hirdetés

Visy Beatrix: Madártávlat és halszemoptika (részlet)

2018. január 30.

Kritikusunk szívesen vállalja a legelső publikációk megmérésének kockázatát, hogy kiterjeszti érdeklődését a Magyarországon kívüli magyar irodalomra is, s erősen foglalkoztatják a női szerzők művei. – Visy Beatrix Madártávlat és halszemoptika című Műút-könyvét egy Ladik Katalinról szóló írással ajánljuk.

hirdetés

VISY BEATRIX

Közegellenállás

Ladik Katalin: A víz emlékezete, Kalligram, 2016.

 

A víz az élet: eredet és éltető elem, testünk része és mindennapos külső közegünk. A víz emlékezete az élet emlékezete, a bennünk élő múlt ösztönös hullámzása, zsigeri ölelése, a lét fodrozódása. De mi van, ha jéggé fagy, ha hópelyhekké foszlik?

Ladik Katalin a csapadék, a víz halmazállapotai mentén szervezi öt ciklusba A víz emlékezete című kötetét. A képlet azonban – szerencsére – nem ilyen egyszerű, mert a Víz terjedelmes nyitóciklusával párban a Felhő, Hó, Jég rövidebb egységeit követően a Plazma darabjai adják a versgyűjtemény nagy részét. A plazma a negyedik halmazállapot a szilárd, folyékony és gáznemű mellett, a záróciklus versei pedig sokrétűen mozdítják ki a kötet versvilágát a víz földközeli közegeiből, formáiból, megnyitják a szerző gondolatvilágát az univerzum, a „kocsonyás égbolt” felé, a világ teremtésének idő nélküli kezdetei, a párhuzamos világok, a meghatározhatatlan, gomolygó kozmosz, a világegyetem uralkodó halmazállapota felé. Ezek a versek a létezés és a nemlét, az életből kiveszés, az időből kihullás határainak, a test anyagtalanná, fénnyé válásának, sőt a nyelvnek, a költészetnek, a „téridő húrjain fennakadt Igének” kérdéseit is feszegetik, ugyanakkor a képzetek, jelentések nem szakadnak el az első négy ciklus emberi léptékétől sem, a sejtplazma sejteket kitöltő anyagától, az éltető víztől.

A plazmához hasonlóan a víz és különböző formái, a felhő, a jég, a hó sem azonosíthatók egyértelmű jelentésekkel. Ladik költeményei árnyalt és összetett motívumköröket mozgatnak, a vödörtől az óceánig, a testet ölelő lágy hullámoktól a fagyott, jég alatti világokig, a teremtés előtti, múlt nélküli pillanatig. Az embert körülölelő víz számos alakban és módon, az eső, a vihar, a tenger, a hullám változó intenzitásában és mozgásában, a vödör és a kút sekélységében-mélységében, a felhő szertefoszló álomképeiben, a köd homályában őrzi a múltat, az emlékképeket, a megélt érzelmeket, a női tapasztalatokat. A és a Jég darabjai jobbára komorabb jelentéseket hordoznak, a „most tél van és csend és hó és halál” sorra Ladik „nincs fény, se vers, se hó” felsorolása játszik rá, a „havas magány”, az örök hóesés, a felejtés gyakran a halál, a „fekete vasfóka” gondolatával, a test fénnyé foszlásával egészül ki.

A versekben nemcsak a víz közegei kapnak kitüntetett szerepet, a folyékony, gáznemű, elfolyó, elomló lágyság mellett mindig ott van a szilárdság, keménység is, az építő-pusztító erők felcserélődő mozgása, a különböző halmazállapotok találkozása, ütközése leggyakrabban a szikla, a sziget, a hasadék motívumaiban kap kifejezést, ezek minden egyes alkalommal variálják, átformálják az emlékezet működését és tartalmait, megszakítanak, társítanak, kiemelnek dolgokat és élményeket a víz változó formáival találkozva. Ladik költészetének jól ismert motívumai szintén tovább finomítják ennek az érett, letisztult kötetnek a világát, visszatérő elem a tükör mint az én hasadtságának, többféle létrétegének, az érzékinek, ösztönösnek és a tudatosnak, önreflexívnek visszaverődése; az angyal, a madár és a szárny, melyek leginkább a vágynak, a gyönyörnek képzeteiként vannak jelen; illetve a seb, a vágás, a hasíték, nem egyszer sárgálló mézzel itatva, melyek egyfelől a női test feltárulkozását, odaadását, a nemi szervek látványát, a vágy kitörési helyeit érzékeltetik, másfelől a mindezekkel kapcsolatos fájdalmat, kiszolgáltatottságot is.

A víz emlékezetében a természeti jelenségek, a világ alapelemei, különböző halmazállapotai és a női, sőt androgün érzetek, érzékek egymásra vetülnek, egyesülnek, a belső világ kozmikussá növekszik, az én az univerzum fényeibe, plazmájába foszlik, de sosem véglegesen, hiszen a megtapasztalt világnak, az emlékképeknek köszönhetően a tárgyi világ, a szenzualitás visszahúz az alapelemek, a víz, a levegő, a tűz és a föld közelébe. Mindez a külső és belső világot együttesen mozgató, egymásba át- és visszafordítható világtapasztalat leginkább a megszemélyesítés nyilvánvaló, de mégis látványosan elénk tárt, meglepő képeiben kap kifejezésmódot. A Ladik Katalin sokrétű életművéből ismert merész és karakán megszólalásmódot most sem kell nélkülöznünk, az avantgárdból táplálkozó szürreális, expresszív versnyelv intenzív és dinamikus kitörései, a gondolatok, az érzékiség, a vágyak pontos, mégis meglepő, friss megfogalmazása fogva tartják az olvasót, kortyoljuk szavait, a víz bármilyen formájában is legyenek azok. Mert minden elemi erővel, tengerrel, hullámmal, sziklával és áramlással szemben mégiscsak a legerősebb itt a nyelv közegellenállása.

A cím – mondja Visy Beatrix – „behatolási pont” az értelmezéshez. Kövessük hát útbaigazítását és alkalmazzuk őrá magára. Kötetének címéül szokás szerint egy bírálatának címét választotta. Nem lényegtelen, hogy ennek tárgya egy elsőkötetes erdélyi írónő – Láng Orsolya – könyve. Mindjárt megmutatja, hogy kritikusunk szívesen vállalja a legelső publikációk megmérésének kockázatát, hogy kiterjeszti érdeklődését a Magyarországon kívüli magyar irodalomra is, s erősen foglalkoztatják a női szerzők művei. Gazdag anyagát korántsem tölti ki ez a három tartalom – olvashatunk élő klasszikusokról, pályájuk delelőjén álló írókról, ismertebbekről és kevésbé ismertekről, valamint kritikus-társakról is bőséggel a kötetben –, de mindenesetre jellemző. A madártávlat és a halszemoptika egyaránt széles látószöget jelent, de mégis alapvetően különböző nézőpontokat; a cím az ilyesmire való nyitottságra utal. Visy követő kritikus, aki gondosan megmutatja a bírált művek szerkezetét, hogy aztán higgadtan mérlegelje működését, teherbíró-képességét. Követő, amennyiben nem kívülről jött elvárásokat érvényesít, hanem a művek saját normáit rekonstruálja és juttatja érvényre a bírálatban. Mi, olvasók pedig bizalommal követhetjük őt kritikai kalandozásaiban. Jó helyekre visz, és gyakran ismeretlen területekre. (Radnóti Sándor)

 

Visy Beatrix: Madártávlat és halszemoptika, Műút-könyvek 034, 2017, 327 oldal, 2500 Ft

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.