hirdetés

Visky András: Bibliaóra_8 (Kisjézus)

2017. december 19.

Anyánk jól megtömi a kályhát, ünnep van, kivételesen néhány darab fát is dob a bádog éhes hasába, jó lenne, ha most megfőne a kukorica és hiánytalanul kiengedné magából a méznél is édesebb levét – Visky András 2flekken.

hirdetés

108

a telepen mi vagyunk a magyarok, de a mi anyanyelvünk nem a magyar, hanem az osztrák, osztrákul viszont nem tudunk egy árva szót sem, szégyen, mondja az elsőszülött, Apánk legalább franciára meg latinra tanított minket, amíg velünk volt, Anyánk pedig meg sem szólalt osztrákul, nekünk nincs anyanyelvünk, mondja, a szemrehányás érdes szemcséi a torkát karistolják, az elsőszülött bátyám valahogy mindig meg tud állni a sírás előtt, kigúvad a szeme és nagyokat nyel, mint az ártéri harcsa, ez a recept, megjegyzem magamnak,

109

Anyánk kiméri a négy evőkanálnyi friss hamut, vízbe hinti, mintha jósolni készülne, nővéreim a szemes kukoricát válogatják és az ünnepi fejadagot porciózzák ki, majd csupronként beleöntik a zubogó vaslábasba, ünnep van, kiskarácsony meg nagykarácsony, édes főttkukoricát vacsorázunk, ha egyáltalán megfő, de általában olyan sokág fő, hogy belealszunk a várakozásba, hátha most mégis,

110

osztrákul az osztrákok sem tudnak, mondja Anyánk, senki nem tud osztrákul, mondja, a történelem elfelejtett osztrákul beszélni, csodálkozik, hogy erről a nyilvánvaló tényről nem értesült a saját elsőszülött gyermeke, a Monarchiában, na igen, akkor még talán tudtak osztrákul, legalábbis azt hitték, hogy osztrákul beszélnek, de hát hol van az már, a Reiner nagyanyátok például nemcsak beszélni, hanem énekelni is tudott osztrákul, szegény, szegény, hogy lehet valakit Jozefinának keresztelni, ha már nem volt kiút és meg kellett, a mi telepünkön Nadia Russo pilóta asszony meg Balotă úr osztrákul beszéltek egymással, vágták a nádat vagy kapáltak vagy a Párt boldog disznóit ganézták ki, mindegy, ők csak társalogtak szépen, finom osztrák kacarászások csipkézték a beszédet, amikor meg Adrian vagy Praporgescu ezredes szegődött hozzájuk, franciára váltottak és úgy folyt tovább az elegáns társalgás,

111

szakad a hó és a csend, éles vonyítások és sikolyok hasítják föl az eget, az első égréteg alatt a második égréteg feszül, a második égréteg alatt meg a harmadik, egészen a hetedik égig, ahol Pál, Gámliel hitehagyott tanítványa járt egyszer, de jobbnak látta visszatérni a rothadásba, a vonyításokat és sikolyokat, szerelmes farkasé vagy ragadozó madáré, már a második égréteg benyeli, nem marad utánuk semmi, az ég nem emlékszik a kiáltozásokra, legjobb esetben, csillagos nyári éjszakákon mondjuk, visszaküldi őket a földre, ilyenkor viszont, ha beáll a tél, magába fogadja és megsemmisíti valamennyit,

112

felmerül egy szó, most hallom először: felmenő, szép szó, osztrák felmenők, ez még szebb, ők a mi anyai gyökereink, mondja az elsőszülött, gyökér, mondja, gyökér meg felmenő, a judenburgi ősök, mondja, Anyánk csodálkozva ránéz, Judendorf, pontosan, ezt bistosan nem tőle hallotta, gondolja,  Apánk árulhatta el neki, mert egy elsőszülöttnek tudnia kell, honnan jött, Anyánk bizony elhallgatta volna, miért is hozná szóba azt, amit megemésztett az idő és elkevert hamuval, nincsenek rokonaink, sem itt, sem a barna hegyeken túl, sem Judendorfban, jobb ha kiegyezünk a valósággal, Apánk az egyetlen rokonunk, egy fogoly, mondja Anyánk, így alakult, érjük be ennyivel, nem vagyunk szegények, csak éppen nincs semmink,

113

Anyánk jól megtömi a kályhát, ünnep van, kivételesen néhány darab fát is dob a bádog éhes hasába, jó lenne, ha most megfőnne a kukorica és hiánytalanul kiengedné magából a méznél is édesebb levét, jó lenne, ha megpuhulna és mézet ontana nekünk, puhuljon meg az Isten szerelméért és ontson mézet, ha van Isten az egekben, mi addig Pătraşcuhoz megyünk éjféli misére,

114

vakfehér karácsony, vonulunk Anyánk mögött a töretlen hóban, én meg elképzelem a fölmenő osztrák gyökereket ahogyan fölfelé nyújtózkodnak mígnem belekapaszkodnak a szürke égbe, ahonnan a csillagok hullnak ránk törékeny és hűs hópelyhek alakjában, valami boldogságfélét érzek a torkomban meg a mellkasomban, megyünk fölfelé a Bukoviniak ulicáján, jobbra fordulunk a Surdulescu-bordei irányába, utána Lecuţa előtt élesen balra, és már meg is érkeztünk, a kukorica biztosan megfő, ott fog gőzölögni előttünk édesen, amikor visszatérünk,

115

a mise már elkezdődött, Pătraşcu pap gyertyák között bolyong és magában beszél, Romulus kántor megállás nélkül énekel, arcok villannak meg a sötétben, négy hangon éneklik a ráfelelő ááámiiint, soha nem hallottam ilyen szépet, Anyánk csak maga elé néz, nem énekel, nem vet keresztet, nem mond áment, nagyon messze van,

116

most megint Pătraşcu következik, megáll előttünk, és belefog a tanításba a szegény kis Jézusról, aki ott fekszik előtte a szalmán, lehajol, fölemeli a habitusát összefogó kötelet és a csomókra mutat, az első csomó a szegénység, a második a tisztaság, a harmadik az engedelmesség, mondja, ez a három csomó kísért el engem ide, mondja, de itt egy negyediket is kötöttem az övemre, nézzétek, ez a negyedik a szégyen, crăciun fericit, mondja, menjetek békével

Visky András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.