Viakolor
Falanszter. Csupa kedves ember: írók, olvasók, kiadók, zenészek, Vallai Péter. Mintha a világ rigó lenne. A Könyvhét vasárnapjáról Zelki János tudósít, nem összegez, csak fényképezget, csinál néhány képet.
- 2009. június 8.
Három napig incselkedtek-játszadoztak a térrel, nem gondolták komolyan a felhők a leesést. Mint egy bungee jumpingban, mielőtt leérne, valaki visszahúzza egy gumikötéllel. Aztán a kötél vasárnapra elszakadt, az eső meg le, de a lényegen ez már nem tudott változtatni: az utóbbi évek legsikeresebb Könyvhete zajlott, ennyi könyvet rég adtak el a kiadók az ünnepen – köszönhetően a kedvezményes áraknak is bizonyára.
Ha épp nem esik, meleg van, a kő hamar felszárad. „Elvesztett valamit?” – kérdezem a Szamos marcipán feliratú pólós öregurat. De nem, egy réztáblát keres a földön, a Vörösmarty-szobor és a Luxus áruház között. Ő illesztette a kőbe egy kollégájával, aki azóta meghalt szegény, még 1985-ben, amikor ezt a viakolor-t lerakták itt, ez volt az első díszkővel burkolt közterület Budapesten. Mutatja a pecsétgyűrűjét, ugyanazzal az emblémával: Mélyépítő Betonüzem. Együtt matatunk a lábak között pár percig, végül Judit találja meg a költő hátának kellős közepével egy vonalban.
A színpadon költők, írók adják egymásnak a mikrofont, a programot zene zárja, mint a többi napon, ma éppen a Sebő együttes muzsikál. A színpad előtt esernyősök ülnek, amikor meg igazából rázendít (az ég) ott hagyják a kék műanyag székeket. Aztán visszaülnek megint.
A tér sarkán, a Gerbeaud előtt: álló dedikáló. Doktor Csernus pszichiáter-celeb zacskóból árul, húzza elő könyveit szorgalmasan, hosszú sor vár kedves ajánló szavaira. Vörösmarty búcsúzik mai galambjától, az idei előadásnak gyakorlatilag vége, bár hétfőn délig állnak még a díszletek, meg lehet nézni, milyen volt. Estére nyoma sincsen, a közbeszédben is más dominál reggel óta már, valami Európa vagy mi. Marad a viakolor, a díszbeton.
.JPG)
Hozzászólás