Závada Péter

Tiszta vatta

Nyilvánvaló: osztozkodás a nyár is.
Hatnak itt a jól bevált vektorok.
Tócsába száll, megissza a kanális,
az útszéli medrekben elcsorog.

Az alvilágba hull a tiszta vatta,
körös-körül tapintható sötét
– a lomb a földnek végül visszaadta:
Démétér siratja Perszephónét.

Jákob Pestszentlőrincen

Nem jobb nekem, mint bárhol máshol, itt sem.
Mivé akartam, nem lehettem azzá.
Csak néz merőn, nem ismer rám az Isten;
zakója sár, vizes papír tapad rá,

nyirkos platánlevél. ellép mellettem.
Sapkája miatt sejtem, Ő lehet.
Tán szégyenlős – vele is megeshet, nem?
Ki híres, csak nagyritkán integet.

Ajánló vízhez

Mint tájfotó egy zsebbe készített
bédekker hátlapján, oly mozdulatlan
e szürke, délelőtti bódulatban
a part, a sáros víz s a félsziget.

Uszadék, kő: mind példanélküli
– csak most, csak itt –, egy eddig sosem látott,
nagy műgonddal rejtett, titkos világot
bontanak ki a töltés rézsűi.

Szemközt mohos, derékig vízben álló
fatörzsek, nád: egy tájhoz írt ajánló,
mit elkerült még a turistahad,

egy csupasz ág, egy hátára fordult hal
– s nem látszik még, hogy mit viszünk magunkkal,
s mi lesz, mi majd belőlünk ittragad.

Závada Péter: Ahol megszakad
86 oldal
Libri Kiadó, Budapest, 2012