Závada Péter versei

2010. november 2.
A Litera bemutatja rovatban Závada Péter Anyaverspróba kettő, Augusztus végén, Regresszió, Aposztrófea, Nugát és Hommage á Pinocchio című verseit olvashatják.

ANYAVERSPRÓBA KETTŐ

Hegyes metszőfogad, eszelős, barna szemed,
Széles járomcsontod markáns vonala,
Ahogy az arcodból kiáll, előre mered
– Valóságosabb vagy most, mint valaha.

Huszonéves lehetsz, még boldog, amilyennek
Egy fekete-fehér képen láttalak.
Finom ívű vállak, telt és nehéz mellek:
Egy múltból s álomból formált lányalak.

Nézlek, és már sejtem, ez csak képzelgés lehet
– Hogyan is lehetnék veled egy idős?
Huszonnyolc éve te adtál életet,
S a szoba, a szék, az ágy sem ismerős,

A testtartásod sem - most könnyedebbnek látom –,
Kezed karba fonva ülsz a fotelben.
Tudom, most már biztos: nem lehet más, csak álom,
S félek, nem én téged, te álmodsz engem.


AUGUSZTUS VÉGÉN

                                 Szabó Marcinak

Már foszlik a fűben a lágy pihepaplan.
Már ömlik a toll a szalon teraszán.
Nagy szárny ma az éj: simogat szakadatlan,
Friss pelyhe lehull, kavarog dekaszám.

Szétrebben a fürge idő, s eliramlik,
Tust fúj, s hazatér, aki haknizenész:
Elhalnak a fákon az esteli sramlik,
Hűs talpam alatt kifehérlik a mész.

Ím, itt ülök újra e parkban a nyárral,
Hol messzire vágy a merész utazó;
Fúvószenekar: koraesti madárraj -
Elszáll: puha szélben a trombitaszó.

Ugyanígy szálltál te is egykor elébem,
Most én vagyok az, ki mohón hazavár,
S míg jössz, muzsikálok a lombok ölében,
Hol balga zenészeit űzi a nyár.


REGRESSZIÓ

Csak körvonal, pár elmosódó kontúr.
Nem gyújt bennem lámpát az érzelem.
Hájas homály dereng a ráción túl. 
Mi bánt s miért? Nem látom élesen.
Mélyebbre kéne ásni, hol vakond túr,
problémánk gyökeréig, édesem!
Ha nem szeretsz, mért követlek bolondul?
Mért van, hogy napra nap beléd esem?
Bár lent e nyirkos gondolat-talajban
se látom majd sokkal világosabban:
hogy bántanál, mért nem veszem zokon?
Tán mégis fölfelé okos haladni
a fényre, túl  a vak tudatalatti
halmozta, néma földrakásokon.


APOSZTRÓFEA

mit kaptál, nem a jellemem
külcsín vagyok, semmi más
csak te hitted, hogy kell legyen
a lét mögött identitás

nem számoltál a többivel,
bár formában nincsen hiány,
hogy vagyok, még nem tölti fel
kongó egzisztenciám

békülni nem volt hova
nem lehettem egyszerre
a fájás kiváltó oka
s önnön hazug gyógyszere

hogy szeretlek, csak nyers nyelvtan
s ki üres, részed nem lehet
semmim sincs, hát velem van
az hogy elengedtelek


NUGÁT

           „A Sztratoszférába feljutó vulkáni eredetű savak szintén
           elősegíthetik a gyöngyházfényű felhők kialakulását…”

a nyári űr ma díszdoboznyi bonbon
rumos, diós, kering a sok planéta
hegyekben áll a tejnugát a Holdon
zsebembe szárad édes olvadéka

de holmi krémre, mondd babám, ki gondol
e gejl, cukorkagyári hordalékra
te vagy, kiért ma fájva fáj a gyomrom
savaktól ég, akár az égi szféra

legyél csokimba málna-grannulátum
leszek csigádba jó fahéj, igérem
s ha jő papírod oldalán a dátum

mi majd bután kacagva, kéz a kézben
akár egy-egy falatka, föl-le járunk
a zord idő metál-protézisében


HOMMAGE A PINOCCHIO

ne hagyj így darabokba
az éjjel lapszabászat
már túráztatja tompa
körfűrészét a bánat

végleg lemorzsolódok
minden perc egy szálka
már nincs velem a dolgok
régi viszkozitása

csak fásulok itt richtig
míg az ablakban a gitt
kötögeti mint mindig
gumipulóvereit

széthullok mint a farost
ne nézd ősz-öreg arcom
várom a hajnalt, kisiparost
hogy összeragasszon

Závada Péter