Robinson Jeffers-fraktál

Mire Magyarország a közönségesség
öntőformájából is kifagy lassan,
mire Magyarország önként lemond  az összes
lakosáról, kiről ezért, kiről azért, és akiről
nem, az meghal, vagy meg se születik,
mire Magyarország egyetlen focipálya lesz
    a Bécsi kapu és a Sötét kapu között,
    és végre megnyerjük vesztett csatáinkat
    Bernben és Trianonnál,
addigra lehullik minden levél az égigérő fáról,
addigra egy mókus ellopja az utolsó C-vitamint,
    és a Bolyai-féle nem rendes, nem tanulható,
    nem tapasztalható téren egy holló repül át.

Sietsz a pusztulással: nem vádollak ezért,
    de kár érted:
ragyogj, pusztuló köztársaság!
A debreceni nagytemplomban egyszer
    kitettek már az ablakba:
    Isten feje alá gyűrt párna –
    nappal eszébe se jut.
De az arclenyomat lassan átrendeződik, kisimul.
    A korrupció sosem volt kötelező.
És a népnyúzás, népboldogítás se.

Ne akarjunk a latinok, sumérek, aztékok
    testvérei lenni!
Csak semmi kéjes kihalás, lelki szétrohadás!
    Ne leljük örömünket az önpusztításban,
öncsonkításban! Pedig milyen jó.

Több koldust a Parlamentbe! Több oroszlánt,
    több sast! Koronát minden fogra!
Aranykoronát! Ragyogjon a mosolyod,
    köztársaság!
                   

Vörös István