hirdetés

Zsidó apám, a Fideszes siksze

Susan Faludi: Előhívás, 2018. Libri, ford. Merényi Ágnes

2018. július 24.

Az apa nemváltását a hattyúvá változó rút kiskacsa, a magát nagymamának álcázó transzvesztita farkas, vagy a saját képmással való azonosulás felől lehet felfogni? - Susan Faludi Előhívás című könyvéről Feró Dalma írt kritikát.

hirdetés

Susan Faludi, a magyar származású Pulitzer-díjas újságíró Előhívás című kötetében arra vállalkozik, hogy apja hétköznapinak nem mondható élettörténetét, és annak szerves részeként magyarság, zsidóság és nem(iség) kérdéseit tárja fel. Faludi izgalmas nyomozása során az "identitás" - korunk egyik uralkodó hívószava - bizonytalan témakörét bontja ki választás és kényszer, emlékezés és felejtés ellentmondásai mentén.

Faludi tíz éven át tartó nyomozása 2004-ben kezdődik, az apjától való eltávolodás két és fél évtizede után, amikor a Budapestre visszaköltözött apa emailben értesíti lányát, hogy nemváltoztató műtéten esett át és Stefánieként (Stefiként) született újra. Az apa arra kéri vagy inkább szólítja fel lányát, hogy írja meg történetét afféle Andersen meseként. Faludi ehelyett tényfeltáró újságírói módszerekkel lát neki a szabaduló- és átváltozóművész Houdinihez hasonlított apja élettörténetének megírásához, a szinte lehetetlenre vállalkozva.

Apja ugyanis egész életében az átváltozás, tettetés, manipuláció és csalás nagymestere volt. A gazdag, ám szeretetlen zsidó családban felnövő, a vészkorszakot kamaszként átélő István a túlélés, megfelelés és érvényesülés érdekében megtanult hihetően szerepeket játszani. Így mentette meg szüleit a nyilasoktól egy nyilas karszalag és egy töltetlen puska segítségével, így kreált magának dániai kiküldetést a kommunista uralom elején, így játszotta el a sértett férj szerepét Susan anyjával szemben, és a nemváltoztatást is csalások és hamisítások sorával sikerült elérnie. A háború után a nevét Friedmanról az "autentikus" magyar Faludira változtató, és a kommunizmus elől először Brazíliába majd az Egyesült Államokba emigráló István (Steven) fotósként és retusőrként csinált karriert, az általa trükkfotónak nevezett képmanipulációs technikáit különösen a kor meghatározó divatfotósai vették igénybe. Susan nyomozásának nehézségét az adja, hogy míg apja egész életében a hibák elrejtésén ügyködött, az ő munkájának épp a hibák megmutatása a lényege.

Tények és fikció, valóság és manipuláció, autenticitás és átváltozás feszültsége húzódik végig a köteten. Már a mottók felvetik a kérdést: az apa nemváltását a hattyúvá változó rút kiskacsa, a magát nagymamának álcázó transzvesztita farkas, vagy a saját képmással való azonosulás felől lehet felfogni? Susan, aki a dölyfös zsarnokként uralkodó, férfi előjogait erőszakkal kikényszerítő apja hatására lett feminista és a kötet írása okán tett első budapesti látogatásakor is az apja teljes kontrollja és felügyelete alatt él, kétkedve fogadja apja veleszületett női identitását. A nemváltást egy újabb falnak látja, amelyet fantomszerű apja húzott maga köré és amelynek showelemeivel (például lánya számára rendezett napi ruhabemutatóival) csak még jobban elvonja a figyelmet a függöny mögötti nagy varázslóról. Apja, sejti Faludi, kész szerepeket, például az amerikai álom családapájáét, majd nemváltása idején a férfifantázia alkotta női sztereotípiákat ölti magára (például internetről letöltött fotókba montírozva saját arcát).

Susan apja személyes-családi környezetének és a tágabb társadalmi-politikai közeg egymástól elválaszthatatlan történetén keresztül próbálja megérteni apját és átváltozásait. Áttekinti többek közt az erőteljesen asszimilálódott és magyarságára büszke (sőt a magyarságot nagy részben feltaláló) magyar zsidóság bűnbakká válását és "tudatzavarát" Trianon után, valamint a nőies, fizikailag és pszichikailag gyenge, gyakran homoszexuális és emiatt agresszív zsidó férfi antiszemita sztereotípiáját. Körvonalazza az amerikai férfiasság világháború utáni állítólagos válságát a homogenizáló, domesztikáló fogyasztói társadalomban, a transzszexualizmus szexológia általi megteremtését, és a rendszerváltás utáni magyar identitás-újraértelmezéseket.

Az identitás kérdései nem csak apja történetének kontextusát, hanem magát a témát is adják. Az identitás az, amit választunk, vagy ami elől nem menekülhetünk? El lehet-e választani a rajtunk kívül álló meghatározó tényezőket a belső azonosságérzéstől? Mi hajtja az "átváltozásokat" és milyen árat kell fizetni értük? Faludi számára a(z) (ön)csonkítás az identitás problémakörének központi motívuma. Ezt a fizikai öncsonkítás fantáziái fejezik ki legteljesebben: például Erik Erikson öngyűlölő zsidó páciense a plasztikai sebészetben látja a felszabadulást, Oskar Panizza átoperált zsidóról szóló antiszemita gúnyregényében időlegesen meg is valósul a transzgój átalakulás. A transznemű én-elbeszélések központi eleme az átváltozás előtti, szexuálisan túlfűtött én halála, újjászületése és megváltása az új deszexualizált, gyermeki én által.

Faludi nem csak a különböző identitásformációk összefüggéseire, hanem azok párhuzamaira is rávilágít. Az identitás jelmez, amely elfedi a bizonytalanságokat és ellentmondásokat, idéz az identitás irodalmából. A személyiséget alakító összetett vágyak, konfliktusok és sérelmek, az egyént (de)formáló társadalmi, gazdasági körülmények és a történelem kibogozása helyett az identitás egyetlen univerzális csodaszert kínál fel. Egy identitás abszolúttá tétele belső zsarnokság, amely letagadja a nemkívánatos történelmet, újrastrukturálja az ént és a világot, írta Erik Erikson, aki ugyanebbe a hibába esett zsidóságát megtagadó ön-genezisével. Ahogy a kötet rámutat, a Fidesz és a Jobbik nemzeti identitáspolitikája, mint a valós gazdasági-társadalmi problémákkal való szembenézés elleni elixír nem is annyira különbözik a vele szembenálló transznemű identitáspolitikától, amely szintén abszolút és megkérdőjelezhetetlen státuszt követel az identitásnak, és az áldozatiság és hősiesség narratíváival elfedi a bonyolult élettörténetek, a nemen túlmutató motivációk komplexitását. A transzneműség, amelynek kifejező szimbóluma Frankenstein múlt nélküli szörnye, korunk identitásfixációjának talán legkifejezőbb példája.

De vajon mi motiválta a Fideszes István/Stefi nemváltoztatását? A múltbéli erőszakos tettei alóli felmentés vágya? A férfiként való elbukás? Az áldozati státusz, a különlegesség-érzés, vagy a valahová tartozás vágya? Vallása megtagadása?

Faludi felveti, de megválaszolni nem tudja ezeket a kérdéseket. Sötétben tapogatózik, értelmezhetjük a kötet eredeti címét. Sem apja holtteste, sem a megtalált hivatalos iratok, sem apja múltjának tárgyi bizonyítékai nem kínálnak önmagukban végső magyarázatot apja életének rejtelmeire. A kötet egy élettörténet megragadásának lehetetlensége melletti tanúságtétel. Ha az identitás keresése a háború utáni Amerika Szent Grálja, ahogy Faludi írja, az Előhívás éppen egy identitásokba beskatulyázott élet küzdelmeit, vágyait és attól elválaszthatatlan társadalmi kontextust igyekszik kibontani mint a keresésmítosz ellentétes irányú, lehetetlen küldetést vállaló példája. Az Előhívás kiválóan megírt, a magyar olvasók számára is izgalmas és releváns kötet, amely bár épp a jelenkori magyar identitásformációk geopolitikai beágyazottságát hagyja kifejtetlenül, így is rendkívül fontos kérdéseket vet fel a magyar történelemmel és a közelmúlttal kapcsolatban.

Susan Faludi: Előhívás, 2018. Libri, ford. Merényi Ágnes

Feró Dalma

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.