hirdetés

Zeng!

hirdetés

Hétfő, maga már odaát, de itt, vagyis mindenhol. Nem lehet megtalálni, de keresni sem kell. Kivilágosodott. Kivirradtig. Mentem haza, vagyis mentem volna, a Gellért térnél leszállítottak a villamosról, bombát találtak a körtéren. Leállt a forgalom, megbénult a város. Teste? Hm... Biztosra veszem, hogy ezt maga csinálta.
     
     Éjszaka rosszul voltam, a kártya azt mondta, most dől el. Vitte magával az egyik részem. Valami keskeny résen fúrhatta át magát, alig fértem. Aztán megnyugodtam. Nem éreztem semmit, megfájdult fogam... Jobb hátsó koronás, pedig nem volt már benne élet...
     
     Egyszer azt mondtam magának, sose fejezze be a halálnaplót. Makacs volt, nagyon akart élni? 
     
     Maga az anyám. Vagy valami ikerfajzat. Túlságosan tisztelte a koincidenciát. 1993. június 3-án halt meg az anyám. Sosem mertem elárulni, hogy pont a maga születésnapján. Tíz év telt el, és maga megint csak megjátszotta a 3-ast, csak hozzátett egy nullát. 30-ára virradóra... Magától kitelik, hogy harmadnapra... Rettegtem, amikor azt mondta a telefonba, pénteken. Pont azon a napon mentem fel magához - utoljára láttam -, amikor az anyám született. Kicselezett, nem aznap halt meg, de épp 56 volt, mint az anyám.
     
     Amikor meghalt az édesanyja, kezdtünk beszélgetni, sokat és jólesőt. Ez volt az a kapocs, ami kellően domesztikált és megformált teret adott, hogy a maga számomra félelmetes és hatalmas lénye az én rettegő kicsinységemmel találkozhasson.
     
     Szerelmesek voltunk magába. És maga szerelmes volt belénk. Így többes számban. Mint a legnagyobbak. Állt a színpadon, és mi mindannyian biztosak voltunk, hogy csak nekünk énekel, külön-külön.
     
     A szerelem volt a lényeg. Szerelmesnek lenni a prófétába a Mint különös hírmondóban, amikor azt mondja, "Ősz van", és amire maga azt: "Térjetek meg". Szerelmes lenni az ünnepbe, ahogyan Gadamer értette, a Don Giovanniba, Musilba, Flaubert-be, A nagy zabálásba, a bálna szemébe. Szenvedélyesen jelen lenni a tárgyban, elragadtatódni.
     
     Bildung, kérem alássan...
     
     És közben röhögni magunkon. Kajánul, drámaian, a saját pojácaságunkon, azon, hogy nem vagyunk több, mint majomkodó ripacs, egy rossz burleszkszínész a saját életünkben.
     
     Bohózat, opera, buffa - áriázni egy szappandobozon...
     
     Meg hallgatni, sokat hallgatni. Ahogyan maga végighallgatott egy órát a katedrán. Másfél óra teli csönd - kínos, idegtépő, megalázó, megsemmisítő, nevelő, sikító csönd a maga szikrázó égboltja alatt... 
     
     Vonzások és választások-órán a másolásról beszéltünk. Amint Ottilia jegyzi Eduard sorait. Másoltunk, én piros tintával. Írtam egy könyvet, már nem volt ideje észrevenni, hogy nem én beszélek benne. Másolok.
     
     Ugye, nem halok meg, ha írok?
     
     Volt, hogy sokáig nem hívtam, nem mertem magához közel kerülni, túl sok volt, erős, átható, eltiport, mint a zene. Mozart, Beethoven, még Mahler is. Nyitott mellkas, hasadt lélek, csont és velő.
     
     Dühös volt rám, maga miért nem hív, kérdezte. Látott valamit a csillagaimban? Nyolcas ház, halál és nemiség. Nem, nem láttam, Mester!
     
     Orpheusz-szonettek, összeomlás, sár - "a sár az Ottlik Iskolája, Móricz Sáraranya is, és Kosztolányi, az országot pereméig elöntő végítélet az Nádas Meséje a tűzről és a tudásról, Krasznahorkainál Az utolsó hajó és Radnóti "bűntelen csecsszopói" és József Attila "ordítottam, toporzékoltam" gyermekhangja stb. Sok. (...) Végül a legsúlyosabb érintkezés A szív segédigéivel: "egyszerűen be kellett volna feküdnie az asszony mellé, átölelni, simogatni, becézni, babusgatni, és addig tartani, átkulcsolni, gyűrni, gyömöszölni, gyúrni, amíg vagy széjjel nem mállik a kezei közt, vagy föl nem éled... ez a sár! ...ez a sár! (Drága öreg barátom. Szeretlek.)""
     
     Péntek óta tudom, hogy van test és lélek. És hogy külön. Mert akkora erőt - a szemében, a szívében, a fejében - hogy is tudott volna nem észrevenni a maga romló teste, ha nem úgy, hogy külön volt? A sötétség a fényt...
     
     Mondja meg, miért vagyok én azóta állandóan éhes?
     
     Írtam egyszer egy dolgozatot az Utolsó szivarról, elveszett. "P. E. G., nyugalmazott vezérezredes halni készül", valahogy így kezdődött. A meghalásról szólt, hatalmas betűkkel ráírta, hogy "Zeng". Zeng! Igen, Mester, hallom.
     
     
     
     

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.