hirdetés

Belépés

Spiegelmann Laura: Édeskevés

A Magvető Kiadó ajánlata

Nem tudható, kit rejt a név, a regény alapjául szolgáló szövegek blogbejegyzésként jelentek meg. Az írás itt nem önművelés, passzió, becsvágy, pénzkereset, hanem utolsó tét… Felkúszott a földi poklok egyik kies tornácára, megformálni a megformálhatatlant.      Az egymás után jelentkező fiatal író(nő)k között, messze túl a pöttyös könyves szépelgésen, divatzilált szingli-sirámon, akarnok feminizmuson egy elemi tehetséget üdvözölhetünk.
Író: Spiegelmann Laura
Cím: Édeskevés
Kiadó: Magvető Kiadó
Terjedelem: 160 oldal
Méret: 120x180 mm
Kötés: keménytábla, védőborító
Ár: 2290 Ft
ISBN 978 963 14 2659 5 
 
 
T. Cs.-nek, Cs. Zs. E.-nek, M.-nek és D.-nek


BELÉPŐ
 
Amikor magamhoz térek, egy fasz van a számban, felnézek a tulajdonosára, határozott metszésű orr, makulátlanul borotvált, erőteljes áll, kissé keskeny ajkak, mélykék, meleg szempár, a szemembe néz egyenesen, a kanapé előtt térdelek, rajta semmi, rajtam csak a melltartóm, bal pántja lehúzva vállamról, a mellem ki is kandikál kissé, combom köze véres, de a tampon csak félig csúszott ki belőlem, eszerint nem akart egy menstruáló kurvát megbaszni, szép férfi, semmi felesleg rajta, diszkréten kigyúrt melle van, hasa lapos, a fasza épp olyan vastag, hogy befér a számba, a hossza is pont ideális, messze nem az a pornófilmekben preferált lóbaszóméret, ha jobb formában vagyok, kibírja a torkom is, hogy tövig beszopjam, gyönyörű fasz, kár, hogy mindjárt le fogom hányni, nem hörög, csak izzad egy kicsit az orra, szabályos gyorsasággal kapkodja a levegőt, a feneke, ez a pompás izomköteg egészen megfeszül, de uralkodik magán, csak kicsit mozog be, hagyja, hogy én dolgozzam, meg is teszem, amit vár, érzem a kőkemény húsdarab lüktetését, szívom és fel-alá csúszkálok rajta, a pinám merő lucsok, ahogy vérrel keveredik mézem, az állott vér szagát érzem, elkeveredik a fasza illatával, jobb kezemmel kivakarom a tampont magamból, ahogy felcsúsztatom az ujjam, mikor ezt észreveszi, már nyüszít is, nem néz a szemembe, csak egyre véresebb kezemet figyeli, amikor beleélvez a számba, nem nyelem le rögtön a gecijét, elterítem a nyelvem teljes felületén, élvezem az ízét, bal kézzel simogatom a faszát, már csak néhány másodpercre van szükségem, finom gecije van, pici kesernyés mellékízhez valami különös édesség, a ma esti első vodkáknak volt hasonló, ettől én is elélvezek, felsikítok, a gecijéből valamennyi visszacsorog a már lankadó faszára, lenyalom, nem hagyom ott, véres és iszamós kezemmel megfogom a seggét, és mielőtt megszólalhatna, határozott mozdulattal tövig belenyomom az ujjam a lyukába, ettől megint merevedni kezd, próbálok rásegíteni, elkezdem felszopni, de mielőtt elérné emberes méretét és keménységét, máris telelőtte a számat újra, ezt egyből lenyelem, de már fordulok is vissza, mert nem bírom visszatartani, tényleg lehányom azt a megkapó faszát, ököllel vág az arcomba, üvölt, te bebaszott picsa, most már az orrom is vérzik, még mindig térdelek, a kurva isten basszon meg téged, térdével mellbe rúg, de nem bőgöm el magam, ez még jobban felidegesíti, állva próbálja a hányást letakarítani magáról a gatyájával, hozzám vágja, majd hátba rúg, ettől pár pillanatra a lélegzetem is eláll, amire a második hányásroham is elkap, magam alá hányok, rá a bűzlő tamponra és a közben lassan növekvő vérfoltra, szeretem ezt a parkettát, a jó kurva anyádat, te picsa, kiabál, de nem bánt,
 
 
 
felveszi a nadrágját, még látom lassan alvadó véremet a seggén, azt a tetovált kis foltot a lapockáján, te hülye picsa, mondom magam elé, mi van, te szar, kérdezi még mindig üvöltve, te ostoba kurva, mondom magam elé, és végre elbőgöm magam, ez tetszik neki, ha kimegy, szerintem kiveri még egyszer azt a nagyszerű faszt, le van szarva, hogy az a bebaszott tyúk lehányta, hatalmasat fog élvezni a lift melletti beugróban, még holnapután is érezni fogom a gecije illatát, a jó kurva anyádat, ugrok fel erre, te szemét geci, pofon vágom egyszer, kétszer, meglepődik, látom, erre nem számított, s mire észbe kapna, hogy visszaüssön, belemélyesztem a körmeimet a szeme alatti puha bőrbe, vigyázok azért, hogy ne vakítsam meg, csak valami maradandó nyomot hagyjak szép arcán, valószerűtlenül kezd el ömleni belőle a vér, erre már megint ököllel ver az arcomba, legalább négyszer, mire elterülök, akkor még oldalba rúg legalább ugyanennyiszer, egy reccsenésről pontosan tudom, hogy eltörte az egyik lengőbordámat, mire újra elhányom magam, már a cipőjét is felveszi, és azzal rúg fejbe, kicsi jut a nyersbőr fűzőkre is, számból folyik a vér, megint a spermája illatát érzem, a szeme alatt tartja a hányásfoltos gatyáját, azt hiszem, gyáva ahhoz, hogy megöljön, mit fogok mondani otthon az asszonynak a sebről, kedvem lenne most már tényleg kitolni a szemét, de nem bírok megmozdulni sem, jeget vesz ki a fagyasztóból, nyitva hagyja a hűtő ajtaját és bevágja maga mögött az ajtót, nem hallom a liftet mozdulni, akkor most tényleg kiveri előtte, gondolom, vért köpök, de a gecije ízét érzem, azt a lehetetlenül finomat, hogy basszon meg téged a kurva úristen, mondom, de nyilván vigyázni fog rá az ég, és reggel lesz, mire fel bírok állni az újabb hányások maradványaiból meg a határozottan növekvő vértócsákból, belátni, hogy majd valami váratlan utcai verekedésre fog hivatkozni, melybe ártatlanul és naivan keveredett, majd talán hátulról fogja gyömöszölni az asszonyt, biztos durva is lesz kicsit, ám a feleség ezt éppen hogy élvezni fogja, miközben én bezárom a hűtő ajtaját, kezemben az utolsó üveg vodkával, s majd épp ő javasolja, hogy krémezzék be együtt a seggét, ezt akarja, és az a elragadó fasz kalamol majd anya seggében, egészen felpürésíti a szart benne, hozzáadja azt a finom gecijét, de az asszony nem fogja lefosni a faszát, igaz, élvezni se nagyon élvezi a dolgot, csak megvárja, hogy apa, ez a drága ember, akit ok nélkül bántottak éjjel az utcán, beleélvezzen, majd kimászik alóla, ekkorra már a munkahelyemre is telefonálok, hogy beteg vagyok, de a titkárnő nyilván hallja hangomban a részeget, nem érdekel, a feleség kúrás után kicsit vár, hogy sértődés ne legyen, de azt a bámulatos, ám immár szaros faszt mégsem veszi a szájába, aztán felteszi a gyereknek a tejet melegedni, kimegy a vécére és sírva könnyít magán, kicsit véres a szara, nem baj, majd bekeni valamivel a sebet, gondolja, már ha megtalálja, nem fogod megtalálni, nem fogsz semmit sem találni, te hülye, mondom, amikor megiszom a vodka maradékát, és újra elalszom a konyha padlóján, orvoshoz úgysem megyek ezután, pedig talán felírna valamit a zúzódásaimra, adott esetben felajánlaná, hogy szívesen meg is baszna, de te sem találnál semmit, baszd meg, a lucskos pinámon, a hatalmas csiklómon kívül, azzal sem tudnál mit kezdeni, pláne nem a különösen nagyra nőtt kisajkaimmal, te balfasz, motyogom, mielőtt elalszom a műmárvány kövezeten tökrészegen, mint előző este is, valamelyik irracionális bárban, egy kellőképp vonzó, bár látványosan buta pasi szorításában.
 
KÖZJÁTÉK NAGY KANÁLLAL
 
Ma a piacon voltam, sertésveséért mentem meg zöldségért, egy kiadós vesepörköltre vágytam, persze erről is te jutottál eszembe, geci: te főztél rám a legjobban, igaz, nem sokan főztek rám eddig, én meg csak keveset tudtam eltanulni tőled, mert időközben úgy dobtál ki az életedből, mintha nem is lennék, úgy törölted ki mindazt, ami ketten mi voltunk, hogy még most, sertésvesét keresve is te jársz a fejemben, szívesen megkérdezném tőled, hogy mennyi bort öntsek rá elsőre, mert ugye az sem mindegy, hogy hányszor öntünk bort a húsra, az sem, hogy mennyit, és míg járkáltam a húspultok között, megláttam valamit, amit nem tudtam otthagyni, ló apróhús, magyarán nyesedék, de ez az, amit együtt soha nem ettünk, a sertésvese nem pálya emellett, s míg a kihagyhatatlan piaci kimérésben ittam az éppen hogy csak iható kommersz vodkát, azon gondolkodtam, te hogyan készítenéd elő, bepácolnád-e pár napra, s mibe, hogyan kevernéd a fűszereket, ehhez aztán nagyon értettél, majd az is eszembe jutott, hogy felhívlak, ha elkészültem vele, elmondom, mit és hogyan csináltam, hogy halljam csorogni a nyálad, majd köszönés nélkül tenném le, hogy elfogyasszam nyugodtan, de itt elkedvetlenedtem, hazudni támadt gusztusom inkább, mint amikor felhívtalak, hogy éppen most basznak hátulról a Városliget egyik padján, dühöngtél, ahogy hallottad sóhajtozásomat, pláne a bennem zakatoló bunkó hörgését, azt mondtam, csak jelezni akartam, jól vagyok, miközben az volt, hogy rád gondoltam végig, és sírtam azon a padon térdelve, rád gondoltam és hallani akartam a hangod, de bántani is akartalak, nagyon, a bunkó hangosan élvezett belém, talán külön felizgatta, hogy telefonálok közben, meg sem kérdezte, hogy vagyok, csak elment, aztán elment, akkor újra hívtalak, de fel sem vetted, pedig bevallottam volna, hogy csak hazudni akartam, és bántani téged — a lóhússal most mi az istent kezdjek?

Hozzászólások

Merre van b-köz...

Merre van b-közép? LÓ.

Hanyadik hozzászólás?

Szeretném tanulmányozni. A hasonlóságot. Kettőnk között.

Én nem találtam.

Mondd ló, te itt munkatárs vagy?

És miért vagy mostmár csak ló? Mikor korábban Mc ló voltál. Vagy az egy másik ló?

Kérlek írj egy pár helyzetre vonatkoztatható melléknévi igenevet!

Kösz, várom!

Bunkód

Milyen szellem...

Milyen szellemes.
Mondjuk komolyabb szellemi kihívás lenne -ló végződésű szavakat gyűjteni, ha ki lennének zárva a folyamatos melléknévi igenevek.

Ami viszont fontos:
Nincs olyan, hogy 'mindegy'.
Legalábbis szeretnék úgy élni, h ezt hihessem.

Nem mindegy ked...

Nem mindegy kedves laura agent ló?

(laurának dolgozó ló) (vagyis laura szerzőjének dolgozó ló)

agent ló porovkatőr....

Ezt már láttátok?

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9178573&la=82897615

szóljatok hozzá, ló...

És most látom,...

És most látom, milyen viccesen hasonló a mondatszerkesztésed és mondanivalód a másik alkalmi kommentezővel, béközéppel, aki szintén előkerült így hirtelen, menet közben majd eltűnt. aztán jöttél te, te drága. HOgy is van ez?

MIlyen logikus...

MIlyen logikus.

 A cimed azért ...

 A cimed azért van itt, mert te vagy laura, ló?

új trónkövetelő? vagyis Laura helyére pályázó?

Tényleg, most már írjatok ki egy pályázatot Laura helyére.... különben ott ragad az a sok példány a raktárban... bár ahogy a Magvetőt ismerem, ők óvatos duhaj...

Na, mibe hogy 1000 példányban adták csak ki max... ők nem kockáztatnak semmivel..

ugye Laura Ló?

mclovacska@gmai...

Édeskevés az éd...

Édeskevés az édeskevés, de minek azt cifrázni....

Talán nem illik...

Talán nem illik utólag, de idéznem kell magam, muszáj, a 42-esből, ha már egyszer megfogalmaztam, mert kimaradt egy "különben", és így elég szomorú képet fest a szöveg. Ja, és kiteszek még egy smiley-t, mert úgy tűnik, anélkül...

"Egyébként érdekes dolog ez. Amikor a világ - mármint annak művészete - tenger sok mű után eljut odáig, hogy átadni valamit valóban ravaszul, körmönfontan, a ki nem mondással lehet legjobban, különben sérül mindaz, amit _érzék_eltetni szeretne (dőltbetű), de annyira, hogy egyesek komoly díjakat is kapnak emiatt :-), akkor mások még mindig a kimondással próbálkoznak, ami lehúzza, leegyszerűsíti, technikai problémává teszi... Hát nem anakronisztikus...? " :-)

 Laura zseniáli...

 Laura zseniális;  csak kíváncsi voltam kivel beszélgetek. Meghajtom fejem.

A monogram egy ...

A monogram egy m, nincs köze a tömeghez. Amúgy nem hinném, hogy Garaczi az, nem fog hazugságokba bonyolódni miatta. És úgy nem is lenne poén, hogy "S.L. én vagyok".

Ió, nem értele...

Ió,
nem értelek.

És itt a pont! ...

És itt a pont!

AHogy Hercule Poirot mondaná az utolsó fejezetben, ügyes volt, de nem eléggé:)

És most vagyok olyan kedves, hogy nem írom le a nyilvánosság előtt, minek örülök, ODB.

Búcsúzom stílusosan:

PS tkinek Faludytól:
Természetes, hogy kézből kontrázok
rohadt pofátokból minden morált –
a hóhér négyrét még senkit sem vágott
azért, mert egy kisasszonyt felcsinált.

Minden jót.

lara, mi a "ma...

lara,
mi a "manga" a monogrammom után?

Ió, lara, na h...

Ió, lara,
na hja, de (1) akkor épp otthon döntöttem magamba a nem túl jó minőségű vodkákat, miközben (2) Garaczi Laura szövegeit olvastam újra, hogy bár (3) igazából a sört annyira nagyon mégsem szeretem, de egy alkalmas helyzetben mégis (4) a csapolt sörök dícséretét zenghessem, miközben stílusimitátorokat megszégyenítő módon dadogok szerzőgyanúmról, mint fentebb, illetve jóval lentebb.

tki,
a 99-es kommentedben foglaltakkal egyetértek, bár korábban nem egészen így hangzott a mondandód; jó hogy pontosítottad.

 Odb manga, leh...

 Odb manga, lehet bor is, ha már a csapoltsöröm nem kell.

 Ló, gyanúd meg...

 Ló, gyanúd megalapozott.
Obd, igaz, h sok az ivászat, mégsem reagltál a csapot sörre. Hogy van ez?

ODB, Te vagy ...

ODB,
Te vagy az, aki a legtöbbet foglalkozol az ivással az elkötelezett fórumozók közül. Kezdesz gyanús lenni nekem:)

"Ezt komolyan g...

"Ezt komolyan gondolod?"

Természetesen. Az élmény és a művészi gondolat természetük szerint két külön dolog - amik összeérhetnek, de a könyv szempontjából nem szabad, hogy ennek jelentősége legyen. Én csak indoknak nem fogadtam el, hogy azért érdekesebb valami, mert valóságos, bár most nem olvastam vissza a hozzászólásokat. Az ilyesmi mindig tévút a művészet szemléletében. Emberileg persze más, és az az, ami nem regénybe való.

Ió, már ne ha...

Ió,
már ne haragudj, de a megivott pohár borok rám tartoznak :)))
lara,
bor is jó, nem csak sör?
Igyunk.
Most.
Már.

tki "A démono...

tki
"A démonokkal való küzdelem a pszichiáterre és a szerettekre tartozik"

A könyvekben szereplő útleírások az utazási irodákra,
A háborúk George Bushra,
A szép nők Ernyei Bélára,
Az elfogyasztott cordon bleu-k a mesterszakácsokra,
A megivott pohár borok pedig már végképp senkire.

Ezt komolyan gondolod?

  Bastard, deho...

  Bastard, dehogy kevertelek össze. Még Japánban is voltam és láttam igazi mangát. De jó, hogy újra hallani felőled , tényleg.

Már céloztam a ...

Már céloztam a rajongás és a lelkesedés közti különbségre, és mivel kicsit sem látszottál érteni, ezek után könyveltelek el végleg. Egy szerkesztőnek legyen már egy kis köze a bölcselkedéshez, legalább törekvések szintjén, ne az olvasónak, a plain text reader-nek kelljen már a nyilvánvaló dőreségekre figyelmeztetnie... Vagy ne mondd, hogy ki vagy, hagyd ki ezt az érvet, és akkor nem muszáj.

lara, alighan...

lara,
alighanem összekeverted valakivel a basztardot, nincs is sörpocakom, bár erősen dolgozom rajta.
tki,
már korábban elmondtam, hogy rajongója vagyok S. Laurának, úgy is mint az őt közlő folyóiratok egyikének szerkesztője, s amit eddig olvasni lehetett tőle, engem meggyőzött, és hol van még a könyv a maga valójában! (Pl. semmit nem lehet most tudni még a szerkezetéről, hogy hogyan állnak majd össze ezek a történetfoszlányok regénnyé, ez biztosan izgalmas kérdés, hogy összeállnak-e egyáltalán.)
Mindösszesen csak azt akartam (újfent) jelezni, hogy eléggé szerencsétlen hozzáállás, nem túl jó olvasói magatartás, ha egy még meg nem jelent, értelemszerűen általad nem ismert művet abból a néhány részletéből ítélsz meg, amit olvastál belőle.
Lehet, hogy hiába, lehet, hogy feleslegesen, de én bízom Laurában.
(Ennyit akkor a basztard semmitmondásáról.)
Megyek sörözni.

 Nagyon örülök,...

 Nagyon örülök, hogy említed az emberi jóság és empátia tartalékokat, ideje lenne benyitni abba a spájzba, ahol tartogatjuk ezeket a becses kincseket. Üdv TKI!

 KTI, hidd el, ...

 KTI, hidd el, nem vagyok Jezsuita (célszenteszk) és már látom, hiba volt megszólítanom Téged, mert a végén még Laura műve felé billen nálam a mérleg – azt semmiképp sem szeretném –, Neki legalább van humorérzéke és ez, ha jól meggondoljuk NEMKEVÉS.

Ez még a 90-es ...

Ez még a 90-es még a 87-es kapcsán jött, csak mondom.

Kedves lara, sz...

Kedves lara, szerintem mindenki cipelje a maga rögeszméjét mindhaláláig - ne nyálazzuk össze az étert. Én kitartok a hermeneutikai alapozású nemolvasás melletti véleménnyilvánításnál, ha sikerül ennyi külső hatás dacára nem tomportunistává válnom, énológiámat a csapáson tartani és nem rááldozni azt a tíz (érdemtelenül merev) percet a dolgora legközelebb valamelyik könyvesboltban, mert az embernek jóságból, empátiából még mindig több tartaléka van, mint racionalitásból, bár amúgy egy lyukas hrivnyát sem adnék a kötetért _előre_, te pedig nyugodtan nemírhatsz anyaszült fesztelenül; megígérem, hogy időnként észre fogom venni e negatív morfológiai teljesítményed, szubtilis szirompáncélod, hogy itt vagy ott éppen hogyan nem szóltál hozzá a témához, mintha csak szépen, hosszan fejtegetted volna gondolataidat, de az a szörnyű gyanúm, hogy ha még keverni is próbálnánk módszereinket, az már sok lenne a topiknak, a világnak. Bár még kiderülhet ez-az, hiszen mint tudjuk, a cél egészen gátlástalanul színesíti az eszköztárat.

 de tőlem akár ...

 de tőlem akár lehet a Hasítás– Magyar rockantológia topick; akkor jöhetnek a marketingesek is!

 jaj, TKI, lehe...

 jaj, TKI, lehet, h kivételesen van egy jó ötletem: menjünk át Tőzsér Árpád: Szent Antal disznaja topikba, az még teljesen üres!!! Többieknek is mondanám: gyertek, Folytassuk ott! Aki nem marketinges és nem is áll szándékában jelentkezni M. kiadó humánerőforrás menedzserénél, az JÖJJÖN ÁT!
Vélemény?

 Illetők? -kik ...

 Illetők? -kik lehetnek azok? (Hűha, gyorsan behúzom a fejem, esetleg lovat váltok.) Vagy rinnngbe szálljak Lóval – bocs nekem már csak Ló maradsz –  Odb kegyeiért? Jónéhány topik házszámmal ezelőtt, már ki akartam szállni a csevellyből, de valami itt tart. Talán egy darab Odb? Ő sajna mély hallgatásba burkolóddzik – talán húzza a lóbőrt. Amíg várakozom, hogy felüsse fejét, szövetséget ajánlok tki-nek: úgy vettem észre egyikünket sem járja át az Édeskevésért érzett vulkánkitörés – bár én nem adnám meg azt az elégtételt, hogy visszataszuljak tőle, annyit taszultunk már idde-odda a tizenkilencedik századtól napjainkig, nem is értem, hogy egyáltalán honnan van még itt taszulnivaló – ki tudja, lehet, h S. Laura még a valós igényt is kielégíti? – a "műről" diskurálni pediglen esélytellenek tűnik itt. TKI, azt ajánlom , amennyiben ezzel egyetértesz, hogy S. Laura művéről a továbbiakban egyetlen szót se ejtsünk – vagy szerinted érdemes vele foglalkozni? –, olyan jól itt vagyunk mi egymásnak. Ebből még lehet valami!!!! Puszinger Mindenkinek!

ssssssssz, ez...

ssssssssz, ez durva.

"adom a lovat az illetők alá".
nicknevem és nemem ismeretében ez a plasztikus költői kép megalázó, sértő és férfisovén.

most sajnos nincs időm többre, mert szaladok a dolgozóba, de ne múljon el úgy a reggel, hogy ne kérjem ki magamnak felháborodva a gyanút.

 Sziasztok, kom...

 Sziasztok, komolytalanra fordítva a szót, üdvözlöm tki hozzászólamlását –remélem nem fog lenősovinisztezni érte.Utsó, ODB-vel kapcs mondata, remek, noha imádom ODB-t, őszinte rajongója vagyok méretes sörpocakjának.

"Komolyra fordí...

"Komolyra fordítva a szót. ... Ennyit a hímsovénről."

Komolyra? Akkor jobban kell figyelned, mi hová lett szánva. Azt mondtam ODB megszólalása után, hogy az ős-férfisovén megnyilatkozások - amiket a legtöbben természetesen nem vesznek észre, hiszen belülről nem látják magukat, azt nézik hülyének, aki _valóban_ nem gondol, nem beszél _úgy_ a nőkről -, gyakran párosulnak azzal, hogy az ellenkező nem talán kényszerűen, de lelkesen alkalmazkodik, sőt, még adja is a lovat az illetők alá. Ez többnyire még visszataszítóbb.

Amúgy akármi van a könyv végén, nem érdekel, elmondtam, miért. A démonokkal való küzdelem a pszichiáterre és a szerettekre tartozik, nem lesz belőle automatikusan irodalom. Azt pedig egy irodalmárnak illik felfogni, hogy az "ezt csak lehányja" ironikus, magát nem teljesen komolyan vevő állítás volt - senki sem tagadja, hogy gyomorforgató a könyv (és még mondtam is, hogy nem akaratlagos cselekvésre gondoltam), de nem te vagy az első, aki még ennyit sem ért egy egyszerű hozzászólásból.

ODB meg egyszerűen kevés; azt hiszi, ha nagy hangon azt mondja, hogy semmitmondok, miközben semmit se mond, akkor mond valamit.

 S. Laura szemé...

 S. Laura személyében egy remek fellépővel van dolgunk – bárki is ő valójában:)))

 Mc Ló, a T. u....

 Mc Ló, a T. u. 73-ban jegyzem, h jók a mondatok. Számomra az kérdés, h pár ezer jó mondat halmaza feltétlenül jó művet eredményez-e. Jaj, persze és akkor, h milyen a jó mű, mindegy hagyjuk. Mindenesetre egy biztos, jó mű= irodalom. A fejszámolóművész hiába oszt- szoroz kivon és össszead (esetleg derivál) mpercek alatt, nagy valószínűséggel nem fog áttörő matematikai felismerésekre eljutni, nem fognak elnevezni róla képleteket. Ő fellép, cirkuszt csinál – ahhoz mondjuk ért.

Hát itt vagyok...

Hát itt vagyok.

ODB
Persze, sör. Csak jelentsen valamit. :)

laránál a pont,...

laránál a pont, végre egy valódi kérdés, bár talán nem egészen pontos. Hiszen irodalom, ezt még tki is elismeri, össze tud rakni két mondatot a hölgycsávó, csávóhölgy. Ha a szöveg egy Alpokban legelésző birkanyáj leírásáról szólna, kétségünk sem lenne, h magas szintű irodalmi szövegről van szó. Csakhát a leírás tárgya nem egy bukolikus táj, hanem egy bebaszott picsa kúrástúrája a nyóckerben. Ami valószínűleg hiteles is, és az írót bármelyik este megtalálhatnánk a Két Gyilkos Kisvakond mélyén picsogva. Garaczinak igaza van az utolsó tétet illetően. A kérdés inkább az, hogy feljön-e saját maga.

Igen, a pokolraszállás mindenképpen bátor, és most ne idézzük József Attilát. De az igazi kunszt feljönni, erre gondoltam, mikor azt kérdeztem, felhoz-e valamit. Kérdés, hogy lesz-e magassága annak, aminek most mélysége van.

Mert, és itt váratlan fordulattal igazat adok az ellentábornak (amely talán nem is annyira ellen, csak valóban nem beszélgetünk megfelelő módon), a vég nélküli kúrásszopásfosás leírása ugyanúgy rém uncsi egy idő után, mint egy átlagima, amely csak isten jóságos arcát akarja látni, pedig van neki több is.

Én úgy saccolom, hogy az író még nagyon fiatal, és ez még nincs eldöntve. De a regény vége megnyitja a perspektívát.

Na, most jó komoly voltam.

ODB
legyek Ió, ez szép:)
és kár, hogy nem nekem jutott eszembe
leszek is.
a hölgy átvedlik csodálatosan.

 Hm, hát igen, ...

 Hm, hát igen, MekLó ( bár nem akarom elvenni tki kenyerét ) , akkor meg lehet nézni, mit hozott fel Laura evvel a bátor pokolraszállással, vizsgálhatjuk, h regényt-e vagy sem, irodalmat-e vagy sem. Az intézményesült "irodalmi élet" szerint igen. Nekem vannak kételyeim. Szerintem ez még a tizenkilencedik-huszadik század(annak eleje és közepe).
Mi a helyzet korunkkal? Abból semmit nem érzékelek – fenntartom, lehet, h baj van az érzékelésemmel;  tévedhetek.

ODB felvillanyo...

ODB felvillanyozódik :)))
(Főleg akkor, ha ez a kommentje nem száll el, mint az előző, amikor az "Elküld" gombot megnyomva lefagyott a teljes rendszer, jöhetett a "Reset" is, brrr.)
De kedves Ló (vagy lehet, hogy a régi gyanúm igazolódik be, és nem is LÓ, hanem Ió, értsd: ió vagy?), akkor most sör vagy nem sör?

Komolyra fordít...

Komolyra fordítva a szót.

tki
A vita valószínűleg azon folyik, hogy aki iszik-baszik-randán beszél, vajon primitív-e velejéig, avagy képes magvas gondolatokra, urambocsá irodalmi mű létrehozására. Netán érzékeny lélek, sőt valahol mélyen még erkölcsi tartással is rendelkezik. Aki - pl. ideológiai megfontolásból - szeretné azt hinni, nem, az szívesen fikázik és botránkozik itten. Aki átéli, hogy igen, azt sérti ez a megítélés, és ezért jusztis iszik-baszik-randán beszél. Hadd merevedjen be a két front.

Tán nem hiszed, de a faszozás, a hülye nicknevem és a sörök gurítása ellenére én valójában egy 29 éves irodalmárhölgy vagyok, aki egyszerűen felbaszta az agyát az első hozzászólásodon, oszt azóta stílusgyakorlatozik itten. Ennyit a hímsovénről.

NEm Laura vagy a könyve iránti mély érzelem tart itt, inkább az első három hozzászólás miatt érzett felháborodás. Ritkán iszom, ritkán trágárkodom, de vannak démonaim, ezért mélységes tisztelettel tölt el, ha valaki mer szembenézni a sötét oldalával, leszáll, és fel is hoz valamit.

Lehet, h ettől a hírtől ODB csalódni fog. Vagy felvillanyozódik.

 MekLó, ja igen...

 MekLó, ja igen, Te voltál az aki férfisoviniszt módon hellyel kínáltál, és velem cipeltetted a széket, nősoviniszt módon akkor tki-nek jut a sámlim.

 Igazad van, la...

 Igazad van, lara. Valójában én vagyok tki.

 vagyis PROZŐR ...

 vagyis PROZŐR
– rájuk is szükség van számos helyen, semmi ballyom velük.

 ODB, csapoltat...

 ODB, csapoltat is mérek; hívjuk meg tki-t is – tudod, hogy "húzzd ide egy széket" (az jó volt)
Egyébként végigolvastam manga blogot és mondhatom belesápadok némely részletébe, pont nem "azokba".
tki-nek: a szöveg jó és az unalomig ismételt szöveg, hogy jók a mondatok; sztem hiába blogni, az nem irodalmi tény és bizti nem regény. Prözőr, azt kell mondanom, bár nemtom miféle kényszerem mondatja ezt velem s tki, bizti, hogy te írtad ezt a férfisovinisztet, bizti, h emberi kéz vagy csak valami kóbor necces szellem pötyögtetett, de ha tevoltál azért meg nem vetlek én – úgy is magányost bolyongok ezen féltekén.

 ...aminek elev...

 ...aminek eleve nem volt túl sok esélye arra, hogy legyen.

Látom, folyik a...

Látom, folyik a lufi-tupirozás hétágra.

Pontosabban a kipukkadt lufi foltozása.

Ebbe a halva született topikba igazán kár ennyit feccölni. Nem fogjátok tudni feltámasztani poraiból azt, aminek eleve nem volt túl esélye arra, hogy legyen.

tki, gratulálo...

tki,
gratulálok, lenyűgöztél: ismét sikerült semmit mondanod, miközben fintorogva óvodáztál, férfisovénoztál, primitíveztél. Megdöbbentő és elismerésre méltó teljesítmény!

lara,
gurulok a sörömért!

Lám, csak kitör...

Lám, csak kitört az óvoda, ha a szokásos módon férfisovén is, a másik oldal meg még lelkesedik is érte. Igy lehet a primitívséggel végképp kisütni az olyan hozzászólásokat, hogy "jó a könyv, csak tessék elolvasni", ill. megfigyelni, ki milyen alapokról mondja a véleményét.

 behűtöttem nek...

 behűtöttem neked egyet, Bastard

hirdetés