hirdetés

Zeke Gyula: Mély nyomok

2018. október 3.

Kissé nyersebben fogalmazva, ennyi mindent senki sem olvasott és forgatott meg írásban és szóban, mint ő. Az emlékszámban ott található egy bibliográfia is, ami végül csak a saját negyvenhat kötetének leírását tartalmazza. – Az Ex Symposion Tarján Tamás számának szerkesztőjével, Zeke Gyulával beszélgettünk.

hirdetés

Tarján Tamás-emlékszámot állítottál össze az Ex-ben. Hogyan válogattad a szerzőket?

Tamás irodalmi kapcsolathálója kiterjedt és szövevényes volt, és szinte az egész élő magyar irodalmat lefedte. Én ennek csak egy kisebb szeletét láttam át, így máig aggódom, hogy fontos embereket nem kértem fel. Nagy segítségemre volt egyébként a nevek összeállításában a közeli barát, Reményi József Tamás, amit ezúton is köszönök neki.

Milyen jellegű szövegekből adódik össze ez a portré? Mennyire személyes emlékeken nyugvók és mennyire a tekintélyes, állandóan dolgozó kritikus munkásságát megvilágítók?

A nagyobbik részük emlék-írás, és még a személyes gyászmunka része. Ám ha meggondoljuk, egy évvel a halála után ez természetes is. Nincs még itt az ideje a távolságtartó szakmai értékelésnek, amely Tamás esetében ugye ráadásul legalább három területet érint, a szellemi én irodalomkritikai, irodalomtörténészi és színházi oldalát.

Feltűnő Tandori jelenléte a lapban, ő aláírásos rajzokat küldött...

Nagy boldogság nekem, hogy Tandorit szóra, azaz képre bírhattam. Nélküle nehéz is lett volna elképzelni a dolgot, hiszen kevés ilyen erejű, az övékéhez hasonló szerző-kritikus párost láthatunk a magyar irodalomban, még ha a régi halottakkal is számolunk. Nagy jót tett velem Tamás így a halálában is, mert hát tőle kaptam meg barátként a régóta már csak a szobájában élő Tandorit.

A te szöveged felidéz egy néhai társaságot, amelynek Tarján kulcsfigurája volt. Hogyan nézett ki ez a kör, számodra miként volt meghatározó az ő személye?

Igen, hát hogy ezt az emlékszámot én csináltam meg, pályán, azaz pályákon kívüliként, az is ebből jön, hiszen a fönt említett szakmák egyikének sem vagyok a részese. Mi ott annak idején, 1975 januárjától a közgáz hatalmas előadójában és a Csarnok sörözőben, régóta így látom már, a huszonhat éves Tamás első tanári alkotása voltunk. Azt hiszem, nem csak ő hagyott mély nyomokat bennünk, hanem mi is, egyetemre igyekvő és köréje gyülekező egészen fiatal emberek, őbenne. Tudomásom szerint ilyen jellegű, s bizonyos rituálékban máig élő diáktársaságot nem hozott létre többé életében, miközben persze tanárként nyilván rengeteg emberben hagyott mély nyomokat. Nekem azt is elárulta, hogy annak idején regényt is írt rólunk, ezt azonban a személyes érintettségek miatt tudomásom szerint soha nem próbálta meg publikálni, bár ebben közrejátszhatott az önmagával szemben is pontos ítélet, tehát hogy tudta magáról: paródiát tud írni, nagyon is, de saját prózát nem. Ha majd egyszer előkerül a kézirat a hagyatékból, és mondjuk én is láthatom, biztosan nem lesz érdektelen élmény szembesülnöm a lassan négy és fél évtizeddel ezelőtti énemmel...

Milyen helyet írnak körbe a szövegek, amely csak Tarjáné volt a kritikai életben?

Hát, úgy látom, hogy a hiányok mellett, ez is elég pontosan kirajzolódik. A mai magyar irodalmi és színházi életről – talán még két-három embert nem számítva – senkinek nem volt ilyen mély és széles áttekintése és naprakész kritikai viszonya. Kissé nyersebben fogalmazva, ennyi mindent senki sem olvasott és forgatott meg írásban és szóban, mint ő. Az emlékszámban ott található egy bibliográfia is, ami végül csak a saját negyvenhat kötetének leírását tartalmazza. E kötetekben a maga által legfontosabbnak tartott kritikák, pályaképek és elemzések egy jó része ugyan olvasható, ám ez a bibliográfia – melyet Kakasy Judit könyvtáros, a fönti társaságunk egyik tagja készített – eredetileg jóval terjedelmesebb volt, mert Judit megpróbálta összeszedni a kisebb, kötetben meg nem jelent írásokat is. Bozsik Péter barátom azonban – a velünk a 100. számát kiadó Ex Symposion főszerkesztője – kétségbeesett, amikor meglátta, hogy ez nem egy tudományos folyóirat, és nem tehetünk bele egy olyan bibliográfiát, ami a lap felét kitölti. El nem vész ez az anyag sem, mert formálódik egy Tarján Tamás honlap, majd oda tesszük. Így jó ez azért is, mert a bibliográfia úgyis folyamatosan bővülni fog, hiszen Tamás 1971-ben kezdett el publikálni, és a számítógépes korszak előtti anyagot jóval nehezebb összeszedni. Te most csak engem és Tarjánról kérdezel, de el kell mondani, hogy így jött létre a szép társbérlet is a lapban, s kerültek be a Ladányi István szerkesztette, igen színvonalas játék-blokk szövegei. Tandori így például egyáltalán nem tervezett módon is átfogja a számot, én vele indítok, István pedig Bedecs László Tandori tanulmányával zár.

Mely írások leptek meg leginkább, amelyek eddig esetleg nem hangsúlyozott szempontokat vetnek fel Tarjánnal kapcsolatban?

Meg egyik sem lepett, hiszen a szerzők ismeretében nagyjából sejtettem, hogy milyen szövegekre számíthatok. Mégis kiemelném a Csáki Judit által nyújtott igen beszédes portrét, illetve Sándor Iván szövegét, akinek Tamás – a jelek szerint egyetlenként – mégiscsak elmondta, tudja, hogy vége van. Ha a meglepetést kérded, hát leginkább maga Tamás lepett meg, mégpedig avval az interjúval, amelyet Török András idéz írásában. Fejtegetése az irodalmi életben való „bennlét"-ről, nyilvánvalóan túlzó szerénysége a saját szerepét illetően és fénydús meglátásai ennek a nehezen megfogató, állandó mozgásban levő valaminek a természetéről utólag is lenyűgöztek, pedig eléggé ismertem az észjárását, és sokat hallottam beszélni őt.

Hogyan látod, milyen Tarján-kép bontakozik ki az Ex-számban?

Azt hiszem, az írások olvastán azok is meglehetősen közeli képet kapnak róla, akik nem hallhatták és ismerték. Szinte mindenki kiemeli páratlan verbalitását, hogy tehát olyan színvonalon adott elő és beszélt, ahogyan más írni sem tud. A bemutatót avval kezdtük, hogy megnéztük a youtube-on egy konferencia-előadását Herman Ottóról, szomorú szemmel és tátott szájjal. Szóval az tényleg káprázatos volt, ahogyan beszélt, ahogyan, és amilyen színvonalon. Nem tudom, milyen állapotban van most a rádió és a köztévé hang- és filmtára, de nagyon fontos volna a szerepléseit összegyűjteni és hozzáférhetővé tenni. Én az emlékszámban szerettem volna minél több oldalát felmutatni, s ez, azt hiszem, részben legalább sikerült. Írást talál az olvasó a rejtvénykészítő T. T.-ről, fölvillan a sportmániás oldala, és az Óbudai Társaskörben az utóbbi két évtizedben tartott nagy sikerű estjei is. Az mondjuk egyszerre szívszorító és felemelő közelkép, hogy Tamás estet tart a már halott Esterházyról (nem sokkal a saját halála előtt), és utána – amint arról az igazgatónőnek írt köszönő levelében beszámol – a Kéhliben az est négy, számára ismeretlen hallgatója áthívja az asztalához...

Milyen léptékű figurával lettünk kevesebbek az ő távoztával?

Az eddig elmondottak, illetve az emlékszámban leírtak mellé tenném még a hihetetlen munkabírását, hogy tehát ez az ember nagyon sokat dolgozott életében. Szó volt az életmű igen gazdag írott oldaláról, ám ő ugye mérhetetlen mennyiségű munkaórát töltött a katedrán és a szemináriumi termekben, rádióban-tévében, bemutatókon-pódiumbeszélgetéseken, kultúrházakban és mindenütt, ahová hívták. Emellett szinte minden este színházban ült, keveset aludt, sokat írt, rengeteget szerkesztett, miközben csendes munkalázban megitta a magáét. Ilyen ember biztosan nem lesz még egy, ám tudjuk, evvel keveset mondunk. Szerintem fönnmarad a neve akkor is, mint mondjuk Schöpfliné, ha olvasni talán kevesebben fogják, és ha nem fűződik is a nevéhez irodalmi nemzedék-teremtő karizma.

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.