen klasszikus vagy kortárs műben a gasztronómiai részleteket és a hősök evéssel-ivással kapcsolatos mentális-fizikai állapotait. Össze is gyűlt annyi anyag, hogy akár megjelenhetne a Darida Benedekkel közösen írt Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című szakácskönyv bővített kiadása. Hivatkozásai közt szerepel Platón A lakomája is, amely szintúgy egy erős másnapon játszódik, ahol Agathónnál, egy gyomrot és ízlelőbimbókat nem kímélő orgiasztikus lakmározás után éledező társaság tagjai a saját másnaposságukat enyhítő gyógymódként Erószról értekeznek, és a szerelem platóni tanaként elhíresült, két félre szakadt lény történetével szórakoztatják egymást. Megtudjuk még, hogy Cserna kutatásai szerint az ún. kávéházi írók sosem írtak kávéházban, csevegtek, kávéztak, társasági életet éltek, kéziratokkal csencseltek inkább, és hogy ő maga sosem iszik írás közben, a másnaposságot viszont alkalmas állapotnak tartja az alkotásra, az írás ráadásnak remek gyógymód szerinte az elvonási tünetkomplexumra.
Szerzőnk, folytatódik a beszélgetés, móriczi rokoni szálon jutott a Magyar Konyha szerkesztőségébe, ott és akkor írt életében először gasztronómiai tárgyú írást. Az étel- és étteremkritikának kötött szabályai vannak, mint mondja, az irodalmi kritikához hasonlóan (Cserna kizárólag krimikről ír). A Gustóban ma is publikál effélét. Mint szerkesztő csempészte be az irodalmat a lapba, és rajta is ragadt a név. Azt mondja, nem baj, Jókait a nagy mesélőnek hívták, József Attilát proletárköltőnek, ő legyen csak gasztronómiai író, az olvasónak segít minden skatulya, hogy el tudja helyezni az írót, a többi a művek dolga.
A másnaposkönyv ötlete, meséli – és közben halkan meg kell súgjam az olvasónak, hogy Cserna korsó tonikot iszik épp - egy restiben töltött élvezetes estén született, ahol annyira jól érezték magukat írótársával, Darida Benedekkel, hogy családos férfiak lévén kiváló ideának látszott a továbbiakra munka alibivel a kötelező elhajlás. Szerzőnk egyébként három gyökérkezelés után, féltucat kataflámmal a gyomrában, az említett éveket a zord múlt territóriumába helyezi, és közben ránk kacsint.
A legkiválóbb másnapos-étek szerinte a csorba pacallal, aminek elkészítése másnaposan lehetetlen, ugyanis maga a készítés minimum hat óra. Barátainak szokta, persze sosem másnaposan megfőzni a savanyú levest, hatalmas kondérral, nagy sikerrel.
Dóra a novellákról kérdez, Cserna összeszedetten válaszol, mintha már sokszor, sok helyütt elmondta volna, hogy a novellaírás nagyjából ugyanolyan koncentrációt igényel, mint a versírás. Szereti a Szomory-féle szétszálló, szétfolyó, ellebegő elbeszélést is, de szerinte egy novella, mint az óramű, pontos, feszes szerkezet. Nem mindegy, melyik mondat hova kerül, és hogy szól. A novellában minden mondatnak tökéletesnek kell lennie. Nem mellékes, hogy hol a drámai csúcs, egy pillanattal sem lehet később, mint ahol a helye van, és nem lényegtelen a lezárás precizitása sem. Arra a kérdésre, hogy mennyire személyesek a történetei, Cserna – bár novellát elmesélni bűn – mint sztorit előadja A dög című novelláját, amely heves ellenállást váltott ki édesanyjában. Szó szerint megtiltotta neki a valaha tisztiorvosként működő anya, hogy ezentúl bármikor tollvégre kapja. A történet egy bárányfejről szól, és a belőle készülő bárányfejlevesről, amelynek megfőzéséről nagyapja régóta álmodott. Sehol sem lehetett azonban hozzájutni az átkosban, így, amikor meglátott egyet a hentesáru kirakatában, boldogan hazahozta. Hazahozta volna, de sehová sem engedték be vele, végül Cserna szüleinél kezdhettek neki az előkészületeknek az anya vérmes tiltakozása és rosszallása ellenére. A novella végén, mikor is főzni kezdték volna a bárányfejet, az édesanya azt kérte az elhűlt férfiaktól a konyhában, hadd mossa meg legalább a bárány fogát előtte. Sokáig csöngött a telefon Szentesen a novella megjelenését követően, nem véletlen, hogy szerzőnk megfogadta, nem ír többet a családjáról. Bár – mint meséli – egyre inkább érdekli ez a műfaj. Régebben kevésnek és érdektelennek találta, ha valaki saját életét írja, ma másképp látja, úgyhogy tervei közt szerepel egy ilyen jellegű könyv is. Kalandozó író, mindig az új érdekli, amilyen lapot már egyszer kijátszott műfajban, témában, formában, nem játszaná ki újra.
Két kötetből olvas fel a beszélgetés szüneteiben, a Mérgezett hajtűkből a címadó írást, és a Novellisták könyvében szereplő Öt budapesti anzix közül egyet: (csoportkép vérrel).
Az íny-, agytekervény- és rekeszizomcsiklandó beszélgetés után sem maradtunk program és sztorik nélkül. A Kultúrkertben, mint a helyi Ráckertben, összegyűlt a pécsi irodalmi krém, Ficsku Páltól a valaha Dante-tulajdonos P. Horváth Tamásig és az Echo új főszerkesztőjéig, Balogh Robiig. Meggysör, műemlék-őrtorony, borostyános várfal, száz lépcső és buja aljnövényzet: kiváló közeg ahhoz, hogy budapesti irodalmi turista jól érezze magát. Főleg, hogy aztán még része lehet a Küklopsz című utcaszínházi előadásban a Barbakán mellett, belekóstolhat Harcsa Veronika koncertjébe a Pécsre deportált Magic Mirrorban, barangolhat a főtéren gyrosos arccal, pantomim- és más utcaművészeti produkciókba belesve, majd elérhet megpihenni egy budapesti romkocsmába.
Nem, nem futottunk haza fejvesztve, beültünk a pécsi KultúrCaféba, ahol sajnos vagy végre elszállt az érzés, hogy távoli földrészre jutottunk, az első pécsi romkocsma ugyanis – ahol kellemes véget ért a nap - kiköpött Budapest.  

 

***

 

Az Olvasóliget Litera-szekciójának következő állomása a margitszigeti Holdudvar. Július 31-én, szombaton 18 órától Spiró György olvas fel műveiből, kérdezi: Szegő János.

Az Olvasóliget 2010-ben a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként valósul meg.