1. Mi jelentette az ön számára a 2009-es év legkatartikusabb olvasmányélményét? 

Károlyi Csaba : Darvasi László Virágzabálók című regénye.

2. Az ön számára ki volt az év felfedezettje?

K. Cs.: Vajda Miklós, 78 éves első  kötetes író, az Anyakép, amerikai keretben című memoár szerzője.  

3. Ön kinek mely kötetéért ítélné oda 2009 Citrom-díját?

K. Cs.: A Citrom-díjra esélyes könyvek olvasását legkésőbb a tizedik oldal körül félbe szoktam hagyni, így sajnos nem gyakran tudom megítélni, az esélyesek közül ki érdemli meg legjobban. Ha több mint tíz oldalt el bírok egy ilyen kötetből olvasni, akkor jobban látom, miért rossz, ha viszont kevesebbet, akkor a mű annál esélyesebb. Legutóbb Lévai Katalin Varázskertje háborított fel nagyon, de az még 2008-as, viszont azt hősiesen végigolvastam: szerintem garantáltan szörnyű. Ez alapján a szerző újabb műve is valószínűleg abszolút esélyes lehetett volna nálam, ha lett volna időm ilyesmivel foglalkozni az elmúlt évben.

4. Mit tart az év irodalmi botrányának, illetve az év szenzációjának?

K. Cs: Botrány: A Kertész Imre körüli újabb cirkuszt (én leginkább Radnóti Sándor Népszabadság-beli rövid kommentárjával értettem egyet).
Szenzáció: Lengyel Péter szelíd és szolid visszatérése az irodalmi életbe, köztudatba.


5/a. Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, illetve internetes publikációjának?

K. Cs.: Ez a kérdés rosszul van feltéve, mert nem lehet benne megemlíteni a hetilapos, napilapos publikációkat. Nem csak folyóirat és internet van. Léteznek fontos irodalmi publikációk az Élet és Irodalomban is, irodalmi kritikák, interjúk a Magyar Narancsban is például (milyen jó lenne, ha a Heti Válaszban is rendesen lennének!). Sőt még a Népszabadságban, a Népszavában és a Magyar Nemzetben, főleg azok szombati mellékleteiben is voltak izgalmas publikációk.

5/b. Mit tart az év legizgalmasabb kritikai publikációjának?

K. Cs.: A Pulzus című kritikai beszélgetéssorozatot, mely kötetben megjelent az idén, bár a kiadó trehánysága miatt alig kapható sajnos (az Írók Boltjában biztosan van). Egyik résztvevője voltam a sorozatnak, ennek ellenére azért merem mégis ezt említeni, mert az egész alapvetően Bárány Tibor, a JAK és a PIM érdeme. És a szituáció, amelybe itt hét kritikus került, lehetővé tett egy olyan megközelítést, hangütést, beszédmódot, amely szerintem nagyon kívánatos lenne általában a kritikai gyakorlatban. Ha a kritikus csak magában ül és ír, akkor nem tud olyan mértékben párbeszéd-helyzetbe kerülni, mint a valódi, nyilvános beszélgetéseken, éppen ezért én ezeket a nyilvános beszélgetéseket nagyon fontosnak tartom.

6. Ön melyik írást tartja a Literán 2009 legjobb publikációjának?

K. Cs.: Számomra a legizgalmasabb, a legérdekesebb és a hozzám legközelebb álló Dérczy Péter netnaplója volt. De elfogult vagyok, a szerző tizenöt évig volt az egyik legközelebbi kollegám.  

7. Kedvenc mondata 2009-ből?

K. Cs.: „Akarta a fene” (Nádasdy Ádám szövegében, melyet a melegfesztivál megnyitóján mondott, lásd: ÉS, 2009. szept. 4.).
(A képet Zsámboki Mária készítette)