hirdetés

Pest és Buda világló részletei

2017. április 13.

A napokban megjelent Nádas Péter Világló részletek című memoárja. Mielőtt a könyv a boltokba került, a kiadó budapesti sétára hívott néhány újságírót és fotóst, hogy az író vezetésével járják végig a két kötet legfontosabb helyszíneit. A kisbuszban, a sofőr mellett, Nádas Péter vette magához a mikrofont. – Jánossy Lajos úti jegyzeteit olvashatják.

hirdetés

Rendben, 11-kor a Marx téren, mondom a telefonban Orosz Anettnek, a Jelenkor kiadó rendkívüli szívélyességű, mindenre figyelemmel lévő sajtósának. Igen, a kiadó épülete előtt, a Nyugati téren, mondja ő. Jó, akkor a Berlini téren, mondja a Világló részletek egyik főszereplője, Nádas Péter apja. Az ostrom (ugyancsak ő) utáni Budapesten, és később, élete végéig, mindig így mondta, a Berlini téren. (Az ostrom alatt, előtt, után.) Annak ellenére, hogy meggyőződéses illegális, majd hivatásos kommunistaként a városon az ilyen és hasonló nevekben végigfutó, nyomot hagyó történeti hagyomány minden bizonnyal a legtávolabb állt tőle. Látható ekképp, hogy már az indulás előtt a huszadik századi magyar történelem közepében találtam magam; a regény terébe léptem, amikor a gyülekező kompánia egyik tagjaként, a bennünket körbekalauzoló kisbuszban, helyemet Károlyi Csaba mögött és Sárközy Bence mellett elfoglaltam.

Nádas halk mondatokat ütött meg, csendes választékossággal lódította meg a rá bízott csoportot. A bejárásra ajánlott helyszínek, az utcák, a terek, a házak, egyszerre alkotják a személyes és a kollektív archeológia rétegeit. Az 1968 előtti Budapesten még otthon voltam, utána nem sokkal elköltöztem innen, vidéki lakos lettem, de az évszám a város építészetére nézve, vendéglátásában is cezúra. Utána más lett minden, a folyamatosságok megszakadtak, mondja Nádas. És mire a végére ér, már a Péterfy Sándor utcában parkolunk, a könyv szerzőjének kiindulási pontjánál, a szülői házban. Péterfy Sándor utca 27. A Csikágóban vagyunk tehát, a korabeli értelemben vett kispolgári és proli környezetben, gangos házak sűrűjében, amelyekhez mérhetők csak Bécsben vannak, a gang az egyik híd, mondhatni légi híd Bécs és Budapest között. A Monarchia egyik kötőszövete. Állunk a ház udvarán, állunk Nádassal az időben. Az idetévedt, gyökeret vert platánfa törzsét meggyűrte a macskakő. A szennyesládákat kiselejtezték.

Nem kell sokat forgolódnunk, hogy a következő ponton csekkoljunk, a Jelenkor a mai alkalomra finom mívű, áttekinthető és rekvizitumnak sem akármilyen térképet készített, a következő állomás a Dózsa György út, az ún. Felvonulási tér; ha jól veszem ki, épp az egykori Regnum Marianum helyén állunk. Nádas körbemutat, az ötvenes évek egyik Május 1.-i felvonulását idézi meg, amelyet édesanyja, a gyorsan magas pozícióba repített, majd kegyvesztett káder rendezett, minden pillanatáért ő volt a felelős. A Világló részletek egyik dermesztő bekezdésében forgatjuk a fejünket. A felvonulók már levonultak, a Rákosi-garnitúra előtt kötelező üdvrivalgásuk visszhangja lecsillapodóban, a sor végén, a csukott ablakok mögött hallgató házak között, a kölyök Nádas Péter ballag a főszervezővel, az anyjával. A felsőbb pixisből immáron kiszorított asszony hirtelen integetni kezd, és magányosan kiabál, Éljen, Rákosi, Éljen, Rákosi! A dísztribünön még ott vannak a nagykabátok, tán visszaintenek nekik. Mögöttünk húzódik az Ajtósi Dürer sor, ide, a Párfőiskolára íratták be anyámat, mondja Nádas. Egyszer eljöttünk apámmal meglátogatni, az üres épületben tanácstalanul bolyongtunk, nem találtuk, kiderült, hogy a Normafához mentek kirándulni. A részletek világlanak fel megint, a memoáríró töprengése, mennyire nem értette a helyhatározót: párfőiskolá-ra, miért nem -ba? Valószínűleg azért, mert akkora ez a párfőiskola, annyira hatalmas, hogy léptékét csak így lehet megragadni, következtetett kamaszfejjel.

Úton vagyunk megint, alattunk gurul, ugrál a pesti utca; itt a rezsimek építenek és bontanak, nincs még egy ilyen város, ahol az amúgy rettenetes, az elleplezésre szánt köztéri szobrászat ennyire pontosan leképezné a politikai kurzusokat, mondja Nádas. 100 évre betiltanám új szobrok létesítését. A Dembinszky 37.-be megyünk. Néhai csillagos ház udvarán tartóztat fel bennünket a tántoríthatatlan, a Világló részletekben megengesztelt történelmi képzelet. Nádainak hívták a házmestert, aki sok zsidónak segített, ez nem volt épp jellemző a hasonló foglalkozású emberekre. A felső emeleten az ortodoxok laktak, hajlamukhoz illeszkedett a lakásuk elhelyezkedése, jól lenézhettek mindenkit, aki nem oda tartozott.

Mostantól a Damjanich utca nem pusztán Antal Imréről nevezetes, a Piroska vendéglőben ebédjét és Unicumjait rendszeresen elköltő tévésről, hanem Nádas Péter ide fűződő történeteiről is: Az emlékírásban a ház origo, a bombatalálat nyomán támadt légnyomás a lépcsőházban a falhoz vágja a gyereket és anyját; az emlék, az érzet elsődleges. A tudat történetének izgalmas, korai fejezete, nyelvet mikor talál, a fogalmi hálóban mikor nyeri el érvényes helyét a látvány. Látogatásunk idején hamarosan felbukkan az elmaradhatatlan, értetlenkedő lakó; kik maguk, milyen engedéllyel, ez privát terület, meg kellett volna kérdezni a közös képviselőt, a tanácsot, de legalábbis Németh Szilárdot személyesen.

A Teréz körúti épület, a 11.-es szám bejárata itt-ott felszakadt, silány betontoldások. A keramitkockás bejáró két oldalán vékony csatorna fut; itt vezették el a ló húgyot, mondja Nádas, a kocsik, az úrhölgyekkel és az urakkal idáig jöttek be. A homlokzaton hosszú erkély fut, a fölötte lévő ablaksor mögötti polgárlakás a támpontunk, az író Magda nagynénjének és férjének, Aranyossi Pálnak, az emlékfolyam két kulcsfigurájának a szobái. A házzal szemben, a Szófia utca sarkán volt, mutatja Nádas, a Horizont könyvesbolt, orosz nyelvű irodalmat árultak, és szovjet hanglemezeket, fillérekért lehetett hozzájutni a jobbnál jobb felvételekhez Ojsztrahhal, Richterrel, Kagannal. Furtwänglerrel. Melogyija lemezek voltak, 10-20-40 forintért. 56-ban a lakosság nekiment az üzletnek, kihajigálták, amit találtak, a bakelit látványosan jól égett. Akkoriban egészen más zajok, rengések, hangok hálózták be a várost, meséli Nádas. Ebből a lakásból sokat hallgattam a villamosokat; jóval kevesebb autó közlekedett. A közeli Zeneakadémiáról így kivehetőn szűrődött át a kakofónia, mivel minden teremben mást próbáltak, a hangszerek, a dallamok összekeveredtek.

A Pozsonyi út 12.-ben, bevallja a tudósító, a helyszínzenész legott, nem tudja ki lakott. A Világló részletek családi forgataga magával ragadó, örvénylő, de akárha egy tizenkilencedik századi, orosz regényben járnánk, olykor elkeveredünk a társaságban, annyi mindenkinek lettünk bemutatva. És ez nem baj, jó érzés elveszni, nem találni a szüleinket. Mindenesetre a Pozsonyi 12.-ben, feljegyzéseim szerint, Tolvaly Laci a támpontom, és, ha jól rémlik a könyvből, a pina szó. A serdülő Nádas Péter az udvarnyi égbe kiabálja bele nagy felfedezését. Tolvaly Laci pedig csendesíti: mit kell őt ezzel zaklatni, mi ebben a pláne, ő már évek óta tudja, mitől döglik a légy. 

Innen nincs messze a Pozsonyi köz, ahol a tudatregényben a történet ismételten hurkokat vet, ahova ismételten visszatér az elbeszélő. A néhai kis vegyi üzem fölött állunk, az egyik Nádas nagybácsi pincéje fölött. Az utcai fronton, a járdán, üvegtéglás fedése volt a lenti a helységnek, amely aztán biztos menedékül szolgált zsidóknak és illegális kommunistáknak. Az egésznek gyilkos pikantériát adott, hogy a szomszédban, két kapualjjal odább a nyilasok fészkeltek. Az üvegtéglák közül az egyik elmozdítható volt, azon keresztül lehetett beadni egy-egy almát, kisebb élelmiszercsomagokat. A pincében az előrelátó nagybácsi hat darab, parafinnal töltött fémhordót is elhelyezett. Ha netán valaki nem bírná tovább, a szervezet felmondaná a szolgálatot, a hullákat el kell helyezni valahol. Annyi parafint töltött a hordókba, hogy egy emberi testet ellepjen, ne csorogjon túl a peremen.

Amíg a Duna-parton lépdelünk, a Gogol utca sarkán Nádas Péter megjegyzi, itt volt egy grund, sokáig bűzlött az oszló hulláktól, egyáltalán, Budapesten sokáig és sok helyütt édeskés hullaszag lengett, az emberek a köztereken temetkeztek. A Pozsonyi úti református templomban keresztelték meg az írót. Dadája, Németh Rózsi szándékai szerint történt a művelet; a szülők, hithű kommunista létükre – nem ellenkeztek. A különös eklektikus képletet mutató épületben szolgált Bereczky Albert, akinek többen, zsidó származásúak, az életüket köszönhetik, a paplakban és a templom körüli egyéb hajlékokban mentette őket.

A Nádas-séta ezen a ponton hátat fordított Pestnek és Budának fordult, meg sem állt a Dobsinai utcáig. A programkoordinátor, Orosz Anett előzőleg mindent és mindenkivel egyeztetett, úgy mozogtunk mint kés a vajban, tolvajkulcs a zárban, nem volt ez másképp az első budai megálló esetében sem. A Bauhaus-épületben viszont a fogadtatás mégis másképp sikerült; a helyszínelőt meglepetésként, örömmel érte, hogy a ház gazdájában Hajnóczy Árpádot, a valahai alternatív zenei szcéna kiválóságát fedezhette fel. Az épület 45 után konspiratív célokat szolgált, rettentő állapotba került. Árpi mutat is egy fotóalbumot, amelyben a renoválás folyamatát dokumentálta.

Közeledünk a fináléhoz. Felfutunk a Sváb-hegyre, a Nádas-prózából ismerős vidéket pásztázzuk. Több hektárnyi területet sajátított ki itt a kommunista önkény. Rákosi villája a Diána utca végén állt, körülötte szélte-hosszában ÁVH-sok kaptak lakóhelyeket. Erdős-ligetes, tölgyfás, fenyős meredélyek és fennsíkok szabják a ritmust. Nádas megmutatja a volt gyerekszoba ablakát, a kifűthetetlen nyaraló teraszát. A szemközti kertben valami véletlen folytán ott felejtettek egy Horthy-katonatisztet, minden nap peckesen járt le több kört a történelem szélárnyékában.

A Jókai általános iskolában az igazgató úr fogad minket. Nádas Péter osztályzataira bólintunk. Utunk a Normafa felé vezet, nem állunk meg, az író csak az ablakból mutat rá a Szász Béla-féle Minden kényszer nélkül című regényben megörökített, a koncepciós perek kihallgatási-kínzási szakaszának helyszínére, amelyet Nádas a hetvenes években körbefotózott, a szamizdatban megjelent képriport megrázó és megvilágosító gesztussal bontotta meg a hallgatás burkát.

A világló részletek az egykori melegedőben, a mostani vendéglőben húnynak ki. Túrógombóc és sajttorta között választhatunk, kapucsínót és presszót rendelünk. Nyeletnyi pálinkát csapunk fölé. Nádas Pétert a könyv címlapjáról faggatjuk; eldöntetlenül marad, a levegőben, hogy révbe ért, vagy megfeneklett a borítón az a hajó…

Fotók: Valuska Gábor   /   Jelenkor kiadó: Németh Dániel

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.