Vida Gergely: Rokokó karaoke
A Kalligram Kiadó ajánlata
Vida Gergely
Rokokó karaoke
Kalligram, 2006.
Kötve, 109 x 185 mm
80 old., 1400 Ft / 150 Sk
- 2007. január 17.
Hasonlóan Vida Gergely korábbi köteteihez, a Rokokó karaoket is a hangnembeli sokrétűség, formai változatosság és a minden evidenciát megkérdőjelező ironikus megszólalásmód jellemzi. Az egyértelműségét vesztett világ magányos szubjektumai saját fájdalmaikról és örömeikről is képtelenek bevett klisék, elkoptatott kódok nélkül beszélni. A másik oldalon viszont mindent megragadnak, hogy legalább a megszólalás egyszeriségében az örökkévalóságra szegezzék tekintetüket.
A rokokó modorosságai, formai cizelláltságra való törekvése, másrészt pongyolaságai, nyelvújítás előtti, latinizmusokkal és germanizmusokkal teleszórt nyelve többértelműségek táptalaja lehet a kortárs poéta számára. A „rokokó” és „karaoke” szavak egymástól távol eső jelöltjei előrevetítik az egész kötetre jellemző idegenséget, diszharmóniát és harmóniát egyaránt involváló nyelvi játékokat. Vida szövegei a rokokó kultúr- és irodalomtörténeti kódjainak, valamint korunk oly jellemző tömegkulturális műfajának, a karaokenak a találkozását viszi színre egy adekvát költői nyelv kialakításával.
Versek a kötetből:
Itatós
szakítás-szonett
Amikor énrám szájat ereszt.
Mintha lila tüll lenne e perc is,
oly bolyhos-komoly. De sert is,
hogy aranyom, pá, most elereszt;
hogy menjek má’, az Evereszt-
effekt nem valami mutatós;
s nem-rég ki is volt a tuti jós:
az érzés laszti, mi leereszt
.
Így lett a nyelve csak itatós,
hogy bige volt és bige lesz is,
a szöveged olyan kikapós!
Szakítani elég szonett is,
mert jobban fáj, ha mutatós;
szelepje úgy tart, hogy ereszt is.
Játszanék kezével
Fragonard közismert képére írt
vers, melyben Marie beszél
Rám szoruló erdőcske! Holott hintám hágcsópárja
úgy siklik lombok palettájába, akárha
semmi sem tartaná, vagy éppenséggel a semmi.
Testem és ingamozgása így részesülhet talán
olyasvalamiben, ami túl van e szűkös enteriőrön.
Hiába tudom, játékszerem vaskos ágakhoz kötött.
De, az Ön keze, püspök uram, a kéznek vékony ujjai,
és a bőr, a köröm! Imádságoskönyv felszentelt
lapjait illetik ezek oly érintéssel, mint vállamat,
midőn fényből árnyékba ingázásomat, jó kisfiúként
mondva fel leckét, újra meg újra előidézni támad
gondja. De oly pontos e pillanat, mintha
a véletlen szőne rá spongyát.
Sejti-e részeim lúdbőrző kárpitját?
Az én Saint-Julienem mit se sejt, elhiheti.
Adok neki, többet annál, mit kért. Pedig
nézni se bírom, ha élvez. Ízetlen
képe akkor majd mivé válik,
ha a pikk ászt végre kijátszom?
Nos, ekkor viszonozva lesz e lengedező pikét!
Tán lehúnyom szemem, Fragonard meg javít.
Midőn kisdolgom az előbb elvégeztem, itt,
a színfalak mögöttesében, hol testőröm csak
pár bámész ámorgyerek, ottfeledtem, bár nem volt
könnyű munka s kis áldozat, minőségi alsónadrágomat,
a kerti aljban hadd illatozzék. Megtalálja-e,
a vén kerub, mikor keresgéli topánomat?
Vagy a látványtól éppen látni nem fog?
Fragonard úr valóban remek piktor. Keze gyors,
jól jár, és pontos, biztos kézben piknikünk.
Nem hiába Boucher-tanítvány, s Tiepolo csodálója,
ahogy szalonomban járván ő maga mondotta,
mikor a részletek megbeszélése volt feladatunk,
no meg, hogyan alakuljon az egész. Mily jó, hogy
ebben-abban szabad kezet kaptam
, s mire nyelvünk
abroncsából kibomlott a megfelelő keret, eltartott
egy ideig. Fragonard kiváló felhőket tud festeni, jól illenek
ruhácskám buggyaihoz. A színe meg kontrasztál
a szélek fénytelenebb tónusaival – bár a halványlila
nem egyértelmű, de a barack is divatos.
Csak a báró arcára esik a kelleténél több fény.
Mondhatom, Ön profimód alakítja margóját,
jó püspököm, kölcsönöz többet, mint pikantériát.
Igaz, az arcpírtól pirulni könnyen nem tudok,
és gyónnom is lesz nehéz, ha ott térdelek.
Kilengéseim Ön tartja pórázon.
Eszméletem a penzumon átsikolt, a homályba
gúvad szemem.
Líraihősi jog
A líraihős joggal vitorláz.
Edzett húsán szél a panír,
a horizont rendben kitornáz.
Persze márkás hajópapír.
A líraihős joggal papír,
ennek lélektani oka van;
felejteni jó lesz radír,
bár elhajló gumifoga van.
A líraihős joggal hajlik
a vállamra, mikor elesett.
Bár sejthetném, mi benne zajlik!
Még elszarja a szerepet.
A líraihős joggal trágár.
Kösz, megvagyok, (ezt) jelenti.
Jelenkorán csinos závár,
örök… izét, de ezt leejti.
A líraihős joggal elejt,
mert ki ne állna az elején;
ki elöl áll, az nincs mit felejt,
mint följebb már, a fa tetején.
A líraihős joggal fázik,
magára húzhat libabőrt.
Dunyha alatt lakoz állig,
ima jó, ha megtartja őt!
A líraihős joggal imád
például sportolni.
A test küszöböl lelki hibát.
Lehet-e rá megorrolni?
A líraihős joggal orál,
számos tuti fogást ismer.
Néha mintha égi korál,
néha nyitva hagyott sliccel.
A líraihős joggal bliccel.
Tizenkilencre is lapot kér.
A hagyomány mögötte kibicel:
ha bejön, oszlik a babér.*
* Olvasói ízlés és belátás alapján az alábbi strófával megtoldható a vers. Kedvezőtlen fogadtatás esetén természetesen figyelmen kívül hagyandó, a verset ebben az esetben a 9. strófa végén kell befejezni, pontosabban a „babér” szó után.
A líraihős joggal babér,
tizenkilencre is lapot húz.
Ennyi kell a becsületér’,
ha veszít, feláll, és nagyot púz.
Osztályrészleg
szakítás-szonett
Hozzászólás