hirdetés

Visky András: Bibliaóra_11 (Szabad Európa)

2018. március 12.

egyik napról a másikra, mondhatni, eljött az idő, amikor már semmi és senki nem zavarta Szabad Európát, BBC hangját sem törték meg a recsegések és az elektromos robbanások, a Globetrotterből vidám zene szólt – Visky András 2flekken.

hirdetés

19
közénk jött az Apánk, és én néztem rá, egy rezgő szépségű apa, fölnéztem rá, de nem a zarándokok rajongásával, akik megfontolt és valahogy mindig csöndet árasztó beszédeit hallgatták, amikor csak tehették, fölnéztem rá, mert egyszerűen valahogy fönt volt, de nem hozzám mérten, hanem a mérhetetlenhez képest, egy szabad ember, igen, figyeltem minden mozdulatát, anyám kezét és az apám kezét, anyám vissszafogott és elégedett mosolyát a reggelinél,  amiről a boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet öngyilkos tanítása jutott az eszembe mindig, és vártam, hogy bukjon el végre előttem, mármint az apám, kerüljön le róla minden, amivel én magam ruháztam fel, és amit végül sohasem bírtam levenni róla, magával is vitte, a sírba, meg nem tudom hova, elgondolhatatlanul messzire, bizonyára mindazt, amivé lett,

20
megjött az apám, pontosabban az Apánk, megtalált a semmiben, maga köré gyűjtött és tanított bennünket, példázatokban beszélt hozzánk, reggeli csendesség és esti csendesség, asztal előtti ima és asztal utáni ima, csendességet tartunk, így mondtuk, a csend meg, amit közösen megtartottunk, a szavak és a várakozással telt hallgatásokból keveredett ki valahogy,

21
addig, amíg közénk nem érkezett az Apánk, nem tudtam, hogy ilyen szálkás és éles a csönd, nem csak süket és ellenséges, máskor meg levegőtlen és fojtogató, hanem bizony szélviharokkal van tele, háborgásokkal,  néma zúgásokkal és zengésekkel, héber és görög szavak szálldostak, zsongtak a levegőben, a fogság és a szabadulás könyvének a szavai, édes latin szólamok keveredtek közéjük, érthetetlenek, de semmiképpen sem ismeretlenek, egy felhangzó zenemű, mondhatni, vagy egyetlen rövid, életbevágó tétel, amit újra és úra meghallgatsz, mert nem érthető, de nem is érthetetlen persze, minden új volt, új ég és új föld, mert az elsők elmúltak, ahogyan az Írás mondja, gondoltam, azután újabb elsők jönnek, más és más színű egek és illatú földek, jönnek és elmúlnak,

22
sokáig minden első volt, ami történt velem, egy kezdet mindig, valamennyi szó ebből a kezdetből merült fel külön-külön és együtt, mint ama formátlan első vízből, amely a nem kevésbé formátlan földet borította be, és amely felett a lélek lebegett, ha tehát hallok egy szót, előbb hagyom, hogy eltávozzék a törvényből és az időből, és megvárom, míg lélekkel telítődve vissza nem tér hozzám, föl nem merül a maga ismeretlenségéből, értelmével elém nem áll, és kényszerek és kétségbeesés nélkül hallom ismét, mióta megingott a hitem az emberi lélek létezésében lélek-függővé váltam, elismerem, ha nem tér vissza, akkor nem erőltetem, hiába is tenném, maradok szavak és jelentések nélkül, süketen, meredek magam elé és hallgatózom, amíg bírom,

23
egy napon például arra lettünk figyelmesek, hogy apám kicsomagol egy rádiót, az asztalra helyezi és bekapcsolja, fátyol szerű fehér fény világította meg a széles, ismeretlen városok neveivel teleírt műszerfalat, apánk meg ráhelyezte az ujjait a keresőgombra, amíg, éktelen recsegésektől, dörgésektől és égzenkésektől kísérve meg nem találta a keresett adót, és ettől kezdve esténként, közvetlenül a közös esti csendesség előtt rádiót hallgatott, de ez nem vált sohasem a napi szertartás részévé, semmi mi, sem a zarándokok nem ültük körül a világvevő készüléket, de azért elszakadni sem tudtunk tőle, egy Globetrotter ragyog a konyhai asztalon és hozzánk beszél, Globetrotter 808, Nordmende, egy világvevő készülék, ahogyan Apánk nevezte, az adót meg, amit minden este megkeresett, Szabad Európának hívták, onnan jött az üzenet, egy Szabad Európából,

24
hát itt van a szó, európa, nyilallik belém, egyszerű nyilallás a fülben, van egy kis fájás benne meg Apánk arca, ahogyan jobb fülét a rádió hangszórójához közelíti, egy távoli, azt hiszem, rokon, aki több hangon beszél hozzánk, és aki ráadásul sohasem egyedül jelent meg előttem, meztelenül és pőrén, túlhízva vagy soványan, mindegy, de mindenképpen visszataszítóan, hanem teljes nevén, Szabad Európa, vezetéknév: Szabad, utónév: Európa, családnév: Szabad, keresztnév: Európa, egy beszélő és elnémíthatatlan visszhangos térség, amit le kell halkítani mégis, sőt kikapcsolni, ha valaki idegen belép a konyhába, hazudni kell felőle, Szabad Európa és BBC, estéről estére, végtére is így együtt, nem kontinens és sziget, még csak nem is óceánok, tengeráramok, hegylánc és jégtorlaszok behatárolta földrész, hanem, igen, kitéve most magam a nevetségességnek, egy hang, érthető gondolat és megfontolás, igen, amit Apánk keresgélt mindegyre az asztalra helyezett világvevő készülék közvetítésével, recseg-ropog a rádióban Szabad Európa és BBC, olykor föl kellett emelni a Globetrottert és finoman rázogatva sétálni vele a konyhában, hogy tisztábban szóljon, mintha egy sívó-rívó csecsemő volna, tisztán szólni és hallani, igen, ez vált valahogy napi feladattá,

25
egy derengő csipkebokor a deszkaasztalon, a hang elúszik, visszatér, zavarják, súgja apám, kik, kérdezem, hát ők, mondja apám és Kelet felé bök, nagy gépek szennyes hullámokat zúdítanak Szabad Európára, titkos készülékek fojtogatják BBC-t, Kelet, hát persze, értem, Mennyei Jeruzsálem és Szabad Európa, értem, nem is a világvevő rádiót, hanem Apánkat figyeltem ahogyan szóra bírja az Írást a templomi szószéken és értelmes beszédre fogja a rádiót a konyhában,

26
de igazán nincstelenné és, úgyszólván, meztelenné a szószéken vált előttem, sőt, mondhatni, előttünk, zarándokok töltötték meg a templomot minden vasárnap, tömve volt a templomhajó, ahogy mondani szokás, Apánk írásmagyarázatait jöttek hallgatni az ország legtávolabb zugaiból, riadt kis arcok préselődtek egymáshoz, Anyánk meg énekelt és a foghíjas orgona billentyűit nyomogatta a kotta szerint, tömve volt a templom vasárnapról vasárnapra, zúgott a Te benned bíztunk eleitől fogva, majd feszült csend következett és Apánk halkan beszélni kezdett, mintha egyes egyedül volna a hófehér falak között,

27
ami aztán be is következett hamarosan, egyik napról a másikra, mondhatni, eljött az idő, amikor már semmi és senki nem zavarta Szabad Európát, BBC hangját sem törték meg a recsegések és az elektromos robbanások, a Globetrotterből vidám zene szólt, mire kínzó kérdések kezdték el marcangolni az egyre fogyatkozó számú zarándokokat, minden, ami eddig világos volt, legalábbis kitartóan derengett a homályban, a homályban és a sötétségben, egyszerre összezavarodott, mintha sohasem is létezett volna, mindenki vadul európázni kezdett, nem volt mondat, amiben ne szerepelt volna a szó, európa,  és akkor a halálra rémült zarándokok rábírták az Apánkat, hogy európáról mondjon nekik végre tanítást, arról a szóról, ami nem szerepel a fogság és a szabadulás könyvében,

28
apánk meg a törvény magyarázatába kezdett, a lehetetlen lehetőségéről mondott tanítást, megbüntetetem az atyák vétkét a fiakban, olvasta fel az Írást remegő hangon, és a beszédét ezzel a szóval kezdte: nem!, nagyot csattant a szó, még neki is csengett a füle belé, mint aki előtt egycsapásra megvilágosodott az Írás, nem, mondta az Apánk, nem az apák vétkéről, hanem a fiak bűntudatáról fogok szólni most, bizony lehajolok a magasból, mondta Apánk a szószéken, és elveszem a fiak és a lányok, a fiak fiainak és leányainak, és a lányok fiainak és leányainak a bűntudatát, bizony mondom nyomtalanul kiszakítom a szívükből, és Apánk szenvedélyesen és valahogy nevetségesen két kezét előre nyújtotta a valóságos és képzeletbeli fiak és lányok irányába, hogy elragadja tőlük az apák sötét és vidám bűnei miatt táplált mámorító bűntudatot, markolta, húzkodta, szakította, tépte az előtte hirtelen besűrűsödött levegőt, mint a kenyértésztát szokás dagasztáskor, de senki nem akarta odaadni neki, az apák csökönyösen azt hitték, a bűnük a szabadságuk, a fiaik meg a lányaik azt hiszik, hogy a szabadságuk a bűnük, és akkor a fiak és a leányok azt kiáltották Apánk felé, vedd el a szabadságunkat, de a mámorító bűntudatot hagyd meg nekünk, mire akkor az Apánk sírni kezdett a szószéken, patakzottak a könnyei, hogyan is vehetném el tőletek a szabadságotokat apáitok bűneinek a fejében, kérdezte, én csak a bűntudatotokat akartam elvenni, hogy megőrizhessétek a szabadságotokat, mondta Apánk, és sírt, mint egy öreg, tehetetlen gyermek, aki bizony készen áll hátat fordítani nekünk és elindulni a minden élők útján, a saját lelkét követve, amely már úgy futott előtte, mint törődött szülők kezéből kiszabadult boldog kislány

Visky András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.