Viktor Pelevin
A Sárga Nyíl
Elbeszélések
(Zsoltaja sztrela)
Európa Kiadó, 2007.
Fordította: Bratka László, Goretity József, Herczeg Ferenc
206 oldal, 2.500 Ft
Novelláskötetében A Sárga Nyíl szereplői egy végtelen hosszúságú, száguldó vonaton utaznak; ezt azonban főhősünkön kívül – aki sejti, hogy élve leszállni róla lehetetlen – nagyon kevesen tudják. A Remete és Hatujjú című írás címszereplője két csirke – az előbbi világlátott bölcs, aki mindenre tudja a megfelelő választ, az utóbbi szerencsétlen flótás, torzszülött, akit kitaszított magából a közösség. Csirkenézőpontból az emberi világ is egészen más – könnyebben megérthetjük az értelmét vagy éppen az értelmetlenségét. A Hírek Nepálból és a Buldózeristák napja című novellák a kései szocializmus éveibe visznek vissza, amikor semmi sem az volt, aminek látszott, annak azonban, aki nyitott szemmel járt, Kelet-Európa illuzórikus természete megmutatkozott a maga valójában.
Részlet a kötetből:
Andrej a szokásos reggeli zajokra ébredt, a wc előtt sorban állók élénk beszélgetésére, amely már betöltötte az egész folyosót, kétségbeesett gyereksírásra a vékony fal mögül és a közelből hallatszó horkolásra. Néhány percig megpróbált küzdeni a beköszöntő nappal ellen, de akkor megszólalt egy rádió. Zene harsant fel, mintha egy nayg közétkeztetési kondérból öntötték volna egyenesen az éterbe.
– A legfontosabb – szólt a láthatatlan hangszóró pont a feje mellett –, hogy milyen hangulatban lépünk be az új reggelbe. Legyen a mai napjuk könnyű, örömteli, napsütötte. Ezt kívánja önöknek a népszerű észt énekesnő Guna Tamasz.
Andrej leengedte a lábát a padlóra, és kitapogatta a cipőjét. A szomszédos díványon Pjotr Szergejevics horkolt; abból ítélve, milyen energikusan rángatózott a háta és a feneke a kék háromszögekkel tarkított takaró alatt, nyilvánvaló volt, hogy még legalább egy órát készült eltölteni Morpheusz ölelésében. Pjotr Szergejevicsnek láthatólag meg se kottyant Guna Tamasz reggeli üdvözlete, sem a folyosó hangjai, de láthatatlan páncélinge másoknak nem segített, és Andrej számára az új nap menthetetlenül elkezdődött.
Hozzászólás