hirdetés

Vittek az összefüggések

2016. október 19.

30 éve jelent meg az Emlékiratok könyve. Október 12-én a Margó Fesztiválon Forgách András beszélgetett Nádas Péterrel a regény megírásának körülményeiről, egyáltalán: az Emlékiratok múltjáról, jelenéről és jövőjéről. – Helyszíni beszámolónkat olvashatják. 

hirdetés

(Látjuk Nádas Pétert 1972-ben az NDK miatt megszürkült és szürke, szürke Heiligendammban, ahol inspirációval feltöltve öngyilkosságának módozatai között szelektál. A depresszió mindenkinek jót tesz – egy felület, amely nem ad válaszokat. Mérnököknek talán nem. Egy statikus jelenséget egy dinamikus korszak süllyeszt csak betegséggé. Egy pszichológiai, írói és politikai válság ér össze, a gondolkodás és cselekvés tilalma. Valahol muszáj tagadni, ha máshol nem, az anyagon, az irodalmi formákon, a nyelven.)

(Látjuk a Kisorosziról 1984-ben Gombosszegre költöző Nádas Pétert. Itt van előttünk ez a TSZ-kockaház a mészből és agyagból tapasztott, görbe falaival, a töreges-trágyás tetővel, a több száz bevakolt szakadékkal, ezekkel a zalai darazsakkal, akik még napokig dongnak kínhaláluk közepette – építési áldozat. A nap nem nap, hanem munka, a monstrumhoz tartozó tonnányi jegyzetet pedig nem lehet rendesen kirakni a beázott nyári konyhába, ki kell ülni a fára szerelt öntözőkanna alá rakott mosakvóteknő mellé. És írni, írni a könyvet ebben a sártengerben, ezt a thomasmanniádát – maga az élvezet, az élet megcsúfolása. Itt lesz egy kis filigránnak tervezett kötetből monstrum, talán a Mészöllyel szembeni dac következtében, de biztos, amit a végtelenségig lehetett volna folytatni, véget ér. Camus, Pilinszky, Kurtág: elhagyni minden felesleget. Mit tekintünk feleslegesnek  és szükségesnek egy abszolút világkatasztrófa után? Hogy elérjen egy teljesen hiteles csúcspontig, kell a hatalmas előkészület a szövegben. Egy műban maximum hat-nyolc csúcspont lehet, a többi felvezetés, levezetés. Nem lehet helyből dobbantani – pont, ahogyan a szeretkezésben sem. Látszat és valóság különbségének kibontásához elengedhetetlen ez a spirálmozgás, ehhez pedig néha terjedelem kell.)

 

Fotók: Valuska Gábor

(Látjuk a hatvanas és hetvenes évek szocializmusát megreformálni kívánó mozgalmak irányában végtelenül szkeptikus Nádas Pétert. Nincs kereszténység szeretet nélkül, így nincs szocializmus a köztulajdonlás kollektív elfogadása nélkül sem. Az ember ösztönileg felhalmozó lény, nincs mit tenni. Alekszej Tolsztoj aszkétája is kiszökik esténként megdézsmálni a mézesbödönt. Aztán itt a siker – Németországban, még a rendszerváltások előtt. És a kaján hangok: ez egy német regény magyar nyelven. Nemzeti irodalmakban gondolkodunk, a világ ezen rég túl van, sőt, soha nem is volt ott. Magyarország tradicionálisan német oldalról akkulturalizált. A germanizmusaink, az iskolarendszerünk, a szociális rendszerünk, az antiszemitizmusunk – minden-minden onnan jön, semmi saját ezekben. Minden amit csinál, kilépés az izolációbol, kilépés arra. Viszik az összefüggések. Magyarul ír, európai topográfiával. Minden oda van kötve, ahova kötődik.)

(Látjuk Nádas Pétert a nyolcvanas évek végén, ahogyan a rendszer totális értelmetlenségben és kilátástalanságban már egy levelet sem tud feladni: nem ragad a boríték, aztán a ráragasztott celluxcsíkok sem, később már a kis fehét matricák, amelyek a pecsét helyéül szolgáltak is lefeslenek. Írni kéne már az államelnöknek, jelentse be a csődöt, ez már tarthatlan. Különben is: vége a fikciónak, semmi értelme már bármit is kitalálni. Marad non-fiction, az Évkönyv. Aztán jön maosita holland milliomos kiadó, mondja, hogy olyan nincs, hogy nem írunk regényt, olyan nincs. Tessék regényt írni, egyrészt mert azt nem lehet nem írni, másrészt meg azt lehet eladni. És tényleg: nincs az a korszak, amiért fel kell adni a hivatást. Így kezdi írni a Párhuzamos történeteket.)

(Látjuk Nádas Pétert, ahogyan a Párhuzamos történetekben újrapróbálja azt, amit az Emlékiratok könyvében nem sikerült véghezvinni. A próza örök kérdése: mi a regény? Mi élet és halál helye? A regény nem örökérvényű, a szerző, a körülmények és a felfogás alakítja – jelen esetben az én-nem-én-vagyok problematikája, a korszaké is ez, Kertésztől Esterházyig. Mindent kaptunk, semmi a miénk. Az én a tulajdonságok mátrixszerű összefüggése, és mint olyan, bűvöl és becsap. Látszat és valóság az antikvitás óta ismert játéka. Az ember nem hal meg, nem tud elég kicsi emberke lenni ahhoz, hogy ne legyen hatása. A történet elejéről és végéről beszélni felesleges, ott csak az ismeretlen nemlét van.)

 

(És látjuk 2016-ban Nádas Pétert, ahogyan Budapesten felolvas nekünk. Felolvas szalvétakeményítésről, beszáradt spermáról, lipótvárosi mosónőkről, bármiről. Irodalmi meditáció. Prózaterápia – kicsit kimossa a lelkünket. Kicsit kétségbe ejt, kicsit megnevettet, kicsit gyönyörű, kicsit unalmas, kicsit katarktikus, kicsit terjengős, kicsit szűkszavú, kicsit magyar, kicsit európai, kicsit mi vagyunk, kicsit idegen, kicsit avítt, kicsit hallottuk már mindnyájan, de ami biztos: most itt van, jelen van.)

Csete Soma

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.