hirdetés

Visky András: Bibliaóra_1 (Elizeus)

2017. június 4.

és arra a pünkösdre gondoltunk, amikor komor medvék törtek be hozzánk és letartóztatták az Apánkat, bennünket meg játékos kedvükben egyenként széttéptek, előbb a szemünk láttára Anyánkat borította el a vér, majd Anyánk szeme láttára a gyermekeket a legidősebbtől a legkisebbig... – Visky András mostantól egy éven át tárcaírónk. Az első bejegyzését olvashatják.

hirdetés

 

1
„Onnan azután elment Bételbe. Miközben fölfelé ment az úton, kisfiúk jöttek ki a városból, és így csúfolták őt: Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz! Ő azonban hátrafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az Úr nevében.  Ekkor két nőstény medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket. Innen fölment a Karmel-hegyre, onnan pedig visszatért Samáriába”, olvasta Apánk az Írást, eddig tart az ige, tette hozzá halkan, és ránk emelte tekintetét, Anyánkra és a gyermekekre,

2
Zele harangozónak már az éneklés alatt lecsuklott a feje, mintha láthatatlan kötéllel akasztották volna fel kicsi angyalok, Gyalu kántor meg a felolvasás legelején adta meg magát az álomnak, úgy hatott rá a szent szöveg, mint egy rögtön ölő méreg, legyűrte őt az „Istennek békessége, amely”, ahogy az Írás mondja, „minden értelmet fölül halad”,

3
az Isten békességének könnyű dolga volt Gyalu kántor értelmével, gondoltuk, Gyalu kántor minden értelmének úgyszólván eszébe se jutott szembe szegülni az Isten szétterülő békésségével, amely egyedül az Isten hófehér házában és kizárólag Apánk tanítása idején gyűrte le Gyalu kántort, csupasz feje körül valahogy sűrűbbek lettek a gravitációs hullámok, messzire elálló jelentős fülei előre hajlottak, üres szemgolyói fölfelé, gyűrött szemhéjai meg lefelé csúsztak, mélyet bólintott, mint aki fenntartások nélkül egyetért a Zele harangozón végrehajtott gyors ítélettel, majd megfontoltan az orgona fisz-gisz-eisz fekete billentyű-hármasára helyezte a homlokát, mély álomba zuhant, ahogy mondani szokás,

4
Apánk türelmesen bevárta a két férfi agyhalálát, nem átkozta meg őket az Úr nevében, sem Zele harangozót, sem Gyalu kántort, akik hétről hétre a szeme előtt vesztek el a tanítás számára, és akik minden alkalmat megragadtak, hogy fölmentésért folyamodjanak a csütörtöki bibliaóra alól, a Tiszteletesnek meg kellene értenie, mondták Apánknak, hogy a hétnek ez a napja teljességgel alkalmatlan a tanításra, senki nem megy föl a templomba, csak akinek fizetnek érte, ha ezt az aprópénzt, amit ők kapnak egyáltalán fizetségnek lehet nevezni, az égadta világon senki emberfia, nincs az az időjárás meg nincs az az évszak, még bizony Dul gondnok sem tolja ide a képét, pedig ő igazán jöhetne annak a kurvára szentséges belső kényszernek engedve, amiről gyanúsan sima megválasztásakor tett említést a gyülekezet színe előtt, amikor a gondnoki tisztséget könnyek között elfogadta, érvelt Zele harangozó és Gyalu kántor, és amit, mármint a szentséges belső kényszert, a Tiszteletes nem mulaszt el minden egyes vasárnapi istentiszteleten a gyülekezet szemére lobbantani, amikor meg, emlékezzen csak vissza, kérdést intézett a presbitériumhoz, hogy akkor mégis melyik nap volna alkalmas a hétközi tanításra, a presbiterek nagy többséggel, a közismerten gyáva Dul gondnok tartózkodó szavazása mellett kertelés nélkül kimondták, hogy egyik sem, nincs a hétnek az a napja, amikor följönnének meghallgatni a heti szakasz magyarázatát, és hogy legjobb lesz, ha a Tiszteletes, tisztesség ne essék szólván, kiveri a fejéből a hétközi tanítások tervét,

5
de mindhiába, nincs arról adat, hogy valaha kiverte volna,  sőt ellenkezőleg, a falu népét megrázta az a minapi értesülés, amit a hatóság önkéntes ügynökei hintettek el a környéken, hogy Apánk nem csak a heti, hanem bizony a napi szakasz nyilvános magyarázatának a bevezetésére törekszik, és hogy közel van az idő, amikor az az átkozott nagyharang minden áldott este a bujtogató szándékú tanítás meghallgatására fogja felszólítani a falu népét, amitől, a jól értesültek szerint, embernek, állatnak elapadhat a teje, és amiért, érthető módon, már egyszer börtönbe zárták a Tiszteletest és követőit,

6
Zele harangozón a kicsi angyalok szakszerűen végrehajtották az ítéletet, Gyalu kántor megadta magát a minden értelmet fölülhaladó isteni békességnek, az erdőből kicsörtető két nőstény medve meg már hibátlanul szét is szaggatta a „Menj föl kopasz!”-ozó negyvenkét kisfiút az Úr nevében, Elizeus meg a Kármel-hegy irányába vette az útját, amikor Apánk ránk emelte a tekintetét és a heti szakasz magyarázatába fogott, mi meg mind a heten, Anyánkkal együtt az erdőhatáron szétszórt kisfiú-tetemeket láttuk magunk előtt,

7
és arra a pünkösdre gondoltunk, amikor komor medvék törtek be hozzánk és letartóztatták az Apánkat, bennünket meg játékos kedvükben egyenként széttéptek, előbb a szemünk láttára Anyánkat borította el a vér, majd Anyánk szeme láttára a gyermekeket a legidősebbtől a legkisebbig, föntről lefelé, szép rendben, de még mielőtt betuszkolták volna a terepjáróba és a nagyváradi börtön felé indultak volna, Apánk hátrafordult és ránk nézett és valamit mondott az Úr nevében, amiből nem jutott el hozzánk egyetlen árva szó sem,

8
nézte Apánk a szemünket és szemünkben a széttépet kisfiúkat meg a vérfoltos ruhácskákat Béthel határában és azt mondta, hogy az első pünkösdkor, amikor az Úr átnyújtotta nekünk az Írást, vissza is vette azonnal, mintha tűzből kapta volna ki, felütötte a Királyok könyvét és kikaparta belőle az átkot, amit Elizeus az Úr nevében mondott, és amit a sötét erdőben bujkáló medvék meghallottak és maradéktalanul beteljesítettek,  nem kímélte az átok egyetlen betűjét sem az Úr, majd visszaadta az átoktalanított Írást, mondta Apánk,

9
Elizeus prófétát meg a Kármel-hegy keletre néző sziklaperemére ültette, és az Úr is leült mellé,  hogy ketten nézzék a csúfolódó kisfiúk vérével átitatott bétheli határt, hogy nézzék csak a színes tájat és ne szóljanak egyetlen szót sem, hogy hallgasson Elizeus az Úr nevében és hallgasson az Úr Elizeus nevében, mondta Apánk, majd Áment mondott, mi meg Ámennel feleltünk Apánk Ámenére mindannyian, Gyalu kántort a réfelelő Ámenek friss fuvallata térítette magához, megújult erővel rázendített a záróénekre, Zele feje felől meg elhárították a kicsi angyalok a halálos ítéletet, megállt a persely mellett maga előtt tartva a templom szépmívű, egy gyermek csupasz karjára emlékeztető kulcsát, mi meg egyenként kiléptünk a szabadba szívünkben forgatva a tanítás szavait

Visky András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.