V. Gy.: Szomory Dezső. Idén, év elején elolvashattam végre a még 2008 végén kiadott Harry Russel-Dorsan-t, de első kiadása, ha van is az embernek példánya, már olvashatatlan. Szerintem Szomory könyve remekmű, sajnos, eddig más nem írt rajtam kívül az újrakiadásról.  

3. Ön kinek mely kötetéért ítélné oda 2009 Citrom-díját?

R. V.: Az édesszájú Darvasi Lászlónak a terjedelmét tekintve is mértéktelen Virágzabálókért.

V. Gy.: Publikációt mondanék, nem kötetet, Király Levente Ludas Matyi-átiratát az ÉS-ben. Ezek az egyszerű stiláris és tartalmi átfordítások, banalizálások minden poétikai erejüket elvesztették a kilencvenes évek elmúltával, kiszámítható poétikai panelek építik fel őket, sem a Ludas Matyiból nem mutatnak fel semmit semmilyen új fénytörésben, sem a jelenlegi megszólalás beszédhelyzetét nem körvonalazzák. Ez a nyelvhasználat tökéletesen érvényét vesztette, ezt példázta Király Levente írása, ezért jelölöm csak a Citrom-díjra, mert valaminek a folytathatatlanságát végleg világossá tette, önmagában nem volna irtózatos, csak érdektelen.

4. Mit tart az év irodalmi botrányának, illetve az év szenzációjának?

R. V.: Szenzációs tartom Hertha Müller Nobel-díját, és örülök neki, mert ezáltal fontos, eltusolt problémák nyílnak majd fel. Kukorelly Endre Ezer és három, avagy nőkben rejlő szív című regénye elég botrányos, mert az „avagy” után ígért izgalmas dolgokról alig mond valamit, azt is csak futtában, és mert önigazoló.

V. Gy.: A botrányközpontú irodalmi gondolkodást, ami a beszólt-nem szólt be kérdés segítségével értelmezi a kritikai folyamatokat, lehetővé téve, hogy az álbotrányokozás, a puszta beszólás, színvonalától, érvelésmódjának összetettségétől, megírtságától függetlenül. Nem tartom megvitathatónak, ezért jónak sem, például, a különben sokszor nagyszerű, okos, érzékeny Radics Viktória némely utóbbi kritikáit, ezek a szövegek a művektől csillagtávolságban beszélnek és elsősorban Radics néha – nem mindig – sematikus ideológiai preferenciáit teszik inkább világossá mint a tárgyalt szövegek sajátságait, célkitűzéseit, tétjüket. Ez baj, noha szerintem is minden valódi kritika világnézeti kritika is, de nem az ideologikus rugalmatlanságnak és figyelmetlenségnek ezen a fokán.
Szomorúnak találtam, hogy ebben az évben sem bontakozott ki érdemi vita Bezeczky Gábor Kulcsár Szabó Ernő tevékenységét tárgyaló könyvéről, a megszólalások némelyike túlzottan is kirajzolt bizonyos tudománypolitikai pozíciókat, ezeknek nem szabadna a vita részéve válnia, ha igen, akkor valódi intézménytörténeti, intézménykritikai szempontként és nem személyes sértettségként. Például a Farkas Zsolt meglepően üres írásában (mi tagadás, ilyenre nem is emlékszem többre Farkas briliánsan okos, szellemes kritikái közt): a kérdés, hogy miért nem idézi őt Kulcsár Szabó Ernő. Ugyanakkor nem szólalnak meg azok, akik megkísérelnék vitatni, cáfolni Bezeczky téziseit, és ezt őszintén szólva nem is értem. Miért van abban lényegében konszenzus, hogy ez a szakmai kérdéseket felvető könyv intézményi-politikai kontextusban értelmezendő? Miért nem követjük Bezeczkyt, miért nem szedik ízekre a könyvét Kulcsár Szabó Ernő tevékenységének hívei vagy maga a könyv főszereplője vagy bárki? Milyen nagyszerű vitát lehetne folytatni, mennyit tanulnánk egymástól, mennyit okosodnánk közben. Ebben az ügyben az egész magyar irodalomtudományos életnek kiosztanék egy citromdíjat, abban a kis részben, amennyire része vagyok, magamnak is, természetesen.
De nagyon jó, hogy megjelent A megtalált idő végre magyarul. 

5/a. Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, illetve internetes publikációjának?

R. V.: György Péter múzeumkritikái az Élet és Irodalomban meg az apjáról szóló esszéje ugyanott.

V. Gy.: Tamás Gáspár Miklós  Magyarok voltunk című írása az ÉS-ben nagyon fontos volt például.

5/b. Mit tart az év legizgalmasabb kritikai publikációjának? 

R. V.: Gaál József képzőművészeti kritikái az Élet és Irodalomban.

V. Gy.: A Holmi kritikarovata hagyományosan jó, a Műúté nagyon érdekessé vált, a Mancs „elsüllyedt szerzői” mindig nagyon erősek. 

6. Ön melyik írást tartja a Literán 2009 legjobb publikációjának?

R. V.: A kritikai rovatban megjelent írások. (Pl. Szegő János: Labdabiztos szövegjáték; Bán Zoltán András: Tapintatos depresszió)

V. Gy.: Szegő János barátom köszöntőírása a Nyitott Műhelyről igazi újságírói teljesítmény volt, szellemes, érzékeny. 

7. Kedvenc mondata 2009-ből? 

R. V.: Fordítom. „Az erőszak süket és néma, nem hallja meg a szellem üzeneteit, és a saját igazságát sem képes, ha van neki, közölni… Végül az erőszak szívében oly messze vagyunk a szellemtől, hogy semmi se moccan, semmi se hallatszik, semmi se látszik, semmit sem érezni, a szó sem születik többé, mintha, a szellem illúziójának híján, nem létezne a világ.” (Stanko Cerović)  

V. Gy.: Mondatok. „A háborút még meg lehet nyerni, szó sincs róla, és itt nem is vitatkozom. De az emberiség végleg letette a vizsgát, és siralmasan belehalt. Nem is baj. Már nagyon öreg volt." A Szomoryéi.