hirdetés

Zamahsáritól Hajnóczyig II.

2011. szeptember 3.

A nagyvizit második részében Szörényi László a számára legfontosabb öt irodalmi hatásról, a Krúdy nyomába eredő kocsmatúrákról, a szamizdat-Babitsról, a római nagyköveti poszt és Zrínyi összefüggéséről, a függetlenségről és a kedélyről, egy jámbor mackóról, Hajnóczy Péterről és Róth Miksa lányáról, a Jókai-olvasás gyógyító voltáról mesélt a Litera stábjának.

hirdetés

Litera: Ha visszapillantasz az eddigi pályádra, akkor mi volt a számodra legfontosabb terület vagy könyv? Melyek a súlyponti részek? Mi okozta a legnagyobb örömöt?

SZL: Megpróbálok ötöt kiemelni. Mindegyiknek megvannak a gyökerei a mélyben. Először is legyen az embernek egy nagy író barátja, akit orákulumnak tarthat. Apámnak ez Tamási Áron volt, nekem Mészöly Miklós. Tehát ez az első. Ott van az Arany-összes, mindent elolvastam a Tolditól az Arisztophanész-fordításokig. A harmadik a magyarországi latin irodalom tárgyköre, humanizmus, reneszánsz – ezt az egyetemnek és ifj. Horváth Jánosnak köszönhetem -, valamint a 18. századi barokk és neolatin-jezsuita irodalom és Rákóczi kora. És van még két olyan szerző, akiről szeretnék még sokat írni. Az egyik Kosztolányi, akit bűnös módon Babits után szerettem meg, egy ideig ugyanis Babitsot favorizáltam Kosztolányi rovására, aztán fordult a kocka. Az ötödik elem Krúdy Gyula. Éveken át voltak Krúdy-szertartások: a kollégistákat Lábass Bandi segítségével elvittük a Krúdy-regények mély világába. A kocsmatúrán azokat a helyeket kerestük fel, ahol vagy a regények játszódnak, vagy ahol a szerző élete látszódott.



Litera: Mondhatok egy hatodikat?


SZL: Parancsolj!

Litera: Ez a delfinológia: a filológiai rejtélyek, metanarratívák, cenzúratörténések, átíráshistóriák világa. Kulturális krimi és szakszöveg egyszerre.

SZL: Ez is visszamegy a gimnáziumig. Ekkortájt Babits verseit olvastam, és azzal kellett szembesülnöm, hogy néhány verset bizony kihúztak a szomszédos szocialista országok érzékenységére való tekintettel. Hát persze, hogy baromi kíváncsi lettem ezek után, hogy mi az, amit nem olvashatok, meg sem álltam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárig, ahonnét kikölcsönözhettem a Török Sophie-féle 1945-ös kiadást. Fogtam magam, és legépeltem az inkriminált szövegeket, és terjesztettem az osztálytársaim között.

Litera: Szamizdat-Babits.

SZL: Erről jut eszembe: egyszer Kenedi Jancsi, akivel rendszeresen beszéltünk az új szamizdatokról, megszólít itt a Móriczon: „képzeld, készült egy marha érdekes anyag arról, hogy mit hagytak ki Konrád Városalapítójából.” Erre röhögőgörcsöt kaptam, azt ugyanis történetesen én csináltam.



Litera: Amikor 1990-ben a Magyar Köztársaság római nagykövete lettél, tudtad, milyen fába vágtad a fejszédet?


SZL: Fogalmam se volt az egészről, nem voltam korábban vezető beosztásban. Nézzétek, azt tudtam, hogy tudok olaszul, ismertem Rómát, az itáliai kultúrát. De ezen túl majdnem minden meglepetés volt. Most írok egy könyvet, jövőre jön a Kortársnál, az lesz a címe, hogy „Éljen Kun Béla, Suzy nimfomán.” Ez a felirat ékeskedik a magyar követséggel szemben lévő villa kerítésén hosszú évek óta. „Viva Bela Kun, Suzy ninfomane.” A lényeget kifejezi. Gyerekek, ebben írom meg nagyköveti kalandjaimat.

Litera: Lélekben azért diplomata lettél arra az öt évre?

SZL: Kilencvenben a Tamás Gazsi a Külügyi Bizottság tagjaként a meghallgatásomon egy cédulát csúsztatott nekem: „Laci, megszavazlak, hogyha nem fogsz mindig trágár vicceket mesélni az Olasz Köztársaság elnökének!” Vásárhelyi Miklós pedig azt kérdezte ugyanitt, hogy mi a fenét fogok kezdeni ott az irodalommal. Azt válaszoltam, amit aztán tettem is. Éjfél után kezdtem el az irodalommal foglalkozni, és fent voltam kettőig. Aztán keltem hatkor, és estig ment a diplomatamunka. Késő este mindig olvastam. És ez valamelyest tanulmányút is volt: Zrínyit például, a politikus és az író kettős működését, Rómában értettem meg.



Litera: A mai rettenetesen megosztott politikai térben te egy olyan integratív személyiségnek számítasz, aki megőrizte a szuverenitását, az emberi-szakmai respektusát, az ép eszét, miközben nem tagadtad soha saját preferenciáidat, konzervatív attitűdödet.


SZL: A szakmai igazságok pártfüggetlenek. Igazi barátságomat nem tette tönkre soha a politikai ármány.

Litera: Erről is eszünkbe juthat a régi Mozgó Világ.

SZL: Pláne, hogy tereptanilag is közel esik hozzánk a Bertalan Lajos utca. A Mozgó Világ nagyon fontos! Bár már a Böszörményi úti szerkesztőségbe is jártam, amikor a Veress Miki volt a főszerkesztő. És egyszerre vagyok mind a mai napig jóban Berkovitscsal és Kulin Ferivel, Alexa Karcsival és Reményi Jóskával. A Mozgót az ősidőkben elkezdtem népszerűsíteni a kollégák között. A szerkesztőségben nagy dumák és nagy röhögések voltak.




Litera: A kortárs magyar irodalommal hogyan találkoztál? A kutató és a tanár mellett hogyan született meg az irodalomkritikus?


SZL: Legkorábban a filmmel, az animációs filmmel kezdődött. Amíg ki nem dobtak 1977-ben a cseh Charta aláírása miatt a Pannónia Filmgyárból, addig sorozatdramaturg voltam. Sok-sok filmről írtam. A régiekről tanulmányt, az újabbakról kritikát. Aztán összeismerkedtem a Jeles Andrissal, az egyik filmjének én írtam a forgatókönyvét. Aztán a filmet nem mutatták be.

Litera: És a kortárs próza?

SZL: Mészöllyel kezdődött, akit 1968-ban ismertem, az ő révén jött a többi barátság. De Nádasnak például Bojtár Bandi mutatott be. Megismertem Mándyt, Ferdinandy Györgyöt. Az Eötvös Collegium vezetője, Tóth Gábor, Isten nyugosztalja, megengedte, hogy kortárs írókat hozzak ide. Aztán volt, hogy feljelentettek, Gábor ilyenkor megvédett. Volt, hogy Grendel Lajost nem engedték be, ilyenkor felmentünk a Lábass Bandihoz, ott folytattuk a disputát. Később Szegeden is voltak hasonló beszélgetések. És persze rengeteget olvastam. A Termelési regényt például kéziratban, ugyanis az egyik itteni titkárnő gépelte. Utána rögtön meg akartam ismerni Esterházyt.


Litera: Hajnóczyról nagyon szépet írtál a Mozgóba. Vele milyen volt a viszonyod?


SZL: Néha nagyon nehéz volt őt elviselni. Éjjel kettőkor felhívott telefonon, és síri hangon közölte, hogy azonnal vigyek ki neki egy kötet Epiktétoszt. Mondtam neki: egy, nem jár a HÉV, kettő, sírnak a gyerekek. Aztán reggel vittem neki a könyvet az első járattal. Hát így. Nagyon szerettem.

Litera: Beszéljünk az Irodalomtudományi Intézetről. Ide, az Eötvös Collegiumba, 43 éve léptél be először.

SZL: Igen, első éves egyetemista voltam.

Litera: Ha pedig Sőtér vagy Szabolcsi kerül szóba, akkor a kezeddel az egyik vagy a másik szoba felé mutatsz. Mintha most is itt lennének.

SZL: A tárgyaik, a képeik itt vannak körülöttünk. Itt lógnak a falon. Gyertek, megmutatom!



(Ekkor a riporterek Szörényit követve, átmentek a másik helyiségbe. Itt a következőket látták: Móser Zoltán fényképe Mészölyről, Lábass Endre képe Sziveriről, Sőtér István egyik felmenőjének a nemesi oklevele, Bodnár Gyurika portréja, Eötvös József íróasztala, két Egry-kép, ezeket Keresztury Dezső szerezte, egy Barabás-kép hű másolata, Berény Róbert festménye Halász Gáborról, Klaniczay Tibor fényképe.)

Litera: Mennyit vagy itt az intézetben?

SZL: Kedd kivételével mindennap. A kedd a szegedi napom.

Litera: Irodád otthonos kuckó-jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint ez a mackó itt. Vendéghallgató, vagy státuszra van itt?

SZL: Ennek története van! A hatvanadik születésnapomon betoppant ide egy nagyon szép hölgy, K. Tímea, akit se előtte, se azóta nem láttam. Ajándék gyanánt kaptam tőle ezt a medvét. Egyik szegedi tanítványom árulta el neki, hogy nagyon szeretem a medvéket.



Litera: Ez a fajta vitalitás, korhelység kicsit ellentmond a filológusi attitűdnek, nem?

SZL: Magam se tudom, hogy ez hogyan működik nálam. Lábass Bandi sokat segített ebben. Egyszer a Horváth Ivánnal dumáltam, versekről, mi másról?, talán a trubadúrokról, valamelyik fapados kocsmában a Corvin mozi környékén, amikor odajött hozzám egy kamasz fiú. Hogy Ön véletlenül nem a Szörényi László? Az vagyok. A mozgó világos? Az. Iván ekkor elköszönt, a fiatalember pedig átadott egy hatalmas köteg verset. Akkoriban verset írt a Bandi. Nálunk jelent meg először a Lábass Bandi! Ő ekkor már lelkesen fotózta Budapestet és festett is. Később több kiállítását is megnyitottam. Vele kapcsolatban szinte kísérteties, hogy minden mindennel összefügg! Egyszer eljött az egyik Krúdy-előadásomra egy majdnem 100 éves hölgy, a Róth Miksa lánya, Amálka néni. Elmentem a lakására is, amely most a Róth Miksa Emlékház a Nefelejcs utcában, és akkor megkérdeztem, hogy miért tetszett eljönni az előadásra, Amálka néni? „Ne haragudjon, fiatalember, de én annyira szerelmes voltam a Gyulába...” De honnan is indultunk el?

Litera: Kapacitás, Lábass Bandi.

SZL: Igen! Aztán jöttek a kocsmatúrák, ahol általában nem rúgtunk be. Hosszúlépést kértünk mindenhol, hogy ne rúgjanak ki a kocsmából, és ne rúgjunk be a kocsmába'. Mi ott gyűjtöttünk és jegyzeteltünk.



Litera: Az olvasás elemi öröme, élvezete, kedélye folyamatosan fenntartható?


SZL: Amikor már nagyon beleásom magam egy tudományos ügybe, és csak szakirodalom, csak szakirodalom vesz körül, és lábjegyzetekbe botlok, nos, akkor fogom magam, azaz fogok egy regényt. Elkezdek regényt olvasni. Már az egyetemen tudtam, hogy filosz leszek. A marxizmusvizsgákra való készülés volt a legrettenetesebb. Mivel három szakos voltam, elég sok vizsgám volt. Be kellett ügyesen osztani a napokat. A marxizmusvizsgákra mindig egy egész napos tanulást szántam. Ilyenkor elolvastam egy Jókai-regényt. Ez volt a készülés. Éjszaka kettőtől ötig átnéztem a marxizmus-jegyzeteket, és reggel frissen-fiatalon levizsgáztam ötösre. Most is ugyanígy regenerálom magam. A Hiúság vásárát nemrég elolvastam újra, fel is fedeztem benne valamit. Most vettem észre, eddig úgy látszik, elkerülte a figyelmemet, hogy az egyik főszereplőnek a baráti körében ábrázolva van egy londoni osztrák nagykövet, aki egy birkaképű magyar herceg, Pétervárady, alias Esterházy Pál, a későbbi Batthyány-kormány király személye körüli, azaz külügyminisztere. Lehet, hogy tévedek, de kötve hiszem. Ennek akarok utánanézni valamelyik kritikai kiadásban.



Litera: Az újraolvasás milyen szerepet játszik az életedben? Szakmai okok vagy önépülés?


SZL: Jókor kérdezed! Döbbenetes élményem volt nemrég. Most voltam Vaján (Másodszor javítva a Baja!) egy konferencián, ahol Jókainak a szatmári békével kapcsolatos regényeiről beszéltem. A legfontosabb kettő, egymással genetikusan összefügg: a Szeretve mind a vérpadig és A lőcsei fehér asszony. Mindkettő merőben újnak tűnt, hiába olvastam őket korábban. 1979-ben volt egy infarktusom, Klaniczay figyelmeztetett: – Állj le, olvass Jókait! Befejeztem a folyó ügyeimet, aztán áprilistól nagyjából szeptemberig csak Jókait olvastam. Éjjel-nappal. Nagyszerű volt. Ehhez képest születtek meg most az újabb olvasatok, amelyek egy sokkal összetettebb, bonyolultabb, keményebb Jókait mutattak nekem, mint amit gondolnánk róla. Amit Jókai el akar mondani, azt el is mondja mindenképpen. Oroszokat szoktam még újraolvasni. Pár éve volt egy nagy Goncsarov-időszakom, belezuhantam az orosz lélekbe. Karácsonykor mindig May Károlyt olvasok, a Karácsonyt. Ez rituálé. Vagy tekintettel az ünnepre, Dickenst. A lényeg a könyv!


Fotó: Valuska Gábor

Jánossy Lajos - Szegő János - Keresztury Tibor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
kissate kissate 2011-09-11 13:53

"A lényeg a könyv!"