hirdetés

Zsonglőrködés a történelemmel

Daniel Kehlmann: Tyll Magvető, 2018, Budapest, 416 oldal, 4999 Ft, fordította: Fodor Zsuzsa

2018. április 19.

Az illúzió művészetével foglalkozó Kehlmann új könyvében maga is bűvészt játszik, hiszen úgy építette fel a regényét mint egy jól kimunkált zsonglőrmutatványt. - Daniel Kehlmann Tyll című regényéről Forgách Kinga írt kritikát.

hirdetés

Bár Daniel Kehlmannt alapvetően olyan kísérletező szerzőként tartják számon, aki állandóan felülírja a műfaji kereteket, a regényeiben vannak motívumok, amiktől nem tud elszakadni. Ilyen az illuzionista figurája is, amely történetről-történetre transzformálódik könyveiben, hol úgy jelenik meg, mint művész vagy varázsló, hol pedig mint egyszerű csaló.

Amikor a „német irodalom csodagyereke" három évvel ezelőtt a Könyvfesztiválon járt, Forgách András rá is kérdezett erre, s Kehlmann elmesélte, hogy az illúziók világa mindig is erősen foglalkoztatta, már gyerekkorától kezdve tanult bűvészkedni. Arról is besszélt, hogy szerinte a bűvészetnek van művészeti értéke, ahogy a szélhámosságnak is van esztétikai dimenziója, hiszen a csaláshoz és a hamisításhoz nem kis kreativitásra van szükség.

Ezek után nem meglepő, hogy új regényében, a Tyllben ismét az illúziókeltés művészetével foglalkozott, s mindehhez a németek egyik legfontosabb népi hősének, Till Eulenspiegelnek a legendáját idézte meg. A tizennegyedik században élt „német Toldi" paraszti családból származott, s a társadalom nagy kritikusa volt. Vicces – néha trágár – csínyekkel figurázta ki az akkori rendszert. Igazi népmesei figura lehetett, számos vélt és valós történet keringett róla, amelyeket a tizenötödik században összegyűjtöttek, majd később több nyelvre is lefordítottak. A tréfacsináló szegénylegény kalandjai sok művészt megihlettek, Charles De Coster belga író regényt, Strauss szimfonikus költeményt írt róla, de opera is született a történetéből.

Kehlmann a gyerekkortól az idős évekig beszéli el a híres vándormutatványos életét, akit mint korabeli celebet mutat be. „A bakon viszont egy férfi ült, akit tüstént felismertünk, holott még sosem járt erre, és amikor az első néhány ember feleszmélt, és a nevét kiáltotta, másoknak is eszébe jutott, s hamarosan mindenfelől hallani lehetett, sok-sok hangon: 'Itt van Tyll!', 'Eljött Tyll!', 'Nézzétek csak, itt van Tyll!' Nem lehetett más." (8.) Története szerint a későbbi „szupersztár" egy szegény molnár-házaspár egyetlen gyermekeként jön világra. Még egészen fiatal, amikor a tudományokkal és a gyógyítással foglalkozó apját jezsuita inkvizítorok elfogják, majd némi kínvallatás után boszorkánynak bélyegzik és halálra ítélik. A kisfiú ezután dönt úgy, hogy barátjával – a szabadságra vágyó Nelével – útnak indul. A két ügyes gyerek vándormutatványosok mellé szegődik, megtanulnak énekelni, színészkedni, kötéltáncolni és zsonglőrködni, később pedig önállóan járják a világot különleges attrakcióikkal.

Bár Kehlmann friss – sokak szerint eddigi legjobb – könyvét a valós alapok és a harmincéves háborúról szóló betétek miatt lehetne történelmi regénynek is nevezni, mégsem igazán az. A szerző magukat a tényeket is elég szabadon kezelte, a Tyll-mítoszt például áthelyezte a tizenhetedik századba, a harmincéves háború idejére. A történelmi időpillanat megválasztása kétségtelenül jó döntés volt, mivel az egész Európát érintő több évtizedes vallásháború elbeszélése erős aktuális felhangot ad a műnek. Ennek is köszönhető, hogy könyv első mondata, az utóbbi évek egyik legerősebb regénykezdése: „A háború mind ez idáig még nem ért el hozzánk." (7.)

A Tyllnek tehát erős valós háttere van, mégis jobban hasonlít eposzra, mint történelmi regényre. Van egy különleges tulajdonsággal megáldott főhőse, aki járja a világot, elkápráztatja az embereket, kiforgatja a szokásokat, emberfeletti képességekkel rendelkezik és nagy tetteket hajt végre. Kehlmann azonban – szokásához híven – csavar egyet a műfajon, hiszen az ő főszereplője nem egy Odüsszeusz-típusú király, akit az istenek támogatnak, hanem egy bolond, aki minden valószínűség szerint az ördöggel cimborál. A (kifordított) eposzi jelleget erősíti a sok fiktív és mitikus réteg is, Tyll univerzumát manók, sárkányok, beszélő szamarak és más különleges lények népesítik be. A legkülönösebb földöntúli teremtmény persze maga a főszereplő, aki abból él, hogy elkápráztatja és megtéveszti az embereket.

A Tyll a bolondság és a szabadság regénye, amely ebben a történetben szinte egy fogalomnak tűnik. A bolond az egyetlen, aki minden körülmények között kimondhatja az igazságot, akinek nem kell betagozódnia a társadalmi rendbe, és akitől az aljasságot is elfogadják tréfának. Tyllt mindenki bolondnak tartja, ezért megengedheti magának, hogy bolondot csináljon az egész világból. „De aztán megértették, hogy minden mutatványos egy kicsit ördög, egy kicsit állat és egy kicsit ártalmatlan is egyben (...)" (272.).

Az illúzió művészetével foglalkozó Kehlmann új könyvében maga is bűvészt játszik, hiszen úgy építette fel a regényét mint egy jól kimunkált zsonglőrmutatványt. A lineáris elbeszélés helyett mindig újabb és újabb szereplőket, illetve lazán kapcsolódó szálakat „dob be" a történetbe, majd ezeket görgeti, forgatja, míg össze nem áll Tyll Ullenspiegel legendás élete. Az attrakció mesterien sikerült, hiszen egy olyan sokrétegű eposz született, amely egyszerre mesél múltról és jelenről, képzeletről és valóságról, bolondságról és igazságról.

Daniel Kehlmann: Tyll, Magvető, 2018, Budapest, 416 oldal, 4999 Ft, fordította: Fodor Zsuzsa

Forgách Kinga

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.