hirdetés

Vesna Lemaić: Szeméttelep (részlet a regényből)

2012. április 13.

Vesna Lemaić (1981) szlovén írónő Ljubljanában él. Népszerű történetek c. elbeszéléskötetével 2008-ban elnyerte az Aranymadár, a Fabula-díjat és a Szlovén Könyvvásár debütáns díját. A Szeméttelep az első regénye. - Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának szlovén vendége.

hirdetés

A látóhatár körös-körül leszűkült, csak az égbolt sűrű felhő borította üres képernyője derengett felettük. Túl kevés hely az ideológia, hát még Isten számára.
Grace gondolatai belevesztek az üres monitorba, amelyre a tekintetét függesztette. Azt beszélték, hogy a Szeméttelep óriási, bejárhatatlan. Senki sem ismerte a méreteit.
Nem sejtették, vajon a közepén vagy a szélén vannak-e. Azt beszélték, a szélére naponta ürítik tonnaszámra az új szemétadagokat, és mindent elönt a sok millió munkáséletre elegendő elektronikus szemét. Grace nem kételkedett a szóbeszéd valóságtartalmában, pedig könnyen felfedezhető volt benne a letargikus pszicho-dogmatikus gondolat.

*

Britt tökéletesen uralta a helyzetet. A fegyver az ülés alatt volt kéznyújtásnyira, és Grace mindannyiszor megérintette az ujjbegyével, valahányszor tétova gondolatok nyugtalanították. Türelmetlen volt, körös-körül pedig ott emelkedett a szemétfal pont úgy, mint két napja. A keréknyomot követték, amely mintha a végtelenbe tartott volna. A fülkében szinte teljes volt a csend, Terror szuszogott álmában, izmai időnként megremegtek, mintha patkányüldözésről álmodott volna. Szinte észrevétlenül kötötte össze őket az érintés: Britt fél kézzel fogta a volánt, fél keze a kutyán pihent, a kutya az ölébe hajtotta a fejét, hátsó felét Grace combjához tapasztotta. Olyanok voltak, mint egy összepréselt szeméttömb, amit a felgyülemlett toxinok emésztenek belülről.
Grace rágni kezdte a körmét, nyelvén érezte a Szeméttelep ízét. A lerágott köröm alsó ajkába bökött, kiköpte az ablakon. Úgy érezte, minden rendben, pedig kétoldalt ott gyülemlett az elektronikus hulladék, és az volt az érzésük, mintha a világ szennycsatornájában haladnának.
Megkérdezted már valaha, honnan van ez a sok elektronikus cucc?
Nem – válaszolta Britt közönyösen.
Mindet olyan helyeken csinálják, ahol nincs társadalombiztosítás. Így csökkentik az előállítási költségeket.
Logikus.
Logikus?! Neked az is logikus, hogy az elektronikai termékekhez meg a szoftverekhez csak azok férhetnek hozzá, akiknek van elég pénzük?
Nézd, Grace. Nem én vagyok ehhez a megfelelő személy.
Grace-t ez a kijelentés lehangolta. Britt nyilván közömbös volt a társadalmi kérdések iránt, mi mást lehetett várni egy hajdani díler csajtól. Az idegességtől sípolni kezdett a tüdeje, s olyan hangokat adott, mint egy ócska gőzturbina.
Figyelj, Grace. Semmi kifogásom ellene…
Nem maradhatsz semleges, ha felgyorsul a termelési folyamat!
Oké, oké –. Britt csak most jött rá, hogy Grace tényleg bepörgött. – Folytasd.
És aztán idebasszák az egészet! – Grace öklével verte az armatúrát. – És itt vagyunk mi ketten – az ő szarukban, ami már elborít bennünket!
Britt két kézzel fogta a volánt, beidegesedett, de most már késő volt, hogy leállítsa a másik hőzöngését. Most rájött, miért deportálták Grace-t a Szeméttelepre. Valami a világ berendezkedését fenyegető elátkozott társadalomellenes testület műve lehetett.
A termékeket az erőközpontok birtokolják. A marginalizáltaknak a termeléssel, az elítélteknek a szeméttel kell dolgozniuk.
Oké, Grace. Világos. De most mit tudsz lépni?
Majd meglátod. Csak jussak ki ebből az elektronikus pöcegödörből.

*

Hajnalodott. Őrülten zúgtak a fagyasztókat ellátó óriási generátorok, mintha mi sem történt volna. A hangár zárva volt. Rátalált a hosszú árokra, amit napokkal előbb ástak ki Grace-szel, és bemászott az épületbe.
Teljes sötétség vette körül. Nem volt elemlámpája, de ismerte az irányt. A vasbeton felületet tapogatva tenyere hideg vasajtót tapintott. Óvatosan kinyitotta. A csarnokot berregő kékes neoncsövek világították meg. Egyenetlenül búgtak a hűtőkamrák. Munkához látott.
Elfordította az első rotációs mechanizmust és kireteszelte az ajtót. Jégkockák zúdultak a lába közé, kifordult az első holttest. Zsebéből kést vett elő. Keze megremegett, mielőtt belebökte volna a női tetembe. A test azonban kőkemény volt. Nem tudott belészúrni, csak megkarcolta. Erre az eshetőségre korábban nem gondolt. Megrázta a fejét. Olyat kell találnia a lefagyasztott tetemek közül, amit ezen az éjszakán hoztak ide a Deltából.
Ideges sietséggel nyitogatta a fagyasztókat, a tetemek sorra fordultak kifelé, megtapogatta mindet, de mélyhűtött állapotban voltak. Átfagyott keze remegett a jéggé fagyott hústól. A hideg a csontjáig hatolt, és úgy érezte, örökké fázni fog.
A sor végére ért, és befordult a következőbe. A hűtőkamrák ott sorakoztak két oldalt. Nekilátott megint, egyik majd másik oldalra lépett, sorra szabadította ki jeges koporsójukból a szemetescsajokat. Kifulladásig csinálta, akkor megállt és hátra fordult. A folyosót jégkockák tömege borította, jobbról-balról holttestek meredtek ki belőle, vállal, térddel, fejjel. Közvetlenül maga mellett Trixie megpillantott egy hasra fordított nőt. Fara felett abnormális duzzanat dudorodott ki. Britt jutott az eszébe és felzokogott. A halotthoz guggolt, fölemelte a fejét, maga felé fordította az arcát. – Nem volt még merev. Megtalálta. Közvetlen közelről nézett rá üveges szeme az összeszűkült pupillával. Trixie megrázta a fejét, rájött, hogy ez nem Britt, hogy Britt él, és talán már a Bázis hatáskörén kívül eső területen autózik.
Megérintette a szemetes csaj szemhéját, nem tudta lezárni, nem mozdult, a bőre már fagyott volt. Kését belemélyesztette a halott veséjébe. A kést megforgatta, mígnem elég nagy nyílást sikerült vágnia. Szétnyitotta a bőrt és feltárta a szövetet. Ujjaival a testbe hatolt. Hideg volt, a szívéig hatolt a fagy, gyorsan rántott egyet és kitépte a hatalmas méretű vesét.
A csigaszerű szerv tehetetlenül feküdt előtt. Az ölébe vette. Trixie tenyerében melengette a kitépett vesét és érezte, hogy átáramlik abba a melege. Nem bírta tovább tartani, elengedte, s az belemerült a jeges vízbe.

Gállos Orsolya fordítása

Vesna Lemaić

Vesna Lemaić (1981) szlovén írónő Ljubljanában él. Népszerű történetek c. elbeszéléskötetével 2008-ban elnyerte az Aranymadár, a Fabula-díjat és a Szlovén Könyvvásár debütáns díját. A Szeméttelep az első regénye.

Vesna Lemaić

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.